Mit érdemel az a bűnös, aki túl sokat fecseg? Az attól függ, mit fecseg. Mit fecseghetett az a bűnös, akit tizenöt évre egy olyan magánzárkába zárnak, aminek se ablaka, se indoka nincsen. Négy fal, csak úgy. Tizenöt év a nyugtató mélyvörösre tapétázott téglafalak között, tizenöt év a külvilágot jelentő tévé előtt, tizenöt éven át minden ugyanaz, ugyanazok a halfalatkák ugyanabban az órában mindig, elalváshoz zenélő gáz a küszöb alól. Örökzöld. Tizenöt bőr alá tetovált, arc nélküli fantomokkal benépesített éven át. Dae-su ezt érdemli. Hogy miért? Azt nem fecseghetem el. Nem akarok az ő sorsára jutni. Inkább – akár csak Oh Dae-su élete megnyomorítóját – megpróbálom felkutatni, miért ejtett rabul engem ez a film.
A lépték, amivel Chan-wook Park filmjében dolgozik, távol áll mind az amerikai, mind az európai filmes hagyományoktól. Dae-su másfél évtizedes rabságát nem szépséges áttűnésekkel, nem a tipikus momentumok felvillantásával, hanem az őrületbe csoszogó ember lélekfordulásain át mutatja meg a rendező, s ezekhez Dae-su fejben zakatoló, egy-egy mondatos monológjait rendeli. Ettől a szubjektív sűrítéstől pedig épp oly szikár, érthetetlen és titkoktól kongó lesz a film húszperces felütése, mint maga a tizenöt éves rabság. A morzsák, a négy fal között elhelyezett inger-jelek, melyekkel titkos fogva tartója Dae-sut táplálja, a mi kíváncsiságunkat is egyre dagasztja. Semmi másra nem vágyunk, csak hogy megtudjuk, megértsük: ki és miért zárta be ezt a szerencsétlen embert? De vajon ez-e a legjobb kérdés?
A falon túl Titok City, ahol emberünket megválaszolatlan kérdései űzik sarokról sarokra. A világ, amibe az elállatiasodott férfi csöppen, idegen és torz – az operatőr, Jeong-hun Jeong Dae-su viharszínű, ferde és zavaros tekintetén át mutatja meg a dél-koreai várost. Persze azért ide is beszüremlenek az ősi távol-kelet élénk színei, a lampionok, a füstös kifőzdék sáfrányos-mályvás fényei, de csak azért, hogy már-már elviselhetetlenné színezzék az egyre ridegebb, egyre pergőbb és kegyetlenebb modern történettel a kontrasztot, amely végighúzódik a filmen.
A legerősebb ellentétek a szereplők jellemében feszülnek. Dae-su, a bosszúvágytól hajtott, megvadult, loncsos kutya mindennél jobban ragaszkodik új szerelméhez, Mi-do-hoz, de bármelyik pillanatban feltörhet belőle az állati bizalmatlanság. Mi-do törékeny gyerek, szerelme, alázata Dae-su iránt azonban megingathatatlan. Woo-jin Lee, a csapdák kiötlője egyszer higgadt, kizökkenthetetlen mester, érinthetetlen bálvány, másszor infantilisan eljátszadozó, bomlott bosszúálló.
A színészek – ilyet is csak ázsiai filmben látni – feltétlen alázattal sodródnak el szerepükkel a végletekig. Egytől egyig a történet „alá” rendelik játékukat. A Dae-sut alakító Min-sik Choi totális, többszöri testi-lelki átalakulása nem a maszkmesterek, a fénymegadó vagy a vágó érdeme – a színész játéka, arcizmai, hanghordozása egyszerűen Dae-sué lesz a történet során.
A sima kriminek induló történet a rendező által elpottyantott, apró morzsákat falva maga előtt fortyogó lélektani thrillerré duzzad. Külső és belső utazás ez egyszerre: kívül Dae-su töri magát előre, véresen, csapzottan, kalapáccsal a kézben a megoldás felé, belül a rég elfeledett bűn vág utat magának az őrület kapujáig. A két utat Yeong-wook Jo kristálytiszta, minden fölött lebegő zenéje köti össze, melyről csak a film legvégén derül ki, hogy valójában körbe járt, és Dae-su tragédiáját – mint magát a régi bűnt az ember – már a legelejétől fogva magában hordozta.
Az Old Boy-t Tarantino munkáival hozzák kapcsolatba a filmet forgalmazó reklámszakemberek. Chan-wook Park „bosszúálló-filmjének” brutalitása azonban nem puszta professzionális stílusgyakorlat, mint Tarantino-nál egy jó ideje: Dae-su izzadva, meg-megpihenve vágja át magát a vasrudakkal felfegyverkezett verőlegények seregén, egyetlen, mozdulatlan, oldalsó képbeállításban. Mozdulatai már-már csetlő-botlók, beveri a fejét, valaki meg még utána fut, és hátba szúrja egy késsel. Bosszúvágytól és kíváncsiságtól (főleg attól) hajtva mégis mindig föláll, hogy végül, eljutva a válaszig, szemtől szembe találja magát saját „sorstalanságával”.
Barabás Dániel
A szerkesztő megjegyzése: a filmet több országban is bemutatták, és mindenhol más-más, érdekesebbnél érdekesebb plakátok készültek, ezért döntöttünk úgy, hogy ezúttal nem fotókat közlünk, hanem izgalmas filmplakátokat.
Old Boy
Dél-koreai film, 2004.
Szereplők: Min-sik Choi , Ji-tae Yu , Hye-jeong Kang, Dae-han Ji, Dal-su Oh
Fényképezte: Jeong-hun Jeong
Zene: Yeong-wook Jo
Írta: Jo-yun Hwang, Chun-hyeong Lim
Rendezte: Chan-wook Park
