Borgos Anna jelenleg az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa, emellett alapító tagja és aktív résztvevője a Labrisz Leszbikus Egyesület munkájának is. Kollégáival oktatási programot indítottak, hogy a középiskolásokkal is megismertessék a melegség jelenségét, a melegek életét, így harcolva az előítéletek kialakulása ellen. Idén nyáron a X. Meleg és Leszbikus Fesztiválon pedig Vay Sarolta/Sándor, az egyik első nemi-szerep áthágó életéről tartott előadást. Közreműködik a FemiDok.hu nevű feminista oldal szerkesztésében, nőtörténeti cikkeket publikál, és írásai jelentek meg a Tűsarok.org oldalon is. Jelenleg Gyömrői Edit szerteágazó és jobbára ismeretlen életművének kutatásával foglalkozik.

Megtaláltam egy 2004-es hivatalos leveleteket, melyben a Labrisz Leszbikus Egyesület fordult Magyar Bálint oktatási miniszterhez. Hogyan kezdődött az "ügy"?

A Labrisz még 2000-ben indította el iskolai programját, ami akkor, az előző kormány idején nagy port kavart. Jelentős médiavisszhangja lett, és az ügy még a parlamentbe is begyűrűzött: egy MIÉP-es képviselő interpellált az akkori oktatási államtitkárhoz, hogy a programunk az ifjúságra nézve veszélyes. A képviselő követelte, hogy az oktatási államtitkár, a későbbi miniszter, Pálinkás József, foglaljon állást.

Tett a minisztérium bármilyen adminisztratív lépést a program megakadályozására?

Pálinkás akkor csak szóban fejtette ki a parlamentben, hogy az iskolák csekély érdeklődése jelzi: nem kell túldimenzionálni a dolgot, nyugodjon meg mindenki. Az összes (körülbelül ezerkétszáz) magyar középiskolának elküldtük ugyanis levelünket, de csak hét iskola csatlakozott a programhoz, melynek keretében az osztályfőnöki órán beszélgettünk volna a melegségről. Később a nyílt ellenzés adminisztratív részeként az oktatási minisztérium körlevelet intézett az intézményekhez, amelyben ugyan nem tiltották meg a részvételt, mégis erős nyomást gyakoroltak az iskolákra. Egyrészt azzal az indokkal, hogy erről a kérdésről más keretek között úgyis szó van, másrészt azzal, hogy ez nem akkreditált program, ezért nincs helye az iskolában. Az érvelés teljesen fals volt, hiszen egy ilyen órai beszélgetésnek nem kell akkreditált programnak lennie ahhoz, hogy beengedjék az iskolába. Ennyi erővel a "drogprevenciós embert" se lehetne meghívni. Ezután nyilván még kevésbé tolongtak az iskolák, bár az évek során azért mindig akadt néhány meghívás különböző, főleg vidéki intézményektől. Szóval nem állt le a dolog, csak kisebb intenzitással zajlott. Egyébként hatalmas dokumentum-paksamétát gyűjtöttünk össze az egész ügyről. 2004-ben arra gondoltunk, az aktuális oktatási minisztert emlékeztetni kéne arra, hogy volt egy ilyen előző nyomásgyakorlás, és foglaljon állást a kérdésben, esetleg intézzen ő is körlevelet az iskolákhoz. Magyar Bálint válaszolt is, nagyon diplomatikusan, hogy teljesen egyetért a program céljaival, és abszolút támogatja. Ennél hathatósabb módon azonban nem állt a kezdeményezésünk mellé.

Növekedett-e közben az iskolák érdeklődése?

Nagyjából hasonló a korábbiakhoz. Annyi változott, hogy most már a tanárképzésben résztvevő hallgatóknak is indítottunk egy képzést. Próbáljuk a programot a felsőoktatás felé is kiterjeszteni.

Van különbség a gimnáziumi és az egyetemi közeg között?

Az a tapasztalatunk, hogy az egyetemi helyeken nehezebb boldogulni. A középiskolásokkal könnyebb, kevesebb meggyökeresedett előítélet él bennük, formálhatóbbak, és nyitottabbak. A huszonévesekben már nagyon sok a megcsontosodott nézet, ami sokszor nem a legpozitívabb a melegekre nézve, és ilyenkor nehezebb ezen változtatni. A középiskolások viszont többnyire érdeklődőek voltak, persze feltettek sztereotip kérdéseket is, de ez természetes. Általában egy fiú és egy lány szokott elmenni a Labrisztól ezekre az órákra. Először bemutatkozunk, beszélünk a programról, aztán kitalálunk valamilyen játékfélét, ami már bevonja a gyerekeket, és szorosan kapcsolódik a melegség témájához. Utána pedig feltehetik a kérdéseiket, és jó esetben beszélgetéssé alakul a dolog.

Mi a tapasztalatod, változott az évek során a melegség általános, társadalmi megítélése?

Talán igen, de sajnos elég limitált az a közeg, amiben mozgok. Nehéz megítélnem, hogy a "nagy" társadalomban mi történik. A személyes környezetemben ez nem probléma, és öt-hat évvel ezelőtt sem volt az. Elsősorban a Labrisz-estekre járó nők tapasztalatai, élethelyzetei jutnak el hozzám, meg még talán annyi, ami a médiából "lejön". Igazából azonban nem történtek erre nézve rendszeres, átfogó jellegű felmérések sem.

És a te érzeted szerint?

Valamiféle pozitív változásokat érzékelek, ha mást nem is, akkor legalább azt, hogy egy csomó minden tematizálódott, amiről mondjuk négy-öt-hat éve még nem volt szó. Akár a konkrét jogi kérdésekről, mint a meleg házasság vagy az élettársi kapcsolat ügye, akár hétköznapibb dolgokról legyen szó. Azt érzem, hogy a Meleg és Leszbikus Fesztivál is látogatottabb lett, és sokkal többen jönnek olyanok is, akik csak érdeklődők. Mondjuk a felvonulás maga már egy másik kérdés: idén például kevesebben voltak mint tavaly. Lehetne gondolkodni rajta, vajon miért. Talán azért is, mert éppen nincs olyan akut ügy, amiért úgy éreznék az emberek, hogy érdemes „politizálódni”.

Számos meleg szervezet működik Magyarországon. Ezen belül a Labrisz milyen sajátos arculatot képvisel? Mi a jellegzetessége?

Leginkább az, hogy leszbikus és biszexuális nők számára alakult. Nekik szól. Emberi jogi képviselettel nem annyira foglalkozunk, inkább közösségszervezési vagy kulturális dolgokkal, vagy az oktatási szférával. Direkt pszichológiai tanácsadással sem, bár most éppen alakulóban vannak kis önismereti csoportok, kifejezetten nőknek. A Labrisz legrendszeresebb fóruma a havonként szervezett beszélgető-est. Végülis minden, amit csinálunk, a leszbikusok jóllétét szolgálja, ha nem is közvetlenül. Több könyvet adtunk ki, szervezzük a nyári meleg fesztivál női programjait, van havi hírlevelünk is, ami az aktuális dolgokról tájékoztat.

És sikerül-e ebbe a vérkeringésbe a vidéken élő leszbikusokat is bekapcsolni?

Hát, ez mindig egy nagy probléma. Készítettünk egy kérdőívet, amit a fesztiválon szórogattunk: erre körülbelül ötven válasz érkezett. Azzal szembesültünk ugyanis, hogy nem tudjuk, kik azok a nők, akik a Labrisz körül mozognak, mik az igényeik, vagy mit hiányolnak. A vidéki szférát nagyon nehezen tudjuk elérni, elvileg országos szervezet vagyunk, mégis főleg Budapesten zajlik a tevékenységünk, pedig talán vidéken lenne erre nagyobb szükség. Viszont azt nehezen tudjuk megoldani, hogy lejárjunk, ezért az volna a jó, ha önszerveződés formájában helyi csoportok alakulnának. Most szerveződő őszi rendezvényünkön, a LIFT-en (Leszbikus Identitások Fesztiválja, október 29. Kultiplex) szeretnénk egy workshopot szervezni kifejezetten vidéki nőknek.

Mit tudtok arról, hogy milyen az "átlagos leszbikus nő", akit ti képviseltek?

A Labrisz-esteken és különösen a leszbikus bulikon nagyon sok nő megfordul. Azokról tudunk keveset, akik egyáltalán nem mernek még előbújni, nem vállalják magukat. Ez egy széles réteg, és őket a legnehezebb elérni. Állandó kérdés a Labriszban, hogy kiket is képviselünk, kiknek szólunk. Kapunk kritikákat, hogy belterjesek, elitisták meg zártak vagyunk. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e. Minden igényt nyilván nem tudunk kiszolgálni. De persze annak sem sok értelme van, ha csak magunknak csináljunk a Labriszt.

A FemiDok.hu feministaként határozza meg magát. Számodra mit jelent ez a fogalom?

Azt hiszem, leszbikusként egy fokkal könnyebb feministának lenni, de ez nem biztos, hogy így van. Ez csak az én teóriám. Azzal, hogy bizonyos szexuális kötelékek nincsenek, könnyebb tudatosítani a nemiszerep-meghatározottságokat meg hatalmi kötöttségeket. Könnyebb elszakadni a biológiai mítoszoktól, és a biológiára hivatkozva természetesnek vélt vagy kikiáltott női szerepektől, és így folyamatosan reflektálni arra, hogy ezek tanult, sokszor erősen normalizáló szerepek, amelyek az ember életének szinte minden szférájába észrevétlenül begyűrűznek.

Mondj konkrét példát!

Amikor például evidens módon kérdezik meg egy valamilyen téren alkotó vagy aktívabb nőtől, hogy ezt hogyan egyezteti össze a magánéletével. Ez abszolút bűntudatkeltő kérdés, és egy férfitól nyilván nem kérdezik meg soha. Ha ebbe belegondolunk, akkor ez messzire vezető dolog, hiszen sokan a nőt még mindig alapvetően a privát szférában képzelik el.

Pontosan ide kapcsolódik a meleg fesztiválon tartott előadásod is: a nőként született, de férfiként élt Vay Sarolta/Sándor esete. Nagyon érdekes, hogy Vay íróként, újságíróként tökéletesen megélte a férfiszerepet, annak minden sztereotípiájával, elvárásával és szabadságával együtt.

Ez nyilván a korral függ össze, amiben élt, és még inkább a társadalmi osztályával, amitől alapvetően nem szakadt el azzal sem, hogy így áthágta a biológiai nem-határokat. Alapvetően meg akarta őrizni azokat a privilégiumokat, amelyek egy férfi-szereppel együtt jártak abban az időben. Sokkal több akadályba ütközött volna, ha nőként akart volna ilyen függetlenül élni, pláne nőként nőkhöz vonzódni vagy leszbikusként élni. Nem tudhatjuk persze, hogy ez már következménye volt annak, hogy a nőkhöz vonzódott, és akkor az az út maradt számára, hogy „férfi” lesz, mert a nővonzalom másképp elképzelhetetlen volt a számára. Vagy pedig eleve „férfi-identitása” alakult ki, és ebből következett, hogy a nőkhöz fog vonzódni. De ez talán mindegy is.

Hol hallottad először a történetet?

Igazából nem emlékszem. Tudtam róla, hogy volt egy különös Vay grófnő. És elkezdett érdekelni, milyen lehetett száz éve nőkhöz vonzódó nőnek lenni. Elkezdtem mélyebben foglalkozni a témával. Tőle magától erre vonatkozólag nem sok mindent találtam. Amire alapozhattam, az főként Krafft-Ebing róla szóló esettanulmánya a Psychopatia Sexualis kötetében: ebből tudtam meg a legtöbbet Vay életrajzi adatairól. Megnéztem még korabeli újságcikkeket, nekrológokat, Krúdyt. Volt Vay-nak ez az ominózus botránya, aminek nyomán egyáltalán Krafft-Ebing tudomást szerzett róla. Álnéven megnősült, aztán különböző pénzügyi zavarokba keveredett, és „apósa” feljelentette. Az is érdekelt, hogy az akkori közvélemény hogyan reagált egy ilyen figurára. Részben elfogadták őt mint zsurnaliszta férfit. A cikkek másik része viszont nem tudott elszakadni attól, hogy ő mégiscsak „nő”: Vay Sarolta grófnő levendulaillatú tárcáit emlegették, hogy kiütközik belőle a finom ízlésű és érzékeny nő, szóval mindenáron a biológiai neméhez próbálták kapcsolni, igazítani a benyomásaikat. Arról sajnos nemigen találtam forrásokat, hogyan élt a hétköznapokban, milyen barátai voltak például, velük hogyan érintkezett.

Kifejezetten ez a korszak érdekel?

A női szerepek szempontjából ez egy rendkívül érdekes, sűrített időszak. Eléggé átmeneti és átalakulóban lévő korszak is: még működnek a hagyományos nőiszerep-elvárások, de közben kialakulnak a modern szükségletek és életpályák is. Mindez együtt van jelen, ami sok nehézséget, konfliktust eredményez az önállóbb szerepekre törekvő nők számára.

Foglakozol még Török Sophie-val, Harmos Ilonával és Böhm Arankával, Karinthy második feleségével is.

Három eléggé különböző figura, bár hasonló közegben mozogtak: ún. Nyugat-feleségek voltak mind a hárman. De más-más módokon élték meg az író-feleség szerepét is meg a női alkotó szerepét is. Egyedül Böhm Arankának nem volt önálló életműve, de tulajdonképpen értelmiségi nő volt, elvégezte az orvosi egyetemet és pszichiáter lett, szórványos praxisa is volt. Más kérdés, hogy nem ezzel vonult be a köztudatba. Török Sophie és Harmos Ilona esetében írói oeuvre is áll a háttérben. Török Sophie-nál ez sok feszültséget szült Babits vonatkozásában: permanens konfliktust jelentett az életében, hogy el tud-e szakadni Babitsné szerepétől. Úgy tűnik, hogy Harmos Ilona valahogy harmonikusabban kezelte a maga Kosztolányiné szerepét.

Milyen témán dolgozol éppen most?

Nemrég áttértem az első magyar női pszichoanalitikusokra: Gyömrői Edittel foglalkozom, aki nagyon izgalmas figura. Róla azt szokták tudni, hogy József Attila egyik analitikusa volt, de ez csak egy epizód az életéből, ami az egész huszadik századot átfogta. 1896-ban született, és 1987-ben halt meg, miközben rengeteg helyen élt. 1919-ben Bécsbe emigrált, az 1920-as években elment Berlinbe, ott képződött pszichoanalitikussá, és az 1930-as években jött vissza Pestre. A nácizmus elől 1939-ben Ceylonba menekült: csak ide kapott beutazási engedélyt, és egészen 1956-ig ott élt. Foglalkozott itt a pszichoanalízisen kívül sok minden mással is: ledoktorált buddhista filozófiából, szőnyegeket szőtt, trockista hátterű politikai mozgalmakban vett részt. Egészen abszurd helyeken találni róla adatokat: egy Sri Lankai utazási iroda weboldalán közöltek szerint forradalmi szerepet játszott a helyi szőnyegszövésben. 1956-ban Londonba költözött, és ott élt a haláláig. Analitikusként Anna Freuddal dolgozott együtt, főleg gyermek-analízissel foglalkozott, de szenvedélye volt például régi házak helyreállítása is. A hagyatéka eléggé szét lett szórva. Egyrészt a Petőfi Irodalmi Múzeumban vannak dokumentumok, a hagyaték egyes részei a Ferenczi Sándor Egyesület gondozásába kerültek, és sok feldolgozandó anyag található még Gyömrői első férje, Rényi Ervin lányának tulajdonában, aki szerencsére Pesten él. Londonban pedig nyilván rejtőzhetnek még feltáratlan források. Most épp egy ceyloni politikatudós nővel állok levelezésben, tőle tudtam meg, hogy Gyömrői részt vett az első ceyloni nőszervezet, a United Women’s Front megalakításában is, amely a munkásnők védelmére jött létre. Szóval ez egy meglehetősen sokszálú, de nagyon izgalmas kutatás: még küzdök vele...

Az interjút Sőregi Melinda készítette.

Fotó: Egyed Péter

Kapcsolódó linkek:
Cikkünk a FemiDok.hu-ról
A FemiDok.hu oldala
A Labrisz Leszbikus egyesület honlapja
Az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének oldala
Borgos Anna írása Török Sophie-ról
Borgos Anna írása Harmos Ilona két kötetéről
Borgos Anna írása a magyarországi feminizmus történetéről