napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Új vezető a Millenáris Kht. élén
2004.07.21.


Dr. Tóth József személyében új ügyvezetőt neveztek ki a Millenáris kht. élére. Az ügyvezetőt július 16-ával nevezte ki Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az intézmény élére. Tóth József feladata lesz többek között a Jövő Háza program megvalósítása – derül ki a Millenáris Kht. sajtóközleményéből. A dokumentum szerint "A Jövő Háza kiállítás koncepciójának kidolgozását és jóváhagyását követően elindult a részletes tervezés és a közbeszerzési eljárások előkészítése. A kiállítás helyszínéül szolgáló mintegy 13000 négyzetméteres épületegyüttes (Millenáris Park B, C, D épületek) felújításra kerül. A Jövő Házát befogadó Millenáris Kht. feladatai ezzel jelentősen megnőttek, a szervezet fejlesztése is szükségessé vált. A Millenáris Kht. alapítói jogait és szakmai irányítását – kormányhatározat alapján – az Informatikai és Hírközlési Minisztérium gyakorolja." A korábban kinevezett ügyvezető, Mizsei Zsuzsa jogviszonya változatlan marad, feladata továbbra is a Millenáris Park kulturális és művészeti programjainak irányítása lesz. A közlemény szerint "A társaság új szervezeti- és működési szabályzata pontosan meghatározza az ügyvezetők hatáskörét és két új szervezeti egység (Jövő Háza igazgatóság és Oktatási iroda) létrehozását írja elő."
(ko)


Kapcsolódó link:
Az Millenáris honlapja
Az IHM oldala


Új magyar tévé Erdélyben és a Vajdaságban
2004.07.21.


Jövőre indul a magyar kormány pénzbeli támogatásával az önálló erdélyi magyar televízió, Mozaik néven pedig új magyar tévé kezdi meg a működését a Vajdaságban.

Az erdélyi magyar televízió székhelye Marosvásárhelyen lesz, döntöttek az intézmény létrehozására hivatott Janovics Jenő Alapítvány alakuló ülésén - közölte az MTI-vel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sajtóirodája. Döntés született arról is, hogy kereskedelmi társaságot hívnak létre, amely működteti majd az első önálló erdélyi magyar elektronikus tömegtájékoztatási intézményt. A Marosvásárhelyen létesítendő televíziónak hiteles erdélyi szellemiséget kell képviselnie, és bár kereskedelmi televízióként fog működni, elsősorban közszolgálati feladatokat lát majd el. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint az erdélyi televízió kiváló és pótolhatatlan fóruma lesz az erdélyi magyar kultúrának, közéletnek és gazdaságnak egyaránt. Az önálló erdélyi magyar televízió technikai eszközeinek beszerzésére a magyar kormány 300 millió forintos megpályázható támogatást nyújt, de Budapestről további hasonló nagyságrendű összegeket várnak székhelylétesítésre és a tévé kezdeti működtetésre is - mondta Markó Béla.

A vajdasági szórványmagyarság igényeinek kielégítésére Mozaik néven új magyar nyelvű televízió kezdi meg működését még az idén - közölte csütörtökön Bunyik Zoltán tartományi oktatási és kulturális miniszter, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke. Bunyik szerint a Mozaik Alapítvány úgy döntött, hogy televíziós műsorszórást indít a Dél-Bácskában, Közép- és Dél-Bánságban, illetve a Szerémségben élő szórványmagyarság részére. A televízió nem kereskedelmi és nem is állami, hanem "civil" lesz: a médiumot a Mozaik Alapítvány fogja működtetni. A szóban forgó alapítványt egy évvel ezelőtt hozták létre magánszemélyek, akik a Vajdaságban élő szórványmagyarság támogatását tűzték ki célul. A médium az ő életükrőlszóló műsorokat ad majd, vagyis olyan témával kíván foglalkozni, amely hiányzik az újvidéki magyar tévé műsoraiból. A hírműsorokat a Mozaik tévé az újvidéki tévétől venné át.
(ko)


Kapcsolódó link:
Az MTI oldala


Balassi Emlékév: nyáron is programok
2004.07.21.


A Sziget összművészeti fesztivál és a Művészetek Völgye is megemlékezik majd Balassi Bálint születésének 450. évfordulójáról. A februárban kezdődő Balassi Emlékév rendezvénysorozatot ősszel a Nemzeti Színházban ünnepi hangverseny zárja majd. A Művészetek Völgye ezen a hétvégén kezdődő programsorozatában emlékezik meg a költőről: Taliándörögdön íjászati bemutatót, költészeti versenyt, palotajátékokat, lovagi tornát és régi zenei koncerteket rendeznek. A Szigeten a reneszánsz sátorban auguisztus 4. és 11. között folyamatosan foglalkoznak Balassi művészetével: haditornát és korabeli színielőadást láthat, valamint reneszánsz táncházban vehet részt a közönség. A Balassi-év teljes költségvetése százmillió forint- közölte a Magyar Hírlappal a Nemzeti Színházbeli ünnepi koncert szervezője, a Hungarofest Kht. programigazgatója, Gárdos Bernadett. Az NKÖM összesen harmincmillió forintot osztott szét az évfordulóval kapcsolatban beadott 276 pályázat közül 113-ra – mondta el Dér Dezső, a Nemzeti Évfordulók Titkárságának vezetője A kulturális minisztérium és a Matáv Szimfonikus Zenekar januárban zeneszerzői pályázatot hirdetett, amelyre a június 30-ai határidőig tizenegyen jelentkeztek. A pályázatokat értékelő zsűri döntése alapján a pályázat kétmillió forintos fődíját Tallér Zsófia Balassi Bálint nevére – Újreneszánsz zenekari fantázia szoprán hangra, Balassi Bálint verseire című műve nyerte. A félórás mű ősbemutatóját – Boross Csilla énekművész és a Matáv Szimfonikusok előadásában, Ligeti András vezényletével – november 5-én rendezik a Nemzeti Színházban.
(ko)


Kapcsolódó link:
A Magyar Hírlap oldala
Az NKÖM honlapja
A Nemzeti Színház oldala
A Matáv Szimfonikusok honlapja




HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE




Korábbi aktualitások:

2004.07.13.: Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak, Magyarország lesz a velencei kulturális hét vendége
2004.07.12.: Magyar kulturális napok Salzburgban, A Fazzi-ikrek nyertek Karlovy Varyban
2004.07.06.: Az MTV sikere a monte-carlói tv-fesztiválon, Új kulturális intézet Brüsszelben, visszahívás New Yorkból, Ezeréves vendég Budapesten
2004.07.02.: Újabb büntetés a Tilos Rádiónak, Kopt kiállítás Budapesten, Újabb magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.06.29.: Szalagon a Sorstalanság, VII. Zsidó Nyári Fesztivál, Filmes viták a pénzről
2004.06.28.: Díjak Kisvárdán, A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista