napi online kultúra és tudomány

FILMSZEMLE
Közönség-filmek

Török Ferenc: Szezon - Fischer Gábor: Montecarlo, Cantu Mari: Rózsadomb


Közönségfilm. Persze. Kár volt ezt a fogalmat egyáltalán bedobni anno. Jó kocsi, sok szleng, drog, szex, zsozsó, fresh arcok, karfán dobolható zene. Vagy: könnyed szórakoztatásba hempergetetett történelmi mondanivaló. Nagyjából ennyit jelent ma nálunk a közönségfilm. A legmélyebb tisztelet a kivételnek (csak azért sem írunk példát). A közönségfilm az - akármilyen furcsa is -, amit a közönség élvez. És nem jut eszébe magában keresni a hibát, hogy miért nem szórakozott elég jól, és nem kezdi el már rögtön az előtérben hangoztatni, hogy viszont milyen jó volt a zene, és főleg nem mentegeti a rendezőt azzal, hogy majd jövőre biztos kinövi magát. Egy jó film után ilyesmi meg sem fordul az ember fejében. Mert igen: elsősorban jó filmet, és csak másodsorban közönségfilmet kéne ma csinálnia a honi filmes szakmának.

SZEZON

Török Ferenc nevét szokták ilyenkor felemlegetni, meg nagy sikert aratott első filmjét, a Moszkva teret. Az közönségfilm volt, ez nem vitás. De többet nem is szólnék róla, ha egyszer itt az új, ha egyszer itt a Szezon. A cím és a szereposztás is arra utal, megint fiatalok fogják bebulizni magukat a nagybetűs életbe, az pedig hálás téma, bulizni mindenki szokott.

Háttérinformáció, hogy Török három éve egy doksit forgatott Balatonaligán, az ottani vendéglátó-ipari egységek pincéreiről, a szakma múltjáról, jelenéről. Ez szolgáltatott alapanyagot a Szezonhoz. A játékfilm hőse három karcagi srác (Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Kokics Péter) a helyi diszkó pultja mögül, BMW-vel, tetkóval, izompólóval - életük silány és gondtalan. Ebből menekülnek a nyári szezonban egy aligai üdülőbe, pincérnek, bagóért. Persze, nincs maradásuk, a három alföldi macsó büszke és keményfejű: beszólnak a főnöknek, megdugják a gazdag törzsvendég feleségét, kicsit át is verik egymást, szétválnak, újra összeállnak, majd újra szét, s végül vissza a startmezőre, a nyugtatóan lapos Karcagra.

Sok mindenről szólhatna a Szezon. Vidéki élet kontra balatoni pörgés. Barátság vagy szerelem. A felnőtté válás nehézségei. A vendéglátózás sötét bugyra. Vagy mit tudom én. De legalább felidézhetne vicces történeteket, melyek egyszerre estek meg mindenkivel és senkivel, mint a Moszkva téri találkák, házibulik, hogy nevessünk egy kicsit a SZOT üdülőkből visszamaradt retro-bénaságon. De nem. A Szezon leginkább olyan, mint a Balaton: langyos, zavaros és csak bokáig ér, mi meg oxigénhiányban szépen kipusztulunk a moziból.

A vidéki srácok figurája elnagyolt, s ettől teljesen hiteltelen. Nagy Ervinnek ugyan vannak jól elkapott gesztusai (körrúgás puszta barátságból), de azért még is csak ifjú színészeink bújnak elő az Energie-pólóból, hiába a jól elhelyezett, sztereotip jelzések. Mondom, ettől még lehetne szórakoztató a film, de a Podmaniczky Szilárd által láttamolt - és a Magyar Mozgókép Közalapítvány részéről a maximális 130 millióval megtámogatott - forgatókönyv dialógusai laposak, mint Karcag maga, a történet pedig tökéletesen értelmetlen és funkciótlan jelenetek sokaságától terhes. Ezeket misztikus effektek és nagy nézések teszik reménykeltően titkossá, de a végére kiderül: a film nem tart igényt a néző dramaturgiai érzékenységére.

Barabás Dániel


Szezon

Szereplők: Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Rezes Judit
Operatőr: Garas Dániel
Vágó: Barsi Béla
Zene: Zagar
Írta: Török Ferenc, Podmaniczky Szilárd
Rendező: Török Ferenc


MONTECARLO!

Fischer Gábor elsőfilmesként mutatkozik be Montecarlo című munkájával. Filmjének története - mely megtörtént eseten alapul - jó mozit ígér: egy igazi külvárosi iskola a teljes csőd szélén, beleragadva a magyar valóságba. Az intézményt csak a szétszórt matektanár rulettasztalnál tesztelt látnoki képessége mentheti meg. Irány tehát Montecarlo. Az alaptőkét az igazgató által elemelt, nyári tábor pénze, a kaszinózáshoz szükséges kulturális hátteret a fiatalka franciatanárnő nyelvtudása képezi.

