. kontextus.hu



  napi online kultúra és tudomány

KIÁLLÍTÁS
Elképzelt közösség avagy hogyan lesz zsidóból izraeli
Az új héber - Száz év izraeli művészet című kiállítás Berlinben


Különös fordulata a sorsnak, hogy pár méterre attól a helytől, ahol a harmincas-negyvenes években a németországi náci vezetés legfontosabb kormányépületei álltak, ma a kumráni tekercseket, Izrael legfontosabb archeológiai kincsét csodálhatja a látogató. A berlini Martin-Gropius-Bau május végén megnyílt kiállítása, Az új héber - Száz év izraeli művészet címmel maga Moshe Katzav védnökségével jött létre, abból az alkalomból, hogy immár negyven éve a két ország diplomáciai kapcsolatban áll egymással.

A német-izraeli kapcsolatok "normálisak" talán sosem lehetnek, ahogy a Katsav elnök berlini látogatása körüli extra fokú biztonsági intézkedések is mutatják, azért a felek próbálkoznak. A világhírű építész, Daniel Libeskind által tervezett Zsidó Múzeum, a nemrég átadott Holocaust-emlékmű, az Anna Frank-központ, az orosz bevándorlók nyomán megduzzadt zsidó közösség, működő ortodox és neológ zsinagógák, zsidó könyvesboltok, üzletek, színház, iskolák, éttermek- mind jelei az igen élénk berlini zsidó életnek. Ha az ember azt gondolná, a Gropius-Bau új kiállítása ezt a kínálatot színesíti, téved. Doreet LeVitte Harten, a kiállítás izraeli származású kurátora nem győzi hangsúlyozni: a németek zsidót várnak, helyette izraelit kapnak. Nem rossz üzlet, jegyezte meg a Tagesspiegel berlini napilapnak.

Valóban. A kiállítás mintegy hétszáz szemlére tett tárgya arról tanúskodik, hogyan alakul ki egy olyan izraeli identitás, amely eredetét tekintve ugyan csak a közép-európai cionista mozgalom hatására jöhetett létre, de amely kifejlődve maga fordul szembe a cionizmussal és az európai gyökerekkel. A termeket járva egyértelművé válik: már a harmincas évek izraeli művészeti tematikája is olyan messze van a kortárs Európáétól, mint Makó Jeruzsálemtől.

A kurátorok részben időben, részben tematikusan tagolták a kiállítást. A műalkotások, történelmi emléktárgyak, építészeti makettek, installációk és videók tizenöt fejezeten keresztül (köztük: Cionizmus, Építészet, Konfliktusok, Alternatívák) követik nyomon az elmúlt száz év politikai és művészeti kurzusait. Stílszerűen a Könnyek serlege címet viseli az első terem, ahol közvetlenül a bejárattal szemben Shmuel Hirszenberg 1899-es festményét, A bolygó zsidót helyezték el. Hirszenberg rémülettől kidülledt szemű alakja keresztek tövében, meztelen hullák között menekül, ő az örök vándorlásra ítéltetett zsidó sors szimbóluma. A terem a század eleji oroszországi pogromoknak állít emléket, amelyek az első nagyobb bevándorlási hullámot okozták a mai Izrael területén.

Ennek az üldözött, gyenge, átokkal sújtott közép-európai stetl-zsidónak az alakjával szakít majd a harmincas-negyvenes évek izraeli új embertípusa. Az új haza új embert követelt: keletit, erőset, sportosat, cselekvőt. A látogatónak a kor ideológiájának művészeti követőit figyelve az a zavaros érzése támad, hogy a magyar származású Kugler Zoltán sportolókról készített riportjai, vagy Franz Krausz Makkabia-plakátjai Leni Riefenstahl képeit idézik fel. Az új ember, a héber immáron nem zsidó tudós, lila intellektüell, hanem paraszt, amely szimbolikusan is képes megművelni és termőre fordítani az új haza földjét. A negyvenes évek úttörőket dicsőítenek a la Rákosi-korszak, cselekvőképes munkásokat, és keleti típusú arcokat. A korszak alkotójának ugyanis a helyi arabok a modelljei, ösztönös, gyökeret vert, „igazi” keleti emberek. Reuven Rubin aratást fest és a kézben virágot tartó alakokról készít portrét, Max Nordau, a Pesten Simon Maximilian Südfeldként született ideológus „Muskeljudentumról”, „izmos zsidóságról” beszél. A negyvenes években az új generáció aztán olyan szinten eltávolodik az állam megálmodóitól, hogy 1944-ben a héber ifjúsági szervezetek bizottsága a következőképpen fogalmaz kiáltványában: „Aki különböző országokból zsidó menekültként érkezik, születésétől kezdve az utolsó percig zsidó marad és nem héber. Nem lehet más, mint zsidó […] zsidó és héber nem lehetnek azonosak”. Tizenöt évvel később a Héber Manifesztumban a cionizmus úgy jelenik meg, mint ami akadályozója az Izrael iránti hazaszeretet érzésének, ily módon pedig „teljességgel alkalmatlan”. Míg a zsidó identitás genealógiailag kijelölt, az új héber már az országán keresztül határozza meg magát.

A kiállítás látogatója persze tudja, hogy a cionizmus igazán mindent megtett. A cionista ideológusok (Herzl, Nordau, Buber) kötelező portréján túl a kiállítás bemutatja a történelem talán kevéssé ismert hamisítványát, azt a fényképet, amely Herzl Tivadar jeruzsálemi találkozását örökíti meg II. Vilmos német császárral. Mivel Herzlnek csak a bal lábát örökítette meg a fotográfus, később ugyanabban a testhelyzetben lefotózták Herzlt, majd rámontírozták a császár lovas alakja elé. Ez csak egy nagyon direkt példa arra, hogyan konstruálódik a nemzettudat: a találkozás történelmi jelentőségű volt, az új haza pedig igényli a nemzeti múlt ilyen jellegű emlékeit. Kiemelkedő jelentősége volt az ivrit modernizálásának és gyors terjedésének is, amelyben többek között Ben Jehuda nyelvésznek volt nagy szerepe. A cionizmus vizuális megvalósítói, a Bezalel-iskola tanítványainak szecesszió hatása alatt álló plakátjai Jehuda alakját formázzák, felette a felirat: „héber, beszélj héberül, és egészséges leszel”.

A mai Izrael nemzeti identitásának egyik fontos alappillérét a kumráni tekercsek képezik. A héber és arámi nyelven írott, kétezer éves műkincset a német külügyminisztérium támogatásával újították fel. A Gropius-Bau a pergamen végének utolsó három méterét állította ki. A héberség Izrael állam egyfajta igazolását látja a holt-tengeri tekercsekben, amelyek megteremtik a kapcsolatot a ősök és utódaik, régi és új héberek között.

A kiállítás azonban korántsem merül ki a régmúlt felidézésében, sőt, hiszen a kiállított műalkotások jó része a kortárs izraeli művészetet jeleníti meg. Háború, konfliktus, bevándorlás- ezek a kiállításnak azok a fejezetei, amelyek különösen kritikusan tekintenek az izraeli utópiára, az alapítók vízióira, és a héber hagyományokra. Adi Ness katonákat inszcenál bibliai pózokban, Jézusként, a kantint az utolsó vacsora színhelyeként jeleníti meg. Nir Hod Az elveszett ifjúság című festményén katonanők siratják halott társukat giccses virágos keretben. Elizier Sonnenschein Kill God Gun, VIP suck my dick és Public vote című alkotásai bekeretezett fegyverek, rajtuk a közel-keleti helyzet ágensei és recepciója olyan márkanevekkel felfestve, mint a Shell, Marlboro, UN, Lewis, BBC és Che Guevara. Alex Levac fotósorozata buszmegállókat és várakozó utasokat örökít meg, és egyben arcot ad az áldozatoknak. Heidi Stern Kabinett című viaszból készült szoborcsoportja a magyar Uborka politikusi figuráihoz hasonlatosan, iróniával örökíti meg a jelenlegi izraeli vezetés mellett az államalapítókat is, köztük Golda Meirt és Ben Guriont.

Meglepő, milyen visszafogott a kiállítás soával foglalkozó fejezete. A terem központjában egy installáció áll, amely három projektoron keresztül vetíti a falra Eichmann bűntetőperének izraeli tárgyalását. A középső képkockákon Eichmann, két szélén a felvonultatott tanúk szerepelnek. Különös jelentést ad a filmnek a fal elé, a nézőtérre helyezett üvegkalitka, miközben a videón hasonló üvegketrecben ül a vádlott is. A soá teremben nincsenek látványos, tragikus, fájdalmas alkotások. Az egyik DVD egy autópályát mutat a szirénák napján, amikor Izrael a soában elpusztult zsidókat gyászolja. A művész autókat filmez, amelyek a szirénák hangjára lassítanak, majd megállnak. Egy-két vezető kiszáll a kocsijából. Két perc, és mennek tovább. A ZIK nevű csoport műve a kristályéjszakát idézi fel. A kiállítás falain kívülre, a hajdani SS-vezetés épületeinek közelébe, a Gropius-Bau és a jelenleg Topographie des Terrors című szabadtéri kiállítás közé helyezték el alkotásukat, egy belülről világító acélkonténert, teli törött üvegdarabokkal. A soá izraeli megértését alapvetően meghatározta az új héber eszményképe, amellyel nem tűnt összeegyeztethetőnek az üldözött zsidó szerepe. Csak az Eichmann-perrel, a túlélők tanúkká való előlépésével kezdődött meg a nyilvánosságban a történtek feldolgozása. Amikor 1973-ban kitört a háború, lehetetlenné vált a zsidó áldozat szerepét az európai diaszpórára hárítani, azóta központi eleme a soá az izraeli önmegértésnek.

Egyértelműen külföldi közönségnek, a külső szemlélő nézőpontjának bevonásával állították össze Az új héber koncepcióját. Az egyes fejezetek ismertető szövegei akár a didaktikusság veszélyét is magával vonhatták volna, de a táblák nem akarják megmagyarázni a műalkotásokat, hanem politikai-társadalmi hátteret vázolnak fel a többnyire igen politikus művek előtt. Ebből a szempontból a kiállítás alcíme több szempontból is magyarázatra szorul. A száz éves izraeli művészet kifejezés 1906-ra utal, amikor a cionizmus művészeti iskolája, a Bezalel megalakult, amelynek feladata a nemzet „lelkének” kifejezése volt műalkotásaival. A kiállításon szemlére tett tárgyak ugyanakkor szintén nem szakadnak el az Izrael-vonaltól, mindegyik valamilyen módon az alapítók vízióira vagy az ország helyzetére reflektál. Az izraeli művészet mint nemzeti művészet jelenik meg, mégha bajos viszonyban áll is a nemzetével. Az egyén útjainak itt nincs helye. Nem találkozunk egyetlen palesztin művésszel sem, akik a kurátorok szerint nem akartak izraeli állami védnökség alatt álló kiállításon megjelenni. Ily módon a szemle némileg foghíjas, még akkor is, ha kiemelt figyelmet fordít a palesztin-zsidó viszonyra, és kritikusan kezeli a megszállás és a háború témáját.

Fogarasi Ilona, Berlin


Az illusztrációk sorrendben: Kugler Zoltán fotója; Reuven Rubin: Önarckép virággal; Alfred Bernheim fotója; A kumráni tekercsek részlete (a kiállítás anyagából idéztünk)


Az új héber - Száz év izraeli művészet
Martin-Gropius-Bau, Berlin - Niederkirchnerstraße 7 (Ecke Stresemannstr. 110)
Nyitva tartás: szerdától hétfőig 10-től 20-ig
Kedden zárva.
A kiállítás 2005. szeptember 5-ig látogatható.

Kapcsolódó linkek:






További kiállítás:

25 kérdőjel - kiállítás az Ernst Múzeumban
Bronzba zárt imák az Iparművészeti Múzeumban
Salvador Dalí kiállítása a Műcsarnokban
Leonardo tervei a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
Romafotó kiállítás a Millenárison
Kopt művészet a Szépművészeti Múzeumban
Szentgyörgyi József kiállítása
Magyar Képregénykiállítás a KARTON Galériában
A Zsolnay 150 éve az Iparművészeti Múzeumban
Az FMK a Kogart Galériában
400 év francia festészete a Műcsarnokban
Tiepolo a Szépművészeti Múzeumban
Festészet Napja
Joan Miró kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Espana 1950 - Az újjászületés évtizede a Műcsarnokban
Két kiállítás Pécsett
Giorgione a bécsi Kunsthistorisches Museumban
Alberto Giacometti a Szépművészeti Múzeumban
Klimt Schiele, Kokoschka a Nemzeti Galériában
Szamizdat kiállítás a Millenárison
Monet és barátai a Szépművészetiben
EgyHetes a Műcsarnokban
Japán és magyar a Ludwigban
Színes magyar a Néprajziban
Mednyánszky-kiállítás a Nemzeti Galériában
Az Eredeti-másolat-hamisítvány a Néprajzi Múzeumban
Réber a Vigadó Galériában
A 4. ARC a Felvonulási téren
Budapest egy napja a Millenárison
Modigliani, Sautine és barátaik a Budapesti Zsidómúzeumban
A Kitalált hagyomány a Néprajziban
Barbata a Kiscelliben
Párizs és Budapest a divat tükrében - BTM
Verrocchio és görög ékszerek a Szépművészetiben
Magyar Sajtófotó 2002 a Néprajzi Múzeumban
Schéner Mihály a Gerbaudban
I.N.R.I. a MEO-ban
Robert Doisneau az Iparművészeti Múzeumban
Teremtett valóság a Mai Manóban
Szex és kommunizmus a Centrális Galériában
Ember, bőrbe kötve, Veszprémben
Greenaway a MEO-ban
"Álomimázs": kiállítás a Millenárison
Kupka kiállítás a Ludwig Múzeumban
Kedves, vidám dolog Toys R Us a Knoll Galériában
Klimatikus viszonyok a Műcsarnokban
Az interakció Szervize a Műcsarnokban
Párizsi Anziksz az Iparművészeti Múzeumban
Light as a Feather a Mai Manóban
A szépség dícsérete a Nemzeti Múzeumban
Hűsölés a teremben: nyári kiállítások
2. óriásplakát pályázat
SYMPHONIA HUNGARORUM. Magyarország zenekultúrájának ezer éve
Walter Péter a Mai Manó Házban
Kelet vörös a Centrális Galériában
FLASH a Kortárs Művészeti Intézetben
Brassai a Ludwig Múzeumban
Szamizdat kiállítás a Centrális Galériában
Új reneszánsz kút Visegrádon