|
HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Bednanics Gábor a FISZ új elnöke
2004.11.04.
L. Simon László leköszönése után új elnököt választott a Fiatal Írók Szövetsége vasárnap. A testület egyhangú döntése értelmében Bednanics Gábor kritikus, irodalomtörténész lett a szervezet elnöke. L. Simon László a FISZ 1998-as alapítása óta viselte a tisztséget és most azért válik meg posztjától, mert véleménye szerint a szövetségnek megújulásra van szüksége. Október 22-e óta egyébként a Magyar Írószövetségben Kalász Márton elnök mellett teljesít titkári feladatokat.
Bednanics Gábor 1976-ban született, a győri Csuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd magyar nyelv és irodalom, valamint összehasonlító irodalomtörténet szakon szerzett diplomát az ELTÉ-n. 2001-ben Erasmus-ösztöndíjasként a berlini Humboldt-Universitat hallgatója volt. A Magyar Szemiotika Társaság, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület, az ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport és a debreceni Alföld Stúdió tagja. 2001 óta az ELTÉ-n tanít.
A FISZ elnökeként legfontosabb feladatának a szövetség tagságának növelését és a tagok publikációs lehetőségeinek bővítését tartja. A szervezet zökkenőmentes működésének jelenleg egyetlen akadálya, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától még mindig nem kapták meg az évi támogatást. Így egyelőre a konkrétabb célok kitűzésével várnia kell az új elnöknek.
(T.N.)
Kapcsolódó linkek:
A NOL értesülése
Információk Bednanics Gáborról a FISZ honlapján
Átadták az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjait
2004.11.04.
A Magyar Operatőrök Társasága (H.S.C) Illés György elnök tiszteletére rendezte meg az első Aranyszem Operatőr Fesztivált október 1. és 30. között. A kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész november 2-án ünnepelte kilencvenedik születésnapját. A jubileum alkalmából szervezett fesztiválon tizennégy kategóriában százhúsz film vett részt a versenyben. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített filmek megtekintése után a Magyar Operatőrök Társaságának tagjai titkos szavazással döntöttek arról, mely alkotások nyerik el a kategóriák fődíjait. A fesztivál szervezői szerint azért fontos egy ilyen verseny, mert a Filmszemlén csak két kategóriában ítélnek oda operatőri díjakat, és ott sem a szakmai szempontok dominálnak. Ezen a versenyen azonban kizárólag az operatőri munkát vizsgálják: világítás, kameramozgás, kompozíció, valamint művészi hatás szempontjából. A díjakat a MAFILM Róna utcai telepének III-as és IV-es műtermében tartott ünnepélyes gálaesten osztották ki. A Filmművészeti Egyetem filmjeinek kategóriájában Herbai Máté A vírus című alkotásért, a kísérleti filmek kategóriájában Tóth Máté az Indecision című munkájáért, a zenés klipek kategóriájában Máthé Gábor Kalandor című klipjéért, a dokumentumfilmek közül Bálint Arthúr a Csendország című film fényképezéséért vehette át a díjat. A dramatizált dokumentumfilmek kategóriájában Csincsi Zoltán A Rénium-expedíció című munkájáért, a kisfilmek kategóriájában Szaladják István a Gránátok című filmért, a zenés filmek közül Jancsó Nyika Európakoncert 2001 című alkotásáért részesült elismerésben. Ágoston Gábor az Elveszett kert című filmért a természetfilmek kategóriában, Ágoston Gábor a Na végre itt a nyár! című sorozatért a televíziós sorozatok csoportjában, Vékás Péter Sziveri Jánosról készült alkotása a televíziós szórakoztató magazinok kategóriájában, Simon Zoltán Formalin és cseresznyevirág című munkájáért a televíziós hírmagazinok kategóriájában, Márk Iván Vulcano Petrol című műve a reklámfilmek kategóriájában nyert díjat. A játékfilm kategória győztese Szatmári Péter lett a Dealer fényképezéséért, Koltai Lajos Taking Sides című munkája pedig a koprodukciós, nemzetközi játékfilmek kategóriájában vehette át az elismerést. Az első Aranyszem Fesztiválon az Év operatőre kitüntetést Pados Gyulának ítélte a testület a Kontroll operatőri munkálataiért.
Az est második felében Illés Györgyöt köszöntötték születésnapja alkalmából.
Novák Emil, a fesztivál főszervezője elmondta: a mustra legfontosabb célja a szakmán belüli közösség erősítése. A szervezők az idei fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezték meg: terveik szerint a jövőben rendszeres időközönként kerülhetne sor a mustrára, ahol a két fesztivál között eltelt időszak filmjei indulhatnának a versenyben.
(T.N.)
Kapcsolódó linkek:
A film.hu cikke
|
|
|
|
HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE
Korábbi aktualitások:
2004.11.03.: Alter-Native Fesztivál Marosvásárhelyen, 25 éves a Győri Balett
2004.11.02.: Magyar filmek újabb sikerei, Díjat nyert Szarajevóban Ascher Ivanovja
2004.10.29.: Médiatanár-konferencia Piliscsabán, MEO kontra Helyszínfórum Kft.
2004.10.28.: Versfesztivál Miskolcon, Magyar alkotások az Animációs Film Világnapján
2004.10.27.: Díjat nyert az Új Eldorádó, Rendhagyó előadásra készülnek Marosvásárhelyen
2004.10.26.: Átadták a Gérecz Attila-díjakat, Országos roma rádió jövőre?
2004.10.25.: Munkahelyi konfliktus miatt nem játszanak Székelyudvarhelyen, Kortárs Drámafesztivál tavasszal
2004.10.22.: Ismét Kalász Márton az Írószövetség elnöke, Erdély aranya a Magyar Tudományos Akadémián
2004.10.21.: Problémák az MTV tematikus csatornái körül, Női aktkiállítás a Nemzeti Galériában
2004.10.20.: Chicagói Filmfesztivál- újabb díj a Kontrollnak, Mednyánszky-kiállítás Bécsben
2004.10.19.: Magyar filmek sikerei külföldön, A Szerelemtől sújtva amerikai-magyar koprodukcióban
2004.10.18.: Régi-új üzemeltető a Toldi mozi élén, Diákszínjátszó Fesztivál Szolnokon
2004.10.15.: Könyvszalon Győrben, Musical Műhely a Madách Stúdióban
2004.10.14.: Magyar Kultúra Napjai Pozsonyban is, Magyar nyelvű darabok díjai a Román Dráma Fesztiválján
2004.10.13.: HungariCom: új magyar filmforgalmazó, Első Debreceni Könyvszemle
2004.10.12.: Véget ért a miskolci filmfesztivál, Művészet a nagykövetségen
2004.10.11.: Az IBBY elismerései gyermekkönyvekért, Groó Diána filmje nagydíjat nyert Plovdivban
2004.10.08.: Orosz Kulturális Napok Magyarországon, Ráday Kultucca: folyóiratok, filmek
2004.10.07.: Elfriede Jelinek nyerte az irodalmi Nobel-díjat, Tarr Béla-filmek Amszterdamban
2004.10.06.: Elkezdődött az 56. Frankfurti Könyvvásár, Zsidó Színkör és a Maladype a Városi Színházban
2004.10.05.: Könyvpiaci helyzetünk az Európai Unióban, Fiatal Filmesek Fesztiválja Miskolcon
2004.10.04.: Színikritikusok díjai, Japán turnén a Magyar Állami Operaház
2004.10.01.: Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában, Kedvezményes mozijegyek tanároknak, diákoknak
2004.09.30.: Párizsi Külföldi Kultúrák Hete, Mozimúzeum két év múlva
2004.09.29.: Titanic Filmfesztivál tavasszal, A Sóska, sültkrumpli Londonban
2004.09.28.: A Dealer nyerte az Arany Athénét, Repertoár-fesztivál: Független Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozó
2004.09.27.: Évadnyitó beszélgetés a Katonában, Véget ért a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja
2004.09.24.: Ifj. Harangozó Gyula lesz a bécsi balettigazgató, Belvárosi Színház lesz az egykori Broadway mozi, Éos és Hyperión a Szépművészetiben
2004.09.23.: A Krétakör Színház idei évadáról, Új helyszíneken a Budapesti Őszi Fesztivál
2004.09.22.: Premier előtt az Új Eldorádó, Megváltozott Madách-profil,Indul a Shakespeare-bérlet
2004.09.21.: A Magyar Dráma napja programjai, Valós történetek a Torontoi Filmfesztiválon
2004.09.20.: Ha nem lesz pénz, Szinetár távozik, "Túlélési évad" az Új Színházban
2004.09.17.: Folytatódik a holland kulturális évad, Szörényi Levente új rockoperája
2004.09.16.: K04 - Irodalmi fesztivál Barcelonában, Banga-tekercsek a Ludwig Múzeumban
2004.09.15.: VIII. Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban, Kulturális Örökség Napjai ötödször
2004.09.14.: 2005-ben orosz-magyar kulturális évad, Történelmi film készül Semmelweisről
2004.09.13.: Mike Leigh filmje nyerte az Arany Oroszlánt, Magyar művészek Hollandiában
2004.09.10.: Szabó István legújabb rendezése a torontói filmfesztiválon, Budapesti Őszi Fesztivál – hamarosan
2004.09.09.: Veszélyben a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, Budapest – Írásváros
2004.09.08.: Ősbemutató-évad a Bárkán, Átalakult az ELTE Egyetemi Könyvtára
2004.09.07.: Kérdések a kultúráról, Mészáros Márta új filmje
2004.09.06.: Új kulturális intézet Budapesten, Örkény Színház: új név, saját társulat, Mindentudás Egyeteme: ötödik szemeszter
2004.09.03.: Sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi évadtervek
2004.09.02.: A kulturális minisztérium új honlapja, Picasso-tárlat: meghosszabbított nyitva tartás, Új ügyvezető a Rádió C élén
2004.09.01.: Mától Velencei Filmfesztivál, Továbbra sincs irodalmi kerekasztal
2004.08.27.: Különdíjat kapott az Új Eldorádó, Megnyílt a Magyar Műhely Galéria
2004.08.04.: Bemutatkozott a Nemzeti Filmiroda igazgatója
2004.07.27.: A miniszter a Művészetek Völgyében, Díjkiosztó Szegeden
2004.07.21.: Új vezető a Millenáris Kht. élén, Új magyar tévé Erdélyben és a Vajdaságban, Balassi Emlékév: nyáron is programok
2004.07.13.: Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak, Magyarország lesz a velencei kulturális hét vendége
2004.07.12.: Magyar kulturális napok Salzburgban, A Fazzi-ikrek nyertek Karlovy Varyban
2004.07.06.: Az MTV sikere a monte-carlói tv-fesztiválon, Új kulturális intézet Brüsszelben, visszahívás New Yorkból, Ezeréves vendég Budapesten
2004.07.02.: Újabb büntetés a Tilos Rádiónak, Kopt kiállítás Budapesten, Újabb magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.06.29.: Szalagon a Sorstalanság, VII. Zsidó Nyári Fesztivál, Filmes viták a pénzről
2004.06.28.: Díjak Kisvárdán, A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista
|
|
|