napi online kultúra és tudomány

KIÁLLÍTÁS
"Egy bizonyos"
Robert Doisneau képei az Iparművészeti Múzeumban
Budapest, IX. Üllői út

Robert Doisneau-t ismerni nem olyan nagy kunszt. Nem a nevet, a képeit: ő az, aki Picassóról a kiflis portrét készítette,

s ő az a fotós, aki elkapta a csókolózó párt a párizsi Városháza előtt.

Képein egyszerű emberek egyszerű, tipikus történetei mesélődnek el. A fotókon sosem az előtérben látható alakok a fontosak: a csókolózó pár mögött jól látható a szürke öltönyös, tipikus kockaagyú ember, akinek arcán mélységes irigység látszik. A Testvérek című kép látszólag nem mesél másról, mint két, fekete micisapkás fiúról, aki hajszálpontosan egyformán baktatnak kézen az utcán.

Nem kell azonban nagy zsenialitás ahhoz, hogy észrevegyük azt a két nyiszledt fiút, akik a magamutogatók mögött, sóvárogva figyelik a mutatványt.

Doisneau 17 évesen készítette az első fotót, s ez az első kép meghatározta egész további életét. A műalkotásnak nem igazán nevezhető papírdarab a művész testvérét ábrázolja. Innentől kezdve a fotós a nagy történésekben is az egyszerű embereket keresi: alkotásai a párizsi külkerületek július 14-ei ünnepeit, a mosatlan, rongyos ruhákba burkolt gyerekeket, a kopaszra nyírt tarkójú hivatalnokokat és házmester feleségeiket mutatják.


Az Iparművészeti Múzeumban március elejétől életművének gyűjteményes kiállítása látható.

Itt már vannak hírességekről készült képek is: a bálokon, partikon elkapott, hízott asszonyságokról készült pillanatképek mögött elhanyagolható tehetséget mutatnak a "festő az ecsettel" és az "író könyvvel" típusú alkotások. Hál' Istennek, ezek vannak kisebb hányadban. Még a művész lányairól készült tréfás újévi lapok is többet árulnak el a személyiségről, mint ezek. A képeslapok közül a legbájosabb a testvérekről készült vásári portré: a kicsi komoly lexikonokon és kézikönyveken állva éri csak fel a vászonba kanyarított, rögtönzött képkeretet.


Doisneau mindenesetre az elkapott pillanatok mestere: a Foxterrier a Művészetek Hídjánál valójában nem az ebről szól, hanem arról az abszurd helyzetről, amelyet az a tény teremt, hogy az általában tájképek festésére szakosodott helyszínen egy festő női aktot fest modell nélkül.

A ferde pillantás című alkotás mindannyiunkról, nemcsak a francia férfiak közismert ingatagságáról szól: a hízott, ronda feleség mellűl nézve még egy rubensi formákat mutató kirakati mázolmány is csábító lehet.

Vagyis teljesen mindegy, hogy a képek nagyrészt 1950 környékén készültek.

2003-ban is mindannyiunk emberségéről, gyarlóságainkról és nagyságunkról mesélnek. Mindegy, hogy nagyhercegnőről vagy egy szakadt kis szénhordóról van szó. Doisneau objektívjének mindkettő egyformán fontos. Ezt kéne megtanulnunk tőle.

Kónya Orsolya


További kiállítás: