A szemlét a botrány nem érinti – céljaira idén kicsit több pénzt kaptunk, mint tavaly. Az NKA Színházi Kollégiuma ötmillió, a tánckuratórium kétmillió forinttal támogat minket, amit elég aránytalannak érzek, hiszen a program előadásai hagyományosan (bár ez nem elvárás a válogatás során) fele-fele alapon jelenítik meg a két műfajt. Körülményeink továbbra is nehezek: még mindig nem készült el például határidőre a Szegedi Nemzeti Színház kisszínpada, ami korábban hagyományos játszóhelye volt a Thealternek.

Nagy terveitek voltak az AFSZSZ tagságának bővítése kapcsán. Most mi a helyzet?

2003 márciusában választottak meg minket, az új vezetőséget, vagyis Hudi Lászlót, Regős Jánost és engem a szövetség élére. Alapvető célunk volt, hogy a független szféra számára létrehozzunk egy ernyőszervezetet – ezért sem vállaltuk, hogy minősítő rendszerben vesszük fel az új tagokat. Akik hivatásos formában dolgoznak, megkötés nélkül léphetnek be a szervezetbe. Az egykor – az egyéniekkel együtt – tizennyolc fős tagság ma a száztízhez közelít. Sokan értették meg, hogy akkor tudunk érdemben tenni az érdekeinkért, ha együtt sorakozunk fel. Két év alatt elsősorban azt értük el, hogy a kultúrpolitika komolyan vesz minket, és a szemlénket, amelyre, mikor átvettük a szövetség vezetését, a minisztériumtól négyszázezer forintunk volt, az NKA-tól 1,3 millió. Az idei évben – díjakkal együtt – már 11,5 millióval tudunk gazdálkodni. Ez még mindig kevés, de óriási szerencsénk, hogy a szegedi Thealter Fesztivál befogadott minket, hiszen tudunk építeni az infrastruktúrájukra. Szemináriumok, workshopok, kiállítások, utcaszínházi rendezvények, szakmai beszélgetések várják a versenyprogramon kívül az érdeklődőket, a tavaly kipróbált, idén bővített rendszer szerint.

Mik az újdonságok?

Lesz workshop a színházi fotósok számára, beindítunk egy "progresszív bábszínházi sávot" hazai és külföldi meghívottakkal. A programot az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtárának vezetője, Papp Eszter szervezi, aki minden évben új bábos-témát helyez a fókuszba. Idén az árny-technikáé a főszerep. Nagy közös kiállítással jelentkeznek a független területen dolgozó képző- és iparművészek, így Sárkány Sándor, Atlasz Gábor, Juhász Zsolt, Szőke Szabolcs, Fenyves Márk.

Az AFSZSZ népfrontos jellegű szerveződése nem megy idővel a hatékony működés rovására?

Erre találtuk ki az egyre működőképesebb szekció-rendszert. Tavalyelőtt a kiemelt együttesek tömörültek külön körbe és folytatnak azóta is hatékony egyeztetőmunkát. Nem tagja ugyan a szövetségnek, de aktívan részt vesz e körben a Krétakör Színház vezetése. Van már gyerekszínházi- és fotóművész-szekciónk is. Olyan egyénített koncepciók megszületésében vagyunk érdekeltek, melyek mögé a szövetség be tud állni. Nagy változás, hogy két év óta, egyenes úton kurátorokat tudunk delegálni a szakmai kollégiumokba.

Komoly próbatételt jelentett az NKA Táncművészeti Kollégiumának közelmúltbeli döntése.

A most élesen megtapasztalt aránytalanságok, feszültségek régóta jelen vannak a szakmában. A kuratórium munkájában az érintett delegáltaknak óriási önmérséklettel kellene részt vennie. Szinte lehetetlen olyan testületet felállítani, amelynek minden tagja érintetlen. Az elmúlt évek során engem is többször megkerestek, de mindig nemet mondtam. Nem azért, mintha nem tudnék önmegtartóztató lenni: a traumát nem akarom felvállalni. Nagyon bántanak a döntésben előállt aránytalanságok: azt hiszem, hogy egyszerű, excel-táblázatos programmal, kevésbé rohamszerű tempóban könnyebb lett volna jó, átlátható döntéseket hozni. Így elkerülhetőek lettek volna a mea culpázástól, öncsonkítástól kísért vad viták.

Az, hogy egyes társulatok egyszerre három-négy, szakmai kurátorokat delegáló szervezetben is tagok, nem könnyíti meg az átláthatóságot. Mindamellett pont e szervezetek vállalásait, célkitűzéseit, érdekérvényesítését hitelteleníti el a tömeges többszörös tagság.

Ez valóban gond, de – a hatalmas érdekellentétek miatt – nem látom még érettnek a helyzetet arra, hogy egyetlen nagy szervezetben tömörüljünk. Egy föderációs rendszert tudnék elképzelni. A párbeszéd, mely elindult a Táncművészeti Kerekasztal égisze alatt, mintaadó lehetne: mindenki megtartja a maga szuverenitását, emellett pedig elismeri az egységes érdekeket, alapkérdésekben konszenzust találva. A szakmának szüksége van a kerekasztalra, függetlenül attól, hogy tárgyal-e vele a miniszter, vagy sem. Magunknak tartozunk ennyivel.

A kerekasztal azonban felfüggesztette a működését...

A Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) már szervezi az újraindítását.

Mi változott? Mert úgy tűnik, semmi. Sőt.

A kerekasztal megalapításával blokkoltuk a saját szervezeteink működését, magyarán: nem járkáltunk be külön-külön a minisztériumba. A felfüggesztés ezt a konszenzust oldotta fel. Egy darabig minden szerveződés ismét önállóan végzi a dolgát – amikor az NKÖM-részéről pozitív jelzést, tárgyalási ajánlatot kapunk, részünkről nincs akadálya a folytatásnak. A kijelölt nagy témakörök közül hármat zártunk le, még hátra van hat. Ha úgy alakul, a kerekasztal életre fog kelni. Mindenesetre, amikor az MTSZ elnöksége legutóbb a minisztériumban tárgyalt, Bozóki András kifejezte azt az óhaját, hogy a konzultációs testület folytassa a munkáját.

Miért nem a kerekasztalt keresték meg? Hiszen csak felfüggesztette, és nem beszüntette tevékenységét.

Én ezt nem tartom akkora drámának. Az MTSZ infrastruktúráját használtuk, pogácsáját ettük egy évig, az általuk életre hívott kerekasztal ülésein – fogadjuk el, hogy ha a vezetősége bejut a miniszterhez, felvetheti e kérdést.

A közelmúltban vetted át Dunaújváros Táncszínházának művészeti vezetését. Mintha kicsit sok mindent vettél volna a nyakadba.

Természetesen súlyoznom kell. Úgy érzem, hogy a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Koreográfusok Társasága elnökségi tagjaként, az AFSZSZ alelnökeként, a Közép-Európa Táncszínház és Dunaújváros színeiben egyaránt hasznos tagja tudok lenni a magyar táncos társadalomnak. Kevés aktív mozgalmi ember van a művészek között. Elvárhatjuk az alkotóktól, hogy megjelenjenek a szakmai konzultációkon, fejtsék ki az álláspontjukat – de a megállapodások gyakorlati részét valakinek el is kell végeznie. Sok rossz tapasztalattal rendelkezem az „összegyűltünk, megbeszéltük, ötleteltünk, aztán mégse történt semmi” tárgykörében. Amikor húsz évesen megadatott, hogy átvehessem a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttest, három év után létrehoztam egy alkotóműhelyt, melynek keretein belül összegyűlt egy csomó okos, tehetséges ember és jó dolgokat sikerült megvalósítani. De azt láttam – még aktív alkotóként – hogy az alkotásaink eltűnnek a ködben, és valakinek szervezőként fel kell lépnie ez ellen. Ekkor kerültem bele a verklibe. A koreografálás a háttérbe került, és a szervezői munka vette át a helyét. Ma már sajnálom, hogy nem tudtam lefutni azt az alkotói pályát, amit egykor elképzeltem, ugyanakkor mégse, hiszen nagyon sok tehetséges alkotónak sikerült segítenem helyzetbe kerülni. „Az én tyúkom tojta” örömével dolgozom ma is. Ezzel a lendülettel adtam be az anyagom a tavaly kiírt dunaújvárosi pályázatra.

Milyen funkcióba kerültél, és mekkora a mozgástered?

A városi Bartók Kamaraszínház Táncművészeti tagozatának (melyet öt éve, az önkormányzat alapított) lettem művészeti vezetője. Elődöm, Rácz Attila öt éves mandátuma lejártával írtak ki pályázatot a posztra. Az együttesnek azóta új neve is van: Dunaújvárosi Bartók Táncszínház.

