A 36. Magyar Filmszemlén több díjat is kapott a mozikban még nem forgalmazott A porcelánbaba című alkotást követően ismét csodás történetet forgatott Gárdos Péter rendező, Az igazi Mikulás munkacímen, saját forgatókönyvéből.

Ki "az igazi Mikulás"?

A kérdésre nem szívesen válaszolnék, hiszen nem véletlenül adtam a filmnek ezt a talányos címet. A néző elgondolkodhat, hogy az igazi Mikulás az, aki annak vallja magát vagy esetleg valaki más. A történet egy roppant „egyszerű” mese, egy nap alatt, napjainkban játszódik, mondjuk, 2005. december 6-án, Mikulás napján. A film főhősét, egy cipője mellett járó, lerobbant volt bárzongoristát az áruház marketingigazgatója egy napra „daloló Mikulásnak” szerződteti. Azaz arra szerepre, hogy a vásárlókat alkalmi nótákkal szórakoztassa. Az igazi – a szerződtetett – Mikulás nem jött el, cserbenhagyta a direktort, ezért kell felvennie a „pótmikulást”. Ő Misu, az 55 éves bicegő férfi, akit Cserhalmi György játszik. A film Misu és a nyolc éves Liza története.

Egy road movie indul el, hősünket nagyon hamar kirúgják az áruházból. Misu egész nap pénz után futkos. Mostani élete ugyanis egy monumentálissá növesztett tarhálás. A kislány hozzácsapódik – ő a biciklit akarja, mindenáron –, a két ember a nap végére egymáshoz csiszolódik. Nagyon fontos és tartalmas kapcsolat lesz az övék. Sok mindent megtudnak egymásról, és mi is róluk – főleg az 55 éves bárzongoristáról, hiszen ő egy nap alatt bejárja élete legfontosabb színtereit. Egyrészt azért, hogy pénzt szerezzen, másrészt, mert vannak kötelezettségei, például zsákot hordani a Nagybani Piacon.

Volt már hasonló motívum a magyar filmtörténetben, amikor Kállai Ferenc kenyeret, pékárut cipelt, szállított ki, de vasárnap a bírói fekete egyenruhát felöltve a labdarúgó pályán fújta a sípot...

A Szépek és bolondok, Szász Pétertől. Gyönyörű történet, az egyik kedvenc filmem. Igen, nálunk is ott a piac-motívum. És még sok egyéb. Misu meglátogatja a testvérét, a barátait, folyamatosan korcsmákba, cukrászdákba járkál – borzalmas édességéhség tör rá időnként – kölcsön kér, lop, csal, hazudik… A kislányról is kiderül egy és más. Elválnak, ismét összekerülnek, és a nap végén hősünk visszamegy az áruházba, az előcsarnokban álló biciklit leemeli az installációról és odaadja kislánynak. Ebből hatalmas botrány kerekedik, majd Misu szónoklata után kitör a lázadás. Misu szerint az megalázó, hogy valakinek 55 éves korában egy fillérje sincs, egy rohadt biciklit sem tud megvenni annak, akit szeret. Ami félig igaz, félig nem igaz, félig demagógia, félig pedig a hősünk lelkéből fakadó vallomás. Persze, a rendőrség azonnal bekasztlizza.

A történet számomra erről a közép-európai világról szól, amelyben próbálunk létezni. S ezt a sztorit talán más eszközökkel mesélem el, mint amelyekkel eddig dolgoztam. Nem szociográfiai, nem hiperrealista film készül, hanem "elemelt mozi", remélhetőleg sok kacagtató és megható pillanattal.

Saját forgatókönyvből készül Az igazi Mikulás. Honnét az ötlet?

Tizenvalahány évvel ezelőtt, egy barátomtól és munkatársamtól kaptam az ötletet - ajándékba. A szokásos hármas: Tóth Zsuzsa, Bíró Zsuzsa és én, éppen egy aktuális történetet szőve-fonva... És akkor Tóthnak eszébe jutott egy filmkezdés: a kislány odaszalad az utcán egy Mikuláshoz: "Adj nekem egy biciklit!" Varázsos pillanat volt. Fantasztikus első jelenetnek éreztem. Akkor, tizenvalahány éve, "Ködkürt" címen rögtön írtam is egy filmnovellát. Házaltam is vele, de semmi nem lett belőle. Úgy két évvel ezelőtt pakolgattam a "halott" könyveimet, és kezembe került a "Ködkürt". Elolvastam és rájöttem, hogy ez nekem tetszik, és ha lehet, még aktuálisabb, mint valaha. Nem hittem volna 1990 táján, hogy ennyire csúszós jégpálya az életünk. Minél idősebb vagyok – egyébként ez nem korfüggő –, annál inkább így gondolom. Harminc éves korban is érezheted úgy, hogy kiszalad alólad a világ, és persze akkor is nehéz kapaszkodókat találni. Nagyon könnyen elfogynak mellőled a barátok, még a család is – hősünk, Misu ilyen helyzetben van. ...És mégis eljöhet a megváltás… Van olyan, hogy az ember váratlanul visszatalál önmagához... Ez a film erről szól.

Miért nem sikerült ezt a filmet eddig elkészítened, illetve miért tartott ilyen sokáig?

Nemcsak én, hanem a kollégáim is ötször-hatszor annyi tervet dédelgetnek, írnak, forgatnak le képzeletben és papíron, mint amennyit valójában elkészítenek. A múltkor számoltam össze, hogy tizenöt év alatt másféltucat olyan elkészült forgatókönyvem van, amelyből semmi nem lett. Ez idő alatt négy filmet forgattam. Tehát, tizennyolc nem, négy igen: a huszonkettőből. Ez jó aránynak mondható, bárhol a világon.

A Ködkürt idejében még a stúdiók választották ki a filmterveket. A Hunniához tartoztam, próbáltam külföldi partnereket is találni. Lefordítattam angolra a novellát, készült két forgatókönyv változat, és akkori, háromhetes kanadai utam alatt volt több, ígéretesnek tűnő tárgyalásom is. Ám egy ponton aztán a biztatások hirtelen megszűntek.

Mára a történet gerince megmaradt, de már másképp gombolyítottam a mesét, és másképp is gondolkodom róla. Úgy érzem – s ebben biztos szerepet játszik a sorshoz és a transzcendenshez való vonzódásom –, hogy nem véletlenül nem lett az ötletből film akkor, s nem véletlenül lett belőle film - most. Valahogy megérett a sztori, ma sokkal pontosabban tudom, hogy mit szeretnék vele mondani, mint tizenvalahány évvel ezelőtt.

Cserhalmi György mellett a másik főszereplő egy nyolcéves kislány, Szilasi Blankának hívják. Ő "egész egyszerűen" zseni. Még egy évvel a forgatás megkezdése előtt is több mint háromszázan voltak esélyesek a szerepre. Nagyon nehéz volt megtalálni, kiválasztani Lizát (így hívják a filmbeli kislányt), mert nem tudtam – nem is lehetett tudni, legfeljebb megérezni – hogy a kislányok bármelyike is hogyan reagál éles helyzetben. Tizenhét éjszaka forgattunk az utcán, mínusz nyolc-tíz fokban, és hajnali háromkor éppen olyan jónak kellett lenni, mint délelőtt tízkor. A felnőtt színész ezt tisztázza magában előre, a felnőtt színész készül erre, évek szakmai tapasztalata van mögötte, de egy gyereknél mindez nem tudható. Azt tudtam, hogy Blanka a meleg szobában délután 3-kor kiváló, de amikor a kamera rá szegeződik, amikor az éjjeli hidegben megfagy a lehelet, amikor füst van és mocsok, amikor körülötte 150 statiszta, plusz a stáb, vadidegen emberek, amikor „minden ellenséges” – ott és akkor, igazi amatőrként el tudja-e végezni a feladatot, az a kérdés!… Blanka pedig kijött, megcsinálta, és nem is akárhogy. Profibb volt a profiknál.

Mi A porcelánbaba sorsa, amely több díjat is kapott februárban a 36. Magyar Filmszemlén?

A porcelánbabát szeptember második felétől forgalmazza a Budapest Film, elég nagy kópiaszámmal. Vagyis nem zárják „művészfilm-karanténba”, egy vagy két artmoziba, amely eleve meghatározná a nézőkhöz való viszonyát... Természetesen tudom, hogy A porcelánbaba par excellence nem közönségfilm, nem is annak készült. De a film három összefüggő története szerintem nagyon egyszerűen fogható, a megértéséhez nem kell különleges kódrendszer. Reméljük, hogy eljut – ha nem is százezer, de – legalább negyvenezer emberhez. Sok fesztiválmeghívást is kaptunk külföldről, néhány napon belül kell döntenünk, melyiket választjuk, hogy elinduljon nemzetközi úton is.

A tizenkét A-kategóriás nemzetközi filmfesztivál között is létezik sorrend. Mi dönt közöttük?

Érzékelhető, meglevő rangsor ez, de már csak babonából sem szívesen beszélnék erről. A filmjeimmel elég sok fesztiválon jártam, és álszerénység lenne letagadni, mennyire fontos az a kéttucat különböző díj, amelyeket kaptam az idők folyamán. A legideálisabb nemzetközi fesztiválútvonalra szeretnénk A porcelánbabát „rálökni”, vagyis most okosnak és taktikusnak kellene lennünk. A nemzetközi filmszakma pontosan tudja, mi mennyit ér.

Eddigi filmjeid, a legutóbb látott A porcelánbaba és a most elmesélt Az igazi Mikulás is azt erősíti meg, hogy számodra nagyon fontos és megjelenik a filmekben bizonyos csoda- és szeretet-elem...

Ezt ugyan ilyen szempontból nem gondoltam még végig, de valószínűleg igazad van. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szándék a csodához való viszonyom nem valamifajta előre megfontolt. De tényleg sűrűn fordulnak elő… Az első filmem, az Uramisten (1984) talán legfontosabb pillanata, amikor Sajek, az Eperjes Károly játszotta fiatal artista egy váza elcsattanásakor megérzi, hogy az öreg illuzionista (Feleki Kamill) a halálán van és átrohan a városon a valóban haldokló Öreghez. Igazság szerint, nagyon sok „vázacsattanás” volt az életemben. Konkrét történeteket tudnék most mesélni… Olyan élethelyzeteket, amelyekben szerepet játszanak a csodák, vagy a megérzések, vagy még pontosabban, olyan elemek, amelyeket nem tudok megmagyarázni racionális ismeretekkel. Baráti társaságban kifejezett sikereket aratok az ilyen történetekkel. Valószínűleg ezek szűrődnek át a filmjeimbe is. Hiszek a megmagyarázhatatlan dolgokban, találkozásokban, pillanatokban – ettől is izgalmas az ember élete. Szörnyű lenne, ha mindent tudnánk. A váratlanságok, a megmagyarázhatatlan dramaturgiai fordulatok adják az élet sava-borsát. Ilyen értelemben A porcelánbaba rendkívül kézre állt nekem. Lázár Ervin történetei a legváratlanabb pontokon csapnak át a transzcendensbe – imádtam ezeket. Nagyon ritkán érzem, hogy bele tudok helyezkedni egy másik alkotó gondolatvilágába, de Erviné ilyen volt, rögtön az első olvasásra. Könnyen lehet, hogy a csodaelem miatt.

Az interjút Sulyok Máté készítette.

Portrék: Egyed Péter
A jelenetfotók A porcelánbaba című filmből valók, a legutolsó pedig az Uramistenből.



Kapcsolódó link:
Gárdos Péter életrajza a Magyar Filmunió oldalain
A porcelánbaba ismertetője, képekkel
Cikkünk A porcelánbabáról