A zongorista a mozikban

Mikor a moziba bemegyünk, már tudjuk, hogy a film elnyerte a legjobb férfi főszereplő és a legjobb rendező díját. Nagy várakozással tekintünk hát az új Polanski-eposz elé, melyet mindenféle botrány előzött meg, most is gyűrűzik körülötte a szenzáció, de kit érdekel. A lényeg, ami a vásznon van, lássuk aztán majd döntünk.


A zongorista zsidó témájú film. Javít. A zongorista lengyel témájú film. Javít. A zongorista lengyel zsidó témájú film. Javít. A zongorista zsidó témájú lengyel film. Javít. Nem is lengyel. Egyetemes problémákat feszeget. Javít. Nem feszeget. Bemutat, illusztrál, ráébreszt. Lelkiismeretet is.

Magam nem keresgélhetném itt a billentyűket, ha nagyapám félelmetes túlélési érzékkel, vagyis magyar baleksággal nem vacillál addig a lövészárkokban, amíg sikerül az amerikaiak hadifogságába kerülni az oroszoké helyett. Erről IS szól a zongorista. Mindannyian túlélők vagyunk.


Polanski felismerteti velünk a helyzet abszurditását. Minden benne van abban a pár jelenetben, amelyekben a személyiségétől teljesen megfosztott egykori sztár ragaszkodik a nehezen megszerzett uborkabefőttjéhez. Mindannyian tudjuk: nincsen abban semmi tápérték, csak maga az íz, de az néha a túléléssel egyenlő. Vagy amikor a főhőst a felszabadulás reggelén német egyenruhába bújva majdnem az övéi lövik agyon. Fázom, mondja, s ezzel az egy szóval Polanski helyretesz minden hibát, amit a film során a forgatókönyv elkövet.

Nevesül: a film beleesik abba a hibába, hogy túlromantizálja a háborút. Ebben a szövegösszefüggésben ez persze abszurdnak hat, de sajnos így van. Polanski szerint a németek és a kápósok nagyon rosszak, utóbbiak még akkor is, ha a főhős életét megmentik, a lengyelek viszont kivétel nélkül nagyon jók, szomorú szemmel néznek bele a nagy lengyel valóságba. Enyhén szólva didaktikusnak tűnik az is, hogy a főszereplő rejtekhelye éppen az épülő gettó biztonságosabbik felén van, s "páholyból" nézheti, amint a németek szó szerint kifüstölik a lengyel zsidókat a bekerített házakból. A rendező hosszú perceket szentel az olyan momentumoknak mint egy csírás, fagyott krumpli bemutatása vagy a háborúba csontvázzá romosodott házak apró zugainak feltérképezése. Ezzel semmi baj nem lenne, ha nem olyan hosszan és olyan sokszor tenné ezt.


No és persze: megvan a veszélye annak, hogy "csöpögőssé" váljon a film a szenvedés bemutatásával. Az első könnycsepp akkor gördül le az arcon, mikor az összeterelt zsidók között a család féltve őrzött pénzecskéjéből a családfő egy karamellát vásárol. (Eleve groteszk a helyzet: a halálraítéltektől mozgóárus csalja ki az utolsó zlotyt) Zsebkésével gondosan hat egyenlő darabra osztja, s a tűző napon, hosszú várakozás után végre újra családként tudnak viselkedni.

A második sírógörcs akkor rázza meg az embert - főleg a zeneértő-művelő nézőt - mikor a száműzetésben a zongoristát olyan lakásban bújtatják el, ahol egy pianínót talál. Az ember az eszével tudja, hogy csendben kell lennie, de a szíve azt diktálja: le van ejtve az egész, haljunk meg méltóan. És akkor a főhős odaül a pianínó elé, és zongorázik. De csak fejben, némán. Gyáva és élhetetlen a méltó halálhoz. Persze ez utóbbi jelenetre inkább azt mondhatnánk: szép. Benne van az a sok évszázad, amelynek tapasztalata nem engedi a híres lengyel zsidó zongoristát, hogy az érzelmeinek engedelmeskedjen.

A film csúcspontja nem a csúcsponton van. Nem a végén, ahogy várnánk. A legfelemelőbb pillanat az, mikor az ösztönlénnyé silányult Szpilmann (németesen: Spielmann) a romok között egy német tisztnek játszik. Mit játszik? Persze, hogy Chopint, közhely, de ez most nem fontos, a fontos az, hogy mire képes a zene. A zene különbözteti meg Szpilmannt az állattól. És ez itt a lényeg. Nem az, hogy a magyar származású Adrien Brody Oscart kapott alakításárért. Nem is az, hogy Polanski nem vehette át az Oscart. A film üzenet, ezt értsük meg. A többi csak blabla.

Kónya Orsolya

A zongorista - színes feliratos francia-német-lengyel-angol-holland filmdráma
Szereplők: Adrien Brody, Daniel Caltagirone, Frank Finlay, Emilia Fox, Thomas Kretschmann, Maureen Lipmann
Író: Wladyslaw Szpilmann
Forgatókönyv: Ronald Harwood
Fényképezte: Pawel Edelman
Zene: Wojciech Kilar
Rendező: Roman Polanski