Teljes titokban fölkerekedik tehát a háromfős tanári értekezlet, hogy - Velence érintésével - eljussanak Montecarlóba. A többi már gyerekjáték. És valóban: hamarosan egy hegynyi zsetont tesznek a következő tippre. De mivel a matek- és franciatanár közti titkos szerelembe bekavar a kaszinói miliő, a megérzés félrecsúszik, a bődületes összeg pedig vissza a kasszába. Nem marad más hátra, mint a lerészegedés. A baj azonban csőstül jön. Se pénz, se kaja, se nő, és még a muzeális értékű mikrobusz is befordul az árokba a hazafelé úton. A happy end persze nem maradhat el, így kiderül: az eltűnt lány még aznap este újra kigondolta a számokat a kaszinóban, és láss csodát: nyert. Az iskola, és vele együtt az igazgató, a matektanár és a franciatanárnő megmenekült. Lehet tapsolni.

A Montecarlo, mindent egybevéve, szórakoztató film, sok-sok nélkülözhetetlen káromkodással tarkítva. Mucsi Zoltán tökéletes higgadt cinizmusú, szerelmes matektanár, ezúttal nem a kiabálós fajtából. Koltai Róbertnek, számos hasonló szerep után, már nem okoz gondot a joviális, papucs igazgató megformálása. Pikali Gerdától pedig csak az iskola rossza nem tanulna szívesen franciát.

Az egyszerű képek jó tempóban vannak fölszabdalva, a poénok ülnek, és még kicsit izgulunk is a végkifejleten. Éppen ezért óriási csalódás, hogy Fischer forgatókönyvében nem futotta rendes befejezésre: a világ összes problémája fél perc alatt oldódik meg egy mézeskalács-huszárvágással, ami után csak sírnivaló happy end következhet.

Barabás Dániel


Montecarlo!

Szereplők: Koltai Róbert, Mucsi Zoltán, Pikali Gerda
Operatőr: Márton Balázs
Vágó: Rumbold László
Zene: Turcsány András
Írta: Fischer Gábor
Rendező: Fischer Gábor


RÓZSADOMB

Cantu Mari Rózsadomb című filmje 1956-ot mutatja be, ahogy azt egy testvérpár, Miska és Panka látja. A rendezőnő saját élményeit is feldolgozó filmje erősen emlékeztet a tavalyi filmszemlén bemutatott A Rózsa énekeire, s talán nem is véletlenül. A sztori nagyjából ugyanaz, csak itt nem a második világháború, hanem ’56 zajlik.

A Rózsadomb egy villájában Pálfi Gábor elvtárs és családja él, teljes elszigeteltségben. A külvilághoz az egyetlen kapocs a GÁ-36 jelzésű telefon, amely közvetlenül a pártirodán csörög, s üzbég narancsot lehet rajta rendelni. A gyerekek a kertben rohangálnak, s észre sem veszik, hogy közben valami megváltozik. Az azelőtt jó káder édesapa egyszeriben rájön, hogy minden hamis, amiben eddig hitt, s a felismerés az egész család későbbi nyomorát okozza.

Cantu Mari filmje közhelyektől hemzseg, ennek ellenére élvezhető. Ezt csak azért lehet elmondani, mert a forgatókönyv alkalmat ad a remek színészi alakításokra. Persze csak akkor, ha olyanok kapnak benne szerepet, mint Lázár Kati, Andorai Péter vagy a magyar filmben alig-alig látott Marozsán Erika. A leghálásabb szerep Lázár Katinak jut, ő alakítja a kicsit zavarodott, még a legkeményebb időkben is imádkozó és angyalkákról mesélő házvezetőnőt. Andorainak végre van lehetősége arra is, hogy ne csak a homlokát ráncolja, Marozsán Erika pedig megmutathatja, hogy a szépségén kívül tehetsége is van. Cantu Mari szép, tiszta tekintetű, tehetséges gyerekeket talált a történet mesélőinek szerepére. Rózsa Naomi és Fekete Ábel talán máskor is feltűnik majd egy-egy moziban.

A film szép kiviteléért Máthé Tibor operatőr felelős, a zenéért pedig többek között Wagner és Mozart. Jó tehát a társaság, már csak arra kellene figyelni, ha egy jelenetben a nagynénit női szeszéllyel kínálják, akkor néhány jelenettel (s a történet szerint néhány hónappal) később ne ugyanabból a rakás süteményből etessék az elvtársakat a vásznon...

Kónya Orsolya


Rózsadomb

Szereplők: Andorai Péter, Marozsán Erika, Lázár Kati, Rózsa Naomi, Fekete Ábel, Bánsági Ildikó, Szandtner Anna, Szirtes Ági
Operatőr: Máthé Tibor
Vágó: Matthias Behrens
Zene: Mick Havey, Purcell, Wagner, Beethowen, Szenes Iván, Horváth Jenő, Dubianski
Írta: Cantu Mari, Horváth Bálint
Rendező: Cantu Mari






Kapcsolódó link:
A filmszemle hivatalos honlapja
A Millenáris oldala
A Mammut honlapja
A Magyar Mozgókép Alapítvány oldala



Korábbi írások: