Andrej Zvjagincsev elsőfilmes rendező, aki A visszatéréssel szinte berobbant hazája és Európa filmes életébe. Többek között elnyerte a 2003-as Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját és az Európai Filmakadémia Fassbinder-díját is. Filmje a magas művészet útján jár, s nem keresi a közönség kegyeit. Egyszerre olvasztja magába az orosz filmművészet haladó hagyományait, és igazodik a mai európai film minimalista vonulatához. Sikerének titka lehet, hogy felismerhetőek benne a sajátosan orosz jegyek is, de nemzetközi fogyasztásra ugyancsak alkalmas. A visszatérés a nemzetközi művészfilm iskolapéldája: tanítani és csodálni való minta.
A történet bárhol játszódhatna. A film nem is nevezi meg pontosan a helyszínt. Valahol Oroszországban lehetünk, a tenger partján, lerobbant ipari környezetben. A pusztulás hangulata jellemzi a filmet: az emberi civilizáció nyomai mind koszosak, szürkék, nem embernek valóak. Férfiasan embertelen a fiúk vetélkedése is, amivel az események láncolata elkezdődik. Egy magas toronyból ugrálnak a tengerbe. Mindenkinek ugrania kell, különben gyávának bélyegzik. Egyedül Iván (Ivan Dobronravov) nem meri megtenni, amiért a banda kiközösíti, magára hagyja. Egyedül kucorog, fázik a magasban, míg végre az anyja (Natalia Vdovina) hazaviszi.
Bátorság, férfiasság, kegyetlenség – ezek a kulcsmotívumai a történetnek. A film hét napot ölel fel, szombattól szombatig – a bibliai teremtés-történet sajátos újraírásaként. A kitaszítottsággal kezdődik, és a kitaszítással végződik. Andrej (Vladimir Garin) és öccse, Iván anyjukkal élnek, nagy szabadságban. Apjukról szinte semmit sem tudnak, csak egy régi családi fotót őriznek róla. Váratlanul felbukkan, visszatér a régen eltávozott apa (Konsztantin Lavronenko), és kirándulni viszi fiait. Viszonyuk kezdettől bizalmatlan és gyanakvó. Keveset beszélnek. Az apa kiléte, foglalkozása, múltja szándékosan nem derül ki, hiszen a forgatókönyv a soha fel nem táruló titokra épít. Sejtéseink természetesen akadnak, de semmit sem lehet biztosan tudni. Nincsenek kristálytiszta körvonalak.
Az apa kegyetlenül bánik fiaival, főként a kisebbel, Ivánnal, aki lázadni próbál a szülői önkény ellen. Egy alkalommal kiszállítja fiát a kocsiból, és hagyja órákig az út szélén ázni-fázni az esőben. Láthatóan igyekszik megtörni ellenállását. Végül egy ismeretlen és lakatlan szigetre jutnak: itt sátoroznak. Az apa számára a szigeten egy láda a legfontosabb, valószínűleg ezért jött, de sohasem fogjuk megtudni, hogy mit rejt. Az elhallgatásokból építkező történet az apa halálával ér véget: lezuhan a világítótoronyból, amikor az öngyilkossággal fenyegetőző Iván után mászik. A lélektani precízség ezen a ponton törik meg először: nem látszik indokoltnak az apa kétségbeesése, ideges rohanása fia után, de szükséges a fordulat, különben a történet a végtelenségig "körbe forogna". A fiúk szótlanul elvonszolják a holttestet, csónakba teszik, és kieveznek a partra.
A gyomor összeszorul a döbbenettől. Kétségtelenül nagy dramaturgiai ügyességgel építették fel a forgatókönyvet. Mindenekelőtt azonban a látvány, az egyneműen semleges közeg szippantja magába a nézőt: űrt kelt és várakozást egyszerre. Folyton esik az eső, gomolyog a köd, miközben a tárgyak élesen látszanak. Elismerés illeti Mihail Kricsman operatőrt, akinek – a rendezőhöz hasonlóan – szintén ez volt az első nagyjátékfilmje. A képek kidolgozottsága, művészi átgondoltsága egyáltalán nem utal kezdő operatőrre.
Szász János Wittman fiúk című filmjének A visszatérés párja és egyben ellentéte is lehetne . Azonos témából indulnak – mégis gyökeresen más úton. A legszembetűnőbben a színek jelzik a különbséget: Szásznál a barnák, vörösek, aranyak dominálnak, míg Zvjagincsevnél a szürke és a zöld árnyalatai. Tűz és víz.
A visszatérés titokzatos film. Rendezője sem hajlandó elárulni titkait: "Nem tehetek sokat, hogy segítsek a közönség azon tagjainak, akik nem értenek bizonyos dolgokat a filmben. Ez olyan lenne, mintha megmondanánk valakinek, hogy mi az, amit amúgy is lát. A művészet nem valamiféle útmutató a megértéshez. Önmagában való valami. Számomra a legfontosabb a kép, nem a gondolat. (…) Nem szabad hangosan beszélni szent és fontos értelmekről, mert mihelyt fecsegni kezdünk róluk, mindaz, ami varázslatos és szent, azonnal elpárolog. Csak sejtetni szabad, ami igazán fontos. Ezt próbáltam megvalósítani filmemben." (2004. Február 2., Erica Abeel/indieWIRE)
Sőregi Melinda
A VISSZATÉRÉS
Vozvraschenie/The return
Színes, feliratos, orosz film, 2003.
Szereplők: Natalia Vdovina, Konsztantyin Lavronenko, Vladimir Garin, Ivan Dobronravov
Operatőr: Mihail Kricsman
Zene: Andrej Gyergasev
Forgatókönyv: Vladimir Mojszejenko, Alexander Novototszkij
Rendező: Andrej Zvjagincsev
Kapcsolódó link:
