napi online kultúra és tudomány

FILM
Sírva nevetünk
A Kebab kapcsolat a mozikban


Az első német kungfu-film lebeg Ilbo lelki szemei előtt, amelyet persze ő fog majd rendezni, de mivel Németországban nem könnyű másodgenerációs töröknek lenni, ezt megvalósítani nem is olyan egyszerű. Erről, nomeg a hamburgi élet nehézségeiről szól a Kebab kapcsolat, sok humorral, az abszurdig kifigurázva a mozitörténelem több, jeles műfaját.

A film nagyon jó ritmussal váltogatja a humort és a romantikát: Ilbo ködös terveit keresztülhúzza német barátnője terhessége. A tény a forgatókönyvíróknak és a rendezőnek sok humorforrást, de ugyanakkor a konfliktushelyzetek lehetőségét is megteremti. A Kebab kapcsolat a Zsernyákok mellett persze emlékeztet a Bazinagy görög lagzira is: emigráns szülők konfliktusai gyermekeikkel. Ugyanakkor a film amerikai elődje egyik nagy erényét is bírja: a főszereplők környezetrajza elsőrangú, nem légüres térben bolyonganak, a néhány erős vonással megrajzolt karakter között mozognak. Elsőként itt van Ilbo apja, akit Güven Kiraç formál meg nagyszerűen. A kiváló török németül nem tud, így a bemagolt szöveget akcentus nélkül mondja, ami külön pikantériát kölcsönöz a figurának. A karakterek közül a nagybácsi, Ahmet szerepe a leghangsúlyosabb: Hasan Ali Mete kisstílű, magát keresztapának képzelő ügyeskedő, akinek legnagyobb büszkesége a „King of Kebab” nevű vendéglátóipari egység. Mete külseje elsőre minden idők egyik legnagyobb olasz komikusát, Totót idézi: a mimika és a gesztusrendszer szinte összetéveszthető. Hogy a nemzeti sokszínűség még teljesebb legyen, a sztori alakulásába beleszól még a szemközti taverna tulajdonosa, Kirianis is, akinek lánya mellbedobással akarja meggyőzni Ilbót, hogy inkább Kirianisnak csináljon filmet, annak ellenére, hogy a török-görög barátság Hamburg ezen utcájának két oldalán sem az igazi...

Kis hiányérzetünk lehet a főszereplő párossal kapcsolatban: Denis Moschitto és Nora Tschirner között semmilyen feszültség sem érezhető. Denis Moschitto Ilbója huszonévesként még a kamaszok szokásos ábrándjait kergeti, képes élete nagy lépéseit Bruce Lee-vel „megbeszélni”, aki azonban csak olyan bölcsességeket mond neki, mint: „ha elindulunk a hegyen, akkor egyre kisebb lesz a hegy”. Ennek ellenére Ilbo kungfu-filmet akar csinálni, de a producerek kiröhögik, így marad élete főműve, a kungfu-reklámfilm, amivel Ahmet kóceráját kell eladni. Nora Tschirner Titzije nem elég jelentékeny ahhoz, hogy elhiggyük: Ilbo képes érte eldobni a török hagyományokat és a filmes karriert is.

Persze a végén minden jóra fordul, még a King of kebab is fellendül, Kirianis és Ahmet is összeölelkezik két tál kebab felett… Addig azonban láthatjuk néhány kungfu-filmes klisé paródiáját. Kedvencem a tömegesen a levegőben repkedő, vendéglátós szalvéták közötti kardozás, de ide kívánkozik még az a jelenet is, amely Ilbo reklámfilmjében szerepel: a főhős egyszerre három dobócsillagot hajít el, s ezzel egyszerre teszi ártalmatlanná támadóit. A film képi világa meglehetősen eklektikus: Ilbo folytonos fantáziálásait pontosan, az adott filmes műfaj követelményeinek megfelelően jeleníti meg a rendező, Anno Saul. Egy - egyébként reálisan induló - képsorban azt látjuk, amint egy baba a lépcsősor tetejéről leguruló kocsiból kirepül, a levegőben elidőzik picit, körbebámul, majd egészen véletlenül egy jóravaló, görög fiatalember ölében landol, aki rögtön összeszűri a levet a magányos anyukával.

A Kebab kapcsolat üdítő kivétel a nyári vígjátékok sorában: humoros és lírai egyszerre. Mindemellett Marcel Barsotti jóvoltából az utóbbi idők egyik legjobb zenei válogatását is hallhatjuk. Kár, hogy a szezonban egyelőre nem ígérkezik több ehhez hasonló darab...

Kónya Orsolya

Kebab kapcsolat
Német, feliratos vígjáték, 2005.

Szereplők: Denis Moschitto, Nora Tschirner, Güven Kiraç, Hasan Ali Mete, Kida Ramadan, Adnan Maral, Adam Bousdoukos, Fahri Yardim
Zene: Marcel Barsotti
Operatőr: Hannes Hubach
Vágó: Tobias Haas
Forgatókönyv: Fatih Akin, Ruth Toma, Ian Berger
Rendező: Anno Saul


Kapcsolódó link:
A film hivatalos oldala



Korábbi kritikák:

Match Point
We feed the world
TIFF, második beszámoló
TIFF, első beszámoló
Guantánamo
A Da Vinci-kód
Cseh Filmhétvége 2006
Francia Filmnapok 2006
A gyermek
Titanic 2006
Nagypályások
Brokeback Mountain
A szavak titkos élete
Sziriana
Két anime Magyarországon
Fehér tenyér
56. Berlinale
Rokonok
Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel
Good Night, and Good Luck
Büszkeség és balítélet
Darwin rémálma
München
Mianyánk kivan
Üvegtigris 2
Nagy kommunista bankrablás
A hetedik nap
Manderlay
Szent Lajos király hídja
Harry Potter és a Tűz Serlege
Szőke kóla
AniFest3
Anyátlanok
Európa Filmhét 2005
Hétköznapi mennyország
Grimm
Zágrábi Filmfesztivál
Kívül tágasabb
Alter-Native 13
Mennyország most
Egy szoknya, egy nadrág
Dogora
Eros
Hölgyek levendulában
Hervadó virágok
Hotel Ruanda
Földre szállt boszorkány
A remény bajnoka
Genezis
Szájtépés filmszakadásig 3.
Még mindig lakótársat keresünk
Mezítlábas szerelem
Lélektől lélekig
Hawai, Oslo
Mi a csudát tudunk a világról?!
Narco
The Yesmen
Szerelmem nyara
Elszabott frigy
Batman: Kezdődik!
Palindrómák
Melinda és Melinda
Még egy csók
Tangó és tulipán
Galaxis útikalauz stopposoknak
Sin City
TIFF Kolozsváron
Spanyol Filmhét
Star Wars III. - A sith-ek bosszúja
Kinsey
5X2
Szürke, Mercivel
Mint egy angyal
2046
A kilencedik nap
Beszámolóink a 2005-ös Titanic Filmfesztiválról
Intim vallomások
Dán Filmhét 2005
Az Operaház Fantomja
Orosz filmhónap az Örökmozgóban
A belső tenger
Én, Pán Péter
Old Boy
Ray
Vera Drake
Sorstalanság
Hosszú jegyesség
Csudafilm
Európa Filmhét
Az élet egy csoda
Világszám!
A miskolci boniésklájd
Kóristák
Kávé és cigaretta
Állítsátok meg Terézanyut!
Nyócker!
Csoda Krakkóban
Young Adam
Csodálatos Júlia
Che Guevara - A motoros naplója
Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!
Nézz balra, ott egy svéd!
Monsieur Ibrahim és a Korán virágai
A temetetlen halott
Shultze gets the blues
Caterina a városba megy
A falu
Ausztrál filmek
Új Eldorádó
Argo
Terminál
Rossz nevelés
Az élet nélkülem
Fahrenheit 9/11
A hazugsággyáros
Megfojtott szabadság
Nothing
Super Size Me
Édes álmok
Zsernyákok
Leány gyöngy fülbevalóval
Betörő az albérlőm
Wilbur öngyilkos akar lenni
Barbárok a kapuk előtt
21 gramm
Szeress, ha mersz!
Elefánt
Belleville randevú
Farkasok ideje
Csak az a szex
Ausztrál filmhét az Örökmozgóban
A Vodka Lemon az Odeonban
Spanyol filmhét a Művész Moziban
A passió
A visszatérés
Előtérben a dánok, csapó 3.
Új német filmek az Örökmozgóban
Előtérben a dánok, csapó 2.
Előtérben a dánok, csapó 1.
Japán filmnapok az Urániában
Dalok a konyhából
Japán
Amerikában
A tenger
Szamszára
A szemközti ablak
Mióta Otar elment...
Európai filmhét, keleti filmek
Swimming pool
Európa filmhét, nyugati filmek
Cseh filmhétvége az Örökmozgóban
Grazia szigete
Kegyetlen bánásmód
Kontroll
A boldogság színe
Kísérleti filmek az Örökmozgóban
Good bye, Lenin!
11. TITANIC Filmfesztivál
Pokolba a szerelemmel!
Jött 1 busz
A Magdolna nővérek
Boldog születésnapot!
Hogy szeretsz?
Esküvő monszun idején
Azonosság
Birtokviszony
Bábok
Kiskakukk
Kilenc királynő
Egy veszedelmes elme vallomásai
Telitalálat
Frida
A zongorista
A rózsa énekei
Az órák
Chicago
Szép napok és Rinaldo
Baran
Libiomfi
Szent Iván napja
Magyar szépség
Szerelemtől sújtva
Kelj fel komám, ne aludjál!
A múlt nélküli ember
Bella Martha
Harry Potter és a Titkok Kamrája
Szörnyek keringője
Ámen
Hukkle és Papsajt
Bloody Sunday