A magyar filmszakma tavaly decemberben találkozhatott először a Grazia szigete című filmmel az Európai Filmhét idején. A 2002-es cannes-i közönségdíjas alkotást majd’ egy éves késéssel a nagyközönség is láthaja. Az amerikai-olasz Emanuele Crialese sokat köszönhet a szerencsének: ha hinni lehet a mesének, a rendezőnő egy nyaralás alkalmával találta meg a szigetet, Lampedusát és annak lakóit, akiket egy az egyben filmre lehetne venni. A történet szerint először dokumentumfilmet kezdett el forgatni róluk, aztán az élményeket forgatókönyvvé alakította.

Különös világ a Grazia szigetéé. Zárt társadalom, valahol Szicília partjainál. Olyan, amelyet tenger vesz körül, s amelyben megállt az idő. A parton botra kötött hernyóval gyerekek fogják a verebeket, éppen úgy, ahogy már apáik, nagyapáik és azok nagyapjai is tették. A történet éppúgy játszódhatna a hatvanas vagy a hetvenes években mint napjainkban. Támpontot egy Patti Bravo-felvétel nyújthat, no meg a citromsárga kazettás magnó, melyen a legendás dallam az unalomig ismétlődik (éppúgy, mint a film olasz honlapját böngészve). Persze az sem elképzelhetetlen, hogy a főszereplő Grazia számára más nem is jelenthet kiszakadást a három gyermeket szegénységben nevelő halászfeleség évszázados szerepéből mint éppen ez a dal és a világ, amelyet Patti Bravo képvisel. Tehát megint ugyanott vagyunk: játszódjék bármikor a Grazia szigetének cselekménye, a lényeg ugyanaz marad.

Grazia mindig is kilógott ebből az erősen szabályozott és hagyománytisztelő világból. Szabadságvágyát a közösség szabadosságnak ítéli. Ösztönös viselkedését injekciókkal csillapítják. Kiút nincs, legfeljebb valami ködbe vesző szanatóriumba, amely bizonyosan rosszabb annál a helyzetnél, amelyben most tengődik. A családban két fiú és egy lány nevelkedik. A kisebb fiú, Filippo már most, nyolc-tízévesen úgy viselkedik, mint egy igazi olasz férfi. Teszi a szépet a lányoknak, és vég nélkül dirigál éppen felnőtté cseperedő nővérének. A rendező külön érdeme, hogy erre a szerepre egy "valódi" gyereket választott, Filippo Pucillót, aki láthatóan filmre és vászonra termett, s nem lepődnék meg, ha otthon ugyanígy terelgetné saját családja életét. A kamaszkor szélén egyensúlyozó fiút, Pasqualét ugyancsak a véletlen sodorta a rendezőnő útjába. Francesco Casisa esetében nem túlzás alakítást említeni: a fiatalember valószínűleg ösztönösen tudja, milyen egy anyáért féltő, már-már szerelem szerű érzelemmel rajongani, de ahhoz, hogy ez a vásznon hitelesen megjelenjen, jóval több kell.

Grazia szerepét azonban Emanuele Crialese profinak osztotta ki. Valeria Golinot eddig többnyire különféle amerikai filmekben láthattuk, legtöbbször a “maca” szerepkörben. Graziaként bemutathatja, hogy csípőriszálásnál többre is képes. Alakításában a természetesség inkább tetten érhető, mint a profizmus. Graziája sokkal közelebb áll a gyerekek közösségéhez, mint a felnőtt társadalomhoz. Szép példa erre az a jelenet, melyben amíg férfiak – kilépve a felnőttszerepből – a villanyvasutat rakják össze az udvaron, addig a gyerekekkel mindenről megfeletkezve játszik a kertben. Kapcsolata a fiaival – főleg Pasqualéval - egészen különleges. Sokkal inkább hasonlít testvéri, mint anya-gyermek kapcsolatra. A Pasqualéval kialakult kapocs tabudöntögető, mégis az egész falu szemet húny a köztük kialakult erős kötelék felett.

A színészi alakításokat természetesen nagyban segíti a környezetrajz is. Ebben Fabio Zamarion képi világa nagy részt vállalt. Emlékezetes képsor Grazia komikus, mégis megejtő vergődése a halászhálóban, amely egyszerre fejezi ki Grazia esetlenségét és sorsának kilátástalanságát. Aki Lampedusában nőnek születik, két dolog közül választhat: vagy elmegy a halfeldolgozóba, hogy a családot segítse, vagy megőrül. Kiút nincs, mint ahogy néha a külvilág puszta léte is megkérdőjeleződik. Grazia az önkéntes száműzetést választja, de elég hamar kiderül, hogy a menekülés nem megoldás. Így aztán a fiatalasszony férje visszakapja imádva szeretett párját – kérdés azonban, hogy a valóságban a történet nem a sokat emlegetett milanói magánklinikán végződik-e. A film nem: az öngyilkosnak hitt asszonyt halászok emelik ki a partra, ahol minden bizonnyal a bűnbánó falu tisztelete és szeretete várja – legalábbis egy darabig.

Kónya Orsolya


GRAZIA SZIGETE

színes, olasz-francia film (2002)

Szereplők: Valeria Golino, Vincenzo Amato, Filippo Pucillo, Francesco Casisa, Muzzi Loffredo, Veronica D'Agostino
Írta: Emanuele Crialese
Fényképezte: Fabio Zamarion
Zene: John Surman
Rendezte: Emanuele Crialese


Kapcsolódó link:
A film olasz honlapja