Tavaly mutatta be a Budapest Film Vincenzo Natali 1997-es filmjét, a Kockát, amely már első jeleneteivel sokkolta a horrorra éhes nézőt. A film sajtóvetítése nagyjából fél óra után derültségbe fulladt: horrorisztikus jeleneteinek túlzó volta miatt nem vehettük komolyan.
Aggódva hallottam tehát, hogy Natali újabb filmjét, a Nothingot nálunk is bemutatják. A negatív tapasztalat felvértez: a Nothingtól semmit nem vártam. Annak ellenére sem, hogy az előző film horror volt, s ez a mostani komédia. A film stáblistáján két ismerőst is felfedeztem: az egyik főszereplő, David Hewlett a Kockában építészt alakított, s talán ő volt az egyetlen, aki drámaiságáról tett tanúbizonyságot. A másik főszerepet Andrew Miller játssza, akit szintén a Kockában láthattunk utoljára: ő alakította az autista fiút, aki matematika meg bűbájosság ide vagy oda, egyedül élte túl a kalandot. Most méltó párja David Hewlettnek: a Nothing a két színészre épít, akik boldogan végigbolondozzák a másfél órát.
A film egy átlagosan frusztrált nagyvárosban, Torontóban kezdődik. Főszereplői Dave és Andrew, akik az átlagosnál jobban szoronganak: kora gyermekkoruktól kezdve mindenki utálja őket, s így valahol 30 és 40 között ez már nagyon meglátszik rajtuk. Dave-t mindenki kihasználja, szerelme elsikkasztja a vállalata pénzét, Andrew pedig már a lakásból sem mer kilépni, annyira fél a külvilágtól. Aztán egy szép napon minden hatóság egyszerre támadja meg a barátok házát, akik valamilyen módon nemcsak a rendőröket és az adóellenőröket tüntetik el, hanem az egész világot. Marad a kidőlt-bedőlt ház egy ruganyos, fehér valami közepén.
A film kezdetén – és néhol közben is – erősen emlékeztet a Monthy Python produkcióira: a Dave és Andrew életét bemutató bevezető rajzfilmszerű megoldása a Brian életére és más klasszikusokra kacsingat. Andrew háza nemcsak belülről kaotikus, a külső homlokzat síkbábokat idéző külleme továbbfokozza az első percektől érezhető abszurditást. A „csúcs” ebben a tekintetben az a folyamat, ahogy a barátok szépen lassan „elutálják” egymás végtagjait, törzsét, hogy a legvégén már csak két fej veszekedjen, és egymásnak esve verekedjen a semmi közepén.
A film aprólékos pontossággal mutatja be, hogy a két együgyű fiatalember esetében is a normál szociológiai folyamatok játszódnak le: az egymásrautaltság mellett kapcsolatukban hamarosan megjelenik az utálat, az egymástól elfordulás is, hogy aztán a végén, de csak a legvégén rájöjjenek, hogy csak ők vannak egymásnak, a külvilág nem létezik.
A Nothing erősen emlékeztet a Ni-t hajtogató Gyaloggaloppos fickók történeteire, képi poénjai a Brian életére úgyszintén. A két remek (karakter)színészen kívül semmi sem szól amellett, hogy szeressük. David Hewlett és Andrew Miller valahogy mégis elviszi az egészet a hátán. Hogy egy rendező is van a dologban, az talán nem is lényeges, talán azért sem, mert a forgatókönyv írásában Andrew Miller is közreműködött. A film felében nem látunk mást, csak azt, ahogy a két színészt követi a kamera a fehér semmiben. Ezzel az erővel akár színpadra is írhatták volna a történetet. A fehér semmiben való ugrálgatást pedig egy gumiasztallal is meg lehet oldani – éppen úgy, ahogy a filmben.
A Nothingban több csavar is van, és aki végignézi, a stáblista legvégén jutalmat kap: a semmi fogalma teljesen átalakul, Andrew és Dave útja, szenvedése teljesen feleslegessé válik. Ha pedig a film honlapját böngésszük, akkor is meglepetésekben lesz részünk. Mindenesetre a poént nem érdemes előre lelőni...
Kónya Orsolya
NOTHING
Nothing, 2003
Szereplők: David Hewlett, Andrew Miller, Gordon Pinsent, Marie-Josée Croze, Elana Shilling, Andrew Lowery
Operatőr: Derek Rodgers
Vágó: Michelle Conroy
Zeneszerző: Michael Andrews
Forgatókönyv: Andrew Miller, Andrew Lowerly
Rendező: Vincenzo Natali
Kapcsolódó link:
A film hivatalos oldala
