napi online kultúra és tudomány

FILM
Harcos film
Amerikai dokuhullám 3.: A Fahrenheit 9/11 a mozikban


Két mellékvágányról érkezett amerikai dokumentumfilm után végre a hazai mozik is bemutatják Michael Moore botrány-szagú dolgozatát, a Fahrenheit 9/11-et. A film két órányi kemény, de okos kampány a regnáló Bush-klán ellen. Az egyszemélyes film igyekszik képet adni arról, hogy miként befolyásolta az elnök tevékenységét a 2001 szeptember 11-i merénylet-sorozat. Az amerikai politikai és hatalmi rendszer alapkérdéseivel foglalkozik, ami természetesen nem csak Bush-t jelenti, hanem az egész, az üzleti élettel szövetségben működő hatalmi elitet. Természetesen meg akar döbbenteni a film, ezért kénytelen sarkosan fogalmazni. Az is igaz, hogy amerikai nézőkre hangolódott a mű, ezért szükségképpen (?) lassabb tempójú a logikai építkezés.

Az egyik kiindulópont tehát a WTC ikertornyainak tragikus megsemmisülése. És mit csinált eközben Mr. Bush, az Amerikai Egyesült Államok felelős vezetője? Egy floridai általános iskolában versenyt olvasott a gyerekekkel, és úgy tett, mintha mi se történt volna. Kimerevített képeket látunk az elnök bután révedő arcáról. Valamire nyilván gondolt eközben, de cselekedni nem volt ereje. Érdekes az is, hogy a merényletet követő repülési zárlatot éppen a menekülő Bin Laden család tagjai miatt oldották fel: ők nyugodtan szállhattak haza. Továbbá eléggé homályosak a terrorista támadást követő vizsgálatok is. Az elnök igyekezett megakadályozni, hogy mindenrészletre kiterjedő független szakértői vizsgálatok szülessenek. És itt érkezünk el a másik kiindulóponthoz, ami már nemcsak az elnök személyét érinti, hanem családját és üzleti kapcsolatait is.

Moore visszaidézi a Bush megválasztása körüli vitákat. Máig nem tisztázott, hogy először miért Gore nyert Floridában, majd a többszöri újraszámlálást követően mégis Bush-t hozták ki győztesként? Láthatjuk a beiktatáskor készült tévéfelvételeket: az új elnök hatalmas fekete autóján menekül a tiltakozók elől. Valóban különös történet, hiszen a már megválasztott elnököt könnyes szemekkel és pergő amerikai zászlókkal szokta a nép üdvözölni. Bush ezzel szemben inkább „bemenekült” az elnöki székbe, mintsem tekintélyesen elfoglalta volna azt. Moore sorolja az általa felgöngyölített tényeket, ismerteti a Bush család kiterjedt arab kapcsolatait: többek között a Bin Laden családdal ápoltak / ápolnak szívélyes viszonyt. Ehhez a tényhez köti Moore a vizsgálatok szőnyeg alá söprését: a klánnak inkább volt érdeke egy szinte teljesen fiktív háború kirobbantása (melyből vállalkozásai révén anyagi haszna származik), mintsem befeketítse a „kedves és pénzes” családi barátokat.

A film által felvetett harmadik sarkalatos kérdés éppen az iraki háborúval kapcsolatos. A bombázásokat és a bevonulást totális állami hisztéria-keltés előzte meg. Szépen lehet az egyszerű embereket megfélemlíteni, és holmi nem létező terrorista-veszéllyel riogatni. A félelem légköre ügyes politikai húzásnak látszik, főként a szabadság-jogokat korlátozó ún. Hazafias Törvény tükrében, mely lehetővé tette az állampolgárok megfigyelését, csip-csup ügyekkel való zaklatását. Az általános félelmi hisztériával legitimizálta a Bush-kormányzat a nevetséges kis Irak elleni megalomán háborút, ahol azonban – a kezdeti sikerek után – világosan kiderült, hogy nincs miért harcolni. A semmiért pusztulnak el fiatal életek. Moore rávilágít arra is, hogy a katonák elsősorban az ország elesettebb, szegényebb népességéből kerülnek ki, olyan családokból, ahol a megélhetés egyetlen lehetősége még mindig a hadsereg nyújtotta anyagi biztonság.

A logikai láncolat ott ér véget, hogy a gazdagok fényűzéséért megint a szegényeknek kell fizetniük. Sommás ítélet, és nem is új a világtörténelemben. Moore filmje szívósan áll az amerikai társadalom leszakadó rétegei mellett, és kárhoztatja a felelőtlen politikai hatalmat, mely a kijátszásukra törekszik. Az érvek és tények két teljes órán át záporoznak, ami talán a film frissessége ellen hat. Két órában nem lehet frappánsnak lenni, csak szívósnak. Egy dokumentumfilm és egy politikai pamflet különös elegyét látjuk, mely mögött meggyőződés, és valószínűleg szintén szívós kutatómunka áll. Lehet vele vitatkozni, sőt érdemes is. Valószínűleg az alapvetően „amerikaszkeptikus” Európában nem durran akkorát a film, bár Cannes-ban idén fődíjjal jutalmazták. Akiben még él az amerikai álomról valamiféle idealisztikus kép, az valószínűleg nagyot „zuhan” majd. Amúgy a lényeget, ha nem is tudtuk, de alapvetően sejtettük: nem minden fénylik, ami Amerika…

Sőregi Melinda


Fahrenheit 9/11, 2004.

Írta és rendezte: Michael Moore


Kapcsolódó link:
A film hivatalos oldala
Michael Moore honlapja




Korábbi kritikák: