napi online kultúra és tudomány

FILMSZEMLE
Utaz(z)unk!

József és testvérei, Getno, Magyar vándor, Drum Bun

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI

Valószínűleg a szemle egyik legfontosabb alkotása Jeles András filmje. Képi és nyelvi világa egyaránt unikum. A forgatókönyv a rendező saját Parasztbibliája, egyedi műalkotás. Haumann Péter és Mészöly Dezső narrátori hangján elevenedik meg Jeles apokrif története. A színészeknek csak a teste, fizikuma játszik az élő alakokkal kivitelezett árnyjátékban. A képekben, a filmes árnyköltészetben hosszasan lehet gyönyörködni. Előfordul, hogy a néző ki is marad a mese akkurátus fonalából, hiszen lefoglalják érzékeit a képi varázslatok.

A békésen, szinte nem evilágian csordogáló bibliai ihletésű történet a ma keretei közé illeszkedik. A film másik síkja nagyon valóságos alakokat mutat és képileg is elkülönül az árny-játéktól. Nem a teljes vásznat, csak egy körkivágást használ Jeles, amihez a képeket „éjjel látó” technikával rögzítették. A jeleneteket teljes sötétben vették tehát fel, a végeredmény pedig a háborús tudósításokból ismert zöldes, elmosódott kép. Sajátos reciproka egymásnak a két filmsík. Konkrétan, a film logikája szerint úgy kapcsolódnak össze, mintha a Parasztbiblia epizódjai a tévé műsorán elevenednének meg. Természetesen ez leegyszerűsített, konkretizáló megközelítés, hiszen Jeles éppen az értelmezés szabadságát kínálja fel a befogadónak (így a kritikusnak is!), hogy újrateremthesse a film által saját történetét. Minden néző a saját filmjét nézheti és a szilánkokból egyéni narratívát teremthet.

A festmény-szépségű árnyepizódok közé régi némafilm-részletek is ékelődnek, melyek vagy a szöveg konkrétumaira vagy a helyzet történelmi párhuzamaira rímelnek. A fikció nem puszta fikció, nem kizárólag magát jelenti, hanem beleilleszthető a történelemi idő „barázdáiba”. A mű nem egyedül, hanem a kulturális összefüggések bonyolult hálózatában értelmezendő. Találóan ironikus részlet például, amikor egy kakastollas magyar bukkan fel az ótestamentumi történet kellős közepében, majd a narrátor rendre utasítja, hogy várjon, nem jött még el az ideje. Hasonló szerzői kiszólás Jákob álma, melyben a jelen ismerős tényei bukkannak fel.

Remélhetőleg a mozikba is eljut majd a film és fergetegesen eleven humora, hetyke pajzánsága, játékosan archaizáló nyelvezete az átlag nézőhöz szintén utat talál: "Azért csak hallják meg kegyelmetek, fogadják jó szűvel, amit magam is úgy kaptam azoktól, kik a test abroncsaitól megszabadultak, s poraikat az elődök porával elkeverték, hallgassák kegyesen Józsefnek és testvérjeinek igaz történetét." (idézet Jeles András filmszövegéből)

Sőregi Melinda


József és testvérei

Szereplők: Hunyadkürti György, Nyakó Júlia, Bicskei István, Rutkai Bori
Operatőr: Babos Tamás
Forgatókönyv: Jeles András
Rendező: Jeles András


GETNO

Salamon András évek óta nem rendezett játékfilmet. Most a Getno című alkotással jelentkezett, melynek címe a régi Rolling Stones-slágerre utal. És valóban, a filmben János, az örök elégedetlen felkerekedik, elindul Magyarországról, hogy Amerikában találja meg a szerencséjét.

A film alapötlete jó, dramaturgiája azonban lapos és közhelyes: Szandi, a lány barátjától búcsúzik, aki aztán persze az első adandó alkalommal megcsalja, a szakításról webkamerás felvétellel tudósítja volt kedvesét. Az asszony, Juli egy ugyancsak bevándorló indián férfi miatt hanyagolja férjét, Jancsi, az apa meg egyszerűen csak balek, mégpedig a közép-európai fajtából. A családot a nagypapa, Jenő fogadja, s Jancsi egyből az „American Dream” nevű ócskáscég beltagja lesz. Szandi zongorázni tanítja egy amerikás magyar család magyarul egyáltalán nem tudó kamasz fiát, közben pedig gyorsétteremben dolgozik. A nagypapa felesége szintén magyar, de már az asszimilálódott fajtából, kövér nővel ékesített, mozgó ébresztőórára tornázik minden nap.

