Móricz Zsigmond 1932-ben megjelent regényének számos, elsősorban színpadi adaptációja született, hiszen a történet minden időszakban nagyon aktuális lehet, pontosan rámutat a „magyaros” rendszerek működési sajátosságaira: a sorozatos visszaélésekre, a megvesztegetésekre, a tarthatatlan összefonódásokra. A tanulság az, hogy 1932 óta nem változott gyökeresen Magyarország működése: rendszerek jöttek és mentek, de a Rokonok nem avult el. Másrészt a regény megírásának módja is rendkívül modernnek mondható: belülről láttatja egy alapvetően akarat-gyenge, ám jó képességű, becsvágyó ember sorsát, vergődését. Éppen ezért az adaptációk esetében általában a főszereplő, Kopjáss István zsarátnoki főügyész ábrázolása jelenti a problémát. Nehéz őt körülírni, megfogni, bemutatni, hiszen Móricz nem kívülről mutatja őt, hanem az ő „bőrébe” bújva vezeti be olvasóját a zsarátnoki panamákba.

A két legkarakteresebb, leginkább megfogható figura Kardics bácsi, a bankigazgató, valamint a polgármester, akik a szálakat mozgatják. Hálás szerep mindkettő: hálásan szellemes és ellenszenves is. Bonyolultabb feladat Kopjáss feleségének, Linának a jellemzése, akiből az adaptálók sokszor az egyszerűség kedvéért házsártos feleséget csinálnak, és mellette a főügyészt áldozatnak állítják be. A helyzet talán nem ennyire egyszerű, és Móricz is jobb író ennél. Lina egyfelől lelkiismeretes, gondos anya, másrészt szerelmes asszony, aki nem akarja férjét elveszíteni, illetve olyan nő, akit a parádézás nem vonz, inkább elriaszt. Nem földhözragadtságból, inkább józansága miatt, mert tudja, hogy Kopjáss István mindezt nem engedheti meg magának.

Kényes pont a regényt záró öngyilkosság. Mi történik valójában? Meghal-e Kopjáss? Ezzel a mondattal zárul a regény: „Sietve indultak a szegény ember megmentésére.” Lehet-e ebből arra következtetni, hogy Kopjáss karrierje az öngyilkossági kísérlettel veszi valójában kezdetét? Vagy az következne ebből, hogy Kopjáss egy hős, aki bátran szembeszállt a gonoszokkal? No, talán ez mégsem. Ennek ellenére számos átdolgozásban válik makulátlan hős a frissen kinevezett főügyészből – szemben a móricz-i művel. Az a zseniális a regényben, hogy valószínűtlenül reális, szinte már dokumentumregény is lehetne, annyira precízen fogalmazza meg a valóságot. Nehéz ezt a valósághűséget hitelesen visszaadni színpadon vagy filmen.

Sajnos Szabó Istvánnak sem sikerült. Alakjai papírmasé-figurák: a két dimenziót alig érik el. Elhangzanak a regény sláger-mondatai, de hiányzik köztük az összefüggés. Hiányzik maga a történet is, csak a motívumok maradtak: a sertéstenyésztő, a vonat, a polgármesteri hivatal, a Boronkay-villa. Szabó egyetlen ponton változtatott az eredetihez képest: Kopjáss a disznók között követi el öngyilkosságát, és a film a haldokló képével zárul. Egyértelműen hősi beállítás. A regényben természetesen a főügyész hivatali szobájában történik az eset – pátoszmentesen. Szabó azonban törekszik a pátoszra, valamint a mondanivaló didaktikus hangsúlyozására. Beállításai idegesítően egyértelműek, például rengeteg a közeli az arcokról. A képek nem mesélnek, hanem feltétlenül „mondani akarnak valamit”.

A korábbi Szabó-filmekben a könnyed, görcsmentes történetvezetést, és az ehhez kapcsolódó művészi képkompozíciót lehetett csodálni. Koltai Lajos ezúttal olyannak tűnik, mint egy hirtelen kamerához jutott amatőr, aki próbálgatja eszközét. A moziban gúnyos kacagásokat lehet hallani: Kopjáss álom-jelenetei már kabaréba illőek, hasonlóan szegény Magdaléna ábrázolásához, aki sehogy sem akar démon lenni, pedig piros a rúzsa, fekete a haja, és rövid a szoknyája. Különös módon ebben a filmben szinte az összes alkotóelem rosszul sikerült. Rosszul játszanak a színészek, rosszak a képek, rosszak a helyszínek, rossz a forgatókönyv. Hosszan lehetne sorolni a kínos pillanatokat, amikor a nézők felszisszennek, és hangosan kommentálják a mozi amatőrizmusát. Érthetetlen, hogy a rengeteg remek színésszel nem tudott mit kezdeni Szabó. Fájdalmas hiteltelennek látni Tóth Ildikót vagy Csányi Sándort, hiszen érzékelhetően alkalmasak a szerepekre, ziccerhez jutottak, és mégis önmaguk alatt teljesítenek.

A legjobb lesz gyorsan elfelejteni ezt a filmet, és elővenni Máriássy Félix verzióját, vagy megnézni a Redl ezredest. Miért baj az, ha Szabó István külföldi filmet rendez?

Sőregi Melinda

Rokonok

Színes, magyar film, 2006.

Szereplők: Csányi Sándor, Tóth Ildikó, Eperjes Károly, Marozsán Erika, Oleg Tabakov, Kállai Ferenc, Molnár Piroska, Madaras József, Pindroch Csaba, Sodró Eliza, Jiri Menzel, László Zsolt, Szarvas József, Ujlaki Dénes, Mácsai Pál
Operatőr: Koltai Lajos
Vágó: Csákány Zsuzsa
Zene: Hot Jazz Band
Forgatókönyv: Móricz Zsigmond regénye alapján Szabó István és Vészits Andrea
Rendező: Szabó István

Kapcsolódó linkek:
A regény a magyar elektronikus könyvtárban
A film hivatalos oldala