|
HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Nemzeti Filharmonikusok: együttműködés a Baltazár Színházzal és az UNESCO-val
2005.01.27.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, mely nemrég költözött új otthonába, a Művészetek Palotájába, január 31-én jótékonysági koncertet szervez a Baltazár Színház javára. A Nemzeti Filharmonikusok minden eladott jegy árából kétezer-ötszáz forintot ajánl fel a Baltazár Kulturális Központ létrejöttének elősegítésére. Kocsis Zoltán főzeneigazgató, a koncert karmestere elmondta: a Metro hírújsággal közösen szervezett hangversenyre a Művészetek Palotájának próbaüzemi időszakában kerül sor. A műsoron Berlioz: Római karnevál nyitánya, Sibelius D-moll hegedűversenye és Dvořák: IX. (e-moll) szimfóniája, („Az Újvilágból”) szerepel, az esten Kokas Katalin hegedűművész működik közre.
Az 1998 óta működő Baltazár Színház az egyedüli sérült színészekből álló társulat, mely professzionális célokkal működik. A színházat működtető alapítvány célja, hogy lehetővé tegye a középsúlyosan fogyatékos fiataloknak, hogy megmutathassák magukat és számukra magas fokú képzést biztosítsanak, illetve célkitűzéseik közé tartozik, hogy elfogadtassák a fogyatékosok „másságát”. Papp Beáta, a színház marketing vezetője elmondta, nagy örömmel fogadták a Nemzeti Filharmonikusok felajánlását.
Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója arról beszélt, hogy feladatuknak érzik a rászorulók támogatását. Éppen ezért, a Baltazár Színház számára rendezett jótékonysági koncert mellett együttműködési megállapodást írtak alá az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságával is. A megállapodás lényege, hogy a Nemzeti Filharmonikusok vállalják, hogy évente egy koncertet adnak, melynek teljes bevételét az UNICEF számára utalják át, illetve segítséget nyújtanak a szervezet ismertebbé tételében és további támogatók toborzásában. Dr. Kecskeméti Edit, UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója a megállapodás aláírása előtt a jószolgálati nagykövetek szerepéről beszélt és arról, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal Magyarország rendelkezik majd a legnagyobb létszámú „többes” jószolgálati nagykövettel.
(T.N.)
Kapcsolódó link:
A Nemzeti Filharmonikusok honlapja
Új igazgató a kolozsvári Puck Bábszínház élén
2005.01.27.
A Kolozs megyei kulturális bizottság négy jelentkező közül választotta ki a Puck Bábszínház új igazgatóját, Mona Chirilát. A bábos múlttal is rendelkező rendezőnő Venczel Péterrel, Matei Liviu színésszel és Traian Savinescu jelenlegi igazgatóval együtt pályázott a vezetői posztra. A kulturális bizottság nyilatkozata alapján a menedzsment-projekt bemutatásából és interjúból álló versenyvizsgán Mona Chirila szerepelt a legjobban.
A vezetőváltás eredményeképp remélhetőleg rendeződik a kolozsvári Puck Bábszínház helyzete. Mint arról már korábban hírt adtunk, a magyar tagozat és a volt igazgató, Traian Savinescu közti feszültségek miatt a megszűnés veszélye fenyegette a társulatot.
(T.N.)
Kapcsolódó linkek:
Korábbi hírünk a Puck Bábszínházról
A hamlet.ro értesülése
Veronai énekverseny magyar győztesekkel
2005.01.27.
A Magyar Állami Operaház három művésze is díjat szerzett Veronában, a Nemzetközi Don Giovanni Énekversenyen. A megmérettetésen Bakonyi Anikó Donna Anna, Bretz Gábor Leporello szerepét nyerte el, Mitilineou Cleo a zsűri különdíját kapta meg.
Az UNESCO támogatásával létrejött nemzetközi énekverseny előválogatóit többek között Sanghajban, Moszkvában, New Yorkban, Münchenben, Fokvárosban és Budapesten rendezték. Az idei versenyt Mozart Don Giovanni című operájának szerepeire írták ki, a részvétel alsó korhatára húsz, felső korhatára harmincnégy év volt. Az első fordulót követően ötven énekes jutott a középdöntőbe, és minden szerepre hat-hét jelentkező volt.
A veronai döntőbe végül húsz művész került, köztük a Magyar Állami Operaház négy művésze. Zerlina szerepében lépett színpadra a ciprusi születésű, görög énekesnő, Mitilineou Cleo, aki évek óta él Budapesten, és már második szezonját tölti az Operaház szerződtetett énekeseként, a dalszínház stúdiósai közül pedig Bakonyi Anikó Donna Annát, Molnár Levente Don Giovannit, Bretz Gábor pedig Leporellót alakította.
A versenyt, amelynek tizenegy tagú grémiumában Szinetár Miklós, az Operaház intendáns-főigazgatója is helyet foglalt, kilencen nyerték meg, emellett a zsűri több különdíjat is kiosztott. Don Giovanni szerepét az olasz Gabriele Ribis kapta, Donna Annát Bakonyi Anikó, Don Ottaviót a kínai Yang Yang, Leporellót Bretz Gábor, Donna Elvirát az orosz Natalia Mouradymova, honfitársa, Dimitry Sarnikov, pedig a Komtúr szerepét nyerte el. Masettót a kínai Yang Shen kapta, Zerlinából pedig két legjobbat is találtak, a botswanai Angela Kerrisont és a kínai Wei Huangot. A különdíjasok között volt Mitilineou Cleo is.
A győztesek 2005. január 17-én este, a Veronai Operában adták elő Mozart operájának változatát a zsűri elnökének, Gianfranco de Bosiónak a rendezésében. A koncertet rögzítették, és egy lemezkiadó már jelezte szándékát, hogy szívesen készítene CD-t a hangfelvételből.
A Magyar Állami Operaház vezetőségének tagjai, akik a budapesti előválogató zsűrijét alkották, a hat továbbjutott művésznek hazai fellépési lehetőséget is biztosítanak. Bakonyi Anikó, Mitilineou Cleo, Bretz Gábor, Molnár Levente, Molnár Zsolt és Szappanos Tibor a budapesti dalszínház következő szezonjában két Don Giovanni-előadáson léphet a magyar közönség elé.
(T.N.)
Kapcsolódó linkek:
A Magyar Állami Operaház honlapja
|
|
|
|
HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE
Korábbi aktualitások:
2005.01.26.: Annette Bening az Oscar-jelöltek között, Februárban újraindul a Filmhu Forgatókönyvíró Iskola
2005.01.25.: Szabó István magyar témájú filmet forgatna, Botrány a dráma körül
2005.01.24.: Díjak a Magyar Kultúra napján, Édes Anyanyelvünk- különböző elbírálású drámák, Idén is lesz Filmplakát kiállítás
2005.01.21.: Új vezetők, tervezett átalakítások és évadterv az Operában, Súgó Csiga-díj ötödször
2005.01.20.: T. S. Eliot díjjal jutalmazták Szirtes Györgyöt, Francia filmhét Nyíregyházán, Bemutatás előtt a Sorstalanság
2005.01.19.: Zenthe Ferenc a Nemzet Színésze, Vészhelyzet a Figuránál, Megjelent a Pannon Filmharmonikusok új albuma
2005.01.18.: Programsorozattal emlékeznek a holokauszt áldozataira, Lemond Hiller István
2005.01.17.: Annette Bening Arany Glóbusz-díjas, Az ORTT elmarasztalja az ORTT Panaszbizottságát
2005.01.14.: Új múzeum terve Debrecenben, Marton Éva kapja idén a Miskolci Múzsa-díjat
2005.01.13.: Veszélyben A Hét, Tisztújítás az NKA szakmai bizottságaiban, Botrány a Trianon-film miatt
2005.01.12.: Ünnepi programok Kemény Henrik nyolcvanadik születésnapjára, Hamarosan Budapestre érkezik a Leonardo-kiállítás
2005.01.11.: Magyar Animációs Maraton Lengyelországban, Magyar filmek külföldi filmfesztiválokon, A Vasilescu-gyűjtemény kiállítása Győrben
2005.01.10.: Elkezdődött a József Attila-emlékév, Gyöngyhalász Filmhét január 27-től
2005.01.07.: Magyar kulturális intézet nyílhat Izraelben, Hamarosan befejeződik a szegedi Kisszínház rekonstrukciója, Orosz filmhét mától az Örökmozgóban
2005.01.06.: Kun Attila a Pécsi Balett új művészeti vezetője, Egy hét a tánc jegyében
2005.01.05.: 5. Kortárs Drámafesztivál áprilisban, Közönségdíjasok a Bárkán
2005.01.04.: Budapest is pályázik az Európa kulturális fővárosa címre, Harkányi Endre kapta a Ruttkai-gyűrűt
2005.01.03.: 36. Magyar Filmszemle februárban, Tolnai Ottó kapja idén a Magyar Irodalmi Díjat
2004.12.21.: Kortárstánc Főiskola nyílik jövőre Budapesten, Mesterművek a Műcsarnokban
2004.12.20.: Tisztújítás az MMKA-nál, Nyit a Columbus Jazzklub
2004.12.17.: Új magyar kulturális intézet Brüsszelben, Digitális világkönyvtárat tervez a Google, Szimpla Kertmozi télen is
2004.12.15.: Átadták az idei Aase díjakat, Színházi szövetség alakul a Bárka közreműködésével
2004.12.14.: Újabb filmes sikerek külföldön, Életműdíjat kap Isztambulban Szabó István
2004.12.13.: Borbély Szilárd és Deák László kapta idén a Füst Milán-díjat, Kiosztották az Európai Filmakadémia díjait
2004.12.10.: Orsós László Jakab Márton András helyén, Továbbra is játszóhely nélkül a zalaegerszegi bábszínház, Szépművészeti Múzeum a föld alatt
2004.12.09.: Nem fizetésképtelen a Merlin, Átadták a Prima Primissima díjakat
2004.12.08.: Karácsonykor nyit a Belvárosi Színház, Filmet tervez ’56-ról Andrew Vajna, Cigány festők kiállítása a Roma Parlamentben
2004.12.07.: Derdák András is távozott a Millenáristól, Átadták az Anifest2 díjait
2004.12.06.: Márciustól kulturális valóságshow az MTV-n, Akszjonov kapta az orosz Booker-díjat
2004.12.03.: Kesselyák Gergely lett a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, Cervantes-díjat kapott Ferlosio
2004.12.02.: Beiktatták a Szépművészeti Múzeum új igazgatóját, Brüsszelben az Új Eldorádó
2004.12.01.: Holnaptól Verzió Fesztivál
2004.11.30.: Konferencia Kertész Imréről Olaszországban, Morcsányi Géza kapta az idei Gemini-díjat
2004.11.29.: Anifest másodszor, Megalakult a Magyar Jazzművészek Társasága
2004.11.26.: Újra a minisztérium fennhatósága alá tartozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Felújítás előtt a József Attila Művelődési Központ
2004.11.25.: Kiegészítő támogatást kér a Radnóti és a Katona, Újraindul a Magyar Hírlap, Verzió Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten
2004.11.24.: Ismét Európa Filmhét a Művész Moziban, Újraindul a Magyar Hírlap, Kiosztották a Menekülés a rövidfilmbe díjait
2004.11.18.: A Mindentudás Egyeteme Kolozsváron, Új épületbe költözött a Fővárosi Levéltár
2004.11.17.: Kertész Imre Corine-díjas, Menekülés a rövidfilmbe hatodszor
2004.11.16.: Jótékonysági akció a beregszászi színházért, Ingyenes színházutalványok tanároknak, diákoknak
2004.11.15.: Antal Nimród és Koltai Lajos az Európai Filmakadémia jelöltjei között, Kiosztották a Hazám-díjakat
2004.11.10.: A Vegyépszer megvásárolná a Magyar Hírlapot, Kiemelt magyar programok a leeuwardeni filmfesztiválon
2004.11.09.: Perel az Operaház az elmaradt Turandot ügyében, Magyarország felfedezése újra
2004.11.08.: Kedden jelenik meg a Magyar Hírlap utóda, Házfoglalók az Úttörő Áruházban
2004.11.05.: Magyar Hírlap: holnap jelenik meg az utolsó szám?, Elfriede Jelinek nyerte a Franz Kafka-díjat
2004.11.04.: Bednanics Gábor a FISZ új elnöke, Átadták az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjait
2004.11.03.: Alter-Native Fesztivál Marosvásárhelyen, 25 éves a Győri Balett
2004.11.02.: Magyar filmek újabb sikerei, Díjat nyert Szarajevóban Ascher Ivanovja
2004.10.29.: Médiatanár-konferencia Piliscsabán, MEO kontra Helyszínfórum Kft.
2004.10.28.: Versfesztivál Miskolcon, Magyar alkotások az Animációs Film Világnapján
2004.10.27.: Díjat nyert az Új Eldorádó, Rendhagyó előadásra készülnek Marosvásárhelyen
2004.10.26.: Átadták a Gérecz Attila-díjakat, Országos roma rádió jövőre?
2004.10.25.: Munkahelyi konfliktus miatt nem játszanak Székelyudvarhelyen, Kortárs Drámafesztivál tavasszal
2004.10.22.: Ismét Kalász Márton az Írószövetség elnöke, Erdély aranya a Magyar Tudományos Akadémián
2004.10.21.: Problémák az MTV tematikus csatornái körül, Női aktkiállítás a Nemzeti Galériában
2004.10.20.: Chicagói Filmfesztivál- újabb díj a Kontrollnak, Mednyánszky-kiállítás Bécsben
2004.10.19.: Magyar filmek sikerei külföldön, A Szerelemtől sújtva amerikai-magyar koprodukcióban
2004.10.18.: Régi-új üzemeltető a Toldi mozi élén, Diákszínjátszó Fesztivál Szolnokon
2004.10.15.: Könyvszalon Győrben, Musical Műhely a Madách Stúdióban
2004.10.14.: Magyar Kultúra Napjai Pozsonyban is, Magyar nyelvű darabok díjai a Román Dráma Fesztiválján
2004.10.13.: HungariCom: új magyar filmforgalmazó, Első Debreceni Könyvszemle
2004.10.12.: Véget ért a miskolci filmfesztivál, Művészet a nagykövetségen
2004.10.11.: Az IBBY elismerései gyermekkönyvekért, Groó Diána filmje nagydíjat nyert Plovdivban
2004.10.08.: Orosz Kulturális Napok Magyarországon, Ráday Kultucca: folyóiratok, filmek
2004.10.07.: Elfriede Jelinek nyerte az irodalmi Nobel-díjat, Tarr Béla-filmek Amszterdamban
2004.10.06.: Elkezdődött az 56. Frankfurti Könyvvásár, Zsidó Színkör és a Maladype a Városi Színházban
2004.10.05.: Könyvpiaci helyzetünk az Európai Unióban, Fiatal Filmesek Fesztiválja Miskolcon
2004.10.04.: Színikritikusok díjai, Japán turnén a Magyar Állami Operaház
2004.10.01.: Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában, Kedvezményes mozijegyek tanároknak, diákoknak
2004.09.30.: Párizsi Külföldi Kultúrák Hete, Mozimúzeum két év múlva
2004.09.29.: Titanic Filmfesztivál tavasszal, A Sóska, sültkrumpli Londonban
2004.09.28.: A Dealer nyerte az Arany Athénét, Repertoár-fesztivál: Független Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozó
2004.09.27.: Évadnyitó beszélgetés a Katonában, Véget ért a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja
2004.09.24.: Ifj. Harangozó Gyula lesz a bécsi balettigazgató, Belvárosi Színház lesz az egykori Broadway mozi, Éos és Hyperión a Szépművészetiben
2004.09.23.: A Krétakör Színház idei évadáról, Új helyszíneken a Budapesti Őszi Fesztivál
2004.09.22.: Premier előtt az Új Eldorádó, Megváltozott Madách-profil,Indul a Shakespeare-bérlet
2004.09.21.: A Magyar Dráma napja programjai, Valós történetek a Torontoi Filmfesztiválon
2004.09.20.: Ha nem lesz pénz, Szinetár távozik, "Túlélési évad" az Új Színházban
2004.09.17.: Folytatódik a holland kulturális évad, Szörényi Levente új rockoperája
2004.09.16.: K04 - Irodalmi fesztivál Barcelonában, Banga-tekercsek a Ludwig Múzeumban
2004.09.15.: VIII. Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban, Kulturális Örökség Napjai ötödször
2004.09.14.: 2005-ben orosz-magyar kulturális évad, Történelmi film készül Semmelweisről
2004.09.13.: Mike Leigh filmje nyerte az Arany Oroszlánt, Magyar művészek Hollandiában
2004.09.10.: Szabó István legújabb rendezése a torontói filmfesztiválon, Budapesti Őszi Fesztivál – hamarosan
2004.09.09.: Veszélyben a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, Budapest – Írásváros
2004.09.08.: Ősbemutató-évad a Bárkán, Átalakult az ELTE Egyetemi Könyvtára
2004.09.07.: Kérdések a kultúráról, Mészáros Márta új filmje
2004.09.06.: Új kulturális intézet Budapesten, Örkény Színház: új név, saját társulat, Mindentudás Egyeteme: ötödik szemeszter
2004.09.03.: Sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi évadtervek
2004.09.02.: A kulturális minisztérium új honlapja, Picasso-tárlat: meghosszabbított nyitva tartás, Új ügyvezető a Rádió C élén
2004.09.01.: Mától Velencei Filmfesztivál, Továbbra sincs irodalmi kerekasztal
2004.08.27.: Különdíjat kapott az Új Eldorádó, Megnyílt a Magyar Műhely Galéria
2004.08.04.: Bemutatkozott a Nemzeti Filmiroda igazgatója
2004.07.27.: A miniszter a Művészetek Völgyében, Díjkiosztó Szegeden
2004.07.21.: Új vezető a Millenáris Kht. élén, Új magyar tévé Erdélyben és a Vajdaságban, Balassi Emlékév: nyáron is programok
2004.07.13.: Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak, Magyarország lesz a velencei kulturális hét vendége
2004.07.12.: Magyar kulturális napok Salzburgban, A Fazzi-ikrek nyertek Karlovy Varyban
2004.07.06.: Az MTV sikere a monte-carlói tv-fesztiválon, Új kulturális intézet Brüsszelben, visszahívás New Yorkból, Ezeréves vendég Budapesten
2004.07.02.: Újabb büntetés a Tilos Rádiónak, Kopt kiállítás Budapesten, Újabb magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.06.29.: Szalagon a Sorstalanság, VII. Zsidó Nyári Fesztivál, Filmes viták a pénzről
2004.06.28.: Díjak Kisvárdán, A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista
|
|
|