Nagy együtteseink gyárként, előadás és bevétel növelési kényszerben dolgoznak, a kisebbek pedig bemutatókényszerben. Rengeteg fiatal koreográfust látok, akinek minimális esélye van rá, hogy normális körülmények közt alkosson. Hiába kap félmillió helyett mondjuk másfelet egy pályázaton, ha semmilyen infrastruktúra nem áll a rendelkezésére. Nincs próbaterme, játszóhelye, műszakja, adminisztrációja. Dunaújvárosban mindez adott, a főváros egy óra kocsival. Ezeket a fiatalokat szeretném elsősorban lehetőséghez juttatni egy olyan helyen, ahol közösen kezdhetnek gondolkodni, szimbiózisban dolgozni. Az általam kinézett körben sokféle státuszú ember van: közülük Juhász Zsolt például már Harangozó-díjas, Nagy Andrea is komoly figyelmet kap, de Katona Gábor még épp csak felhívta magára a figyelmet jelentős, rövid koreográfiákkal.

A Vasas Táncegyüttesből, melyet kilenc évig (1980 és 1989 közt) vezettem, két, hivatásos társulat alakult. A Közép-Európa Táncszínház 1988-ban, illetve a Dunaújváros Táncszínháza 1999-ben. Énekes István, Bognár József, Janek József, Szűcs Elemér, Román Sándor neve fémjelezte egykor ezt a komoly kohéziós erőt birtokló társulatot. Van mire emlékezni, támaszkodni.

A néptáncos vonal, gondolom, domináns marad.

Igen, de nem néptánc előadásokat fogunk létrehozni. A hagyományokból bőven merítünk, hiszen a nemzetközi porondon is így lehetünk érdekesek és sajátosak. Korszerű táncszínházat szeretnénk magyar jegyekkel. Ez a fő csapásirány az Európai Unió kultúrpolitikájában is. Megkötéseink nincsenek az alkotók felé, csak ajánlásaink. Nem lesz bemutatókényszer. Ha valakinek öt-tízperces ötlete van, azt nem kell egész estés előadássá erőlködnie. A fiatal alkotók szeptembertől kezdenek dolgozni, terveink szerint minden évad végén, az Ifjú Koreográfusok Fóruma keretében mutathatják be kísérletező munkáikat. A Bartók Táncszínháznak van arra lehetősége, hogy egy ilyen laboratóriumot létrehozzon: van hátterünk, infrastruktúránk, az itt született művek segíthetnek alakítani a repertoárt.

Ezek igencsak távlati tervek. Addig mit kínáltok a publikumnak?

Szándékozunk néhány olyan koreográfiát vásárolni, mely az utóbbi évtizedben született és közel áll az ars poeticánkhoz. Elsőként Juhász Zsolt Vendégszeretőjét mutatjuk be októberben, majd Horváth Csaba Tűzugrását, illetve egy gyerekelőadást – ez utóbbinak komoly hagyományai vannak a városban. A ’90-es évek első gyerek-táncszínházi darabja, a Mesenincs királyfi is a mi Közép-Európa Táncszínházi műhelyünkhöz köthető. Decemberben, a két ünnep között rendezzük meg a Monotánc Fesztivált, az egyszemélyes előadások seregszemléjét. A közelmúltban hoztuk létre a 4 Évszak Produkciós Irodát, mely rendszerbe helyezi a város tánceseményeit. A tél a Monotánc Fesztiválé, a tavasz az Ifjú Koreográfusok Fórumáé, a nyár folyamán workshopokat tartunk, ősszel pedig váltakozva az IDO, vagy a Vasas néptánc-fesztiválja jelentkezik, mindkettő nemzetközi keretek között.

Mekkora közönségre számítotok?

A Vasas Táncegyüttes ötvenhárom éve működik. A városi művelődési központ keretein belül dolgozik a Tánc-világbajnokságokat szervező IDO-központ. A környező falvakban és magában a városban is számos alapfokú művészeti iskola található. Dunaújváros valóságos tánc-nagyhatalom, van mire építkeznünk, joggal lehetünk optimisták.

Az interjút Halász Tamás készítette.

Fotók: Egyed Péter

Kapcsolódó link:
A Közép Európa Táncszínház honlapja
A Thealter és a SZASZSZ közös oldala
Az AFSZSZ honlapja