A figurák tehát meglehetősen sematikusak, s azt kell mondanunk, sematikus az is, ami velük történik. Na, nem nyomorognak, csak egyszerűen minden rosszul megy nekik,. Nincs bennük összetartás, vagyis az összes, családban előforduló probléma beépíthető a forgatókönyvbe. Salamon Andrásnak nem túl sok jutott eszébe ezen kívül, talán a két baleset, ami a lánnyal és az apával történt, más, mint amit megszokhattunk a hasonó, szociológiai tárgyú alkotásokban, de mivel kettő is van belőle, ez sem a legjobb megoldás.

A legszembeötlőbb mégis az, hogy a rendező-forgatókönyvíró úgy látja Las Vegast, ahogy évtizedekkel ezelőtt beszéltek róla. Mintha egyáltalán nem járt volna Amerikában, csak meséltek volna neki arról az országról, ahol minden házon baromi nagy amerikai zászlót fúj a szél, batárnagy terepjárókkal járnak a kövér emberek, aranyórás ügyvédek lövetik szét bevándorló magyar emberek maradék lábát, miközben a vegasi megdence vizében elterülve isszák a koktélt. És persze magyarul beszélnek, és legalább olyan jól bazmegelnek mint anyaországi kollegáik.

A Getnóban két jó dolog van: egyik, hogy Király Leventét felfedezte a filmesek részére. Az idős színész bebizonyította, hogy nemcsak a színpadon, hanem filmben is olyan minőséget képvisel, amelyet sokan irigyelhetnek a fiatalabbak közül. A másik pozitívum Balázs Elemér zenéje. A film legtöbb jelenete alatt a Balázs Elemér Group zenél, nagyon jól. Így aztán ott is megteremtődik a hangulat, ahol a forgatókönyv elfelejtett arról gondoskodni. A leginkább Szalontay Tündével szúrt ki a sors: a kissé fakó hangú színésznő jeleneteiben szinte egyáltalán nincs, vagy alig érezhető az utószinkron, így aztán az anya figurája is meglehetősen hangsúlytalan lett.

Kár, hogy Salamon András ennyi hallgatás után csak ilyen munkát tud letenni az asztalra. Már csak azt remélhetjük, hogy a legközelebb talán sikerül olyan filmet összehoznia, amely legalább olyan minőséget ér el, mint a Közel a szerelemhez.

Kónya Orsolya


Getno

Szereplők: Gesztesi Károly, Király Levente, Szalontay Tünde, Péter Kata, Bánfalvy Ágnes, David Douglas
Operatőr: Tóth Zsolt
Zene: Balázs Elemér
Írta: Salamon András
Rendező: Salamon András


MAGYAR VÁNDOR

Az ember kétféleképpen röhöghet a moziban. Szerencsés esetben nem kínjában, hanem jókedvében kacarászik. Pontosabban röhög. Merthogy megvan az ideje a röhögésnek is. Sajnos.

Klipfilm. Vagy poénfilm. Talán ez az a két szó, amely leginkább jellemezheti Herendi Gábor filmjét, a Magyar vándort. A Valami Amerikával a magyar szórakoztató filmbe berobbant rendező ezúttal igen alacsonyra állította a mércét. Míg előbbi alkotása valamelyest minőséget képviselt, ez a film a Monthy Pyton-idézetek és a poéndömping elegye.

A film ötlete sem ismeretlen: ezt egyszer már Új Zrínyiász címen kiötlötte ama bizonyos Mikszáth Kálmán. Nem lenne baj, ha Magyar vándor túl tudna lépni ezen. De nem tud, mert nincs benne szufla. Ha a Huba, Ond és Kond neve felett elsütött vicc sokszor csattan fel ugyanúgy, vagy ha Töhötöm mindig elrohan, ha a "kumisz" szót hallja, akkor bizony a közönség magára van hagyva. Persze jó dolog az ismétlés, node nem ennyiszer.

A film egyedüli erénye, hogy minden egyes vezér külön-külön egyéniség, mindannyian jól elkülöníthető tulajdonságokkal rendelkeznek, bár azt nem értem, hogy Huba miért "kévlekalássan"-ozik minden mondatában, s hogy mi okból képviseli az "árisztokráciát" a hetek között.

A dramaturgia könnyen követhető: a hét vezér keresi elcsatangolt magyarjait, s közben végigvonulnak a magyar történelmen. A film sajnos ennél többet nem tud: megindokolatlan és megindokolhatatlan pontokon a film átcsap klipbe, például ledér nőszemélyek lejtenek hétfátyoltáncot, vagy tatárnak vélt sapka alá rejtett repperek reppelgetnek, de olyan is akad, hogy tangóharmonikára mulat a jónép (noés ez fel van már fedezve?-nincs.)

No és ne feledkezzünk meg a szponzorok ordító mutogatásáról sem. Jó képi poén lenne a Honfoglalás bakijaira visszautaló tiszacipő-csíkos csizma, de a játékba is bevont pickszalámis rúd, a bocicsokiautomata és a soproniászokos söröshordó már több a soknál.

Egyedüli vigaszunk az lehetne, hogy a mellékszereplők sora is igazi sztárparádé. Kokó például első filszerepében mond is egy mondatot, node ne irigyeljük tőle, meglehetősen bugyuta a szöveg. Persze Hajós András majdnem egy egész dalt eldalolhat, bár a Hot Jazz Band egy kicsit jobban csinálja a húszas éveket... A kevésbé szerencsése közreműködőknek egy mondat sem jut, bár lehet, hogy ők jártak jobban...

Persze működik a biznisz: a film honlapján lehet Magyar vándoros ereklyéket rendelni, zenét hallgatni, szereplőket tengelyük körül megforgatni, és elolvasni, hogy mit szeretnek csinálni, amikor éppen nem vándorolnak. Már csak az a kérdés, mennyi idő kell ahhoz, hogy a Magyar vándorról újra a lólengés jusson eszünkbe. Talán nem sok.

Kónya Orsolya


Magyar vándor

Szereplők: Gesztesi Károly, Grenfenstein János, gyuriska János, Hajdu István, Seress Zoltán, Szabó Győző, Szervét Tibor
Operatőr: Pohárnok Gergely
Zene: Hrutka Róbert, Emil Rulez!
Forgatókönyv: Harmat Gábor
Rendező: Herendi Gábor


DRUM BUN-JÓ UTAT

Robert Ralston svájci rendező első nagyjátékfilmjét nevezte a szemlére. Magyarországon, a főiskola külföldieknek szervezett osztályában szerzett rendezői diplomát, így kicsit magyar filmesnek is érezheti magát. Ismét szűz kézzel van tehát dolgunk, de sajnos ez a kezdet nem jelez nagy formátumú tehetséget. Talán majd később, évek múlva beérik a munka, egyelőre azonban egy meglehetősen férc filmről lehet beszélni.

A Jó utat! egy berlini férfi erdélyi kálváriáját próbálja elmesélni. Az édesapja holttestére akar a főhős rábukkanni, miközben ismerkedik a helyi viszonyokkal – rendkívül leegyszerűsített és felszínes módon. Olyan Románia ebben a moziban, mint egy különleges őslénypark, ahol szépen meg lehet figyelni a bennszülött állatokat. Nem feltételezem, hogy ez lett volna az alkotói szándék, de az ügyetlen, hanyag forgatókönyv és a pontatlan kivitelezés ilyen képzetet kelt. Nyilván a fiatal svájci rendező nincs tisztában a kontextussal, amit a filmje keresztez. Honnan is tudhatná, hogy itthon az erdélyiek állandó, előítéletekkel terhes bélyege a "szegény rokon"? Öntudatlanul sétál a csapdába: filmje sztereotípiákból építkezik. A helybélieket jelképező párból (Bíró Kriszta, Pálffy Tibor) érdekes cirkuszi majmokat farag, pedig akár embereket is ábrázolhatna. Nagyon kár érte. Főként azért, mert a Bíró-Pálffy duó felbecsülhetetlen kincs, amit vétek volt így elfecsérelni.

És nagy tanulság még (főként egy elsőfilmes számára), hogy az alkotó sohasem mehet biztosra. Nem lehet kiszámítani, ki fog a filmre beülni. Személyes szerencse, hogy a kritikus éppen járt Gyergyószentmiklóson, ahol a film javarészét forgatták, így fájón észlelhette: csúnyán rá akarják szedni! A történet nem pontosítja, hol is járunk éppen Erdélyben, viszont azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha hatalmas távolságokat tenne meg a főhős, miközben valójában egy helyben topog a stáb, kerülgetik az örmény templomot veszettül...

Sőregi Melinda


Drum Bun - Jó utat

Szereplők: Felix Theissen, Bíró Kriszta, Pálffy Tibor
Operatőr: Boros György
Zene: Kanizsa Csillagai
Forgatókönyv: Felix Theissen, Robert Ralston
Rendezte: Robert Ralston




Kapcsolódó link:
A filmszemle hivatalos honlapja
A Millenáris oldala
A Mammut honlapja
A Magyar Mozgókép Alapítvány oldala



Korábbi írások: