A 60-as években John Cleese felkérte, hogy készítsen bizarr animációkat a Monty Python show számára. Később rendezőként debütált, és egymás után jöttek a nagysikerű filmrendezések: például a Brazil, a Halászkirály legendája, a Tizenkét majom, a Félelem és reszketés Las Vegasban. Gilliam megőrizte egyéni hangját és sajátos művészi látásmódját, legújabb filmje, a Grimm már látható a mozikban.

A film végső változata nagy mértékben eltér az eredeti elképzeléseitől?

Mindig nagyon gondosan készítem el a filmterveimet, de aztán a gyakorlatban minden másképp alakul. Nem tudom, mások hogyan tudják jobban megszervezni a munkáikat. Az elején nagyon mohó vagyok, mindent meg akarok valósítani, de amikor elkezdődnek a munkálatok, rájövök, hogy ez lehetetlen. Egyébként nem változott olyan sokat a film a kezdetekhez képest, de egy-két komoly jelenet kimaradt belőle. A legdrágább jelenetet például kivágtam, mert e nélkül a sztori gördülékenyebb volt, és a részleteknél az egész sokkal fontosabb volt számomra. Ezzel együtt nagyon fájdalmas, amikor ilyen sok munkát ki kell dobni az ablakon.

Olvastam, hogy volt némi összetűzése a stúdióval.

Nézeteltérés mindig szokott lenni, de ebben az esetben az volt a szokatlan, hogy a konfliktus a munkálatok elején robbant ki, pedig általában a végén szokott bekövetkezni. Jó sok vita van a hátunk mögött, de ez most már nem számít. Egy évvel ezelőtt pontosan azért volt nézeteltérés, mert én nem akartam úgy csinálni a filmet, ahogy ők javasolták. Én nem akartam ringbe szállni, ezért inkább elmentem leforgatni a Tideland című filmemet. Aztán idén felhívtak, hogy mégiscsak fejezzem be a Grimm-et. A film végső formájába már nem szóltak bele. És ez a fontos, mert nincs is annál rosszabb, mint amikor az utolsó pillanatban belenyúlnak a filmbe.

Eredetileg is azt tervezte, hogy párhuzamosan forgatja a két filmet?

Nem, de rájöttem, hogy a stúdió vezetői addig tudnak rajtam fogást találni, amíg küzdök ellenük. Ezért elhatároztam, hogy nem veszem fel a kesztyűt, ha nézeteltérésre kerül sor. Felálltam, és azt mondtam nekik, hogy tőlem azt csinálnak, amit akarnak. Szóval kockáztattam, és bejött, mert utána visszahívtak.

Úgy gondolom, hogy ugyanazt a témát, a fantázia és a valóság viszonyát dolgozza fel újra és újra a Münchausen báró című filmje óta. Nem mondott már el mindent e két világ viszonyáról?

Folyamatosan ezzel a területtel játszom, valószínűleg azért, mert önmagam számára szeretnék választ találni arra, milyen viszony van a fantázia és a valóság között. A Tideland című filmem is erről szól, csak egy kislány szemével mutatja be ezt a kérdést.

A filmben fel-felvillannak a Grimm-mesék részletei is. A filmbeli megjelenésüknek volt köze a valós keletkezésükhöz, vagy ez csak a fantázia műve volt?

A meséket nem a Grimm-testvérek írták, ők csak összegyűjtötték őket. Nagyon jó játék volt kipróbálni, hogyan tudok minél több mesével kapcsolatos utalást elhelyezni a filmben. Egy olyan világot szerettem volna teremteni, amely úgy hat, mintha abból nőttek volna ki a mesék. Nem az volt célom, hogy újra elmeséljem ezeket a tündérmeséket, mert ezeket egyébként is mindannyian ismerjük.

Amikor a Félelem és reszketés Las Vegasban-t forgatta, akkor azt mondta, jó érzés volt végre kockáztatni, mert a film végső formáját nem látta előre. Így volt ez a Grimm esetében is?

Nem. A Félelem és reszketés Las Vegasban egy könyvből készült, ott arra voltam kíváncsi, hogyan lehet jól lefordítani egy regényt a film nyelvére. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez sikerülni fog. Fontos volt számomra, hogy a könyvben lévő anyagot hűségesen adaptáljam. A Grimm forgatókönyve hagyományosabb volt, Aron Kruger írt egy "klasszikus" történetet, és én rengeteg időt töltöttem azzal, hogy ezt egy kicsit "megbolondítsam".

Ez a film saját ötletből készült?

Nem, a stúdió kért fel a munkára. Nem nagyon tetszett az eredeti sztori, de amikor már belevetettem magam a munkába, és kezdtem a saját ízlésem szerint átírni a történetet, akkor megszerettem. Sokat dolgoztam azon, hogy karcsúsítsam a sztorit, mert eredetileg sokkal több közhelyes elem volt benne. Például óriási csatajelenetekkel volt tele, és nekem nem volt kedvem egy ilyen történethez. Ebből a típusból már Dunát lehet rekeszteni: ott van a Gyűrűk Ura vagy a Star Wars, minek csináltam volna még egy ilyet?

Miért vonzódik ezekhez borongós, klasszikus mesékhez? Valamiért az az érzésem, mintha a film egy fájdalmas kiáltás lenne, amiért hiányoznak a mai világból ezek a mesék.

Igen, ebben van valami. Ezek voltak az első történetek, amelyeket az életem során megismertem. Az az igazság, hogy én a meséken keresztül látom a világot, és nem tudom kiverni őket a fejemből, érdekel a struktúrájuk, hogy milyen mintákból állnak össze. Tudom, hogy ez őrültség, de ezt csináltam például a Halászkirály legendájánál is: elkezdtem a történetet mesévé formálni, pedig a forgatókönyv egyáltalán nem volt ilyen. A filmjeim arra is emlékeztetik a nézőt, hogy milyen sötétek, erőteljesek és félelmetesek is tudnak lenni a mesék. Ez pedig nagyon fontos, mert manapság nem akarjuk elismerni, hogy mocskos dolgok is vannak a világban. A gyerekeknek azt hazudjuk, hogy minden szép és tökéletes, és nem szükséges felnőniük. Sőt, ami még rosszabb, hogy manapság már a felnőttek sem akarnak felnőni. Ez szerintem végzetes ostobaság. Ezért a film egyfajta lehetőség számomra, hogy arra emlékeztessek másokat, régen a gyerekek ezeken félelmetes, nyomasztó, meghökkentő és csodálatos Grimm-meséken nőttek fel.

A Tideland a Grimm-nél személyesebb történet?

Igen is meg nem is. Ez egy regény nyomán készült. Nehéz volt rá megszerezni a pénzt, és ezért kezdtem el a Grimm-filmen dolgozni. És éppen akkor kaptam pénzt a Tidelandre, amikor félbehagytam a Grimmet. Jó volt újra egy low-budget filmen dolgozni, ahol nem kellett senkivel sem harcolni. Örültem, hogy egy időre megszökhettem a hadseregből, és gerilla-filmes lehettem. A Tideland egy kislányról szól, aki küzd a szerelemmel, a halállal és az élettel. Egy kicsit olyan, mint az Alice Csodaországban: a kislány teremt magának egy fantáziavilágot a túléléshez. Ez nem pusztán menekülést jelent, hanem azt is, hogy hogyan lehet együttélni a világgal, hogyan lehet újjáteremteni a világot, hogy érdemes legyen élni benne. A filmjeim soha nem arról szólnak, hogyan lehet a valóság elől elmenekülni a fantázia világába. A szereplőimet valami mindig visszarántja a realitásba. De azt hiszem, hogy a fantázia segítségével lehet a világot még izgalmasabbá tenni. Az a nagyszerű a filmezésben, hogy amíg a filmmel foglalkozunk, addig kontrollált, általunk irányított világban élünk. Mindannyian egy célért küzdünk, hogy elmondhassunk egy bizonyos mesét. Nehéz munka, de sokkal komplikáltabb és nyomasztóbb, amikor az embernek ki kell lépnie a valós életbe.

Egyszer azt mondta, hogy titkon Spielberggel és Lucasszal próbál versenyre kelni, miközben nem szereti őket.

Ugyanahhoz a generációhoz tartozunk, és érdekes módon a kezdetekkor én is nagy szuperprodukciókat akartam csinálni. Aztán megnézem a filmjeiket, és nem érzem, hogy túl sokat tudnának az emberről. Régebben még volt bennem valami illúzió velük kapcsolatban, de aztán rájöttem, hogy tévedek. Ezek mind ifjúsági filmek. Például nem bírom megnézni a Star Wars-t. Nem értem, miről szól; a történet nem tart sehonnan sehova; és soha nem mélyül el. Egyszer azt mondtam George Lucasnak, hogy Darth Vader egyáltalán nem félelmetes, ő csak egy férfi fekete sisakban. Ha valaki gonosz, akkor az Michael Palin a Brazilban: a legjobb barát, akiről hirtelen kiderül, hogy a halálos ellenséged. Szerintem ez az igazi gonoszság. Lucas és Spielberg a mozi világában él, a filmjeik más filmekről szólnak és nem az életről. Nem érzem, hogy jobban megérteném a valóságot a filmjeik segítségével. Csak filmeket látok filmekről.

Az interjút Hidas Judit készítette.


Kapcsolódó linkek:
Kritikánk a Grimmről
Terry Gilliam életrajz
Egy másik életrajz
Rengeteg adat, cikk a Grimmről
Egy site a Brazilról
Cikk Gilliam animációiról