napi online kultúra és tudomány

FILM
A Krisztus kiömlő vére - de miért?
A passió a mozikban


Húsvét közeledtével hozzánk is elérkezett a legújabb amerikai botrányfilm, A passió. A forgalmazó már csörgetheti is a kasszát: jobban veszik majd a jegyet, mint a húsvéti nyulat, hiszen nagy volt az előzetes várakozás, rengeteget lehetett hallani a szentségtörő moziról. Még antiszemitizmussal is vádolták, de megint mások az egekbe (sic!) dicsérték. Beszéltek róla, ez a lényeg – a tartalom részletkérdés. Győzedelmeskedjék a hithű kapitalizmus: most és mindörökké...

A filmet Mel Gibson rendezte, a rettenthetetlen. Elmondása szerint erős hitének bizonyítékát kellene látnunk A passióban. Gibson meghasonlott önmagával, de aztán szerencsésen "megtalálta" Krisztust, és legyűrhetetlen késztetést érzett arra, hogy mozgóképpé fogalmazza Jézus szenvedéseit. A hirtelenjében megtértek törtető látszat-hite sugárzik a filmből. Minden momentuma egyszerre túlzás és bántó leegyszerűsítés. Szinte hallani, ahogy döng a rendezői mellkas: emberek, ide gyertek s lássátok meg, hogy hívőbb vagyok a hívőnél, Krisztusabb a Krisztusnál! (Tökebb vagy a töknél – mondaná erre Ilja próféta.) Vagy a kritikus nézőpontja lenne túlságosan európai? És itt következhet a régi lemez a bunkoid átlag-amerikairól, akinek a fehéren és feketén kívül nincs más szín az értékelési palettáján. De (európaiként, bizony ám!) nem szeretnék magam is hasonló csapdába esni, nem szeretném nemzet karakterológiai elemzésekkel megúszni a konkrétumokat. A kontextus azonban mindenképpen fontos: egyáltalán nem mindegy, hogy a Vatikán vagy Mel Gibson az alkotó. (Felmerül a profán kérdés: a pápa milyen filmet forgatna vajon a megváltóról? Jobbat, azt hiszem.)

A passió Jézus utolsó tizenkét óráját igyekszik elmesélni, pontosabban inkább tablószerűen felidézni az Újtestamentum közismert epizódjait – görcsös ortodoxiával ragaszkodva a Biblia szó szerinti interpretációjához. Vallási körökben megütközést keltett, hogy maga az ördög is aktív szereplője a filmnek: fekete csuklyás, borotvált szemöldökű nőalak. A rutinos filmnézőnek rögtön adódik a kézenfekvő analógia, hogy A passió olyan, mintha kicsit Csillagok háborúja, kicsit Harry Potter (ami már önmagában is egy panel-turmix!), kicsit meg A Gyűrűk ura lenne. Krisztus, mint fantasy mese-hős: jaj! (Esetleg: "Istenem, Istenem, mért hagytál el engem...")

A Gibson-féle világ a sötétség földje, ahol természetesen egyetlen igaz ember van: a barna kontaktlencsével feljavított Krisztus. A megváltó arcának merevsége a márványszobrokon is túltesz. Jelenlétének tüntető hatásossága azonban éppen az ellenkezőjébe csap át. A néző nem kap magyarázatot a karizmára: el kell fogadnia, hogy ő a nagy ember, ő fogja értünk a kereszt-halált is vállalni. Jézus előélete, tanításai flash back-technikával illeszkednek a passióba. Meg-megtörik a linearitás, hogy láthassuk a fess Krisztust anyjával édelegni, vagy amint a tanítványoknak szórja igéjét. Egyetlen ismert momentumot sem hagytak ki a forgatókönyv szorgalmatos írói. Felmondják a leckét becsülettel, szó nem érheti a ház elejét!

Becsületesség dolgában odáig merészkedtek, hogy állítólagos eredeti nyelveken forgatták a filmet. A súlyosan gonosz, róka-lelkű rómaiak latinul, míg a zsidók arámiul beszélnek. Pörög az időgép visszafelé, s ki tudja hol áll meg. Gyermetegnek és a művészet lényegétől távol állónak érzem A passió törekvését, hogy helyreállítson, és valóságosnak tüntessen fel egy olyan közeget, melyet magunk kézen-közön, nem elsődleges forrásokból ismerünk, és amelynek minden eleme inkább szimbolikusan értelmezhető, mintsem a földhözragadt konkrétumok szintjén. Szívesen fogadnám Jézus történetének egyedi megfogalmazását, ehelyett azonban a film retrográd leegyszerűsítést, ócska, akciófilmes brutalitást nyújt.

A monstruózus mozi legnagyobb részét Krisztus keresztvivése tölti ki. Ekkorra már túl vagyunk jó néhány alapos verésen: rojtozódik erősen a figura. De a kereszt cipelésének öncélú túlhajtása már egyenesen komikumba fordítja a filmet. Egy csetlő-botló színészt látunk, aki a ráaggatott, piros folyadékban ázó bőr-maszkot is kénytelen elviselni. Annyi verést kell itt Jézusnak túlélnie, amibe minden rutinos Bruce Willis belehalna. De ez talán nem a Die hard 26, és nem is a Mad Max 35, hogy literszámra kell folynia vérnek, különben elunják a nézők. Mel Gibson az értelmezést az ostoba erőszakkal helyettesíti, és egy elszaggatott Jézus-csonkkal demonstrálja lángoló hitét. Nevetek és nem hiszem el.

A legkínosabbnak a zárójelenet bizonyult. A kimosakodott Krisztust látjuk, amint saját halotti leple mellett ül, néz merően, majd feláll, s elindul: nyilván a mennyek urához. A kamera a kezét pásztázza, melyen jókora lyuk tátong. Ügyes trükk-felvétel, s valóban, ha nem lenne ott az az árulkodó lyuk, el sem hinnénk, hogy tényleg feltámadott...

Sőregi Melinda


A PASSIÓ
The passion of the Christ
Feliratos, amerikai film, 2004.


Szereplők: Jim Caviezel, Claudia Gerini, Francesco De Vito, Luca Lionello, Maia Morgenstern, Monica Bellucci
Operatőr: Caleb Deschanel
Zene: John Denbey
Vágó: John Wright
Forgatókönyv: Benedict Fitzgerald, Mel Gibson
Rendező: Mel Gibson


Kapcsolódó link:



Korábbi kritikák: