napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Sikeres előadások, de kevesebb pénz
Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.20.


A Magyar Állami Operaház vezetése sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt évad eredményeit, valamint ismertették a következő év terveit. Az évad természetesen még nem zárult le, hiszen két premiert is tartanak a közeljövőben: április 24-én mutatják be a Mayerling című balettet, és május 2-án kerül színre az Erkel Színházban a Lohengrin, Ortud szerepében Marton Évával.

A költségvetési intézményeket sújtó általános megszorító intézkedések az Operaházat sem kerülték el. Szinetár Miklós főigazgató arról számolt be, hogy a jelenlegi évad végigvezetése is nagy nehézségekbe fog ütközni, a jövő évadra pedig hét százalékkal kevesebb támogatást kap a színház. Így csökkenteni kellett a bemutatók számát, és nem jut majd pénz az egyre sürgetőbb felújításokra sem. Szinetár szavai szerint olyan "időzített bombák működnek a házban", mint a teljesen elavult NDK-s technológiájú süllyesztőrendszer, mely rendszeresen felmondja a szolgálatot (legutóbb éppen a Jenufa harmadik előadása alatt) vagy lehetne említeni a "vacak", alkalmatlan műszaki kiszolgáló házat is, ahol szinte embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni a munkatársak. Szinetár szerint tarthatatlan az Opera körül tapasztalható "rossz pszichózis", miszerint "sok itt a pénz, lehet belőle elvenni". A főigazgató elmondta, hogy az alkalmazottak fizetése a magyar átlag szerinti, de semmiképpen sem kiugró. Beszámolt arról is, hogy az Operaház eddigi legstabilabb támogatója, a MOL felmondta 10 millió forintos szponzori szerződését. A dolog érdekessége, Szinetár kommentárja szerint, hogy a vállalat részéről a döntés Ferencz I. Szabolcs nevéhez fűződik, aki a Fidesz-ciklusban a kormány kabinet-főnöke volt. Az Operaház új támogatója a jövő évtől a nevét T Mobilra változtató Westel telefonos társaság.

Szinetár Miklós a "nagyon boldog vagyok" kifejezéssel értékelte az elmúlt évadot. Elmondta, hogy az Operaház és az Erkel Színház látogatottsága folyamatosan nyolcvan százalék feletti. A főigazgató szerint az előadások alatt és után tapasztalható "lelkes taps" is a siker jele, mely igazolja a vezetés műsorpolitikáját. Egy "is-operaházat" akarnak teremteni, illetve fenntartani, ahol mindenféle ízlésnek megfelelő darabok kerülhetnek műsorra. Szinetár kiemelte, hogy változatlan az elkötelezettségük a kortárs magyar opera iránt, ezért is mutatják be jövő májusban Gyöngyösi Levente A gólyakalifa című operáját Harangi Mária rendezésében. Sajnos a pénzhiány miatt ősszel nem tartanak opera-bemutatót, ezért a korábban ekkorra tervezett Händel-operát, a Xerxészt, csak 2005 őszén mutatják be, Kovalik Balázs rendezésében. Az elmaradó bemutató helyett gyakrabban tűzik majd műsorra a Jenufa és a Don Giovanni előadásait.

A következő évad második felében ismét az Operaházban rendez Vidnyánszky Attila: Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-jét állítja színre. 2005 februárjában mutatják be Puccini A Nyugat lánya című "operawesternjét" az Erkel Színházban, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Szintén az Erkelben, 2005 márciusában a Rigolettót rendezi Szinetár Miklós és Harangi Mária.

Különleges táncbemutatóra kerül sor rögtön a jövő évad elején: A Hófehérke és a hét törpe című táncjátékot mutatja be az Operaház balett-kara ifj Harangozó Gyula koreográfiájában, melyhez Kocsák Tibor írt zenét. 2005 áprilisában A bajadért, a balett egyik fontos klasszikusát mutatják be Oleg Vinogradov elképzelései szerint. Ifj. Harangozó Gyula balettigazgató külön kiemelte, hogy a jövő évadban végre lehetősége nyílik a társulatnak külföldi turnékra is: Kínában, Ausztriában, Londonban és Hágában fognak fellépni.

A jövő évad operáit Petrovics Emil főzeneigazgató ismertette részletesebben. Külön kiemelte az operaházi zenekar értékeit, amire szerinte a magyar sajtó méltánytalanul nem figyel oda. "Ez egy nagyon jó zenekar" – fogalmazott Petrovics, mely az esetek nyolcvan százalékában "szenzációsan teljesít". Beszámolt továbbá arról, hogy folytatódik az Operaház utánpótlását biztosító operastúdió munkája is.

Végül kérdésre válaszolva a főigazgató kijelentette még, hogy csak akkor tudja majd folytatni munkáját, ha az intézmény "normális anyagi állapotba kerül".

Sőregi Melinda


Kapcsolódó link:
Az Operaház oldala