. kontextus.hu



  napi online kultúra és tudomány

KIÁLLÍTÁS
Salvador Dalí rajzai, akvarelljei, grafikái, világirodalmi illusztrációi a Műcsarnokban


Az Aranykor című kiállítás, Richard H. Mayer magángyűjteménye egyike Európa legteljesebb Dalí-gyűjteményének. A cím egyszerre utal a spanyol Siglo de Oróra, azaz az aranyszázadra, ami nevével ellentétben két évszázadot is felölel (XVI–XVII), El Greco, Velázquez, Lope de Vega, Calderón de la Barca és Cervantes időszakára – nem is túlzás ez az elnevezés. Ezt az utalást erősíti a kiállítás fő helyén, a hátsó kupolaterem bejáratával szemben látható azonos című Dalí-festmény, amely a művész tisztelgése hazája nagy korszaka előtt. A kiállítás címe azonban utal Dalí Buñuellel közösen készített Aranykor (1930) című filmjére is, tehát a szürrealista korszakra.

A sznobizmus néha kiszámíthatatlanul működik. A francia festők négyszáz évét bemutató kiállítással ellentétben most nem kell sorban állni a Műcsarnok előtt, a termekben a képek komótosan megtekinthetőek. Ez persze kényelmi szempontból nagyszerű, mégis felmerül a kérdés: Dalí nem elég nagy név? Dalít nézni ma Budapesten nem számít kötelező státuszgyakorlatnak? Nehéz a kérdésre válaszolni. Dalí minden bizonnyal jól "fekszik" "mértékadó körökben", de elterjedt a hír, hogy nem a főművek, "csak" grafikák, illusztrációk érkeztek hozzánk. Rosszul teszi. Az itt látható kiállítás anyaga – nehéz hozzáférhetősége okán – kihagyhatatlan lehetőséggel kecsegtet a bennünk élő Dalí-kép cizellálására.

E sorok írója is bizonyos kétségekkel lépte át a Műcsarnok küszöbét. Az első két termen áthaladván a bizonytalan érzés balsejtelemmé fokozódott. Itt ugyanis nem Dalí-művek, hanem Peter Weibel német fotóművész, médiafilozófus, művészetteoretikus semmitmondó fotói és videóinstallációi láthatóak, amelyek mára már minden üzenetet nélkülöznek, hiszen réges-régi performance-okról készültek. Szót sem volna érdemes ejteni a Weibel- kiállításról, ha nem lenne elkerülhetetlen áthaladni rajta ahhoz, hogy a harmadik, negyedik teremben helyet kapó Dalí-képekhez eljussunk. Így azonban a kiállítás anyagának bárhol, bármikor behelyettesíthető érdektelensége fölingerel.

Az első Dalí-terembe lépve azonban megtörténik a csoda. Hét gouache-ból álló sorozat fogad bennünket allegorikus hősökkel, az eszményien szép Cécile-lel és a lovaggal. A művész csodálatos könnyedséggel bízza üzenetét a rajzosságra és a színek tobzódó pompájára. A sorozat egységes, az egyes lapok végtelenül tág és bátor színskálán fogalmazódnak: vörös térben kék alakok, sárgában okker pászmák álomszerű lebegése, kék mezőben sokszínű nosztalgiák.

Álomszerű – mondom –, de mindjárt sietek is hozzátenni: egyáltalán nem a nagy szürrealista korszakra jellemző álomszerűség ez. A nagy művekről ismert szürrealista gesztusok, szimbólumok és pszichológiai elemek (olvadozó órák, ízeltlábú elefántok, kitámasztott testrészek) az itt látható művek javarészén alig mutatkoznak. Dalí mintegy évtizedes szoros együttgondolkodás után szakít a szürrealistákkal, és új utat keres. Egyik leggyakrabban idézett bon-mot-ja ekkor születik: "A szürrealisták meg köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok."

A Budapesten látható anyag nagy része 1950 után készült, amikor már a művész tudatosan alakította nemcsak imázsát, de alkotó módszerét, oeuvre-jét is. Luis de Bunuellel történő együttműködése döntő fordulatot eredményez pályáján, híres filmjei, díszletei, kisplasztikai és könyvművészeti tevékenysége mellett alkotói ereje nagy részét a grafikai munkásságnak szenteli.

E grafikák egy része irodalmi művek illusztrációja – de sajátosan dalís módon. Csak olyan műveket illusztrál, amelyek szellemisége lehetőséget ad intellektusának, fantasztikus humorának, erotikus érdeklődésének és sajátos logikájának csillogtatására. Különösen a szürrealizmus előfutárának tekintett művek (Lautreamont: Maldoror énekei, Freud: Mózes és az egyistenhit) szelleme ihleti meg fantasztikus intellektuális erejét és áradó képzeletét, őket nyolc-nyolc vegyes technikával készült lap reprezentálja a kiállításon. A klasszikusok közül illusztrálja Ovidiust, Rabelais Gargantua és Pantagrueljét; különösen érdekes a Cervantes Don Quijotéjához készített sorozat, amelyen technikai újítását, a bulletizmus vívmányát használja fel. A pigmentanyagot mintegy szétrobbantja a papírra – ezáltal utánozhatatlan festői hatást ér el.

A kiállítás izgalmas részét képezik könyv-objektjei, amelyek tulajdonképpen díszes kivitelezésű grafikai mappák. Dalí a pergamenlapokra gyémánt és rubin betűkkel rajzol, az objektek nyomott arany- és rézlemezekkel nyernek domborborítást, amelyeket néhol drágakövek is díszítenek. Az így elkészült különös szépségű könyv-objektek alapvetően változtatták meg a XX. század könyvművészetét.


A művész grafikai munkálkodása a klasszikus irodalmi értékek paranoia-kritikai újraértelmezésén alapul, ez a terminus technicus azt a sajátos módszert jelenti, amely a delíriumos asszociáció szabad ábrázolására törekszik. Mindezen ideologikus szándék azonban nem válhatna élménnyé a hihetetlen rajzi, festői tudás, a létező és megújuló technikák tökéletes kezelése és a rendkívül gazdag alkotói személyiség nélkül. Dalí érdeklődése végtelen: az alkímia, az ezotéria, a szexualitás, sőt a De Sade által képviselt perverziók iránt hihetetlen fogékonysággal bír. Ezt tanúsítja a kiállítás falán megjelenő másik közismert bon-mot: "A szexuális szorongatottság a művészi ábrázolás alapja!"

Vagy a másik falon: "Esztétikai szempontból a szabadság a formák hiánya." Ugyanakkor tökéletes formákba fogalmazza litográfiáinak éppen a szadizmus és a mazochizmus névadóiról szóló sorozatát, vagy a börtönélményeket, melyekben a zártságot és a kitörni vágyást a lila a bíbor az arany és az égő vörös bátor pompájával jeleníti meg.

"A folyamatos intellektuális merevedés állapotában élek." – közli egy másik fal felirata a művész szállóigéjét. S csak ámulhatunk mind a tény igazságán, mind a fogalmazás érzékletességén.

Aki először találkozik Dalíval, elképzelhetetlenül érdekes művészt ismer meg, aki pedig már látta a művész jelentősműveit vagy lapozta valamely albumát, a kiállításon elmélyítheti élményei, megérezheti, hogy a közhiedelem által korhoz kötötten szürrealistaként elkönyvelt mester milyen nagy művész, bármelyik sorozatában milyen egyedülálló művészi és intellektuális kvalitásokat mutat.

S hogy ez ma Magyarországon nem szenzáció?

Sajnos. A mi világunk kisszerűsége rabságában nem értékeli a személyiséget, számára a nagyság csak viszonylagos. Ezt a kártékony kisszerűséget fölerősíti a Műcsarnok érthetetlen gesztusa, amellyel a két egymástól végletesen távol eső kiállító párhuzamos bemutatásával valahogy a viszonylagosságot, az egyenértékűséget sugallja, ahelyett, hogy odaadóbb rendezéssel orientálná a nézőt.

Zsolnai Judit


Dalí: Aranykor
Műcsarnok


A kiállítás megtekinthető május 29-ig.


Kapcsolódó link:






További kiállítás:

Leonardo tervei a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
Romafotó kiállítás a Millenárison
Kopt művészet a Szépművészeti Múzeumban
Szentgyörgyi József kiállítása
Magyar Képregénykiállítás a KARTON Galériában
A Zsolnay 150 éve az Iparművészeti Múzeumban
Az FMK a Kogart Galériában
400 év francia festészete a Műcsarnokban
Tiepolo a Szépművészeti Múzeumban
Festészet Napja
Joan Miró kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Espana 1950 - Az újjászületés évtizede a Műcsarnokban
Két kiállítás Pécsett
Giorgione a bécsi Kunsthistorisches Museumban
Alberto Giacometti a Szépművészeti Múzeumban
Klimt Schiele, Kokoschka a Nemzeti Galériában
Szamizdat kiállítás a Millenárison
Monet és barátai a Szépművészetiben
EgyHetes a Műcsarnokban
Japán és magyar a Ludwigban
Színes magyar a Néprajziban
Mednyánszky-kiállítás a Nemzeti Galériában
Az Eredeti-másolat-hamisítvány a Néprajzi Múzeumban
Réber a Vigadó Galériában
A 4. ARC a Felvonulási téren
Budapest egy napja a Millenárison
Modigliani, Sautine és barátaik a Budapesti Zsidómúzeumban
A Kitalált hagyomány a Néprajziban
Barbata a Kiscelliben
Párizs és Budapest a divat tükrében - BTM
Verrocchio és görög ékszerek a Szépművészetiben
Magyar Sajtófotó 2002 a Néprajzi Múzeumban
Schéner Mihály a Gerbaudban
I.N.R.I. a MEO-ban
Robert Doisneau az Iparművészeti Múzeumban
Teremtett valóság a Mai Manóban
Szex és kommunizmus a Centrális Galériában
Ember, bőrbe kötve, Veszprémben
Greenaway a MEO-ban
"Álomimázs": kiállítás a Millenárison
Kupka kiállítás a Ludwig Múzeumban
Kedves, vidám dolog Toys R Us a Knoll Galériában
Klimatikus viszonyok a Műcsarnokban
Az interakció Szervize a Műcsarnokban
Párizsi Anziksz az Iparművészeti Múzeumban
Light as a Feather a Mai Manóban
A szépség dícsérete a Nemzeti Múzeumban
Hűsölés a teremben: nyári kiállítások
2. óriásplakát pályázat
SYMPHONIA HUNGARORUM. Magyarország zenekultúrájának ezer éve
Walter Péter a Mai Manó Házban
Kelet vörös a Centrális Galériában
FLASH a Kortárs Művészeti Intézetben
Brassai a Ludwig Múzeumban
Szamizdat kiállítás a Centrális Galériában
Új reneszánsz kút Visegrádon