. kontextus.hu



  napi online kultúra és tudomány

KIÁLLÍTÁS
Huszonöt kérdőjel
25 elfeledett művész az Ernst Galériában


A Tavaszi Fesztivál keretében nyílt kiállítás az Ernst Galériában. A tárlat, mely 25 elfeledett - vagy elfeledettnek vélt - magyar iparművész anyagát mutatja be, eredetileg április 30-áig fogadta volna a látogatókat, de a nem várt érdeklődés miatt június végéig lesz látható az Irányi utca 27. szám alatt.

Kétségtelen, hogy az utóbbi ötven év alatt izzottak az orwelli „emléklyukak”, melyekbe serényen süllyesztettek embereket a totalitárius rendszerek. A nácizmus és kommunizmus ideológiai kemencéjében számos művészélet és karrier is porrá lett. Sok zsidó, vagy baloldali művész, aki nem emigrált már a húszas-harmincas években, a náci koncentrációs táborokban, munkaszolgálatban halt meg. Később sok klerikálisnak, rendszerellenesnek ítélt, polgári alkotó Szibériában, orosz hadifogságban, vagy a fronton pusztult, illetve kényszerült a negyvenes-ötvenes években emigrációba, pályája végleges elhagyására. Az 1944-45-ös kataklizmát, melynek hatvanadik évfordulóját „ünnepeljük” immár két éve, az egész magyar társadalom megszenvedte. A „rövid” huszadik századot nagyobb emberveszteséggel zártuk, mint a törökök 150 éves uralmát. Ez természetesen a mai napig meglátszik művészeti életünk ziláltságán, sebzettségén.

Nem magyar, csak magyar származású művész Robert Capa, André Kertész, Éva Besnyő, Eva Zeisel, Amerigo Tot, Victor Vasarely és sokan mások, akiknek a felsorolására kevés lenne egy cikk terjedelme. Olyan alkotók ők, akik vagy zsidó származásúakként a „numerus clausus”, vagy egyszerűen a gazdasági világválságot követően, a kulturális lehetőségek beszűkülése miatt kényszerültek elhagyni Magyarországot. Munkásságuk már nem ízül, és nem is idomítható mesterségesen a magyar(országi) művészet körébe. Az ezt követő vészkorszakok nem tettek különbséget ember és ember, művész és művész között sem, mindenkit egyformán érintettek.

A boldog békeidők szinte teljes kulturális és társadalmi élete felszámolódott az 1940 és 1950 közötti évtizedben. A „feledés” nem válogatott: rossz művészeket csakúgy marginalizáltak, mint kivételes alkotókat. Sokszor hajszálon múlott a tiltás és a támogatás közötti határvonal: a rendszerhez való lojalitás, bizonyos emberi gesztusok és politikai nyilatkozatok alapozták meg, hogy ki volt „jó” és ki „rossz” művész.

Ebben a kontextusban érdekes néhány „sztárművész” sorsa is. Domanovszky Endre, aki a római iskola követőjeként egyfajta avantgárd stílus követője volt a negyvenes években, már az ötvenes évek legelején „helyet talál” a szocialista realizmusban, és lelkesen festi a bányásznők, traktorosok heroikus tablóit Sztálinvárosban. Mára már kevéssé emlékszünk rá. Mikus Sándor „művészete” anélkül merült feledésbe, hogy bármikor szándékosan háttérbe szorították volna. Sőt! A repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt ifjabb Horthy Miklós emlékműve után néhány évvel már a nagy Sztálin szobrát készíti. Kovács Margit a harmincas évek elismert művészéből, a szocializmus „sztárkerámikusává” vált különösebb hullámvölgyek, hullámhegyek nélkül, melyben kétségtelenül segítette egyfajta „politikai alkalmazkodóképesség”. Ennek ellenére múzeuma a mai napig látogatott, munkáit szeretik, vásárolják.

Kisfaludy-Strobl Zsigmond a harmincas évektől töretlen nimbusza ellenére 1945-ben már szovjet emlékművét készít. Fennmaradt róla egy anekdota, mely szerint a „felszabadulás” után beállított az NKVD Kisfaludy-Strobl műtermébe. A művész biztosan hitte, hogy a halálba viszik, el is búcsúzott családjától. Ehelyett Zsukov marsallhoz vezették egy fogadásra, aki személyesen bízta meg a ma Szabadság szoborként Budapest egyik szimbólumává lett emlékmű elkészítésével. A hozzá hasonló művészi és politikai háttérrel rendelkező Aba-Novák Vilmosra viszont ugyanekkor a fasizmus bélyegét sütötték – alaptalanul.

Az Ernst Galéria azáltal, hogy az „elfelejtést” állítja fókuszába, egy meglehetősen heterogén, szemmel láthatóan egyenetlen anyagot állít össze. A kiállított művészek nehezen hozhatóak közös nevezőre. Néhányuk „elfeledettsége” is viszonylagos, hiszen sokukról a mai napig sűrűn értekezik a szakmai irodalom, bár kétségtelen, hogy munkásságuk a széles közönség vagy a műkereskedelem számára kevéssé ismert. Mások emigrációban töltött éveik miatt nem ízülnek mára a magyar művészetbe, vagy pedig méltán merültek feledésbe, mert életművük egyszerűen nem emelkedik túl a kézműipar közepes színvonalán. A kiállítás ettől az egyenetlenségtől kissé olyan, mint egy antológia, melyben a haiku-költő egy lapra kerül a krimiszerzővel.

Az Ernst Galéria viszont a válogatás egyenetlensége ellenére egy valóban ismeretlen korszakot állított reflektorfénybe: a harmincas évek művészetét. A magyar Art Deco kétségtelenül Báthory Júliától Zutt Richardig terjed, nem csupán az ábécében. Feldolgozatlan, tárgyalatlan fejezete a magyar iparművészet történetének. Az emberben viszont hiányérzet is marad. Számos másik, hasonló kiállításnak kellene jönnie, melyek különböző egyéb szempontok alapján foglalkoznak az ún. jazzkorszakkal, hiszen úgy tűnik ugyanis, hogy a szellem kiszabadult a palackból, és a közönség kíváncsi rá. A harmincas évek hangulata, finomsága, humora a ma embere számára is vonzó.

Szilágyi B. András


Kapcsolódó link:





További kiállítás:

Bronzba zárt imák az Iparművészeti Múzeumban
Salvador Dalí kiállítása a Műcsarnokban
Leonardo tervei a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
Romafotó kiállítás a Millenárison
Kopt művészet a Szépművészeti Múzeumban
Szentgyörgyi József kiállítása
Magyar Képregénykiállítás a KARTON Galériában
A Zsolnay 150 éve az Iparművészeti Múzeumban
Az FMK a Kogart Galériában
400 év francia festészete a Műcsarnokban
Tiepolo a Szépművészeti Múzeumban
Festészet Napja
Joan Miró kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Espana 1950 - Az újjászületés évtizede a Műcsarnokban
Két kiállítás Pécsett
Giorgione a bécsi Kunsthistorisches Museumban
Alberto Giacometti a Szépművészeti Múzeumban
Klimt Schiele, Kokoschka a Nemzeti Galériában
Szamizdat kiállítás a Millenárison
Monet és barátai a Szépművészetiben
EgyHetes a Műcsarnokban
Japán és magyar a Ludwigban
Színes magyar a Néprajziban
Mednyánszky-kiállítás a Nemzeti Galériában
Az Eredeti-másolat-hamisítvány a Néprajzi Múzeumban
Réber a Vigadó Galériában
A 4. ARC a Felvonulási téren
Budapest egy napja a Millenárison
Modigliani, Sautine és barátaik a Budapesti Zsidómúzeumban
A Kitalált hagyomány a Néprajziban
Barbata a Kiscelliben
Párizs és Budapest a divat tükrében - BTM
Verrocchio és görög ékszerek a Szépművészetiben
Magyar Sajtófotó 2002 a Néprajzi Múzeumban
Schéner Mihály a Gerbaudban
I.N.R.I. a MEO-ban
Robert Doisneau az Iparművészeti Múzeumban
Teremtett valóság a Mai Manóban
Szex és kommunizmus a Centrális Galériában
Ember, bőrbe kötve, Veszprémben
Greenaway a MEO-ban
"Álomimázs": kiállítás a Millenárison
Kupka kiállítás a Ludwig Múzeumban
Kedves, vidám dolog Toys R Us a Knoll Galériában
Klimatikus viszonyok a Műcsarnokban
Az interakció Szervize a Műcsarnokban
Párizsi Anziksz az Iparművészeti Múzeumban
Light as a Feather a Mai Manóban
A szépség dícsérete a Nemzeti Múzeumban
Hűsölés a teremben: nyári kiállítások
2. óriásplakát pályázat
SYMPHONIA HUNGARORUM. Magyarország zenekultúrájának ezer éve
Walter Péter a Mai Manó Házban
Kelet vörös a Centrális Galériában
FLASH a Kortárs Művészeti Intézetben
Brassai a Ludwig Múzeumban
Szamizdat kiállítás a Centrális Galériában
Új reneszánsz kút Visegrádon