napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Veszélyben A Hét
2005.01.13.


A marosvásárhelyi A Hét című közéleti és művészeti kritikai lap az ellehetetlenítésére irányuló kísérlet elleni tiltakozásul szerkesztőségi nyilatkozatot tett közzé. A kontextus.hu, mely régóta szorosan együttműködik A Héttel, a nyilatkozatot az alábbiakban teljes terjedelmében közli.

A Hét. Nyílt lappal.
A másfél éve új évfolyammal indult közéleti és művészeti kritikai lapunk, A Hét, nehéz helyzetbe került. 2004 júniusától hiába várjuk, hogy a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartozó lap adminisztrációját az illetékesek rendezzék. A lapnak nincs kinevezett főszerkesztője, vezetője. Ezért elnyert pályázati pénzeihez nem fér hozzá, új pályázatokat nem tud benyújtani, infrastruktúra és a minimális anyagi biztonság nélkül maradt: sorvadásra ítéltetett. Mára csak az olvasók támogatása és figyelme valamint a munkatársak elkötelezettsége tartja életben a lapot. Ha helyzetünk nem változik jövő héten már csak interneten tudunk megjelenni. De a teljes anyagi és adminisztratív ellehetetlenítés ellenére is folytatjuk. Megjelenünk, mert meggyőződésünk: nélkülözhetetlen feladatot lát és láthat el a lap. Íme vállalásunk: A Hét legfontosabb szándékai közé tartozik a romániai magyar közéletből szinte teljességgel hiányzó párbeszéd lehetőségét megteremteni. A romániai magyar nyilvános tér túl szűk. Hiányzik az a közeg, a médium, amelyben politikusaink terveikről, szándékaikról, indokaikról beszámolhatnak. Megmutathatják magukat. A sajtó rövid szándéknyilatkozatokból, másod- és harmadkézből szerzett információkból, hozott anyagból dolgozik, és csak ritkán élhet a rá- és visszakérdezés lehetőségével. Sajtó és politikum csak kivételes esetekben hozhatja helyzetbe egymást. Hiányzik a pontos, és ellenőrzött információt, a kiegyensúlyozott tájékoztatást lehetővé tevő beszélgetés, vita. Az erdélyi magyar politikai elit soha nem volt ilyen fontos döntéshozói helyzetben. Most létkérdése, hogy hiteles, markáns kérdésekre hiteles válaszokat adhasson. Az új évfolyammal indult A Hét újít lapstruktúráján, hogy követési távolságban legyen mindattól, ami a román, és a romániai magyar belpolitikában, közéletben és kultúrában történik. Hetente több beszélgetéssel, interjúval jelentkezünk. Hasábjainkon visszatérő szereplők és visszatérő kérdések lesznek. A kérdés, a kérdező és a válaszoló természetét igyekszünk „olvashatóvá” tenni, vállalva a kényelmetlen, megkerülhetetlen kérdéseket. Megteremtve a válaszadás lehetőségét. Teret nyitva a megmutatkozásnak. Mert közös érdek, hogy mi – kérdezők, válaszolók és olvasók – folyamatosan rendezzük közös dolgainkat. Várjuk olvasóink kérdéseit, javaslatait. Válaszadóinknak köszönjük nyitottságát, vállalkozó kedvét. Nyílt lapot kínálunk a romániai magyar közéletnek.



Kapcsolódó link:
A Hét honlapja

Tisztújítás az NKA szakmai bizottságaiban
2005.01.13.

Tisztújításra került sor a Nemzeti Kulturális Alapprogram szakmai bizottságaiban. A független, demokratikus és pártatlan kultúratámogatás érdekében létrehozott elkülönített pénzügyi alap tizenhat bizottságot működtet. Az egyes bizottságok tagszáma a szakma összetételétől függően változik. A kollégiumok tagjainak felét a szakmai szervezetek delegálják, a másik felét a javaslatok alapján a miniszter nevezi ki, akit plusz egy fő képvisel. A bizottságok elnökeinek mandátuma két évre, a tagoké három évre szól – mindkét tisztség esetében lehetőség van egyszeri alkalommal egy év hosszabbításra is. A tizenhat kollégium közül négyben az eddigi elnököt választották meg újra. A Könyvtári kollégium elnöke továbbra is Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatója; a Mozgógép bizottság vezetője maradt Kozma Károly, filmforgalmazási szakember, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára; a Műemléki és Régészeti szakmai szervezet élén továbbra is Román András építészmérnök áll; illetve a Zenei kollégium eddigi elnöke Tihanyi László zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektor-helyettese is a posztján maradhatott. További két szakmai kollégiumban az elnököt és teljes tagságot is újra megválasztották. Az építőművészeti szakkollégium elnöke újabb egy évig Hegedűs Péter, építész, az ismeretterjesztésért és környezetkultúráért felelős bizottság elnöke pedig továbbra is Dr. Kovács András Sándor, a Kossuth Kiadó Rt. vezérigazgatója. A többi tíz kollégium élére új vezetőket választottak, és részben a tagság is változott. A Szépirodalmi szakmai kollégium új vezetője Vámos Miklós író, az új tagok között Turczi István és Garaczi László írók is szerepelnek. A Színházi bizottság vezetőjének Csizmadia Tibort, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatóját választották, aki mellett továbbra is a kollégiumban dolgozik Gáspár Máté, a Krétakör ügyvezetője és Kaszás Attila színművész, valamint új tag Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház igazgatója. A tisztújító gyűlésen Hiller István bejelentette, ha az Országgyűlés megszavazza a javaslatot, a Nemzeti Kulturális Alapprogram újra régi nevén és a NKÖM-től független, önálló pénzügyi alapként működhet.
(T.N.)


Kapcsolódó linkek:
A NKÖM híre
Az NKA honlapja

Botrány a Trianon-film miatt
2005.01.13.

Törvénytelennek minősítette Mona Musca román művelődési miniszter Koltay Gábor Trianon filmjének erdélyi vetítését. A miniszter asszony utasítására az országos mozivállalat feljelentést tett a belügyminisztériumnál. A döntést Mona Musca azzal indokolta, hogy egy tavaly óta érvényben lévő kormányrendelet értelmében csak olyan filmek kerülhetnek a mozikba, amelyeket felvettek a romániai filmjegyzékbe, illetve amelyek minősítő bizonyítvánnyal rendelkeznek. A hatóságok vizsgálatot indítanak, milyen körülmények közt vetítették az említett alkotást. Ha a rendeletet valóban megsértették, a vetítésnek helyet adó intézményeket 1200-tól 6000 euróig terjedő pénzbírsággal sújthatják. A Trianon című Koltay Gábor-film erdélyi turnéját az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet rendezte, az előzetes tervek szerint hét városban szerepelt volna a film és az azt követő beszélgetés a rendezővel és Raffay Ernő történésszel. A szervezők a miniszteri döntés ellen tiltakoznak, hiszen a filmet kulturális rendezvényeken, közösségi, alapítványi, egyházi épületekben mutatták be.

A Hargita megyei rendőrség ötven-ötven millió lej büntetést szabott ki az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszeredai képviselőjére és az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnökére, filmterjesztési jogok megsértésével vádolva őket. A kolozsvári megyei prefektus ügyészségi eljárás indítását javasolja politikai okokra hivatkozva, mert szerintük az alkotás Nagy-Magyarország újraegyesítéséért harcol. Marosvásárhelyen a vetítés elmaradt. A Trianon című film elkészítését egyébként az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) támogatta és a Magyar Televízió is műsorára tűzte az eredetileg tizenkét részes sorozatot, majd letiltották a vetítését.
(T.N.)


Kapcsolódó linkek:
A Magyar Rádió értesülése
A transindex.ro híre
A transindex.ro híre



HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE




Korábbi aktualitások:

2005.01.12.: Ünnepi programok Kemény Henrik nyolcvanadik születésnapjára, Hamarosan Budapestre érkezik a Leonardo-kiállítás
2005.01.11.: Magyar Animációs Maraton Lengyelországban, Magyar filmek külföldi filmfesztiválokon, A Vasilescu-gyűjtemény kiállítása Győrben
2005.01.10.: Elkezdődött a József Attila-emlékév, Gyöngyhalász Filmhét január 27-től
2005.01.07.: Magyar kulturális intézet nyílhat Izraelben, Hamarosan befejeződik a szegedi Kisszínház rekonstrukciója, Orosz filmhét mától az Örökmozgóban
2005.01.06.: Kun Attila a Pécsi Balett új művészeti vezetője, Egy hét a tánc jegyében
2005.01.05.: 5. Kortárs Drámafesztivál áprilisban, Közönségdíjasok a Bárkán
2005.01.04.: Budapest is pályázik az Európa kulturális fővárosa címre, Harkányi Endre kapta a Ruttkai-gyűrűt
2005.01.03.: 36. Magyar Filmszemle februárban, Tolnai Ottó kapja idén a Magyar Irodalmi Díjat
2004.12.21.: Kortárstánc Főiskola nyílik jövőre Budapesten, Mesterművek a Műcsarnokban
2004.12.20.: Tisztújítás az MMKA-nál, Nyit a Columbus Jazzklub
2004.12.17.: Új magyar kulturális intézet Brüsszelben, Digitális világkönyvtárat tervez a Google, Szimpla Kertmozi télen is
2004.12.15.: Átadták az idei Aase díjakat, Színházi szövetség alakul a Bárka közreműködésével
2004.12.14.: Újabb filmes sikerek külföldön, Életműdíjat kap Isztambulban Szabó István
2004.12.13.: Borbély Szilárd és Deák László kapta idén a Füst Milán-díjat, Kiosztották az Európai Filmakadémia díjait
2004.12.10.: Orsós László Jakab Márton András helyén, Továbbra is játszóhely nélkül a zalaegerszegi bábszínház, Szépművészeti Múzeum a föld alatt
2004.12.09.: Nem fizetésképtelen a Merlin, Átadták a Prima Primissima díjakat
2004.12.08.: Karácsonykor nyit a Belvárosi Színház, Filmet tervez ’56-ról Andrew Vajna, Cigány festők kiállítása a Roma Parlamentben
2004.12.07.: Derdák András is távozott a Millenáristól, Átadták az Anifest2 díjait
2004.12.06.: Márciustól kulturális valóságshow az MTV-n, Akszjonov kapta az orosz Booker-díjat
2004.12.03.: Kesselyák Gergely lett a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, Cervantes-díjat kapott Ferlosio
2004.12.02.: Beiktatták a Szépművészeti Múzeum új igazgatóját, Brüsszelben az Új Eldorádó
2004.12.01.: Holnaptól Verzió Fesztivál
2004.11.30.: Konferencia Kertész Imréről Olaszországban, Morcsányi Géza kapta az idei Gemini-díjat
2004.11.29.: Anifest másodszor, Megalakult a Magyar Jazzművészek Társasága
2004.11.26.: Újra a minisztérium fennhatósága alá tartozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Felújítás előtt a József Attila Művelődési Központ
2004.11.25.: Kiegészítő támogatást kér a Radnóti és a Katona, Újraindul a Magyar Hírlap, Verzió Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten
2004.11.24.: Ismét Európa Filmhét a Művész Moziban, Újraindul a Magyar Hírlap, Kiosztották a Menekülés a rövidfilmbe díjait
2004.11.18.: A Mindentudás Egyeteme Kolozsváron, Új épületbe költözött a Fővárosi Levéltár
2004.11.17.: Kertész Imre Corine-díjas, Menekülés a rövidfilmbe hatodszor
2004.11.16.: Jótékonysági akció a beregszászi színházért, Ingyenes színházutalványok tanároknak, diákoknak
2004.11.15.: Antal Nimród és Koltai Lajos az Európai Filmakadémia jelöltjei között, Kiosztották a Hazám-díjakat
2004.11.10.: A Vegyépszer megvásárolná a Magyar Hírlapot, Kiemelt magyar programok a leeuwardeni filmfesztiválon
2004.11.09.: Perel az Operaház az elmaradt Turandot ügyében, Magyarország felfedezése újra
2004.11.08.: Kedden jelenik meg a Magyar Hírlap utóda, Házfoglalók az Úttörő Áruházban
2004.11.05.: Magyar Hírlap: holnap jelenik meg az utolsó szám?, Elfriede Jelinek nyerte a Franz Kafka-díjat
2004.11.04.: Bednanics Gábor a FISZ új elnöke, Átadták az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjait
2004.11.03.: Alter-Native Fesztivál Marosvásárhelyen, 25 éves a Győri Balett
2004.11.02.: Magyar filmek újabb sikerei, Díjat nyert Szarajevóban Ascher Ivanovja
2004.10.29.: Médiatanár-konferencia Piliscsabán, MEO kontra Helyszínfórum Kft.
2004.10.28.: Versfesztivál Miskolcon, Magyar alkotások az Animációs Film Világnapján
2004.10.27.: Díjat nyert az Új Eldorádó, Rendhagyó előadásra készülnek Marosvásárhelyen
2004.10.26.: Átadták a Gérecz Attila-díjakat, Országos roma rádió jövőre?
2004.10.25.: Munkahelyi konfliktus miatt nem játszanak Székelyudvarhelyen, Kortárs Drámafesztivál tavasszal
2004.10.22.: Ismét Kalász Márton az Írószövetség elnöke, Erdély aranya a Magyar Tudományos Akadémián
