napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Újabb magyar irodalmi díj
2004.06.21.


Darvasi László személyében újabb magyar író került fel a német irodalmi díjasok listájára. A Szív Ernő néven is író szerző a Brücke Berlin irodalmi és fordítói díját kapta, Heinrich Eistererrel közösen, A könnymutatványosok legendája című, Magyarországon 1999-ben, Németországban két évvel később megjelent mű német fordításáért. A kitüntetés a fordítás mellett Darvasi A lojangi kutyavadászok, A világ legszomorúbb zenekara című könyvét és az Egy nőt szerezni címmel kiadott novelláskötetet is díjazza. A Brücke Berlin díjat kétévenként osztja ki a BHF Bank Alapítvány, az ösztöndíjakat felajánló, irodalmi programokat, fordítói szemináriumokat szervező berlini Literarisches Colloquiummal és a Porosz Kulturális Örökség Alapítvánnyal együtt. A Brücke Berlin elnevezéssel az alapítók a német főváros kultúraközvetítő szerepét kívánták hangsúlyozni. Védnöke Günter Grass irodalmi Nobel-díjas író. A zsűri méltatása szerint A könnymutatványosok legendája "barokk panoráma a háború által szétszaggatott Közép-Európáról"
(ko)


Kapcsolódó link:
Darvasi Lásló a Kortárs Irodalmi Adattárban
Beszélgetés Darvasi Lászlóval a litera.hu-n
Részlet A könnymutatványosok legendájából
Újabb részlet
Szív Ernő novellái az ESŐ oldalain
Szív Ernő naplója
Darvasi László írásai a Délmagyarország tárcatárából


Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.21.


"London-Budapest Bridge" címmel kezdődött vasárnap Londonban több napos kulturális rendezvénysorozat, amelynek célja a magyar főváros bemutatkozása a Nagy-Britanniában tavaly november óta, Magyar Magic néven zajló magyar kulturális évad keretében. A rendezvénysorozat az egyik legszínesebb londoni szórakoztató negyedben, a Westminster kerületi Covent Garden Marketen, a Királyi Operaháznak is otthont adó, mára pubokkal, bárokkal, művészeti boltokkal beépített egykori nagybani zöldség- és virágpiacon kezdődött vasárnap délután, Fejér Gábor "Budapest hídjai" című szabadtéri fotókiállításával.
(ko)



Kapcsolódó link:
A Magyar Magic oldala
Fejér Gábor honlapja
Budapestinfo.hu




HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE




Korábbi aktualitások:

2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista