|
HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Díjak Kisvárdán
2004.06.28.
Szombaton díjkiosztó ünnepséggel ért véget a Határon Túli Magyar Színházak XVI. Fesztiválja Kisvárdán. A Művészetek Házában összegyűlt közönséget Oláh Albert polgármester és Magi István, az NKÖM államtitkára köszöntötte. Mindketten megerősítették, hogy ez a fesztivál az egyik legjelentősebb kulturális esemény Magyarországon, melynek biztos helye van Kisvárdán. A zsűri nevében Molnár György rendező értékelte a látott előadásokat. A fődíjat idén a zsűri a Fodor Tamás rendezte A Pojáca című újvidéki előadásnak ítélte. Életműdíjban részesült Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze és Kövesdy Szabó Mária, a Kassai Thália Színház színművésznője. Az ún. második díjat, az Illyés közalapítvány díját megosztva kapta két sepsiszentgyörgyi előadás, a Bocsárdi László rendezte Antigoné és a Kövesdi István által rendezett Nők iskolája. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját Bodó Viktor munkája, a marosvásárhelyi Boldogtalanok kapta. Kisvárda város díját a Beregszászi Illyés Gyula Színház előadása, A szarvassá változott fiú nyerte el. A legjobb női alakításért Tompa Klára (Boldogtalanok), a legjobb férfi alakításért pedig Pálffy Tibor (Nők iskolája) kapott díjat. A pályakezdők számára alapított Teplánszky-díjat idén Szalma Hajnalka kapta a székelyudvarhelyi Sirály című előadásban Nyina megformálásáért. A zsűri különdíját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Uray Péter rendezte A malom című előadása érdemelte ki.
(S.M.)
Kapcsolódó link:
A díjazottak listája a hamlet.ro-n
A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.28.
A június 18-20. között, az ukrajnai Herszonban megrendezett színházi fesztiválon nagy sikert ért el a Zalai Nyári Színházak Kht. és a Veszprémi Petőfi Színház közös produkciója, a Tercett, melyet Merő Béla rendezett. A darabot Forgách András írta Móricz Zsigmond élettörténetét felhasználva. A Melpomena Tavrija elnevezésű találkozón a legjobb női alakítás díját Kolti Helga kapta, aki az előadásban Móricz feleségét, Jankát játszotta. A beszámolók szerint a közönség állva ünnepelte a magyar produkciót. Merő Béla rendezőt a Tercett kapcsán vendégrendezésre kérték fel: Szimferopolban, a Krími Akadémiai Orosz Színházban fog dolgozni. A társulattal utazott még Gyutai Csaba, Zalaegerszeg alpolgármestere, aki további kulturális együttműködésről állapodott meg Herszon város vezetőivel.
(S.M.)
Kapcsolódó link:
Részletes beszámoló és fotók a ma.hu-n
A Zalai Nyári Színház oldala
|
|
|
|
HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE
Korábbi aktualitások:
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista
|
|
|