Ez lehet az egyik kérdés, amely felmerül az emberben, mielőtt az Én, Pán Péter című filmre beül, s ez az a kérdés, amelyet a film csak félig-meddig válaszol meg. No, nem azért, mert felszínes: egész egyszerűen egy rejtélyes személyről van szó, aki újságíróként tevékenykedett, s egyszer csak, a semmiből megírta Pán Péter történetét.
Az Én, Pán Péter tehát nem valami újabb utánlövés, a Dustin Hoffmanos-Robin Williams-es változat – és a 2003-ban bemutatott, becsődölt Pán Péter – után már úgysem tud mondani újat, kevéssé giccseset a filmipar. Marc Forster inkább arra a kérdésre volt kíváncsi, amelyet én is feltettem a cikk címében. Filmje főszereplőjéül Johnny Deppet választotta, aki jobbára hősszerelmes, ábrándos karaktereket játszott eddig.
A történet középpontjában az ünnepelt, skót színpadi szerző áll, aki olyan sikeres, hogy rá lehet építeni egy egész színház megélhetését: kicsiét ugyan, de a felelősség még így is nagy. Ha a darab befuccsol, befuccsol az egész színház, nemcsak a vezetőség, hanem a színészek és a kiszolgáló személyzet is rosszul jár. A készülő háború miatt a gazdasági helyzet megromlott a századfordulós Nagy Britanniában is. Mindebből Barrie feltételezhetősen nem sokat érzett. A film szerint a jeles szerző valamiféle álomvilágban élt: inkább volt gyermek mint komoly felnőtt.
A rendező – csakúgy mint előző, Szörnyek keringője című filmjében – különös atmoszférát teremt a szereplők köré. Mese és valóság összeér, mint a kisgyermekek képzeletében. A rendező egészen rejtélyes módon vezeti át a nézőt ebbe a világba: a szimpla társadalmi drámának induló történetben, egy szóváltást követően Barrie bevonul hálószobába, s az ajtórésen át meglátjuk, mi van odabenn: erdők, és napsütötte lankák bukkannak elő, s aztán ugyanolyan gyorsan el is tűnnek, ahogy az ajtó becsukódik. A filmben a szerző összeismerkedik a Davies-fiúkkal, s a képzelt viharok, a cápák mind megelevenednek a vásznon. A rendező a komputergrafika eszközeit használta fel ahhoz, hogy bemutassa a közös játék elemeit. Jó érzékkel azonban a szörnyeket nem tünteti fel valóságosnak, a figurák a hajtogatós könyveket idézik, s amikor már túltengnének, a rendező minduntalan vissza-visszarántja a szereplőket a valóságba.
A forgatókönyvet Allan Knee színdarabjából írta David Magee: a végeredmény Barrie és a fiúk képzeletbeli beszélgetéseiből összeálló egész, amely köré a forgatókönyv teremtette meg az atmoszférát. A fiúk anyja és Barrie közötti, furcsa viszonyt, Barrie feleségének elhidegülését azonban leginkább sallangnak érezzük azok mellett a jelenetek mellett, amelyek a gyerekek és Barrie kalandjait mesélik el. A „körítésből” Dustin Hoffman tűnik ki: nyúlfarknyi szerepében, színházigazgatóként újfent megerősíti hitünket abban, hogy vannak még tehetséges színészek Amerikában. Kate Winslet (Sylvia) is meglehetősen visszafogottan, ízléssel hozza a gyermekeit egyedül nevelő anyát.
Forster nagyon jó érzékkel választott gyerekeket filmjéhez. Pán Péter figurája a legenda szerint az egyik gátlásos Davies fiú, Peter szórakoztatására alakult ki. Freddie Highmore ifjú kora ellenére sűrűn foglalkoztatott gyerekszínész. Jó lesz nevét megjegyezni, hiszen a tiszta tekintet mögött felnőttes intelligencia bujkál.
A film egyetlen problematikus megoldása az utolsó előtti jelenet: a súlyosan tüdőbajos anyának a nappaliban előadják a Pán Pétert. Az előadás végén pedig Sylvia kisétál a kertbe, amely ettől átalakul: tündérek és manók lakoznak benne és rózsaszín a fű. Sylvia tehát megtalálja Sohaországot, most már nyugodtan meghalhat. Kár, hogy ezt az egyébként jó filmet a legvégén sziruppal kellett leönteni.
Kónya Orsolya
Én, Pán Péter
Finding Neverland
Amerikai film, 2004.
Szereplők: Johnny Depp, Kate Winslet, Dustin Hoffman, Freddie Highmore, Julie Christie, Radha Mitchell
Operatőr: Roberto Schaefer
Vágó: Matt Chesse
Zene: Jan A.P. Kaczmarek
Írta: David Magee
Rendezte: Marc Forster
Kapcsolódó link:
A film honlapja
Magyar oldal
J.M. Barrie életrajza-angolul
