napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Derdák András is távozott a Millenáristól
2004.12.07.


Derdák Andrásnak, a Millenáris Kht. művészeti igazgatónak december 3-án mondtak fel, miután december 1-én Mizsei Zsuzsa, az intézmény kulturális területért felelős ügyvezető igazgatója közös megegyezéssel távozott posztjáról. A Millenáris tulajdonjogát január 1-én kormányhatározat utalta át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumtól az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fennhatósága alá. A tárca ezután Mizsei Zsuzsa addigi ügyvezető mellé Tóth József szakmérnököt is kinevezte, akinek elsődleges feladatául a Jövő Háza projekt megszervezését tűzték ki. Derdák András az őt eltávolító határozat kézhezvétele után felháborodásának és aggodalmának adott hangot az általa kiadott közleményben. Véleménye szerint a kormány megosztott az ügyet illetően, de úgy véli, hogy a Millenáris kulturális funkcióit hamarosan megszüntetik. Úgy látja, hogy az érvényes szerződések hiányában nem tudják majd lebonyolítani a tervezett januári programokat, de már a decemberi programfüzetet sem tudták kinyomtatni.

Tóth József, a Kht. ügyvezető igazgatója kijelentette: nem kíván nyilatkozni Derdák András távozásával kapcsolatban, és a szakmai felügyeletet ellátó Informatikai és Hírközlési Minisztériummal való egyeztetés után jövő héten közleményt bocsátanak ki. Az IHM arról tájékoztatott, hogy 2005 végére tervezik az interaktív tudományos, kulturális és szórakoztató központként definiált Jövő Háza elnevezésű intézményt, amely az innovációt és a jövő technológiáit bemutató kiállításnak ad majd otthont. Az intézmény vezetője lapértesülések szerint Wahorn András képzőművész lesz, az új intézmény programját egy több szakterület képviselőit tömörítő kuratórium készíti elő. A kulturális tárca azt közölte, hogy a kulturális és a hírközlési miniszter megállapodott abban, hogy a parkból nem tűnnek el a kulturális rendezvények.
(T.N.)


Kapcsolódó linkek:
A szinhaz.hu értesülése

Átadták az Anifest2 díjait
2004.12.07.

A tavalyinál is nagyobb sikerrel zárult az idei Anifest2 filmfesztivál, melyet december 2. és 4. között rendezett a SzimplaFilm. Több mint háromezren látogattak el az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott eseményre, ahol harminchét alkotást tekinthetett meg a közönség. A versenyre benevezett alkotások közül Nicholas Losse Lloyd in the corner című filmje nyerte el a zsűri fődíját. Pritt Pärn, Gauder Áron és Varga Balázs indoklása szerint „a film finom iróniával és látszólag egyszerű, de rafinált és játékos stílusban képes megmutatni a hétköznapi cselekedetek mélyebb összefüggéseit.”. Az Ökumenikus zsűri (Jelenits István piarista szerzetes, Fabiny Tamás evangélikus lelkész, Csoma Áron református lelkész és Feldmájer Sándor izraelita hitközségi elöljáró) díját a belga Rémi Durin nyerte Midi et quelques... című munkájával. Indoklásukban kifejtették: „a film ötletekben, meglepetésekben gazdag, ugyanakkor elgondolkodtató egyben. A mű olyan gondolatokat idéz, melyek mellett szívesen elidőzünk, és az emlékét is magunkkal visszük.” A közönségdíjat a cseh Martin Duda Kontakt című filmje kapta, míg a második és harmadik helyen a francia Darrien Ferrié Overtime, illetve az angol John Paul Harney Brand Spanking című műve végzett.

A versenyen kívül egyéb eseményekre, projektekre is sor került, amelyek szintén nagy sikert arattak a fesztiválon. Ilyen volt a magyar Építész Mesteriskolának az AniFest2 partnerfesztiváljaival, a francia E-magiciens-szel, a belga Animá-val és a norvég Fredrikstad Animation Festival-lal közösen szervezett Olvadó építészet című workshop, melynek keretében a résztvevők egy két perces animációs filmet készítettek el. A gálán bemutatott alkotással a fiatal alkotók azt bizonyították, hogy a modern építészetnek és a 3D animációnak léteznek közös kapcsolódási pontjai és a két terület az eltérő megközelítési módok ellenére is képes lehet az együttműködésre. A fesztiválon a vetítések után a közönség három alkalommal is beszélgethetett az alkotókkal, a kerekasztal-beszélgetésen pedig a szakemberek az európai és magyar animáció jelenlegi helyzetéről, az animáció finanszírozásáról, forgalmazásáról, valamint az animációs művészet kritikai recepciójáról értekeztek. A záró gálán hirdették meg a Drezdai Filmfesztivál, a Goethe Intézet és a SzimplaFilm közös ösztöndíját is európai animátorok részére, melynek célja, hogy új perspektívákat mutasson a fiatal alkotók számára.
(T.N.)


Kapcsolódó linkek:
A Fesztivál honlapja



HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE




Korábbi aktualitások:

2004.12.06.: Márciustól kulturális valóságshow az MTV-n, Akszjonov kapta az orosz Booker-díjat
2004.12.03.: Kesselyák Gergely lett a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, Cervantes-díjat kapott Ferlosio
2004.12.02.: Beiktatták a Szépművészeti Múzeum új igazgatóját, Brüsszelben az Új Eldorádó
2004.12.01.: Holnaptól Verzió Fesztivál
2004.11.30.: Konferencia Kertész Imréről Olaszországban, Morcsányi Géza kapta az idei Gemini-díjat
2004.11.29.: Anifest másodszor, Megalakult a Magyar Jazzművészek Társasága
2004.11.26.: Újra a minisztérium fennhatósága alá tartozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Felújítás előtt a József Attila Művelődési Központ
2004.11.25.: Kiegészítő támogatást kér a Radnóti és a Katona, Újraindul a Magyar Hírlap, Verzió Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten
2004.11.24.: Ismét Európa Filmhét a Művész Moziban, Újraindul a Magyar Hírlap, Kiosztották a Menekülés a rövidfilmbe díjait
2004.11.18.: A Mindentudás Egyeteme Kolozsváron, Új épületbe költözött a Fővárosi Levéltár
2004.11.17.: Kertész Imre Corine-díjas, Menekülés a rövidfilmbe hatodszor
2004.11.16.: Jótékonysági akció a beregszászi színházért, Ingyenes színházutalványok tanároknak, diákoknak
2004.11.15.: Antal Nimród és Koltai Lajos az Európai Filmakadémia jelöltjei között, Kiosztották a Hazám-díjakat
2004.11.10.: A Vegyépszer megvásárolná a Magyar Hírlapot, Kiemelt magyar programok a leeuwardeni filmfesztiválon
2004.11.09.: Perel az Operaház az elmaradt Turandot ügyében, Magyarország felfedezése újra
2004.11.08.: Kedden jelenik meg a Magyar Hírlap utóda, Házfoglalók az Úttörő Áruházban
2004.11.05.: Magyar Hírlap: holnap jelenik meg az utolsó szám?, Elfriede Jelinek nyerte a Franz Kafka-díjat
2004.11.04.: Bednanics Gábor a FISZ új elnöke, Átadták az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjait
2004.11.03.: Alter-Native Fesztivál Marosvásárhelyen, 25 éves a Győri Balett
2004.11.02.: Magyar filmek újabb sikerei, Díjat nyert Szarajevóban Ascher Ivanovja
2004.10.29.: Médiatanár-konferencia Piliscsabán, MEO kontra Helyszínfórum Kft.
2004.10.28.: Versfesztivál Miskolcon, Magyar alkotások az Animációs Film Világnapján
2004.10.27.: Díjat nyert az Új Eldorádó, Rendhagyó előadásra készülnek Marosvásárhelyen
2004.10.26.: Átadták a Gérecz Attila-díjakat, Országos roma rádió jövőre?
2004.10.25.: Munkahelyi konfliktus miatt nem játszanak Székelyudvarhelyen, Kortárs Drámafesztivál tavasszal
2004.10.22.: Ismét Kalász Márton az Írószövetség elnöke, Erdély aranya a Magyar Tudományos Akadémián
2004.10.21.: Problémák az MTV tematikus csatornái körül, Női aktkiállítás a Nemzeti Galériában
2004.10.20.: Chicagói Filmfesztivál- újabb díj a Kontrollnak, Mednyánszky-kiállítás Bécsben
2004.10.19.: Magyar filmek sikerei külföldön, A Szerelemtől sújtva amerikai-magyar koprodukcióban
2004.10.18.: Régi-új üzemeltető a Toldi mozi élén, Diákszínjátszó Fesztivál Szolnokon
2004.10.15.: Könyvszalon Győrben, Musical Műhely a Madách Stúdióban
2004.10.14.: Magyar Kultúra Napjai Pozsonyban is, Magyar nyelvű darabok díjai a Román Dráma Fesztiválján
2004.10.13.: HungariCom: új magyar filmforgalmazó, Első Debreceni Könyvszemle
2004.10.12.: Véget ért a miskolci filmfesztivál, Művészet a nagykövetségen
2004.10.11.: Az IBBY elismerései gyermekkönyvekért, Groó Diána filmje nagydíjat nyert Plovdivban
2004.10.08.: Orosz Kulturális Napok Magyarországon, Ráday Kultucca: folyóiratok, filmek
2004.10.07.: Elfriede Jelinek nyerte az irodalmi Nobel-díjat, Tarr Béla-filmek Amszterdamban
2004.10.06.: Elkezdődött az 56. Frankfurti Könyvvásár, Zsidó Színkör és a Maladype a Városi Színházban
2004.10.05.: Könyvpiaci helyzetünk az Európai Unióban, Fiatal Filmesek Fesztiválja Miskolcon
2004.10.04.: Színikritikusok díjai, Japán turnén a Magyar Állami Operaház
2004.10.01.: Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában, Kedvezményes mozijegyek tanároknak, diákoknak
2004.09.30.: Párizsi Külföldi Kultúrák Hete, Mozimúzeum két év múlva
2004.09.29.: Titanic Filmfesztivál tavasszal, A Sóska, sültkrumpli Londonban
2004.09.28.: A Dealer nyerte az Arany Athénét, Repertoár-fesztivál: Független Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozó
2004.09.27.: Évadnyitó beszélgetés a Katonában, Véget ért a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja
2004.09.24.: Ifj. Harangozó Gyula lesz a bécsi balettigazgató, Belvárosi Színház lesz az egykori Broadway mozi, Éos és Hyperión a Szépművészetiben
2004.09.23.: A Krétakör Színház idei évadáról, Új helyszíneken a Budapesti Őszi Fesztivál
2004.09.22.: Premier előtt az Új Eldorádó, Megváltozott Madách-profil,Indul a Shakespeare-bérlet
2004.09.21.: A Magyar Dráma napja programjai, Valós történetek a Torontoi Filmfesztiválon
2004.09.20.: Ha nem lesz pénz, Szinetár távozik, "Túlélési évad" az Új Színházban
2004.09.17.: Folytatódik a holland kulturális évad, Szörényi Levente új rockoperája
2004.09.16.: K04 - Irodalmi fesztivál Barcelonában, Banga-tekercsek a Ludwig Múzeumban
2004.09.15.: VIII. Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban, Kulturális Örökség Napjai ötödször
2004.09.14.: 2005-ben orosz-magyar kulturális évad, Történelmi film készül Semmelweisről
2004.09.13.: Mike Leigh filmje nyerte az Arany Oroszlánt, Magyar művészek Hollandiában
2004.09.10.: Szabó István legújabb rendezése a torontói filmfesztiválon, Budapesti Őszi Fesztivál – hamarosan
2004.09.09.: Veszélyben a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, Budapest – Írásváros
2004.09.08.: Ősbemutató-évad a Bárkán, Átalakult az ELTE Egyetemi Könyvtára
2004.09.07.: Kérdések a kultúráról, Mészáros Márta új filmje
2004.09.06.: Új kulturális intézet Budapesten, Örkény Színház: új név, saját társulat, Mindentudás Egyeteme: ötödik szemeszter
2004.09.03.: Sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi évadtervek
2004.09.02.: A kulturális minisztérium új honlapja, Picasso-tárlat: meghosszabbított nyitva tartás, Új ügyvezető a Rádió C élén
2004.09.01.: Mától Velencei Filmfesztivál, Továbbra sincs irodalmi kerekasztal
2004.08.27.: Különdíjat kapott az Új Eldorádó, Megnyílt a Magyar Műhely Galéria
2004.08.04.: Bemutatkozott a Nemzeti Filmiroda igazgatója
2004.07.27.: A miniszter a Művészetek Völgyében, Díjkiosztó Szegeden
2004.07.21.: Új vezető a Millenáris Kht. élén, Új magyar tévé Erdélyben és a Vajdaságban, Balassi Emlékév: nyáron is programok
2004.07.13.: Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak, Magyarország lesz a velencei kulturális hét vendége
2004.07.12.: Magyar kulturális napok Salzburgban, A Fazzi-ikrek nyertek Karlovy Varyban
2004.07.06.: Az MTV sikere a monte-carlói tv-fesztiválon, Új kulturális intézet Brüsszelben, visszahívás New Yorkból, Ezeréves vendég Budapesten
2004.07.02.: Újabb büntetés a Tilos Rádiónak, Kopt kiállítás Budapesten, Újabb magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.06.29.: Szalagon a Sorstalanság, VII. Zsidó Nyári Fesztivál, Filmes viták a pénzről
2004.06.28.: Díjak Kisvárdán, A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista