napi online kultúra és tudomány

INTERJÚ
A hangok ejtése
Beszélgetés Palya Beával



KonTextus: Most épp jógáról jössz. Énekelsz csángó, bolgár, török, cigány népdalokat. Az alap a magyar népzene. Tulajdonképpen hány kultúrában vagy otthon?

Palya Bea: Van egy: amit én építek mindenféle elemekből, mint ahogy teszi ezt mindenki egy ilyen városi életben. Mondom az elemeket, így talán világosabb lesz: nagyapám cigány nagybőgős. Mindig csettintgettem meg énekeltem neki. Egy Bag nevű faluból jöttem, a családom igazi parasztcsalád. Itt kezdődött minden: tánc és ének, egy nagyon jó tánccsoportban, ahova hetente négyszer eljártam, és egész nyáron tánctáborokban voltam. Aztán tizennégy évesen Pestre jöttem, a Bartók táncegyüttesbe. Ez volt a következő fészek, sőt, kicsit több is annál. Ez a közeg segített feloldani a klasszikus „vidéki lány Pesten”-problémát. Itt azok az értékek voltak előnyben, amiket én amúgy is szerettem, énekelni, táncolni. Így könnyebb volt.

KT: Az ének és a tánc nálad mindig együtt járt?

PB: A mérleg nyelve akkor billent az ének felé, amikor tizenöt évesen elmentem a Zurgó együttesbe, akikkel moldvai népzenét játszottunk. De a többi állomáshoz is a zene útján jutottam el. A Laokoón Csoportban találkoztam először az urbánus zenei és közösségi léttel. Egy polgári közegbe csöppentem, népzenészként, mint egy falusi madárka. Lassan azonban másként kezdtem gondolkodni a zenélésről. A népzenében azért zenélsz, mert élsz. A Laokoónban viszont tanulni lehetett a zenét, kottából keresni dallamokat, összerakni egy saját konstrukciót. A dallamot elkezdtem hangokból állónak látni, ezután pedig érdekelni kezdett az improvizáció. Itt indult be tulajdonképpen a zenei gondolkodásom. Addig igazából csak imitációs úton tanultam.

KT: Ez nyilván tudatosabbá is tette (zenei) döntéseidet.

PB: Persze. Életem következő szakaszát Szőke Szabolcs Hólyagcirkuszában töltöttem, a Stúdió K-ban. Itt ült a fülembe az indiai zene, és ebben az időben kezdtem többet foglalkozni a balkáni ritmusokkal is. Monori Andrással is a Hólyagcirkuszban találkoztam. És persze az, hogy a zene színházi helyzetben szólalt meg, felvetette a kérdést, hogy ki is vagyok én, a zenész. Ott született meg a figura.

KT: Azt mondtad egyszer, hogy számodra azért fontos a különböző kultúrák zenéje, mert az emberek akkor énekelnek, zenélnek, ha olyan gondolatot akarnak átadni, aminél fontos, hogy vakon is megértsd, ha igazán mondani akarnak valamit. Minden kultúrát a zene felől közelítesz meg?

PB: Ez az első lépés, de talán természetes is, hiszen mindenki olyanféle ingerekre a legérzékenyebb, amit már elég mélyen ismer. Kicsiként rengeteget utaztam a néptáncosokkal, és a mindenféle népeket láttam énekelni, táncolni. Ha le kéne írnom, mondjuk az azerbajdzsániakat, elsősorban arról mesélnék, hogyan énekelnek, milyen a zenéjük és a táncuk. Így van ez akkor is, ha egy ismeretlen emberrel találkozom. Figyelgetem hangjának színeit, lejtéseit.

KT: Mitől függ, hogy mennyire ásod bele magad egy-egy nép kultúrájába?

PB: Periódusok vannak. Legutóbb például megint nagyon fontos lett a cigány népzene. A belemerülés mélysége pedig egyrészt attól függ, hogy mennyire találom meg a közös rezonanciát az adott kultúrával, másrészt, hogy mennyire vagyok kitartó. Az arányokat viszont igyekszem megtartani: magyar, bolgár és cigány népzenével mindig foglalkozom. Ez újra és újra érdekelni kezd, főleg, hogy a tanításban anyagként is használom a frissen szerzett tudásomat. A keleti kultúrákat nehezebb ilyen szinten befogadni. Párizsban három hónapig tanultam az indiai zenéről, ami nevetségesen kevés, ha azt nézzük, hogy milyen hatalmas tradíció az indiai zene. De ez nem is baj az elején, hiszen kezdetben mindent csak imitálunk. Mint a gyerek a hangok ejtését.

KT: A Folkestra zenéjében is számos kultúra dallam- és ritmusvilága ötvöződik. Hogyan tanul egy zenekar, egy közösség?

PB: Mivel Monori Andrással már régóta zenéltünk együtt, az indulótőkét mi raktuk össze. Az első számaink tulajdonképpen áthangszerelt népdalok voltak, amikben teret kapott az improvizáció. A vázat akkor is, és most is András írja meg, a próbák pedig azzal telnek, hogy mindenki belerakja a magáét. Talán észre lehet venni a koncertjeinken, hogy egyre több olyan számunk is van, ami nem népdalból született, hanem teljesen saját szerzemény a dallam és a hangszerelés is.

KT: Lehet, hogy most leleplezem magam, de számomra ez nem észrevehető. De talán pont ez a zenétek lényege, hogy még a saját kompozíciónak is megvannak a gyökerei, amitől teljesen olyan lesz, mintha

PB: Ehhez stílusérzék kell. András nagyon sokféle zenét tanult, és benne megvan ez. Ehhez persze hozzájárul az én előadói tapasztalatom is, ami megint csak más stílusokat hoz be a zenénkbe. Úgy látszik, van már egyfajta Folkestra-hangzás.

KT: Azt el tudom képzelni, hogy le lehet utánozni egy dallamot, gondolkodni lehet más-más ritmusvilágban. De a te éneklésed mitől lesz bolgár, cigány, vagy magyar?

PB: Le kell ülni, és csinálni kell, ennyi a titka. Csak így tanulhatók meg azok a fogások, amik egy adott kultúra zenéjének a sajátjai. Ha valaki együttrezonál egy kultúrával, és van elég ereje, az ne habozzon megtanulni ezeket. A kevert zenéknél minél jobban ismerni kell azt, amiből keverjük. A cigány ének pergetéseit, szketteléseit például el kell sajátítani, mint az ábécét.


KT: Mik az „olvasókönyveid”?

PB: Nagyon sok hanganyagom van, amiket meg kellett tanulnom úgy hallgatni, hogy figyelni tudjak ezekre a finomságokra, a dallamra, a frazírozásra, a gegekre, a zenei gesztusokra. Amikor először hallgatok így egy dalt, megpróbálom teljesen ugyanúgy elénekelni. Azt gondolom, hogy az, aki a felvételen énekel, én vagyok. Mikor ez megérik, lassan megtalálom, hogy magamnak hogyan lesz jó.

KT: Mennyire teszed bele magad egy dalba? Másként kérdezem: a Folkestrás számok közül pár elég csúfondárosan szól a férfiakról…

PB: Csak kettő… három. Igazi humorral kicsúfolni csak úgy lehet, ha tele vagy szeretettel az iránt, akit csúfolsz. … Mi is a kérdés?

KT: Kinek és kiről szólnak ezek a dalok?

PB: Emberi viszonyokról, embereknek. Amikre gondolsz, egyébként mind népdalszövegek. Ezeknek a dallamát ötezerféle szöveggel lehet énekelni. De amikor megmutattam őket az Andrásnak, és aztán meghallottam, hogy szól hangszerekkel, ezek hívódtak elő. De a dalokban, főleg a cigány dalokban nem csak gúny van, hanem szeretet, humor és nagyon szép képek is.

KT: Ezeket mennyire tudod beépíteni a saját gondolkodásmódodba?

PB: Teljesen. Minden, mit csinál az ember, hat rá. Ha nem hat, akkor ne csinálja. Nekem célom, hogy egyre kisebb különbség legyen a között, amit éneklek, és ami én vagyok.

Az interjút Mészáros Boldizsár készítette



Korábbi interjúk: