|
HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll
2004.05.27.
Nagy sikerrel vetítették Antall Nimród Kontroll című filmjét a Cannes-i Filmfesztiválon az Un certain regard szekcióban, ahol kizárólag fiatal, pályakezdő filmesek munkáit mutatják be. A zsűri ifjúsági díjjal (Prix de la Jeunesse) jutalmazta az alkotást, melyet a rendező Cécile de France neves francia színésznőtől vehetett át a cannes-i filmpalota Bazin-termében. Az ifjúsági díjat a francia ifjúsági és sportminisztérium létesítette, és idén immár 23. alkalommal osztották ki. A héttagú zsűri 18-25 éves moziszerető fiatalokból áll, akiket pályázati úton választanak ki. A Kontroll hét film közül lett ebben az évben a legjobb. Fiatal magyar rendező legutóbb ezt a díjat 1982-ben nyerte el, akkor Gothár Péter Megáll az idő című munkáját jutalmazták. A filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát (Palme d’or) ebben az évben Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmje kapta, a Nagydíjat (Grand Prix) pedig Park Chan-wooknak ítélte a Quentin Tarantino vezette zsűri Old boy című alkotásáért.
(S.M.)
Kapcsolódó link:
A Cannes-i Filmfesztivál hivatalos oldala
Információk az NKÖM honlapján
Kolozsvár és Newcastle közös úton
2004.05.27.
Hosszú távú, több éves együttműködésbe kezdett a Tompa Gábor vezette Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Alain Lyddiard irányítása alatt működő Newcastle-i Northern Stage Ensemble. A közös munka első kézzel fogható eredményét a hétvégén Kolozsváron is láthatja a közönség, hiszen a sétatéri színházban vendégszerepel a newcastle-i társulat Eugene Ionesco Az új lakó című darabjával, melyet Tompa Gábor rendezett. Jövőre Alain Lyddiard fogja rendezni Kolozsváron a The Black Eyed Roses című előadást. A Northern Stage Ensemble Kolozsvár után Szebenbe utazik, ahol június 2-án a Szebeni Nemzetközi Fesztiválon is előadják Az új lakót. Az együttműködés részleteiről pénteken, egy sajtótájékoztató keretében adnak majd információt a társulatok vezetői, ahol a két igazgatón kívül jelen lesz még Anca Buciuman, a bukaresti British Council művészeti részlegének projekt-felelőse, Monica Mărăşescu, a kolozsvári British Council menedzsere, valamint a Northern Stage Ensemble színészei.
(S.M.)
Kapcsolódó link:
A Kolozsvári Állami Színház honlapja
Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.27.
Hétfő éjjel tartott közgyűlésén új kuratóriumot választott a Tilos Rádió. A döntést sürgette, hogy február 10-e, a testület korábbi elnökének, Csabai Gábornak a lemondása óta válságstáb irányította a rádiót. Az új kuratóriumba többségében régi Tilos Rádiósok kerültek: Szekfű Balázs, Weyer Balázs, Bodó Balázs, Csejdy András, Kiskádár Tamás és Rozgonyi Zoltán. Újdonság, hogy a közgyűlés egy szerkesztőbizottság felállításáról is döntött, melynek feladata a műsorok felügyelete lesz. Napi tartalmi ügyekbe nem szólhatnak majd bele, de figyelniük kell, hogy a műsorok az előzetes terveknek megfelelően alakulnak-e. A bizottság tagjai között van többek között Paizs Miklós, Pálos György, Vida Antal és dj Gonnok is.
(S.M.)
Kapcsolódó kontextus-anyag:
Interjúnk Csabai Gáborral
Kapcsolódó link:
Információk az Index-en
A Tilos honlapja
|
|
|
|
HÍRVADÁSZ
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE
Korábbi aktualitások:
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista
|
|
|