2004.10.21.: Problémák az MTV tematikus csatornái körül, Női aktkiállítás a Nemzeti Galériában
2004.10.20.: Chicagói Filmfesztivál- újabb díj a Kontrollnak, Mednyánszky-kiállítás Bécsben
2004.10.19.: Magyar filmek sikerei külföldön, A Szerelemtől sújtva amerikai-magyar koprodukcióban
2004.10.18.: Régi-új üzemeltető a Toldi mozi élén, Diákszínjátszó Fesztivál Szolnokon
2004.10.15.: Könyvszalon Győrben, Musical Műhely a Madách Stúdióban
2004.10.14.: Magyar Kultúra Napjai Pozsonyban is, Magyar nyelvű darabok díjai a Román Dráma Fesztiválján
2004.10.13.: HungariCom: új magyar filmforgalmazó, Első Debreceni Könyvszemle
2004.10.12.: Véget ért a miskolci filmfesztivál, Művészet a nagykövetségen
2004.10.11.: Az IBBY elismerései gyermekkönyvekért, Groó Diána filmje nagydíjat nyert Plovdivban
2004.10.08.: Orosz Kulturális Napok Magyarországon, Ráday Kultucca: folyóiratok, filmek
2004.10.07.: Elfriede Jelinek nyerte az irodalmi Nobel-díjat, Tarr Béla-filmek Amszterdamban
2004.10.06.: Elkezdődött az 56. Frankfurti Könyvvásár, Zsidó Színkör és a Maladype a Városi Színházban
2004.10.05.: Könyvpiaci helyzetünk az Európai Unióban, Fiatal Filmesek Fesztiválja Miskolcon
2004.10.04.: Színikritikusok díjai, Japán turnén a Magyar Állami Operaház
2004.10.01.: Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában, Kedvezményes mozijegyek tanároknak, diákoknak
2004.09.30.: Párizsi Külföldi Kultúrák Hete, Mozimúzeum két év múlva
2004.09.29.: Titanic Filmfesztivál tavasszal, A Sóska, sültkrumpli Londonban
2004.09.28.: A Dealer nyerte az Arany Athénét, Repertoár-fesztivál: Független Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozó
2004.09.27.: Évadnyitó beszélgetés a Katonában, Véget ért a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja
2004.09.24.: Ifj. Harangozó Gyula lesz a bécsi balettigazgató, Belvárosi Színház lesz az egykori Broadway mozi, Éos és Hyperión a Szépművészetiben
2004.09.23.: A Krétakör Színház idei évadáról, Új helyszíneken a Budapesti Őszi Fesztivál
2004.09.22.: Premier előtt az Új Eldorádó, Megváltozott Madách-profil,Indul a Shakespeare-bérlet
2004.09.21.: A Magyar Dráma napja programjai, Valós történetek a Torontoi Filmfesztiválon
2004.09.20.: Ha nem lesz pénz, Szinetár távozik, "Túlélési évad" az Új Színházban
2004.09.17.: Folytatódik a holland kulturális évad, Szörényi Levente új rockoperája
2004.09.16.: K04 - Irodalmi fesztivál Barcelonában, Banga-tekercsek a Ludwig Múzeumban
2004.09.15.: VIII. Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban, Kulturális Örökség Napjai ötödször
2004.09.14.: 2005-ben orosz-magyar kulturális évad, Történelmi film készül Semmelweisről
2004.09.13.: Mike Leigh filmje nyerte az Arany Oroszlánt, Magyar művészek Hollandiában
2004.09.10.: Szabó István legújabb rendezése a torontói filmfesztiválon, Budapesti Őszi Fesztivál – hamarosan
2004.09.09.: Veszélyben a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, Budapest – Írásváros
2004.09.08.: Ősbemutató-évad a Bárkán, Átalakult az ELTE Egyetemi Könyvtára
2004.09.07.: Kérdések a kultúráról, Mészáros Márta új filmje
2004.09.06.: Új kulturális intézet Budapesten, Örkény Színház: új név, saját társulat, Mindentudás Egyeteme: ötödik szemeszter
2004.09.03.: Sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi évadtervek
2004.09.02.: A kulturális minisztérium új honlapja, Picasso-tárlat: meghosszabbított nyitva tartás, Új ügyvezető a Rádió C élén
2004.09.01.: Mától Velencei Filmfesztivál, Továbbra sincs irodalmi kerekasztal
2004.08.27.: Különdíjat kapott az Új Eldorádó, Megnyílt a Magyar Műhely Galéria
2004.08.04.: Bemutatkozott a Nemzeti Filmiroda igazgatója
2004.07.27.: A miniszter a Művészetek Völgyében, Díjkiosztó Szegeden
2004.07.21.: Új vezető a Millenáris Kht. élén, Új magyar tévé Erdélyben és a Vajdaságban, Balassi Emlékév: nyáron is programok
2004.07.13.: Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak, Magyarország lesz a velencei kulturális hét vendége
2004.07.12.: Magyar kulturális napok Salzburgban, A Fazzi-ikrek nyertek Karlovy Varyban
2004.07.06.: Az MTV sikere a monte-carlói tv-fesztiválon, Új kulturális intézet Brüsszelben, visszahívás New Yorkból, Ezeréves vendég Budapesten
2004.07.02.: Újabb büntetés a Tilos Rádiónak, Kopt kiállítás Budapesten, Újabb magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.06.29.: Szalagon a Sorstalanság, VII. Zsidó Nyári Fesztivál, Filmes viták a pénzről
2004.06.28.: Díjak Kisvárdán, A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista