Robert Doisneau-t ismerni nem olyan nagy kunszt. Nem a nevet, a képeit: ő az, aki Picassóról a kiflis portrét készítette,
s ő az a fotós, aki elkapta a csókolózó párt a párizsi Városháza előtt.
Képein egyszerű emberek egyszerű, tipikus történetei mesélődnek el. A fotókon sosem az előtérben látható alakok a fontosak: a csókolózó pár mögött jól látható a szürke öltönyös, tipikus kockaagyú ember, akinek arcán mélységes irigység látszik. A Testvérek című kép látszólag nem mesél másról, mint két, fekete micisapkás fiúról, aki hajszálpontosan egyformán baktatnak kézen az utcán.
Nem kell azonban nagy zsenialitás ahhoz, hogy észrevegyük azt a két nyiszledt fiút, akik a magamutogatók mögött, sóvárogva figyelik a mutatványt.
Doisneau 17 évesen készítette az első fotót, s ez az első kép meghatározta egész további életét. A műalkotásnak nem igazán nevezhető papírdarab a művész testvérét ábrázolja. Innentől kezdve a fotós a nagy történésekben is az egyszerű embereket keresi: alkotásai a párizsi külkerületek július 14-ei ünnepeit, a mosatlan, rongyos ruhákba burkolt gyerekeket, a kopaszra nyírt tarkójú hivatalnokokat és házmester feleségeiket mutatják.
Az Iparművészeti Múzeumban március elejétől életművének gyűjteményes kiállítása látható.
Itt már vannak hírességekről készült képek is: a bálokon, partikon elkapott, hízott asszonyságokról készült pillanatképek mögött elhanyagolható tehetséget mutatnak a "festő az ecsettel" és az "író könyvvel" típusú alkotások. Hál' Istennek, ezek vannak kisebb hányadban. Még a művész lányairól készült tréfás újévi lapok is többet árulnak el a személyiségről, mint ezek. A képeslapok közül a legbájosabb a testvérekről készült vásári portré: a kicsi komoly lexikonokon és kézikönyveken állva éri csak fel a vászonba kanyarított, rögtönzött képkeretet.
Doisneau mindenesetre az elkapott pillanatok mestere: a Foxterrier a Művészetek Hídjánál valójában nem az ebről szól, hanem arról az abszurd helyzetről, amelyet az a tény teremt, hogy az általában tájképek festésére szakosodott helyszínen egy festő női aktot fest modell nélkül.
A ferde pillantás című alkotás mindannyiunkról, nemcsak a francia férfiak közismert ingatagságáról szól: a hízott, ronda feleség mellűl nézve még egy rubensi formákat mutató kirakati mázolmány is csábító lehet.
Vagyis teljesen mindegy, hogy a képek nagyrészt 1950 környékén készültek.
2003-ban is mindannyiunk emberségéről, gyarlóságainkról és nagyságunkról mesélnek. Mindegy, hogy nagyhercegnőről vagy egy szakadt kis szénhordóról van szó. Doisneau objektívjének mindkettő egyformán fontos. Ezt kéne megtanulnunk tőle.
Kónya Orsolya
