Titusz az egyik legrégebben indult honi lemezlovas. 1992-ben ugrott be a Tilos Rádióba. Harmadik fül című, különleges zenéket felvonultató műsora – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – azóta is pörög szerda éjszakánként. Titusz ott volt, mikor az első partybelépőt szedték a Fáklyában vagy a Fekete Lyukban. De mire a kiéhezett tömeg észbe kapott, hogy mi is az új vonal, ő a déjéskedés mellett már mint Portásfej remixelte szét a régi magyar slágereket (Szécsi Pál, Latinovits Zoltán pl.). Azóta ez is divatba jött.
A Bëlga is. A jól bólogatható „esztrád hip-hop hangzásért” is Titusz felelt. 2004. március 15-től új lemezükre bólogathatunk. A szintén a DJ nevével fémjelzett, rockos-pörgős Carbonfools viszont már decemberben kiadja lemezét.
Sok irány, sokféle zene. De hogyan látja egy sokoldalú zenész a mai underground és mainstream vonalat, a különböző zenei trendeket és ehhez képest a progresszivitást. Ilyesmikről beszélgettünk Bicskei Titusszal a Tilos Zöld stúdiójában.

Emlékszel hogyan készültél az első műsoraidra?
Akkor még eléggé más világ volt. Aki gyűjtötte a CD-t, természetes volt, hogy azt lejátssza a rádióban. Az volt a lényeg, hogy milyen zenéid vannak, nem az, hogyan mixeled össze. A Tilos akkor is és most is a kísérletről szólt, de régen sokkal naivabban álltunk hozzá. Fogtam egy roma zenét, találtam hozzá valami acid house-t, és valahogy összeraktam a kettőt.
Egy ideig aztán szünetelt a Tilos…
Azon a nyáron kint voltam Hollandiában, és láttam, hogy milyen bulik vannak. Akkor találkoztam először olyannal, hogy még hajnalban is tart a party. Nálunk a diszkózás akkor még ciki volt, úgyhogy mi anti-diszkót akartunk itthon csinálni. A város halott volt, a rockzenekarok is haldokoltak, semmi nem történt akkoriban. Nagyon kellett a party az embereknek – akkor úgy hívtuk: acid party… azt sem tudtuk, hogyan viselkedik egy három-négyszáz fős tömeg, ha elkezd táncolni…
A Dj-k szerepe azóta eléggé megváltozott. Te is új munkákba kezdtél…
Hetente háromszor játszani, nagyjából ugyanazokat a számokat, ha lassan cserélődnek a lemezek: nekem sikerült erre hamar ráunnom. Más zenéket akartam csinálni: hip-hopot, hülyeségeket, rockot. Olyan zenét játszom, ami nekem jól esik. Sosem volt olyan, hogy összeül a PR értekezlet, hogy most éppen mi kéne. Minden magamnak készül.
A Bëlga is? Az ottani hangzás nagyon bejött az embereknek, és elég tudatos húzásnak tűnt.

A Bëlga csak viccnek indult. Ez az esztrád hip-hop hangzás teljesen természetesen jött. Nincs benne tudatosság, csak találsz egy mintát, aztán azt bindzsized, amíg jó nem lesz. De a lényeg itt is és a Carbonfoolsnál is az, hogy táncos zene legyen, a koncerten mozogjanak rá az emberek.
Bizonyos zenéket, különlegességeket a rádiózók a Tiloson, a te kezed alól hallhattak először. Ma ugyanezeket a számokat ronggyá játsszák a rádiók. Szerinted jó vagy rossz ez a folyamat?
Sajnos egy szám tényleg elveszti a kúlságát, ha játszani kezdik a kereskedelmi rádiók. Erre jó példa Fat Boy Slim, vagy Panjabi MC, akiknek a zenéjét rögtön megszerették az underground Dj-k, de onnantól kezdve, hogy benne volt a Bravoban, már cikis volt játszani. A folyamatot egyébként nem tartom rossznak, inkább ezt hallgassák az emberek, mint valami szarabb popot, de egy igazi undorground DJ azt a lemezt már nem szívesen teszi föl sehol.
"Az underground mindig előrébb van egy fejhosszal, mint a mainstream." (Zenélésből élek, Mancs, 2003.) Mi megy most az undergroundban?
A Nu Skulban a legújabb trend a rockzene, és nagyon mennek a bootlegek is.
???
A bootlegek fehér lemezen jönnek ki, általában illegálisak, mert egy híres szám házi remixe, vagy két híres szám összekevert változata van rajta, mondjuk egy Michael Jackson vokál összetéve Depeche Mode-dal. Ha ma bemész egy lemezboltba, a lemezek fele ilyen.
Ezek szerint fel vagyunk szerelve itthon is…

Jók a magyar lemezboltok. Az új műfajok közül mindegyiket napra készen meg lehet találni Magyarországon. Én a lemezeim 90 százalékát itt szerzem be. Az a lényeg, hogy ismerni kell az eladót. Minden héten bemegyek háromszor-négyszer, és ha jön valami új, amiről tudják, hogy nekem bejöhet, már ajánlják is. És persze még ott van a turkálás. Érdemes a boltokat végigjárni, ha igazi lemezvadász vagy.
Egy igazi lemezvadász/lovásznak tehát tartania kell a lépést…
Az újabb és újabb műfajok feltűnése egyre rövidebb idejű és egyre kisebb hatású, mint ahogy például rég lefutott a two step house vagy a speed garage is. Aztán vannak az olyan szerencsésebb műfajok, mint a Drum 'n' Bass, ami egyszerűbb, primőrebb zene, jobban lehet rá táncolni, és talán jobbak és aktívabbak a Dj-k. Úgy érzem egyébként, hogy ma a zenében minden összefolyik mindennel.
Így kicsit nehéz progresszívnak lenni, nem? Hogy tudsz az maradni te, és hogyan tud a Tilos Rádió?
A Tilos első sorban attól progresszívabb, mint a többi rádió, hogy specialista műsorai vannak. Itt van dub, jungle, house, nu jazz, a Dj-k pedig mindegyikből a legújabbat, a legjobbat játsszák. Ettől a műsorok sokkal személyesebbek lesznek, mint egy olyan kommersz rádiónál, ahol a kiadók befizetik a zsét, hogy nyomja a szarjaikat. Nem hiszem, hogy az én műsoromat szereti az, aki a Naga éjszakai minimáltechno-műsorát hallgatja, de a Tiloson mindenki megtalálhatja a maga jó másfél-két óráját. Én büszke vagyok arra, hogy a műsoromban különleges zenéket játszom, és nem csak az aktuális menő breakbeateket. Ez jó lehetőség, hogy a furcsa zenék iránti érdeklődésemet itt kibontakoztassam.
Az interjút Barabás Dániel készítette
DJ Titusz műsora:
Harmadik fül(Tilos Rádió FM 90.3, szerda éjféltől)
Megjelent dolgai:
Noir Desir: 666.667 Club (Tilos Klán mix, Barclay France, 1998) Bardócz Attilával
Korai Öröm: Mad Horse mix (Recycled, Szerzoi kiadás, 1998)
Korai Öröm: Psycho Dub (Recycled, Szerzoi kiadás, 1998)
Jazz + Az: Legyen Végre Más (Tilos Klán mix, BMC, 1999)
Bird Milk (Future Sounds of Budapest 2, 1999)
Hazelnuts from Paks (Budapest 2000, 1999)
A Csenyétei fiúk két remixe a Budbudással (Országalma filmzene, KVB, 1999)
Titusz and the Carbonfools: Never be the same FM (Maraton 2000 CD, Tilos Rádió,2000)
Bëlga: Bene-Tone (Maraton 2000 CD, Tilos Rádió, 2000)
Bëlga: Majd megszokod (album, Crossroads, 2002)
Titusz and the Carbonfools: Fekete zongora (Sunset Cafe 3. 2003)
Kapcsolódó link:
A Tilos Rádió honlapja