Több mint húsz filmest vártunk Ferihegyen Váró Katával. A "Filmstock-család", az idén hatéves lutoni fesztivál először hagyta el Angliát, és – nem kis részben az egyetemi tanár-újságíró Váró Kata szervezőmunkája nyomán – április első hetére Debrecenbe költözött. „A Filmstock legérdekesebb része a tehetséges és elragadó filmkészítőkkel való találkozás” – írják fesztiválköszöntőjükben az igazgatók, Neil Fox és Justin Doherty. "Büszkék vagyunk rá, hogy közülük sokan utaznak ide azért, hogy részt vehessenek a fesztiválon. Filmstock nem lehetne nélkülük. Külön köszönet Katának az energiájáért és az eltökéltségéért. A körvonalat megrajzolta, mi csak kiszínezzük."

Woodstock – Filmstock?

Nem. Annyiban igen, hogy a fiúk – Justin Doherty és Neil Fox – egy barátságos hangulatú fesztivált szerettek volna létrehozni, szándékuk szerint a "legbarátságosabb" fesztivált, ahol az emberek jól érzik magukat, együtt szórakoznak, és családias a hangulat.

Hogyan fedezted fel a Lutoni Filmstock Nemzetközi Függetlenfilmes Fesztivált?

A mániám, hogy egyetemi tanárként és magánnyelvtanárként megkeresett pénzemet külföldi filmfesztiválokra költöm. Vannak nagyfesztivál álmaim – voltam már Edinburgh-ban, Rotterdamban és a Sundance-en – és mindig keresek kis fesztiválokat is, amelyeket fel lehet fedezni, és amiről Magyarországon még a szakma sem hallott. Az öcsém készítette film tavaly bekerült a lutoni fesztiválra. A Filmstock időben egybeesett a lehetőségeimmel, mivel nyáron van, a tanév után. Általában angol és amerikai fesztiválokban gondolkodom. Lutonba fapados járat repül. Tavaly voltam először, az ötödik fesztiválon.


Ezek szerint jók voltak a tapasztalataid...

Nagyon-nagyon barátságosan kezeltek, újságíróként sem volt semmilyen megkülönböztetésben részem, a filmesek szívesen vették a sajtó visszajelzéseit. Egyáltalán, a légkör: ők maguk, a szervezők jöttek ki elém a reptérre, foglaltattak szállást – minden nagyon jól esett. Nekik ez a lényeg, nem véletlenül hívják magukat "Filmstock családnak". A filmesek, a közönség, a sajtó is szereti ezt a közösségi létet. A filmesek annyira jól érzik magukat ott, hogy elkezdték sajnálni, miért nincs másutt is Filmstock. A fiúk, Justin és Neil is úgy gondolták, hogy jó volna turnéra menni – léteznek utazó fesztiválok. Először Budapestre gondoltak, de igazság szerint, a fővárosban annyi (filmes) esemény zajlik, hogy az emberek szinte már immunissá válnak a kulturális rendezvények iránt. Például, amikor a londoni filmfesztivál idején kultúrát, filmet szerető barátnőimnél lakom, tapasztalom, hogy nem tudnak az éppen zajló mustráról. A fővárosban elvész a dolog. Másrészt, jobban ismerem a debreceni viszonyokat, mivel a cívisvárosban nőttem fel, itt élek. A nemrég felújított Apolló Mozi ideális helyszínnek tűnt a fesztivál számára.

Luton Londonhoz képest merre található? Külvárosa, vagy közigazgatásilag különálló?

Luton tulajdonképpen közigazgatásilag külön áll Londontól, földrajzilag azonban elég közel van hozzá. Aamióta fapados járat is repül onnan, gyakran összemossák, és London elővárosaként emlegetik, amire a lutoniak külön érzékenyek. Justin és Neil azért találták ki ezt a fesztivált, mert ez a kisváros valódi "kulturális sivatag". Minden Londonban történik, mert annyira közel van, hogyha valaki szórakozni vagy filmet akar nézni, akkor Londonba megy moziba vagy beköltözik. Ezek a fiúk a városukért akarnak tenni valamit, egyikük önkéntesként dolgozik a rendőrségen, a másikuk polgármester akar lenni.

Mit tapasztaltál tavaly az ötödik fesztiválon, megmozgatják az embereket?

A kisvárosban majdnem mindenkit ismernek, így a kezdeti baráti kör kiszélesedett és egyre többen látogatják a fesztivált. Nyilván, a londoni sajtó kevésbé megy tudósítani, bár tavaly a hétvégi Guardian-ben volt programajánlójuk, ami nagyon nagy szó. A Nagy-Britanniai Fesztiválok Konferenciáján egy asztalhoz tették őket Edinburgh-val. Tehát, egyre jobban kezdik őket el- és megismerni. Két évvel ezelőtt Jim Sheriden, tavaly Mike Hodges nyitotta meg a lutoni filmfesztivált. S az elismertséggel párhuzamosan ők is egyre jobban tudják mit, és hogyan akarnak csinálni.

Támogatja őket az állam?

Igen, rendszeresen kapnak pénzt, nemcsak nemzeti, hanem uniós pályázatokból is.

Először van az Egyesült Királyság határain kívül a fesztivál. Az elmondottak alapján nem is illett volna a magyar fővárosba.

Nem, ráadásul Luton lakossága nagyjából ugyanannyi mint Debrecené. Persze, Debrecen szebb, és most nem a lokálpatrióta beszél belőlem. Luton, úgynevezett munkásváros.

Az április elsejétől hetedikéig látható válogatás szempontjai hogyan alakultak?

A debreceni Filmstock művészeti részéért a két fiú felel, ők válogatták ki a filmeket. Személy szerint három filmet szerettem volna, hogy mindenképpen lásson a debreceni közösség, ebből egy eleve benne is volt a válogatásban, egyet kizárólag az én kedvemért vették be, a harmadikat pedig csak azért nem hozták el, mert a rendező nem tudott eljönni. Nagy része a tavalyi brit program, amelyet én is láttam, a dokumentumfilmeket is –- minden döntésükkel egyetértettem. Nagyon szeretem például Stephen Unger Papírkastély (The Paper Castle) című rövidfilmjét Amerikából, amely egy beteg kislány és egy idősebb férfi kapcsolatáról szól. A kislány nagyon szeret rajzolni, és a férfi a rajzon keresztül szólítja meg őt, így kezdenek kommunikálni egymással. A "bárgyú" gyerekrajzokat és az egyszerű filmzenét is Stephen Unger csinálta. A másik kedvencem Ellen Gerstein Ronaldra várva (Waiting for Ronald) című kisfilmje, amelyben valóban fogyatékos, illetve megváltozott képességű emberek játszanak, valami fantasztikusan és szívet facsaróan. Döbbenetes élmény. Edinburgh-ban fedeztem fel, s javasoltam a Filmstockra Joshua Neale Virágok és érmék (Flowers and Coins) című bájos, burleszkszerű alkotását. Simon Dennis Iotája számos díjat, köztük a legjobb angol rövidfilmnek járót kapta Londonban.

Tehát, nemcsak egy baráti, "egymásnak örülünk" fesztivál néhány fércművel, hanem értékes műveket találunk a Filmstockon.

Persze. A rövidfilmek valamelyike San Sebastianban nyert, vannak filmek a Sundance-ről – ahová már bekerülni is nagyon nagy dolog –, Edinburgh-ból, Londonból... Komoly a program.

Díjazás van?

Nem adnak díjat, csak maguk között, hogy lássák, melyik a közönség kedvence. Margaret Harris Exit 8A-ját először a Sundence-en mutatták be, nagyon népszerű film, a főszereplője pedig zseniális. A dokumentumfilmek közül pedig a Nothing Without You (Ted Mattison: Nélküled egy lépést sem) a kedvencem, amely a nevadai Black Rock sivatag Burning Man fesztiváljáról szól, ahol egy férfi (Ted) egy forró augusztusi délutánon teljesen meztelenül, víz, szállás és étel nélkül útnak indul, és elhatározza, hogy a fesztivál egy hetét kizárólag a közösség adományaira hagyatkozva éli túl.

Amit eddig láttam – a rövidfilmek egy részét, amelyek nagyon emberközeli, emberbaráti történetek –, leképezi az egész fesztivált? Nemcsak a szervezési, hanem a filmes szakmai munka is családiasnak tűnik.

Igen. Persze, van más is a programban, például videoklip, vagy horrorisztikusabb, erotikusabb alkotás, vagy digitális rajzfilm a kép és az ember kapcsolatáról. Mindenképpen az „emberi” vonalat erősítik, és ez a szándékuk a jövőben is.

Huszonkét rendező érkezett Debrecenbe. Nem is tudom, volt-e filmfesztivál, ahová ennyi külföldi filmes jött, pláne egyszerre. Ráadásul, láthatóan jól érzik magukat.

Igen, sőt harmincan vannak a szervezőkkel együtt. Borzasztóan szívesen jöttek. Azt is vártam, hogy jól érezzék magukat, és jó programot vigyünk a debreceni közönség elé. Amit kaptam, az jó sok fejfájás, ami mindezzel együtt jár. Persze vannak nehézségek, az első alkalom a tanulópénz, esetleg a saját kárunkon is, de az első pár nap után is mondhatom, hogy nem eleve elvetélt a dolog. Sőt!

Volt már filmfesztivál Debrecenben?

Volt egy-kettő, de befulladt, általában a nézőhiány miatt. Pedig egyetemi város vagyunk. Ismerem a helyzetet, hogy négyen ülnek a kisteremben, és az ötödik jegyet is meg kell vennie valakinek, hogy elkezdődjön a vetítés (nálunk még létezik ez a hagyomány). Ehhez képest el vagyok varázsolva, hogy rövidfilmekre – amely műfajnak Magyarországon nincs kialakult közönsége – is jöttek érdeklődők.

A fesztiválnyitó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Debrecen után Stockholmba és Washingtonba utazik a Filmstock. Mindkettő főváros.

Igen. Bár Washington viszonylag "kis" hely, inkább New York a kulturális főváros. Washington befogadó hely lenne, ahol a magyar filmes vonalat is erősítenénk. Ehhez – és ez a nehéz – meg kell találni a filmeket, és főként az ottani viszonyokat ismerő, helyi embert, aki igazán segíteni tudna.

Nyáron Lutonban, a 6. Filmstock-on lesz magyar szekció…

Egyre inkább nemzetközivé válik a Filmstock, hiszen most is láthattunk orosz, izraeli vagy olasz mozgóképet. Persze, mindegyiknél kell lennie valami angol kommunikációnak (nyelv, felirat), illetve képekben közérthetően megfogalmazott némafilmnek, animációnak, klipnek. A magyar filmek nemzetközi szereplésének nagy gondja a feliratozás költsége, egy külön kópia elkészítése.

Az interjút Sulyok Máté készítette.

Filmjelenetek: Papírkastély, Ronaldra várva


Kapcsolódó link:
A Filmstock angol oldala