napi online kultúra és tudomány

HÍRVADÁSZ
Napi hírek, aktualitások
Megkezdte működését az első magyar filmtörténeti portál
2005.04.26.


Ha a film elfelejti a múltját, a jövőjét is elveszíti – ezzel a mottóval indították útjára az első magyarországi filmtörténeti portált, a filmtortenet.hu weboldalt. A portálon csaknem nyolcszáz 1945 és 1990 között készült magyar film adatai szerepelnek, körülbelül száz kiemelt jelentőségű alkotás esetében filmrészlettel együtt, ezen kívül egy tanulmány, száz elemzés és hét portré is olvasható a honlapon. A filmtörténeti honlap a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) filmes internetes stratégiája részeként indult el, a stratégia pedig az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) Nemzeti Digitális Adattár (NDA) programja keretében valósult meg, társhonlapja, a jancso.film.hu az IHM digitális tananyag-fejlesztési pályázatának keretében készült el. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára a honlapok elindulását a digitális írástudás ünnepének nevezte. A szerkesztők – Schubert Gusztáv és Hirsch Tibor szándékai szerint a honlap ősztől újabb filmrészletekkel, elemzésekkel és tanulmányokkal bővül. A portálon jelenleg Bessenyei Ferenc, Bódy Gábor, Böszörményi Géza, Gothár Péter, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Jeles András, Máriássy Félix, Szabó István és Szőts István portréi szerepelnek, a látogatók a Vetítő rovatban többek közt A tanú, az Egészséges erotika, a Megáll az idő, a Szerelem című filmekből láthatnak részleteket.
(T.N.)


Kapcsolódó linkek:
A NKÖM híre
A filmtortenet.hu oldal

Hevesi Sándor-emlékhét Nagykanizsán
2005.04.26.


Nagykanizsán ötnapos emlékhéttel emlékeznek a város szülöttjére, Hevesi Sándorra május 2. és 6. között. A színházigazgató, rendező, író születésének százharminckettedik évfordulója tiszteletére a Hevesi Sándor Művelődési Központ számos programot szervez. Az eseménysorozat koszorúzással kezdődik és közös sétával zárul, melyen a résztvevők a város színházi vonatkozású és Hevesi Sándorhoz kapcsolható helyszíneit keresik fel. A programok közt szerepel még a helyi versmondó kör gálaműsora, a leendő plakátmúzeum színházi témájú kiállítása, valamint diákrajz-kiállítás, előadás Hevesi Sándorról, beszélgetés Balázsovits Lajossal, a Játékszín igazgatójával, de kihirdetik a rendező, direktor nevét viselő vers- és prózaíró pályázat eredményét is, és a veszprémi Pannon Várszínház társulatának előadásában bemutatják a Valahol Európában című musicalt is.
(T.N.)


Kapcsolódó linkek:
A NKÖM információja



HÍRVADÁSZ
KISVÁRDA
SARKÍTÁS
ZENE
KÖNYV
SZÍNHÁZ
KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁLKONFERENCIA
FILM
KIÁLLÍTÁS
LINK
INTERJÚ
RIPORT
MÉDIA
SZIGET
FILMSZEMLE




Korábbi aktualitások:

2005.04.25.: Látogatói csúcs a Könyvfesztiválon, Az európai filmörökség védelméről az Európai Unióban, Megszületett a Nagy Könyv százas listája, A kultúra magyar városa
2005.04.22.: Magyar részvétel a Zágrábi Zenei Biennálén, Zágrábi Magyar Napok, Az Europa Cantat Közép-Kelet Európai Központot nyit Budapesten, Ma kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Ma kezdődik a Mediawave
2005.04.21.: Sztrájkbizottság az Operaházban, Kényszervállalkozóból munkavállalókká válhatnak a művészek, Ma kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, A magyar kortárs tánc sikere Romániában
2005.04.20.: Két magyar film a Cannes-i Filmfesztiválon, Olvashatók az oxyrhynchosi papiruszok, Boccaccio helyett Csárdáskirálynő
2005.04.19.: Műemléki világnap az Akadémián, Égtájak Fesztivál Sepsiszentgyörgyön, Egressy Zoltán lengyelországi bemutatói
2005.04.18.: Vizsgálat indul az MMK döntésével kapcsolatos állításokról, Költészeti Fesztivál Debrecenben
2005.04.15.: Bozóki András a külföldi kulturális intézetek vezetőivel találkozott, Megnyílt az Egyetemi Könyvtár Díszterme, Esterházy Péter Brüsszelben
2005.04.14.: Magyar kulturális események Bécsben, Holland filmhét az Örökmozgóban, József Attila berlini plakátokon, Magyar filmesek fesztiválszereplései
2005.04.13.: Kiosztották az idei Súgó Csiga-díjakat, Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál júniusban
2005.04.12.: Véget ért a második sepsiszentgyörgyi dokumentumfilm fesztivál, Teltház és sokszínűség: a Titanic mérlege, Személyiségjogi pert nyert Fischer Iván
2005.04.11.: Döntött az MMK a játékfilmekre kiírt pályázatokról, Elindult a Közkincs-program, Száz éve született József Attila
2005.04.08.: Megújul a Gozsdu-udvar, Europoetica Varietas – költészeti fesztivál a Ráday utcában, Új színház nyílik Győrben
2005.04.07.: Táncfórum No5 a Művészetek Palotájában és a Várszínházban, Teltház a 12. Titanic Filmfesztiválon, Vidéki Színházak találkozója- hatodszor, NKA – A magyar kultúra névjegye
2005.04.06.: Magyar illusztrátorok a Bolognai Gyermekkönyvvásáron, Filmes hírek a nagyvilágból, Magyar fotóművészek tárlata Brüsszelben
2005.04.05.: A szolnoki Szigligeti Színház a Presznyakov-fesztiválon, Megszüntethetik az ELTE egyik tanszékét, Húsz éve a Várban az OSZK
2005.04.04.: Tizenhat előadás a POSZT versenyprogramján, Megújult spanyol gyűjtemény a Szépművészetiben, Berlinben tárgyalt Bozóki András
2005.04.01.: Magyar filmek Prágában és Rigában, Ma hatvan éve nyílt meg a Művész Színház
2005.03.31.: Művésznegyed terve Újbudán, Nemzetközi színházi fesztivált tartottak Beregszászon
2005.03.30.: Paolo Coelho és az orosz irodalom a Budapesti Könyvfesztivál vendége, 5 éves a szinhaz.hu
2005.03.29.: Magyar Design Központ épül az Erzsébet téren, Szabó Szergejt nevezték ki a Jövő Háza Program igazgatójává, Elindult a jancso.film.hu
2005.03.24.: Hatvanegy filmmel hajózik ki a Titanic Filmfesztivál, Esterházy Péter lesz a limai Könyvfesztivál vendége, Magyar filmek Montevideóban és Hongkongban
2005.03.23.: Alapítvány az Új Eldorádó folytatására, Gobbi Hilda- és Soós Imre-díjak a Színház Világnapján, A Krétakör franciaországi turnéja
2005.03.22.: Ősszel folytatná a forgatást Tarr Béla, Ligeti György kapja a Frankfurti Zenedíjat, A magyar származású Terézia Mora kapta a Lipcsei Könyvvásár díját
2005.03.21.: Antirasszista világnap a Millenárison és a Radnóti Színházban, Hamarosan a mozikban a Dallas Pashamende, Berecz András vehette át az alternatív Kossuth-díjat
2005.03.18.: Megválik Kun Attilától a Pécsi Balett, Átadták az idei Pulitzer-díjakat, A kopt kiállítással ma veszi kezdetét a Budapesti Tavaszi Fesztivál
2005.03.17.: Magyar stand a párizsi Könyvszalonon, Gallery by Night 2005-ben is, Hivatalosan is megnyitották a Művészetek Palotáját
2005.03.16.: Elismerések a Magyar Sajtó napján, Schilling Árpád új darabja Bécsben, Magyar filmfesztivál Los Angelesben, Hivatalosan is megnyitották a Művészetek Palotáját
2005.03.11.: Művészeti díjakat és állami kitüntetéseket adott át Bozóki András, Magyar siker Kairóban, magyar filmek egyéb fesztiválokon, Bretz Gábor nyerte a Maria Callas Énekversenyt
2005.03.10.: Közeleg a Művészetek Palotája hivatalos megnyitója, Kertész Imre a Sorbonne díszdoktora, Vidnyánszky-bemutató az Operaházban
2005.03.09.: Már Budapesten vannak a kopt műkincsek, Budapesti iskola – dokumentum-játékfilm fesztivál az Odeonban
2005.03.08.: Célegyenesben a Kortárs Drámafesztivál, Sikeres a médiában az oroszországi Magyar Évad
2005.03.07.: Heten versenyezhetnek tovább az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címért, Magyar filmek a nagyvilágban, Mindentudás Egyeteme – századik előadás
2005.03.04.: Újra Dán Filmhét, Rendhagyó metrókiállítás nyílik Budapesten
2005.03.03.: Magyar esélyesek a romániai UNITER-díjra, Március 24-től Munkácsy-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
2005.03.02.: Kirchkeszner Ágnes a Millenáris Kht. kulturális programigazgatója, Elindult a Nagy Könyv, Kiosztották a César-díjakat
2005.03.01.: Idén 75 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok, Háromszázezren látták a Mesterműveket
2005.02.28.: Megegyezés az Erzsébet téri Gödör és az Óbudai Gázgyár sorsáról, Annette Beningnek nem hozott Oscart a Csodálatos Júlia, Verne-emlékév Budapesten
2005.02.25.: Az Ítélőtábla jóváhagyta az ORTT határozatát a Tilos Rádió ügyében, Megtalált Kandinszkij-képek a Puskin Múzeumban
2005.02.24.: Derkovits Gyula-ösztöndíjasok kiállítása az Ernstben, Áprilisban XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2005.02.23.: Márciusban érkezik a Leonardo da Vinci-kiállítás Budapestre, A NKÖM eredeti Petőfi-levelet ajándékozott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak
2005.02.22.: Hamarosan kezdődik a 25. Budapesti Tavaszi Fesztivál, Idén is kiosztják a Palládium-díjakat, Balázs Zoltán Európa legjobb fiatal rendezője
2005.02.21.: Véget ért a Berlinale, Magyar Virtuális Enciklopédiát hoznak létre, Műemléki védettség a régi pesti zsidónegyedben
2005.02.18.: Márciusban indul a Nagy Könyv, Cselényi László a Duna Televízió új elnöke, Összeállt az idei Súgó Csiga-díj huszonötös listája
2005.02.17.: Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás a Művészetek Palotájában, Eiszrich Antal kapta a Ferencsik János-emlékdíjat
2005.02.16.: PPP-ben újulhat az Erkel, A Sorstalanság vegyes fogadtatása a Berlinálén
2005.02.15.: Csütörtökön kezdődik a magyar kulturális évad Oroszországban, Olcsóbb, jobb, gyorsabb – digitális technika az OSZK-ban
2005.02.14.: Olvasói ombudsman a Magyar Hírlapnál, Felfüggesztik a Táncművészeti Kerekasztal működését
2005.02.11.: Újabb díjat kapott a Krétakör, Szicíliai Napok Budapesten
2005.02.10.: Mégis versenyezhet a Sorstalanság a Berlinalén, Bemutatták a román televízióban Koltay Trianon-filmjét
2005.02.09.: A Fekete kefe nyerte a filmszemle fődíját, POSZT – ötödször, Fehér György-díjat alapított az MMKA
2005.02.08.: A Fekete kefe nyerte a filmszemle fődíját, Megjelent a Visegrad Drama második kötete, Moziünnep idén is
2005.02.07.: Bozóki András lesz az új kultuszminiszter, Adatbázis a határon túli magyar kulturális intézményekről, A szlovák Világirodalmi Szemle magyar száma
2005.02.04.: A Nemzeti Filmiroda egy évéről, Sikeres volt a hollandiai magyar évad, A Csoda Krakkóban göteborgi sikere
2005.02.03.: Hivatalosan is megnyitották a Filmszemlét, Újabb magyar ösztöndíjasok a Berlini Művészprogramban
2005.02.02.: Új művészeti vezető Dunaújváros Táncszínházának élén, A magyar kultúra hónapja az írországi Corkban, Téglajegy-lemezek Csángóföld magyarnyelvű iskolájáért
2005.02.01.: Művészetek Palotája – nyílt lapokkal, Átadták a magyar filmkritikusok díját, Áprilisban kezdődhet a NAVA tesztüzeme
2005.01.31.: Új díj a holnap kezdődő Filmszemlén, L1 Tánc Fesztivál a MU Színházban
2005.01.28.: Európai Filmnapok Prágában, TaCePao kiállítás nyílik a Gödörben, Háy János nyerte a X. Magyar Drámaíró Versenyt
2005.01.27.: Nemzeti Filharmonikusok: együttműködés a Baltazár Színházzal és az UNESCO-val, Új igazgató a kolozsvári Puck Bábszínház élén, Veronai énekverseny magyar győztesekkel
2005.01.26.: Annette Bening az Oscar-jelöltek között, Februárban újraindul a Filmhu Forgatókönyvíró Iskola
2005.01.25.: Szabó István magyar témájú filmet forgatna, Botrány a dráma körül
2005.01.24.: Díjak a Magyar Kultúra napján, Édes Anyanyelvünk- különböző elbírálású drámák, Idén is lesz Filmplakát kiállítás
2005.01.21.: Új vezetők, tervezett átalakítások és évadterv az Operában, Súgó Csiga-díj ötödször
2005.01.20.: T. S. Eliot díjjal jutalmazták Szirtes Györgyöt, Francia filmhét Nyíregyházán, Bemutatás előtt a Sorstalanság
2005.01.19.: Zenthe Ferenc a Nemzet Színésze, Vészhelyzet a Figuránál, Megjelent a Pannon Filmharmonikusok új albuma
2005.01.18.: Programsorozattal emlékeznek a holokauszt áldozataira, Lemond Hiller István
2005.01.17.: Annette Bening Arany Glóbusz-díjas, Az ORTT elmarasztalja az ORTT Panaszbizottságát
2005.01.14.: Új múzeum terve Debrecenben, Marton Éva kapja idén a Miskolci Múzsa-díjat
2005.01.13.: Veszélyben A Hét, Tisztújítás az NKA szakmai bizottságaiban, Botrány a Trianon-film miatt
2005.01.12.: Ünnepi programok Kemény Henrik nyolcvanadik születésnapjára, Hamarosan Budapestre érkezik a Leonardo-kiállítás
2005.01.11.: Magyar Animációs Maraton Lengyelországban, Magyar filmek külföldi filmfesztiválokon, A Vasilescu-gyűjtemény kiállítása Győrben
2005.01.10.: Elkezdődött a József Attila-emlékév, Gyöngyhalász Filmhét január 27-től
2005.01.07.: Magyar kulturális intézet nyílhat Izraelben, Hamarosan befejeződik a szegedi Kisszínház rekonstrukciója, Orosz filmhét mától az Örökmozgóban
2005.01.06.: Kun Attila a Pécsi Balett új művészeti vezetője, Egy hét a tánc jegyében
2005.01.05.: 5. Kortárs Drámafesztivál áprilisban, Közönségdíjasok a Bárkán
2005.01.04.: Budapest is pályázik az Európa kulturális fővárosa címre, Harkányi Endre kapta a Ruttkai-gyűrűt
2005.01.03.: 36. Magyar Filmszemle februárban, Tolnai Ottó kapja idén a Magyar Irodalmi Díjat
2004.12.21.: Kortárstánc Főiskola nyílik jövőre Budapesten, Mesterművek a Műcsarnokban
2004.12.20.: Tisztújítás az MMKA-nál, Nyit a Columbus Jazzklub
2004.12.17.: Új magyar kulturális intézet Brüsszelben, Digitális világkönyvtárat tervez a Google, Szimpla Kertmozi télen is
2004.12.15.: Átadták az idei Aase díjakat, Színházi szövetség alakul a Bárka közreműködésével
2004.12.14.: Újabb filmes sikerek külföldön, Életműdíjat kap Isztambulban Szabó István
2004.12.13.: Borbély Szilárd és Deák László kapta idén a Füst Milán-díjat, Kiosztották az Európai Filmakadémia díjait
2004.12.10.: Orsós László Jakab Márton András helyén, Továbbra is játszóhely nélkül a zalaegerszegi bábszínház, Szépművészeti Múzeum a föld alatt
2004.12.09.: Nem fizetésképtelen a Merlin, Átadták a Prima Primissima díjakat
2004.12.08.: Karácsonykor nyit a Belvárosi Színház, Filmet tervez ’56-ról Andrew Vajna, Cigány festők kiállítása a Roma Parlamentben
2004.12.07.: Derdák András is távozott a Millenáristól, Átadták az Anifest2 díjait
2004.12.06.: Márciustól kulturális valóságshow az MTV-n, Akszjonov kapta az orosz Booker-díjat
2004.12.03.: Kesselyák Gergely lett a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, Cervantes-díjat kapott Ferlosio
2004.12.02.: Beiktatták a Szépművészeti Múzeum új igazgatóját, Brüsszelben az Új Eldorádó
2004.12.01.: Holnaptól Verzió Fesztivál
2004.11.30.: Konferencia Kertész Imréről Olaszországban, Morcsányi Géza kapta az idei Gemini-díjat
2004.11.29.: Anifest másodszor, Megalakult a Magyar Jazzművészek Társasága
2004.11.26.: Újra a minisztérium fennhatósága alá tartozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Felújítás előtt a József Attila Művelődési Központ
2004.11.25.: Kiegészítő támogatást kér a Radnóti és a Katona, Újraindul a Magyar Hírlap, Verzió Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten
2004.11.24.: Ismét Európa Filmhét a Művész Moziban, Újraindul a Magyar Hírlap, Kiosztották a Menekülés a rövidfilmbe díjait
2004.11.18.: A Mindentudás Egyeteme Kolozsváron, Új épületbe költözött a Fővárosi Levéltár
2004.11.17.: Kertész Imre Corine-díjas, Menekülés a rövidfilmbe hatodszor
2004.11.16.: Jótékonysági akció a beregszászi színházért, Ingyenes színházutalványok tanároknak, diákoknak
2004.11.15.: Antal Nimród és Koltai Lajos az Európai Filmakadémia jelöltjei között, Kiosztották a Hazám-díjakat
2004.11.10.: A Vegyépszer megvásárolná a Magyar Hírlapot, Kiemelt magyar programok a leeuwardeni filmfesztiválon
2004.11.09.: Perel az Operaház az elmaradt Turandot ügyében, Magyarország felfedezése újra
2004.11.08.: Kedden jelenik meg a Magyar Hírlap utóda, Házfoglalók az Úttörő Áruházban
2004.11.05.: Magyar Hírlap: holnap jelenik meg az utolsó szám?, Elfriede Jelinek nyerte a Franz Kafka-díjat
2004.11.04.: Bednanics Gábor a FISZ új elnöke, Átadták az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjait
2004.11.03.: Alter-Native Fesztivál Marosvásárhelyen, 25 éves a Győri Balett
2004.11.02.: Magyar filmek újabb sikerei, Díjat nyert Szarajevóban Ascher Ivanovja
2004.10.29.: Médiatanár-konferencia Piliscsabán, MEO kontra Helyszínfórum Kft.
2004.10.28.: Versfesztivál Miskolcon, Magyar alkotások az Animációs Film Világnapján
2004.10.27.: Díjat nyert az Új Eldorádó, Rendhagyó előadásra készülnek Marosvásárhelyen
2004.10.26.: Átadták a Gérecz Attila-díjakat, Országos roma rádió jövőre?
2004.10.25.: Munkahelyi konfliktus miatt nem játszanak Székelyudvarhelyen, Kortárs Drámafesztivál tavasszal
2004.10.22.: Ismét Kalász Márton az Írószövetség elnöke, Erdély aranya a Magyar Tudományos Akadémián
2004.10.21.: Problémák az MTV tematikus csatornái körül, Női aktkiállítás a Nemzeti Galériában
2004.10.20.: Chicagói Filmfesztivál- újabb díj a Kontrollnak, Mednyánszky-kiállítás Bécsben
2004.10.19.: Magyar filmek sikerei külföldön, A Szerelemtől sújtva amerikai-magyar koprodukcióban
2004.10.18.: Régi-új üzemeltető a Toldi mozi élén, Diákszínjátszó Fesztivál Szolnokon
2004.10.15.: Könyvszalon Győrben, Musical Műhely a Madách Stúdióban
2004.10.14.: Magyar Kultúra Napjai Pozsonyban is, Magyar nyelvű darabok díjai a Román Dráma Fesztiválján
2004.10.13.: HungariCom: új magyar filmforgalmazó, Első Debreceni Könyvszemle
2004.10.12.: Véget ért a miskolci filmfesztivál, Művészet a nagykövetségen
2004.10.11.: Az IBBY elismerései gyermekkönyvekért, Groó Diána filmje nagydíjat nyert Plovdivban
2004.10.08.: Orosz Kulturális Napok Magyarországon, Ráday Kultucca: folyóiratok, filmek
2004.10.07.: Elfriede Jelinek nyerte az irodalmi Nobel-díjat, Tarr Béla-filmek Amszterdamban
2004.10.06.: Elkezdődött az 56. Frankfurti Könyvvásár, Zsidó Színkör és a Maladype a Városi Színházban
2004.10.05.: Könyvpiaci helyzetünk az Európai Unióban, Fiatal Filmesek Fesztiválja Miskolcon
2004.10.04.: Színikritikusok díjai, Japán turnén a Magyar Állami Operaház
2004.10.01.: Aranyszem Operatőr Fesztivál az Urániában, Kedvezményes mozijegyek tanároknak, diákoknak
2004.09.30.: Párizsi Külföldi Kultúrák Hete, Mozimúzeum két év múlva
2004.09.29.: Titanic Filmfesztivál tavasszal, A Sóska, sültkrumpli Londonban
2004.09.28.: A Dealer nyerte az Arany Athénét, Repertoár-fesztivál: Független Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozó
2004.09.27.: Évadnyitó beszélgetés a Katonában, Véget ért a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja
2004.09.24.: Ifj. Harangozó Gyula lesz a bécsi balettigazgató, Belvárosi Színház lesz az egykori Broadway mozi, Éos és Hyperión a Szépművészetiben
2004.09.23.: A Krétakör Színház idei évadáról, Új helyszíneken a Budapesti Őszi Fesztivál
2004.09.22.: Premier előtt az Új Eldorádó, Megváltozott Madách-profil,Indul a Shakespeare-bérlet
2004.09.21.: A Magyar Dráma napja programjai, Valós történetek a Torontoi Filmfesztiválon
2004.09.20.: Ha nem lesz pénz, Szinetár távozik, "Túlélési évad" az Új Színházban
2004.09.17.: Folytatódik a holland kulturális évad, Szörényi Levente új rockoperája
2004.09.16.: K04 - Irodalmi fesztivál Barcelonában, Banga-tekercsek a Ludwig Múzeumban
2004.09.15.: VIII. Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban, Kulturális Örökség Napjai ötödször
2004.09.14.: 2005-ben orosz-magyar kulturális évad, Történelmi film készül Semmelweisről
2004.09.13.: Mike Leigh filmje nyerte az Arany Oroszlánt, Magyar művészek Hollandiában
2004.09.10.: Szabó István legújabb rendezése a torontói filmfesztiválon, Budapesti Őszi Fesztivál – hamarosan
2004.09.09.: Veszélyben a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, Budapest – Írásváros
2004.09.08.: Ősbemutató-évad a Bárkán, Átalakult az ELTE Egyetemi Könyvtára
2004.09.07.: Kérdések a kultúráról, Mészáros Márta új filmje
2004.09.06.: Új kulturális intézet Budapesten, Örkény Színház: új név, saját társulat, Mindentudás Egyeteme: ötödik szemeszter
2004.09.03.: Sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi évadtervek
2004.09.02.: A kulturális minisztérium új honlapja, Picasso-tárlat: meghosszabbított nyitva tartás, Új ügyvezető a Rádió C élén
2004.09.01.: Mától Velencei Filmfesztivál, Továbbra sincs irodalmi kerekasztal
2004.08.27.: Különdíjat kapott az Új Eldorádó, Megnyílt a Magyar Műhely Galéria
2004.08.04.: Bemutatkozott a Nemzeti Filmiroda igazgatója
2004.07.27.: A miniszter a Művészetek Völgyében, Díjkiosztó Szegeden
2004.07.21.: Új vezető a Millenáris Kht. élén, Új magyar tévé Erdélyben és a Vajdaságban, Balassi Emlékév: nyáron is programok
2004.07.13.: Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak, Magyarország lesz a velencei kulturális hét vendége
2004.07.12.: Magyar kulturális napok Salzburgban, A Fazzi-ikrek nyertek Karlovy Varyban
2004.07.06.: Az MTV sikere a monte-carlói tv-fesztiválon, Új kulturális intézet Brüsszelben, visszahívás New Yorkból, Ezeréves vendég Budapesten
2004.07.02.: Újabb büntetés a Tilos Rádiónak, Kopt kiállítás Budapesten, Újabb magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.06.29.: Szalagon a Sorstalanság, VII. Zsidó Nyári Fesztivál, Filmes viták a pénzről
2004.06.28.: Díjak Kisvárdán, A veszprémi színház sikere Ukrajnában
2004.06.25.: Műemléki védelem a Régi Pesti Zsidónegyednek, Támogatásra vár a magyar jazzélet
2004.06.24.: SZASZSZ és Thealter Szegeden
2004.06.23.: Jövőre, Berlinben mutatják majd be a Sorstalanságot, Mindentudás Egyeteme: lezárult a negyedik szemeszter
2004.06.21.: Újabb magyar irodalmi díj, Budapest bemutatkozik Londonban
2004.06.17.: Ismét veszélyben a Művészetek Völgye, Német irodalmi békedíj Esterházy Péternek
2004.06.16.: Felemás döntés az MTV-nél, Rekordközeli Munkácsy-festmény, Segítség a határon túli könyvtáraknak
2004.06.15.: Magyar könyveket ajánl az UNESCO, Nyolc magyar film Karlovy Varyban
2004.06.14.: Díjak a POSZT-on, Ismét Babarczy az igazgató Kaposváron, Igazgató a Nemzeti Filmiroda élén
2004.06.01.: Balassi emlékév- központi kiállítás, Magyar filmek külföldi fesztiválokon
2004.05.28.: Június 3-ától POSZT
2004.05.27.: Díjat kapott Cannes-ban a Kontroll,Kolozsvár és Newcastle közös úton,Új kuratórium a Tilos Rádiónál
2004.05.20.: Vámmentes elbeszélések, változások a Madách Színházban
2004.05.20.: Kulturális miniszteri találkozó Cannesban, Háromnapos festőünnep Kaposváron, Óbudai Nyár, 2004.
2004.05.18.: Visky András románul, Renato Bruson az Operaházban, Új bemutatóra készül a Frenák Pál Társulat
2004.05.17.: A StúdióK nyerte a biennálét, Filmstúdió épül Etyeken, Friss kulturális együttműködési pályázatok
2004.05.14.: Nyáron ismét Budafest, Eötvös Péter az Mezzón, Magyar előadók a Wiener Festwochenen
2004.05.13.: MTI nélkül a Magyar Rádió, Sziget tévé, Felfedezeték az alexandriai egyetem romjait
2004.05.12.: Regionális kultúrközpont Zágrábban, Barcelona 2004, Fesztivál a Filmtett 4. születésnapjára
2004.05.11.: Plein Art-idén hatodszor, Folkloriada Magyarországon
2004.05.10.: Biennálé Kaposváron, Babarczy marad?, Magyar részvétel Cannes-ban
2004.05.07.: Menesztés a Duna tv-nél?, Drámaírói Kerekasztal az érdekérvényesítésért, Némafilm-ritkaság Amszterdamból
2004.05.06.: Varró Dániel Gundel-díjas, Négyórás film József Attiláról, Fotóhónap az országban
2004.05.05.: A Hóesés a Vízivárosban filmen, Rekordot dönthet a Picasso, Újra állhat Radnóti szobra Borban
2004.05.04.: Filmes hírek, Vizsgáznak az utcazenészek?, POSZT-zsűri
2004.04.29.: Magyar kulturális főváros 2010-ben, Bizonytalan helyzet az MTV-nél, Kérdőívet szerkesztett az Irodalmi Kerekasztal
2004.04.28.: Épségben a Baltazár Színház, Blaskó Péter az idei Gábor Miklós-díjas, Petrarca 700
2004.04.27.: Ingyenes múzeumok május 1-től, Romlik a Mona Lisa állapota, Roman Polanski Prágában forgat
2004.04.26.: Titokzatos Lohengrin – Marton Éva újra az Operaházban, Átadták az Év Gyermekkönyve – díjakat, Átadták a 2004-es Kamera-díjat
2004.04.23.: Három Nővér Fesztivál Egerben, Antal Nimród és Mundruczó Kornél Cannes-ban, Hosszabbítást kér az RTL Klub, Megnyílt az IETM-találkozó
2004.04.22.: Új összetételben a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma, Cannes veszélyben, Lemondott Vásáry Tamás
2004.04.21.: Koltai Róbert és Jiří Menzel Szatmárnémetiben, Holnap nyílik a könyvfesztivál, Spielberg a müncheni olimpiáról
2004.04.20.: Évadértékelő sajtótájékoztató az Operaházban
2004.04.19.: Szól a rádió- a metróban is, Visegrádi kulturális alap jöhet létre, Nemzeti Táncközpont nyílik Franciaországban
2004.04.16.: Magyar filmek a WorldFesten, Nemzetiségi Színházak Találkozója a Tháliában, Új filmforgalmazó a piacon
2004.04.15.: Megújult a theater.hu, Kalapács alatt a Hamlet, Víz alatti filmek fesztiválja
2004.04.14.: Kiosztották az Örkény István Ösztöndíjakat, Átadták a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, A torinói lepel új arca
2004.04.09.: Arculatváltás az Ulpius Háznál, Megemlékezések a Holokausztról, Sajtótájékoztató a Nemzeti Színházban
2004.04.08.: Olasz-magyar színházi együttműködés, Nemzeti évfordulók kötetben, Életbe lépett a filmtörvény
2004.04.07.: XI. Nemzetközi Könyvfesztivál, Harmonia Caelestis-angolul, Saint Exupéry gépének roncsai
2004.04.06.: Az utolsó ablakzsiráf, új Bach kézirat, UNITER-díj Bogdán Zsoltnak
2004.04.02.: Elkészült a POSZT-lista