Pálfi György is a már legendássá vált Simó-osztályban végzett, akárcsak Erdélyi Dániel, Fischer Gábor, Groó Diana, Fazekas Csaba, Hajdu Szabolcs, Miklauzic Bence és Török Ferenc. Első nagyjátékfilmje, a Hukkle (2002) nagy szakmai és közönségsikert aratott. Többek között elnyerte az Európai Filmakadémia Fassbinder-díját, és a 33. Magyar Filmszemle legjobb elsőfilmjének járó elismerést is. Jelenleg második filmjén, a Taxidermián dolgozik, melynek bemutatását 2005 tavaszára tervezik.

Honnan jött az ötlet, hogy Parti Nagy Lajos novelláiból készíts filmet?

Simó Sándor, pár évvel ezelőtt elhunyt osztályfőnököm, azt akarta, hogy mindannyian készítsünk egy úgynevezett „Így jöttem” történetet, azaz írjunk egy forgatókönyvet a saját életünkről, élményeinkről. Nekem ezt nem igazán sikerült megvalósítanom a Hukkle esetében, hiszen az a film klasszikus értelmében valóban nem tekinthető önéletrajzi alkotásnak. Csupán a világlátásom jelenik meg benne.

Mint jó diák próbáltam megfelelni a tanár úr elvárásainak, így született meg az az ötlet, hogy kortárs írók műveiben keresek különböző motívumokat. Eközben figyeltem fel arra, hogy a napjainkban játszódó novellák nem igazán korjelölők. Tisztában vagyok azzal, hogy a jelenkor nem alapulhat közmegegyezésen, nem lehet tudni, mi lesz majd fontos húsz év múlva. Mostanában még csak az 1980-as évek kezdenek körvonalazódni valamelyest.

Kortárs irodalmat kezdtem olvasni, amiből egy Antológia című filmet szerettem volna készíteni. Ez a vers műfajához állt volna közelebb. Idővel megszületett a forgatókönyv – számtalan ragyogó novella történetfoszlányait fűztük egymás mellé. Azonban arra is rá kellett döbbenem, hogy ha meg akarnám valósítani ezt a filmet, legalább jó tíz évembe kerülne. Ahhoz, hogy ezt a gyakorlatban is véghez vigyem, legalábbis jóléti társadalomban kéne élnem.

Nagyon izgattak Parti Nagy Lajos novellái – a Fagyott kutya lába és a Hullámzó Balaton. Egyszer csak bevillant, hogy ezekből kellene összedolgoznom egy családregényt, és ezáltal meglenne az „Így jöttem” történet is, mert ez egy jól körvonalazhatóan kelet-európai család története, ami olyan kérdéseket vet fel, amik engem, mint alkotót nagyon izgattak. Parti Nagy történetei segítenek kifejezni azt, hogy mit gondolok az elmúlt hatvan évről. Ez az időintervallum pedig általam és mindenki más által is belátható generáció-történet – hiszen a saját nagyapjáig nagyjából mindenki vissza tud emlékezni. Ez az a három generáció, amit az ember képes átlátni, amit egy klasszikus családtörténet el tud mesélni: a nagypapa, aki megalapítja a családot, az apa, aki csúcsra viszi, és a gyermek, a fiú, aki a családregények törvénye szerint ezt szétrombolja, de át is formálja, más szintre emeli, valamilyen módon közli ezt többekkel: regényt ír belőle vagy – jelen esetben – filmet készít. Ez lehet egy "Így jöttem" történet, de mivel ez egy furcsa, szürreális, személyes története a legfiatalabb generáció tagjának, inkább azt a címet adtam neki, hogy "Így mentem el".

Hogyan fogadta Parti Nagy Lajos, hogy megfilmesíted a novelláit?

Először nem igazán örült az ötletnek. Ha nem adja a beleegyezését, akkor ezt a filmet sosem forgatjuk le, kárba veszett volna egy egész év munkája, ám szerencsére nem így történt. Ruttkay Zsófival közösen írtuk a könyvet, amit elsőként neki mutattunk meg. Később aztán már kimondottan lelkesedett a forgatókönyvért, részt is vett a későbbi munkálatokban. Rengeteg dramaturgiai tanácsot adott, a forgatókönyv harmadik részét pedig vele együtt találtuk ki, ami a család legfiatalabb tagjának történetét foglalja magába, aki nem regényt ír vagy filmet forgat, hanem preparál, az egész családját kitömi, egy örökkévaló, soha el nem rothadó szoborrá alakítja át. A Hukkle forgatása alatt született meg a végleges változat, vagyis 2001 nyarán fejeztük be a munkálatokat, azóta pedig a pénz előteremtésén fáradoztunk. Amikor a Hukklét vágtam, ezzel a munkámmal már a prágai Sundance forgatókönyvírói műhelyen vettünk részt.

Szerinted miért nem kapott a Taxidermia komolyabb állami támogatást a filmes kuratóriumtól?
El kell ismernem, hogy ez esetben nem egy szokványos filmről van szó. Nagyon sok benne a kérdőjel. Nem egyértelműen pozitív film, bár azt sem állítom, hogy nagyon cinikus lenne. Megpróbálok arról beszélni, amit igaznak tartok – ezért van benne némi keserűség. Valószínűleg sokaknak már ez sem tetszett, hát még az, hogy nagyon szélsőséges élethelyzetek jelennek meg benne. Gondolok itt arra, hogy ezt a filmet igazából a testnedvek tartják össze, ugyanúgy, mint ahogyan az embert is. Az első részt az ondó, a másodikat a nyál, a harmadikat pedig a vér témakörében kell elképzelni. Ezek a maguk fizikai valóságában jelennek meg, ettől valóban lehet ódzkodni. Én azonban úgy gondolom, az embernek el kell fogadnia a testét, ha ezt nem tudja megtenni, akkor jön a prüdéria és a korlátok. Ez a film igenis feszeget bizonyos határokat, ami néhány ember erkölcsi és morális világképébe nem fér bele.

Igazából arról van szó, hogy a film nem pontozza ki például azt a szót, hogy szar. Sokan úgy gondolják, hogy filmre csak az való: sz pont r. Azért is rizikós ez a film, mert bevállalja azt, hogy mindent megmutat. Például a szeretkezést is, ami nem abból áll, hogy két gyönyörű ember puszilgatja egymást a vásznon, hanem abból, amiből egy valódi szeretkezés. Ahogyan Woody Allen mondta... Amikor megkérdezték tőle, disznólkodás-e a szex, azt válaszolta: Csak ha jól csinálják.

Mi volt a nemleges döntés hivatalos indoklása?

Nagyjából annyi, hogy nagyon szép az, ahogyan leírtuk és megfogalmaztuk ezeket a kényes kérdéseket, de ha ezt ténylegesen be akarjuk mutatni a filmvásznon, az már mocskos, undorító és gusztustalan, na és különben is, minek kell ebből filmet csinálni? Innentől kezdve egyre inkább ragaszkodtam ahhoz, hogy leforgathassam, mert csak akkor derülhet ki, hogy kinek van igaza, ha elkészül a film. A rizikót vállaltam, idővel pedig az is kiderül, mit szól hozzá a közönség.

Ezek után kezdtetek el külföldi partnerek után kutatni?

A Magyar Mozgókép Közalapítványtól kaptunk egy kisebb összeget a Hukkle bemutatását követően, ami a film összköltségvetésének kb. 7 százaléka volt, de ez is csak abban az esetben állt volna rendelkezésünkre, ha előteremtjük a másik 93 százalékot. Tettek egy gesztust, amivel nem mentünk semmire. Aztán a következő pályázaton sem kaptunk pénzt. Egyre inkább úgy tűnt, hogy ez a film nem tud létrejönni, amikor is a franciák úgy döntöttek, hogy két külföldi filmterv közül ez lesz az egyik, amit támogatásban részesítenek. A másik Lars von Trier következő filmje volt. Tulajdonképpen nagyon nagy mázlival, szerencsével, illetve a Hukkle sikerének hullámán jöhet létre a Taxidermia.

Tudatos döntés volt a részedről, hogy teljesen más filmet készítesz mint amilyen a Hukkle?

Igen, abszolút más filmet akartam csinálni. Kíváncsi voltam arra, tudunk-e valami mást, át tudjuk-e lépni a saját árnyékunkat. Azt persze talán mégsem, de érdekelt, hogy meddig lehet kitáncolni belőle.

A Hukkle nem volt "túlbeszélt" film. Szándékosan változtattál ezen a Taxidermia esetében?

Ebben a filmben túl sokat beszélnek. Megpróbáltam egy dialógusos filmet csinálni. Egy hagyományosabb történetkezelési technikát választottam, párbeszédes, sztorimesélős, viszonylag lineárisabb történetet. Ennek a filmnek más a célja, semmiképpen sem az, hogy visszaadjam a képnek azt, ami a képé. Sokkal inkább az, hogy megkérdőjelezzem, valóban csak annyira primitíven és visszafogottan lehet a mozi nyelvét beszélni, ahogyan azt a legtöbb filmben teszik. Ugyanakkor a kísérlet arról is szól, hogy a film ne zárja ki a közönséget. Remélhetően nagyon humoros lesz, sok olyan elemet vonultat majd fel, ami könnyen célba veszi az embereket, mint például a szexualitás vagy a halál kérdése.

A szereplőválogatásnál szándékosan törekedtél arra, hogy kevésbé ismert arcok is szerepeljenek a filmedben?

Szélsőséges karakterek szerepelnek a filmben, így a főszerepekre nagyon nehéz hivatásos színészeket találni. Természetesen első körben náluk próbálkoztunk, aztán következtek a statiszták, segédszínészek, de keresgéltünk kávéházakban, sportklubokban is. A szocializmus idején játszódó részhez valóban testes emberek kellettek, 140 kg volt az alsó súlyhatár. Ilyet sem volt könnyű találni, ráadásul szimpatikus, szerethető, érzékeny és jó színészi képességekkel rendelkező szereplőkre volt szükségünk. Így találtunk rá Trócsányi Gergőre, a Hollywoodoo együttes énekesére és Stanczel Adélra, aki a RÉS Alapítvány vezetője. Ők játsszák a főszerepet ebben az epizódban. Mellettük nagyon kitűnő magyar színészek játszanak a filmben, Hunyadkürty István, Znamenák István, Balkay Géza, Blaskó Péter, Dengyel Iván, Nagy Anita. Próbáltuk a különböző karakterek eljátszására megnyerni az általam szeretett színészeket.

A Hukkle után nem nagyon hallottunk rólad. A Táltosember mintha egy kissé elsikkadt volna.

A Jött egy busz című nagyjátékfilm egyik epizódja volt a Táltosember. Úgy hiszem, hogy ennek a munkámnak nincsen meg az a lehetősége, hogy kiemelkedjen a rövidfilm közegéből, esetlegesen nagyjátékfilmmé váljon, bár kellő ráfordítással lehetett volna, ahogyan például Mundruczó Kornél Szent Johannája is önálló életre kel. A nézők szerették, szerintem nagyon elkaptuk vele a trendet. Vicces volt megteremteni a magyar szuperhőst, a mai napig nagyon szeretem ezt a figurát.

Ha két film között vagy, olyankor mivel töltöd az idődet? Reklámfilmeket, videoklipeket készítesz?

Szeretem a reklámfilmeket. Bár néha azt érzem, hogy lelkiismeret-furdalásom kellene legyen azért, mert ilyeneket is készítek, de én a televízióban is a reklámokat szeretem a legjobban. Nem én vagyok az a potenciális fogyasztó, akit ezek a reklámok célba vesznek, inkább kis filmalkotásoknak tekintem őket. A reklámfilmgyártás sajnálatos módon egy hihetetlenül furcsán és nehézkesen működő gazdasági gépezet, amin belül rettenetesen nehéz valami igazán jót létrehozni, mert túlontúl sokan szólnak bele, főleg olyanok, akik ugyan nem értenek hozzá, mégis ők diktálják a feltételeket, hiszen ők adják a pénzt. A szakmai munkát nem ők irányítják, de úgy gondolják, rendezni mindenki tud. Pedig pont az teszi tönkre a reklámokat, ha túl sok ember próbál beleszólni.

Amikor reklámot csinálok, noha a szakmámat gyakorlom, mégsem igazán élek az önkifejezés eszközeivel. Nagyon szeretem, hogy abból, amit kapok, a legjobbat kell kihoznom. Ha jó az együttműködés az ügynökséggel, a megrendelővel és a gyártó céggel, akkor nagyon jó kis film kerülhet ki a kezed alól. Most, amikor éppen a játékfilmemen dolgozom , és közben készítettem egy reklámot, egészen felszabadító érzés volt, hogy nem kellett azon görcsölnöm, mennyit és mire költök a rendelkezésre álló büdzséből, nem kellett olyan szigorúan kontrollálnom a stábomat. Számomra a reklámfilm készítés igazából olyan, mint egy kis szünet.

Korábban nem volt bevett szokás, hogy a Színház- és Filmművészetin végzett rendezők készítik a reklámokat.

Nem igazán számít a reklámvilágban, hogy kinek van diplomája és kinek nincs, sokkal inkább a szerencsén és a habituson múlik, hogy ki tud bekerülni ebbe a kellőképpen zárt világba. Én magam nagyjából másfél éve dolgozom ezen a területen, ehhez képest kevés filmet készítettem. Óriási mázli kellett ahhoz, hogy megcsinálhassam az első reklámomat. Először össze kell gyűjteni egy úgy nevezett „showrealt”, bemutatkozó kazettát. Nagyon nehéz ebbe a körbe bekerülni, hiszen egyáltalán nem érdekli őket, hogy hány nagyjátékfilmet rendeztél már. Csak az számít, hogy milyen reklámot tudsz készíteni. Ha velem valamiért szeretnek dolgozni, akkor elsősorban azért, mert nem halok bele, ha egy reklám nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Nem borítom fel az asztalt, nem ordibálok, mert én kiélhetem magam a játékfilmjeimben.

Mikorra tervezitek a Taxidermia hazai, illetve franciaországi bemutatóját?

Optimális esetben 2005 márciusára-áprilisára leszünk kész a munkálatokkal. A szemléig biztosan nem tudjuk befejezni, matematikailag is képtelenség lenne, hiszen télen még forgatunk, aztán jön az utómunka. Ami a franciaországi terjesztést illeti, pontos dátumokról eddig még nem esett szó. A franciák kíváncsiak a végeredményre, hiszen ők is tudják, ez esetben semmi sem úgy működik, mint ahogy például az amerikai filmek esetében szokott, ahol a könyv elolvasása után azonnal tudod, hogy mi lesz leforgatva. Szeretnék előbb látni a kész filmet, és csak azután döntenek arról, milyen körben, milyen stratégiával lehet forgalmazni. Továbbá szeretnénk bemutatni majd a cannes-i filmfesztiválon, oda küldjük el először, hiszen a berliniről le fogunk csúszni. A fesztiválvilág felépítése miatt rákényszerülünk arra, hogy először egy A kategóriás fesztiválra próbáljuk meg elküldeni a filmet, majd, ha már ott lement, vagy ne adj’ Isten nem szerepelt sikeresen, akkor keresnünk egy kevésbé rangos fesztivált.

Az interjút Dorogman Hédi készítette.

Az első portrét Egyed Péter fotózta.


Kapcsolódó kontextus-írás:
Kritikánk a Hukkléról
Írásunk a Jött 1 buszról

Kapcsolódó link:
A Hukkle honlapja
A Jött 1 busz oldala
A Madzag Filmegylet honlapja
A Sundance Filmfesztivál oldala