. kontextus.hu



  napi online kultúra és tudomány

KIÁLLÍTÁS
Kép-remények – mi az, hogy magyar képregény?
Kiállítás a Karton Galériában


Ha Magyarországon bárminek a „történetét” nézzük, legyen az a méhészet vagy a művészet, rögtön beletenyerelünk a félmúlt ideológiai darázsfészkébe (vagy, hogy a fenti képhez hűek legyünk: kaptárjába). A Karton Galéria ezúttal a magyar képregény története kapcsán tett hasonlót. Megkísérelte egy olyan műfaj enigmatikus darabjait, alkotóit felkutatni és bemutatni, mely műfaj Magyarországon – a tengeren túllal ellentétben - a Párt ifjúsági propaganda részlegének szürke, Csobánc szekrénysorokon porosodó aktáktól zsúfolt, Varia bútorokkal telepakolt, dohányszagú irodáinak falai közt fogant meg, miközben al- és felfunkcionáriusok kiötölték, milyen is legyen a magyar képregény.

Árulkodó a tény, hogy az első „képregény” a Pajtás magazin lapjain tűnik föl 1948-ban, „Harc a vasútvonalért” sokat sejtető címmel. Természetesen vannak előzmények. Már az 1880-as években megjelennek néhány kockából álló rajzsorozatok, élczrajzok, melyek nem maradnak el a korszak Európai színvonalától. A Lantos magazinban, a Pesti Hírlapban, valamint a Rádió Újságban igazi Art Deco stílusú és színvonalas grafikai felkészültséget mutató képregények, comicsok jelennek meg. A tengeren túlon azonban ekkor már hódít Miki Egér és Donald Kacsa, és az első szuperhősök is felöltik hosszú köpenyüket, hogy felvegyék a harcot a gengszterektől hemzsegő metropoliszok gonoszai ellen. Leginkább Batman és Mystery Man: nem véletlen, hogy Batman áramvonalas design-kütyüi, kosztümjei annyira a harmincas évek hangulatát árasztják. Szőke titokzatos „noir” cicái, a rejtélyes és elegáns Alfréd, a stílusosan rosszarcú bűnözök, gátlástalan gengszterek a szesztilalom és gazdasági depresszió sötét obskurus világát festik föl a klasszikus hollywoodi gengszterfilmek dramaturgiájára épülő történeteikben.

Az igazi képregény nem kevés ideológiai háttérrel a bűnözéssel küszködő Amerika hős-kultuszát teremtette meg. Olyannyira, hogy a második világháborúban a háborús propaganda eszköze lesz a képregény: a náci ellenes, a japánokat ázsiai állatoknak bemutató rekrutációs képregények nagy hatása is eredményezi, hogy az akkori tízen - huszonévesek oly előszeretettel álltak be a seregbe, hogy amerikai szupermenekként lőjék szét a náci és japcsi gonoszokat. Ha az amerikai tudatban a mai iraki harci morált a Playstation határozza meg, akkor Normandiában a Young Allies, és a Tough Kids Squad Comics tüzelte az ifjakat. A képregény a rajzfilm kistestvére, az a kapocs, mely az animációs filmet és a grafikát a klasszikus filmes dramaturgiával összeköti. Valamint mindenféleképpen, szigorúan populáris műfaj. Amerikában a képregényfüzetek átlagára 10 cent, a drágábbaké 25 cent volt, egyező egy átlagos B-mozijegy árával. A képregény jóval akciódúsabb, színesebb és izgalmasabb volt filmes társainál, valamint mivel a filmes cenzúra szabályai helyett az írott sajtóé vonatkozott rá, sokkal erotikusabb és erőszakosabb is lehetett.

Ha a képregény műfaját egészében vizsgáljuk, akkor alapvető esztétikai fenntartások fogalmazódhatnak meg az emberben, vajon mennyire „művészet” a képregény? Magyarországon „Zane Grey” jelenteti meg az 1930-as években Puskás Pista Abesszínai kalandjait, illetve adaptálja Földes Jolán „világdíjas” krimijeit képes, rajzolt formában. A Rádió Újságban a „11-es Rádióajtó kalandjait” olvashattuk folytatásokban, és magyar szuperhősként ott volt nekünk Gumiember is. Ezek a rajzok a képes regény, rajzolt sorozat név alatt futnak, a ma használatos „képregény” kifejezést Kuczka Péter használja 1947-ben: ő egyben az első olyan rajzoló, akinek a neve is olvasható az általa rajzolt képregényen.

Azokban a bizonyos „füstös propagandairodákban”, ahol kitalálták milyen is lesz a magyar képregény, természetesen az amerikai képregény „imperialista” és dekadens irányát egyértelműen ki kellett szűrni. Az amerikai műfaj erotikus, erőszakos tendenciáival szemben a rajzos „adaptációk” egyfajta népszerűsítő, szórakoztató kultúrmissziót teljesítettek. Eleinte orosz nyelvleckék, kis ideológiai pamfletek. Nem véletlen, hogy ennek a jellegzetes propaganda-képregénynek nem a rajzfilm, hanem a diafilm lesz a testvére. Sokáig a forma is azonos: megrajzolt négyszögletes képek, alatta felirat. A szóbuborék, a nagy, agresszív tipográfia még a hetvenes években is ritka lesz. Az irodalmi kötelező olvasmányok, Rejtő regények megrajzolt, zanzásított verziói újságokban, folytatásokban jelentek meg: folytatásos magyar képregény-füzetek nem léteztek. Ezt a funkciót a Füles évkönyvek voltak hivatottak betölteni.

A hetvenes években megjelenő képregény-füzetek rajzolói közül két név számít iskolateremtőnek: Zórád Ernő és Korcsmáros Pál. Zórád Ernő Winnetou című képregénye a mai napig grafikai és esztétikai szempontból az egyik legmagasabb színvonalú, már-már kultikus darab. A Pajtás magazinban közölt, majd egyben is kiadott képregény először 1957-ben jelent meg, de manapság már a néhány részletében újrarajzolt, színes 1975-ös verzió ismertebb. Zórád Ernő mellőzőtt grafikusművészként lelt a képregény műfajára. A 2004-ben, 93 éves korában elhunyt művész többek közt tájkép és városképfestőként volt ismert. Nagyrészt az ő munkáiból ismerhetjük a Tabán lebontott, romantikus utcasorait is. Zórád Ernő és Korcsmáros Pál elődeik hagyományait követik, munkáik egyszerre nyugszanak a háború előtti idők „élczrajzainak” grafikai hagyományain, ugyanakkor az amerikai képregények formai megoldásait is alkalmazzák.

Korcsmáros Pál P.Howard-képregényei mind rajzilag, mind dramaturgiájukban egyediek, összetéveszthetetlenek. A magyar képregény egyik legérdekesebb vállalkozása is nevéhez, munkásságához fűződik: 1967-ben rajzolt, a Fülesben megjelentetett Elátkozott part és Előretolt helyőrség képregényeit fűzött formában, színessé dolgozta át két kortárs képregény-grafikus, Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán. Mindezek ellenére ugyanakkor a hetvenes-nyolcvanas években - ami mind termékenységét, mind sokoldalúságát tekintve a csúcsnak számít - a magyar képregények nem érnek el a szocialista országokban mérvadónak számító Kapitan Kloss-hoz hasonló sikert és színvonalat. A korabeli cseh és lengyel képregények azért is magasabb színvonalúak, mert miként Magyarországon a rockzene, Csehszlovákiában és Lengyelországban a képregény szolgált a Rendszer intellektuális kieresztő szelepeként.

A kilencvenes évek új helyzetet teremtett a magyar képregény esetében is. A várva várt szabadság mellé viszont a szükséges infrastruktúra – szokás szerint - nem társult. Hasonlóan a rajzfilmhez, senki nem érezte érdekének, hogy egy anyagilag veszteséges műfaj mögé infrastruktúrát teremtsen, esetleg életben tartsa a magyar képregényt. Ennek számos oka van. Eleve olyan műfajról van szó, amit direktben, különösebb kulturális előzmények nélkül, propagandisztikus céllal adaptáltak. Bár kétségtelen, hogy a kiállításon megidézett „Fülesből kopírozós” érzés beleívódott egy generációba, de nem jutott le a kultúra mélyebb rétegeibe. A kortárs anyag elég heterogén képet mutat, melybe Sarlós Endre történelmi panorámáitól Rőcsey György bonyolult kompozícióin keresztül Rajk László Bibó emlékkönyvhöz írott emelkedett, intellektuális sorozatáig sok minden belefoglaltatik. A képregény populáris irányát többek között Fekete Imre viszi, aki az ironikus, a Kretén magazinban publikált „10 centes” stílus mellett Bulgakov-adaptációt is készít.

A „fiatalok” még ennél is szétszórtabb képet mutatnak. A kortárs képregény jórészt népszerű nyugati stílusok adaptálása, valamint „egyéni” (sok esetben a „magának való” helyénvalóbbnak tűnik) hangú sorozatokat jelent. Így a sokszínű képbe egyaránt beletartoznak Odegnál Róbert, Cserkúti Dávid, valamint Géczy Zoltán és Olajos Csaba dark-gothic stílusú sötét fantasy és sci-fi történetei, Filó Vera groteszk, irodalmias történetei, Stark Attila, Csáki László grafikai megközelítésből készített sorozatai.

Az anyagot látva mindenki eldöntheti, hogy melyik stílus, világ áll hozzá legközelebb. Ha közel áll valamelyik is. Eldöntheti, hogy szereti-e Fazekas Attila Asterix-szerű honfoglaló figuráit, szeretné-e a doni katasztrófát Sarlós Endre képregényeiből elmagyarázni gyermekének, kulturális missziónak érzi-e a Kretén magazint, el bírná-e képzelni Filó Vera rajzait egy sárga tabloid újság rejtvényrovata mellett, valamint szakmunkástanulókat, miként éppen a Géczy-Olajos szerzőpáros fantasy munkáit lapozgatják a pad alatt.

Az egész anyagból valahogy egyedül Fekete Imre „Véres aratás a jövőben” című munkájánál éreztem azt, hogy igen, képregényt látok. Olcsó, könnyen emészthető, vicces comicsot, olyant, amilyent 10 centért megvásárolok, melyen a metrón nevetek, majd az újsággal együtt eldobom és várom a folytatását. Nem kell nagy nemzetnek lenni a vicces képregényhez: ha van Fokke és Sukke a hollandoknak, nekünk miért nincs hasonlónk? Olyan figurák kellenének, akiken mi tudunk nevetni, olyan hősök, akiknek mi tudunk szurkolni, olyan történetek amiket, mi értünk meg igazán. A sok politika és komolyság mellett nem ártana, ha napilapjaink lehoznának magyar „comic strippeket”, és ha hetilapjaink nem éreznék alantas műfajnak a karikatúrát és képregényt. Az a lap, mely erre helyet talál, a „külföldiek” mellett jó lenne, ha eltartana egy magyar grafikust is. Ha lenne valódi szakma, valódi versennyel, talán lenne valódi közönség is, amelyik értő ítészként állhatna a magyar rajzolók felett. A képregény esetében ugyanis a legértőbb kritikus az újságolvasó, nem pedig a galériába tévedő művészettörténész.

Szilágyi B. András

Kis magyar képregénytörténet
Karton Galéria
Budapest Alkotmány u.18.
Látogatható: 2005. március 19-ig.
Nyitva: hétfő - péntek: 13-18. szombat: 10-14.

Kapcsolódó linkek:






További kiállítás:

A Zsolnay 150 éve az Iparművészeti Múzeumban
Az FMK a Kogart Galériában
400 év francia festészete a Műcsarnokban
Tiepolo a Szépművészeti Múzeumban
Festészet Napja
Joan Miró kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Espana 1950 - Az újjászületés évtizede a Műcsarnokban
Két kiállítás Pécsett
Giorgione a bécsi Kunsthistorisches Museumban
Alberto Giacometti a Szépművészeti Múzeumban
Klimt Schiele, Kokoschka a Nemzeti Galériában
Szamizdat kiállítás a Millenárison
Monet és barátai a Szépművészetiben
EgyHetes a Műcsarnokban
Japán és magyar a Ludwigban
Színes magyar a Néprajziban
Mednyánszky-kiállítás a Nemzeti Galériában
Az Eredeti-másolat-hamisítvány a Néprajzi Múzeumban
Réber a Vigadó Galériában
A 4. ARC a Felvonulási téren
Budapest egy napja a Millenárison
Modigliani, Sautine és barátaik a Budapesti Zsidómúzeumban
A Kitalált hagyomány a Néprajziban
Barbata a Kiscelliben
Párizs és Budapest a divat tükrében - BTM
Verrocchio és görög ékszerek a Szépművészetiben
Magyar Sajtófotó 2002 a Néprajzi Múzeumban
Schéner Mihály a Gerbaudban
I.N.R.I. a MEO-ban
Robert Doisneau az Iparművészeti Múzeumban
Teremtett valóság a Mai Manóban
Szex és kommunizmus a Centrális Galériában
Ember, bőrbe kötve, Veszprémben
Greenaway a MEO-ban
"Álomimázs": kiállítás a Millenárison
Kupka kiállítás a Ludwig Múzeumban
Kedves, vidám dolog Toys R Us a Knoll Galériában
Klimatikus viszonyok a Műcsarnokban
Az interakció Szervize a Műcsarnokban
Párizsi Anziksz az Iparművészeti Múzeumban
Light as a Feather a Mai Manóban
A szépség dícsérete a Nemzeti Múzeumban
Hűsölés a teremben: nyári kiállítások
2. óriásplakát pályázat
SYMPHONIA HUNGARORUM. Magyarország zenekultúrájának ezer éve
Walter Péter a Mai Manó Házban
Kelet vörös a Centrális Galériában
FLASH a Kortárs Művészeti Intézetben
Brassai a Ludwig Múzeumban
Szamizdat kiállítás a Centrális Galériában
Új reneszánsz kút Visegrádon