Nagy Sándor. Ezzel az egyszerű, de történelmi okoknál fogva tekintélyt parancsoló névvel indul a közönség meghódítására egy idén végző énekes színész. Már jó néhány szerepen túl, saját honlappal és rajongói bázissal, most készül élete egyik nagy dobására.

Elmesélnéd indulásod körülményeit?

Fényeslitkén, Kisvárdától 5 kilométernyire éltem a szüleimmel tizennyolc éves koromig. Kisvárdán jártam a Bessenyei György Gimnáziumba – érdekesség, hogy oda járt Farkas Bertalan is, vagy a kollégák közül Kálid Artúr. A szakma felé az indított, hogy édesapám zenész volt, és mivel nekem is jó hangom volt, elkezdtem vendéglátóipar-szerűen énekelgetni rendezvényeken, esküvőkön. Aztán felfigyeltek rám. Van egy amatőr színtársulat Kisvárdán, a Doktorock, ahová meghívtak. Először az István, a királyban szerepeltem, mint tömeg. Aztán Miklós Tibor megrendezte az Utazás című rockoperát, amelyben Nagy Anikó és Vikidál Gyula léptek fel vendégként, hatalmas élmény volt nekem, hogy a tizenkét utas közül az egyiket én alakíthattam. Ott figyelt fel rám Miklós Tibor, aki később az Anna Kareninát is színpadra vitte, abban már Karenin szerepét alakítottam.

Úgy látom, egyértelmű volt, hogy musicalszínész lesz belőled.

Ez érdekes módon megváltozott az egyetem alatt: ma már nem szeretném, ha "csak" énekes színészként tartanának számon. Egyébként egyáltalán nem akartam színész lenni, de valamiért azt érzem, hogy nekem ezt kell csinálnom. Érdekes módon nincs úgy közöm a dologhoz, mint nagyon sokaknak, akik gyerekkoruk óta erre készültek, és mindent megtettek azért, hogy színész legyen belőlük. Olyan, mintha véletlenek sokasága játszott volna közre, hogy színésszé váljak, de persze véletlenek nincsenek.

Hogyan jutottál el a főiskolára?

Én tényleg orvos, később pedig idegenvezető vagy nyelvtanár akartam lenni, de sokan unszoltak, hogy jelentkezzek a Színművészeti Egyetemre. Nekiálltam verseket tanulni, igazából nem is értettem, hogy mit csinálok, a versmondást soha sem szerettem. Jelentkeztem, de természetesen nem vettek fel.

Talán épp a prózai hiányosságok miatt?

Persze. Ráadásul prózai osztályba jelentkeztem. Másodszorra is prózai szakon felvételiztem, akkor sem vettek fel, aztán egy évet kihagytam, és harmadjára már operett-musical osztályba jelentkeztem, ahová felvettek, Kerényi Imre tanár úr osztályába.

Amíg nem vettek föl, mihez kezdtél?

A már említett Anna Karenina előadást megnézte Kocsák Tibor és Simon Edit is, aki most a menedzserem a Madách Színházban. Kocsák Tibor, zenei vezetője azt mondta, hogy ha adódik valamilyen lehetőség a Madách Színháznál, megkeres. Közben felvettek Toldy Mária musicalstúdiójába is, ott tanultam másfél-két évig. Ott Tatár Eszter, Jantyik Csaba, Fincza Erika dolgozott velünk, Kovács Brigitta volt a hangképzés tanár, és persze Marika néni is foglalkozott velünk. Kocsák Tibor tartotta a szavát: játszhattam a Madách Színházban a Nyomorultak című produkcióban, mint a nyolc forradalmár közül az egyik. Ezután elkerültem a Piccolo Színházhoz, ami tulajdonképpen a Rockszínház utódja, a mai napig is Miklós Tibor vezényletével működik. Akkor éppen a Fame című musical futott, én Nyáry Oszkár váltótársaként kerültem be a darabba, Tyron szerepében. Budapesten ez volt az első komolyabb próbálkozásom, nagyon szerettem. Aztán következett a Rent című musical, ahol szintén az egyik főszerepet, Markot alakítottam. Nagyon sok lehetőséget kaptam Miklós Tiboréktól. Akkor már nem voltam Toldy Mária stúdiójának tagja, szabadúszó voltam, ha ezt lehet így mondani, körülbelül másfél évig. Inkább szabadon fuldokló. Majd felvettek a Színművészeti Egyetemre.

Az, hogy fölvettek, gondolom egy időre véget vetett a nagy szerepek sorának, mivel egyetemi hallgató, ha jól tudom, negyedévig nem játszhat színháznál.

Így van, elvileg nem lehet. Bár a mi osztályunkban volt ekörül egy kis affér. Dolhai Attila osztálytársunkat, aki Mozart meg Rómeó szerepét játssza az Operett Színházban, már másodikban kiengedték, és ez nagy vihart kavart. Ezért aztán harmadiktól már másokat is elengedett játszani az osztályfőnökünk.

Kerényi Imre nem nagyon szokott zenés osztályokat vállalni.

Igen, ez az első musical-operett osztálya, de úgy érzem, hogy nem úgy lettünk elkönyvelve az egyetemen, mint egy kifejezetten musicalosztály, operett aztán pláne nem. Mivel Kerényi tanár úrnak soha nem volt zenés osztálya, inkább úgy kezelt minket, mint egy prózai osztályt, amiért mindenki nagyon hálás neki. Elég furcsán alakult vele a kapcsolatunk: elsőben rettegtünk tőle. Mindig is egy vaskezű, "vérszomjas" tanárnak számított, ha arról volt szó, hogy ki kellett rúgni valakit, ő volt az első, aki ezt támogatta. Aztán persze mi is megszerettük, mert nagyon sok mindenben szabad kezet adott nekünk.

Szakmai körökben az a pletyka járja, hogy ez egy nagyon erősosztály.

Kerényi tanár úr személye miatt a színészmesterségre nagyobb hangsúly esett: talán ezért. Mi nem csak szépek és jóképűek szerettünk volna lenni, akik nagyokat énekelnek, de hogy miről, azt talán nem is értik. Most például az osztályból öten Zalaegerszegen játszunk Bereményi Géza Laura című musicaljében, az ottani kollégák közül sokan azt mondják, hogy nem nagyon láttak még olyat, hogy az énektudás és a színészmesterségbeli tudás körülbelül azonos szinten legyen egy kezdő énekes-színész esetében.

Kik tanították a színészmesterséget?

Többen is: Kerényi tanár úr és Szirtes Tamás tanár úr kezdte, de foglalkozott velünk Kerényi Miklós Gábor, Léner Péter is. Elsőben, másodikban még nem lehetett tanárokat hívni, de harmadiktól már meghívtuk például Bagó Bertalant. Vele a Tasnádi István-féle Kokainfutárt csináltuk meg. Ugyanezen a nyáron Zsámbékon is dolgoztam Bagó Bertalannal, első nagyobb prózai színészi élményeim hozzá fűződnek.

Ez úgy értsem, hogy úgy mennek a dolgok az egyetemen, hogy az osztály kérésére egyes rendezőket meg lehet hívni?

Igazság szerint elvileg nem így működik a dolog, csak amint említettem, az osztályfőnökünkkel jól jártunk abból a szempontból, hogy voltak szituációk, amelyekben szabadjára engedett minket, és nem ragaszkodott bizonyos, az egyetemen bevett sémákhoz. Azt hiszem mi voltunk az egyetlen osztály, amely meghívott magának tanárokat. Felmerültek nevek, hogy kikkel szeretnénk dolgozni. Az egyik ilyen volt Bagó Bertalan.

És még kik?

Koltai Róbert, vele az Én és a kisöcsémet csináltuk, Babarczy László, akivel szintén dolgoztunk, most is folynak próbák és áprilisban lesz a Marica grófnő bemutatója, sajnos én nem leszek benne, Madáchos elfoglaltságaim miatt.

Amikor indultatok, Kerényi Imre még a Madách Színház igazgatója volt, ma már nem az. Ez milyen változásokat hozott az osztály életében?

Annyi volt csak érezhető, hogy több ideje maradt ránk, tehát ez ránk nézve pozitív változás volt.

A mozgásra mennyi figyelem jutott a négy év során?

Épp másodévesek voltunk, amikor a Ladányi Andrea került a mozgás tanszék élére. Úgy alakult, hogy ő a Jordán Tamás-féle osztályra koncentrált igazán, kísérleti jelleggel. Velünk kevésbé foglalkozott komolyan. Persze tanultunk balettől kaszkadőrségig sok mindent, de az első és egyetlen komoly mozgás vizsgánk a Román Sándor-féle lett, amely egy tizenöt perces ritmusgyakorlat volt az Experidance stílusában. Sajnos azt kell mondjam, hogy mozgás szempontból ez volt az egyetlen igazán komoly munkánk.

Hogyan tudnál mégis elvállalni táncos-komikus szerepet egy operettben?

Mivel vendéglátóztam, az operettslágerek nem álltak tőlem távol, de ma már úgy érzem, hogy nem szívesen játszanék operettben.

Maga az oktatás mekkora hangsúlyt helyezett a műfajra?

Összesen egy operettvizsgánk volt. Az igazság az, hogy mi magunk voltunk azok, akik megbeszéltük Kerényi tanár úrral, hogy nem is nagyon akarunk az operett felé menni.

Maradjunk abban, hogy kifejezetten musicalszínésznek készültetek.

A kettő közül inkább, de nem szeretném, hogy engem úgy kezelnének, mint egy musicalszínészt. Akkor működik a dolog, ha ugyanúgy megállom a helyem egy prózai előadásban is.

Az egyetemen (az Ódry Színpadon) mennyire adottak a technikai feltételek ahhoz, hogy felkészüljetek a rátok váró kihívásokra?

Sajnos sok minden a pénz körül forog. Például színre vittük a Hegedűs a háztetőn című előadást, amire egyetlen fillér támogatást sem kaptunk. Azt mondták, hogy túl sok a vizsgánk. És valóban, három-négy hónapon belül bemutattunk három előadást. Elvileg nagyszerű, hogy van egy olyan osztály, amely ontja magából a produkciókat, de nem biztos, hogy elbírja a büdzsé. Eredetileg a Kerényi tanár úr által a Madách Színházban már megrendezett produkciót adaptáltuk volna, Madáchos díszletekkel, így azonban maradt a teljes eszköztelenség. Ez végül is jól sült el, nagy sikerrel fut az előadás az Ódry Színpadon, teljesen új, saját verzióban.

Kiktől tanultál legtöbbet egyetemi éveid alatt?

Kerényi tanár úrtól, Avar István tanár úrtól, aki a beszédtechnika tanárunk volt, Kővári Judittól, aki az énektanárom, neki nagyon sokat köszönhetek. Bagó Bertalan volt az egyik meghatározó ember, akivel remélem még nagyon sok mindenben fogunk együtt dolgozni. A másik olyan rendező, akitől nagyon sokat tanultam, Babarczy László volt. Nagyon érdekes ez. Onnan indult az egész, hogy lagzikban énekeltem, később musicalosztályba kerültem, most mégis szívesebben gondolok a prózára, mint az éneklésre.

Nem illúzió az, hogy prózai szerepeket is kapj? Úgy látom, ha ráállítanak valakit egy pályára, csak azon belül van mozgástere.

Remélem, hogy nem illúzió, például Bagó Bertalan hívott Zalaegerszegre, többünket is egyébként, remélem, hogy prózai megmérettetésre is lesz lehetőségem.

Most azonban a Madách Színház öltözőjében beszélgetünk. Hogy kerülünk ide?

Úgy, hogy a Volt egyszer egy csapat című új Webber-musical bemutatójára készülök, amelyben a főszereplőt, Johnt fogom alakítani.

Miller Zoltánnal kettőzve kaptad meg a lehetőséget, hogy Johnt alakítsd. Milyen mértékben játszottak közre Madáchos ismertségeid, illetve a tehetséged abban, hogy megkapd a szerepet?

Azt szokták mondani, mindenhez kilencven százalék szerencse kell, a többi tíz százalékot adja minden egyéb. Nyilván fontos, hogy itt már sokan ismertek, de ugyanúgy részt vettem a próbaéneklésen, mint bárki más. Ezt rögzítették, kiküldték Londonba Webberéknek, és ott mondták ki rá az áment. Én egyáltalán nem számítottam a szerepre, sőt úgy éreztem, hogy nem sikerült túl jól a próbaéneklésem.

Jó dolog az, hogy valaki kikerül az egyetemről, és rögtön egy főszereppel kezd a Madách Színházban?

Biztosan megvannak ennek a veszélyei is. Általában az első nagy munkák után dől el az ember sorsa, hogy kit hova hívnak. Lehet, hogy furcsa, de úgy vagyok ezzel, hogy nem tartom nagyobb dolognak ezt most, mint azt, hogy lementünk Zalaegerszegre, és ott bemutattuk a Laurát.

Szerződtettek a Madách Színházhoz?

A Madách esetében szerződtetésről már nem nagyon van szó. A régiek, akik társulati tagok, itt vannak, de nem nagyon hallottam arról, hogy új embert szerződtettek volna, csak szerepekre kérnek fel színészeket.

Ha egy operett-musical szakon végzett színész kikerül az egyetem padjai közül, milyen lehetőségei vannak elhelyezkedésre? Az ember azt gondolná, hogy van az Operett Színház, a Madách Színház, a Piccolo Színház, illetve le lehet szerződni vidékre.

Nem egészen így áll a helyzet. Az én osztályomból van, akit a Vígszínházhoz hívtak, vannak, akiket a József Attila Színházhoz, vannak akiket az Operettbe, a Madáchba, persze ide szerződéssel, csak darabra, aztán engem is hívtak például Székesfehérvárra, játszom is ott a Diótörő és Egérkirályban, Szurdi Miklós rendezésében. A legnagyobb hiba az egészben az, hogy nem járnak a rendezők és a színházigazgatók megnézni a hallgatókat az Ódry Színpadra. Azt, ami az osztályunkban van, sokkal több mindenkinek kellene tudnia a szakmából. Olyan sikerrel mennek az előadásaink, olyan telt házak vannak, amire tizenkét éve nem volt példa az egyetemen. Mégis, kevés színi direktor látott minket.

A szerződtetésekből nem feltétlen ez derült ki. A lényeg az, hogy te egyelőre a szabadúszást választod.

Azt hiszem, hogy igen, megpróbálkozom vele. Többekkel beszéltem erről, rendezőkkel, igazgatókkal, az osztályfőnökömmel is. Itt a Madáchban játsszák Az operaház fantomját, és felkértek, hogy tanuljam be Raoul szerepét. Ez meg is történt, és úgy gondolom: azon fog eldőlni, hogy Raoulként bekerülök-e a produkcióba, hogy a Volt egyszer egy csapatban mit teszek le az asztalra. Ha bizonyítom, hogy egy nagy musicalben megállom a helyemet, akkor menni fog. A dalok miatt kevésbé aggódom, inkább a mozgás nehéz, Tihanyi Ákos koreográfus elképesztően tehetséges, és tőlünk is bravúrokat vár el.

Mit gondolsz, hol fog tartani a pályád tíz év múlva?

Ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy most itt fogok ülni a Madách Színházban, és interjút adok arról, hogy miket játszom, és hol, és hogy érzem magam az új Webber-musical főszerepében, akkor kiröhögöm. Csak ezt tudom erre mondani, nem tudom… Mivel ahhoz is elég kevés közöm van, hogy most itt vagyok, ülök és várom, hogy mi lesz a következő történet, ami jön. Azt gondolom, hogy a Jóistennek valami célja van velem ebben az életben, és ezen a pályán, úgyhogy hálát adok Neki mindenért és megpróbálok megélni és kiélvezni minden jót és rosszat, amit csak elém tesz. Néha nehezen, de remélem nem méltatlanul!

Az interjút Zsolnai Judit készítette.


Fotók: Egyed Péter


Kapcsolódó linkek:
A Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapja
Nagy Sándor oldala