napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
MTI nélkül a Magyar Rádió
2004.05.13.


Megszüntette a Magyar Rádiónak nyújtott hírszolgáltatást az MTI. A döntést azzal indokolták, hogy a közszolgálati rádió az általa felmondott szerződés lejártáig nem kötött új megállapodást a hírügynökséggel. A Magyar Rádió február hatodikán mondta fel a szerződést, azóta az MTI több ajánlatot tett a Magyar Rádiónak, ám nem kaptak kedvező választ. Az MTI felajánlotta az előfizetési díj csökkentését is, ennek ellenére a rádió álláspontja az, hogy a tavalyi előfizetési díj ötven százalékáért csak a Kossuth Rádió adásai számára fizet elő a hírügynökségi szolgáltatásra. A rádió alelnökének tegnap nyilvánosságra hozott indokai szerint csak a belpolitikai hírekre tartanak igényt, elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tarifa megállapításánál az MTI a rádió országos sugárzási lefedettségét veszi figyelembe a hallgatottság helyett. Vince Mátyás, a hírügynökség elnöke elmondta: a nemzeti hírügynökség tarifarendszerét a tulajdonos Országgyűlés által megválasztott Tulajdonosi Tanácsadó Testület hagyta jóvá. Vince Mátyás a gyakorlatban kivihetetlennek tartja, hogy a rádión belül az MTI hírei kizárólag a Kossuth adásaiba és újságíróihoz jussanak el. Az MTI a napokban írta alá a szerződést legnagyobb ügyfelei közül a TV2-vel, a Magyar Televízióval valamint a Duna Televízióval.
(ko)


Kapcsolódó link:
Az MTI honlapja
A Magyar Rádió odala


Sziget tévé
2004.05.13.


Interaktív, napi rendszerességű TV Szigetet indul az m2-n. A hetvenperces napi adásokat alapvetően két állandó műsorrész, a nap témája, és a nap aktualitása határozza meg. Az élő műsorokat tematikus kisfilmek színesítik: a "Kinopravda", a TV Sziget heti filmes magazinja, az "Ökoterrorista" Novák Péter ökoműsora mellett helyet kap majd a "Retikül-para", Péter Petra és Váczi Virág női műsora. Lovasi András a "No Future" c. műsorban tehetségkutatást végez, de elkalandozhat a néző az informatika ("IDDQD"), a komputerjátékok ("Vaku") valamint a divat világában ("Extravaganza") és lesz műsor, mely a mindennapok jogi útvesztőiből vezeti ki az elkóborolt érdeklődőt "Esti M'esetek" címmel. A Millenáris Fogadó "Sziget Klubjából" jelentkező műsor elő adásait naponta más-más stílusú páros vezeti majd. Az első adást május 17-én láthatják a nézők.
(ko)


Kapcsolódó link:
A Barcelona 2004 hivatalos honlapja oldala
A Sziget Fesztivál honlapja
A TV Sziget honlapja


Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.13.


Szenzációs régészeti leletről számolt be a napokban a Los Angeles Times: egy lengyel és egyiptomi kutatókból álló csapat megtalálta az egykori alexandriai egyetem maradványait. A tudósok eddig csak írásos forrásokból ismerték az egyetemet, most azonban kézzel fogható bizonyítékokat tártak fel. 13 előadóterem nyomaira bukkantak, melyek mindegyikében megtalálható középen egy katedraszerű emelvény. Az alexandriai egyetem a maga korában a modern tudomány bölcsője volt: itt működött többek között Arkhimédész és Euklidész is. Nagy Sándor i. e. 320-ban választotta birodalma fővárosául az eredetileg Rhakotisnak nevezett kis nílusi halászfalut. Alexandriában épült fel a Fároszi Világítótorony, és a világhírű könyvtár is, mely sajnos teljes egészében tűzvész áldozata lett.
(S.M.)


Kapcsolódó link:
Los Angeles Times
A Népszabadság oldala
A A Múlt-kor történelemi portal írása




HÍRVADÁSZ
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE




Korábbi aktualitások:

2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista