Andrzej Stasiuk a mai lengyel irodalom egyik legsikeresebb alakja, akinek szavára már nemcsak hazájában, de Nyugat-Európában is odafigyelnek. Az 1960-as születésű szerző igen romantikus életúttal büszkélkedhet: kicsapták az iskolából, a nyolcvanas évek elején különféle hippimozgalmakban vett részt, majd szökésért és szolgálat megtagadásáért másfél évet ült köztörvényesként (részletesebben ld. Hogyan lettem író).

Először különféle underground fanzinokban publikált verseivel tűnt fel, majd 1992-ben jelent meg börtönélményeit megörökítő Hebron falai (Mury Hebronu) című elbeszéléskötete. Országosan ismertté Fehér holló című regényével vált, amelyet a Galíciai történetek és a Dukla követett. 1998-ban jelent meg a Hogyan lettem író, majd 2000-ben az ukrán Jurij Andruhoviccsal közösen írt Az én Európám. Ma, Sławomir Mrożek után, öt kötettel immár Andrzej Stasiuk a második legtöbbet fordított kortárs lengyel író Magyarországon.

(...)

Az én Európámban szó esik a közép-európai ember ösztönéről. Miben áll ez az ösztön Ön szerint?

Nem emlékszem, milyen kontextusban hangzottak el ezek a szavak, de azt hiszem, valamiféle öniróniáról lehet szó, illetve egyfajta távolságtartásról a valósággal szemben. A világnak ezen a felén a valóság gyakran kívülről érkezett, valami olyasmiként, amit ránk kényszerítettek, és nehéz volt vele azonosulni. Legfeljebb ki lehetett várni a végét, akár a rossz időnek. Ez most sem megy másképp. Minden, ami ideérkezik, már valahol le volt ellenőrizve, használták, sőt már egy kicsit el is használták, összekoszolták, elnyűtték. Ez ugyanúgy érvényes az ideák, mint a tárgyak világára. Nekem ez kifejezetten tetszik, mivel egyfajta konvenciót, egyfajta fikciót hoz létre. Amit nem lehet túl komolyan, túlzottan szó szerint venni. A mi világrészünk egésze egy kicsit secondhand, kicsit másodrangú. Ennek köszönhetően viszont nincs meg az új dolgokra jellemző érzéketlen arrogancia. Végtére is nincs gyászosabb annál az újdonságnál, amelyről tudjuk, hogy azelőtt lesz használhatatlan, mielőtt valóban megöregedne.

(...)

A teljes interjú a literán