. kontextus.hu



  napi online kultúra és tudomány

KIÁLLÍTÁS
Jószomszédok
A Kortárs Szlovák Művészet 1960-2000 az Ernst Múzeumban


A kortárs gyűjteményes tárlatok régi sajátossága, hogy vagy túl nagy a merítés, ezért élvezhetetlenek és unalmasak, vagy túl szubjektív a válogatás, így a látogató csak a kurátorok ízlésével, és nem az adott ország valódi kultúrájával ismerkedik meg. Volt már brit, német, francia kortárs tárlat, és „átrobogott” a Polónia Expressz is Budapesten valamikor a kilencvenes évek derekán. Ugyanakkor valódi interakciót, vitát, vagy művészi eredményt egyik sem eredményezett. A tárlatok relatív bukását, érdektelenségbe fulladását számos okkal magyarázhatjuk, de leginkább azzal a ténnyel, hogy a művészet - ezen belül is a képzőművészet - egyre inkább magánüggyé vált. Már kevéssé jellemzi azt a közösséget, amelyben született, sokkal inkább az egyéni alkotót, vagy azt a szubkultúrát, amely létrehozta.

Az Ernst Múzeumban kiállított, az 1960 és 2000 közötti időszakot felölelő szlovák tárlat anyagát tekintve a „szlovák” megjelölés meglehetősen esetleges. Mert mi a szlovák most? A kiállított időszak egészét tekintve pusztán az utolsó évtized termése tekinthető de facto szlováknak. A kiállítók között számos felvidéki magyar névvel is találkozunk, de vannak itt csehek is szép számmal. Sokan közülük a prágai tavasz szereplői, és az azt követő időszak cseh underground életének alakjai, akik csak pozsonyi, „belső száműzetésben” alkothattak. A tárlat, ha pontosak akarunk lenni, inkább mutatja a csehszlovák neoavantgarde sajátos „vidéki”, pozsonyi vonulatának történéseit, semmint egy sajátosan szlovák művészet kialakulásának jegyeit, noha ez a függetlenség elnyerése előtti sajátos, „kései cseszkós fíling” az, amit a leginkább szlovák művészetnek nevezhetünk.

A szlovák művészettörténet szempontjából az öntudatra ébredés, az identitáskeresés mind a társadalomban, mind a művészetben a 1970-es évektől datálódik. Ekkor – a saját állammal párhuzamosan – a saját, önazonos vizuális nyelv igénye is megszületett. Ahogy körvonalazódik egy Csehszlovákián kívüli lét elképzelése, úgy kezdi el tanulmányaiban Thomas Štrauss a sajátosan szlovák művészi gondolkodás gyökereit kutatni, melyben jelentős szerephez jutott Jan Kupeczky mellett Mednyánszky és Kassák művészete is. Ennek vetületeivel a kiállításon vajmi kevéssé találkozunk. A szlovák nemzeti, kulturális diskurzus, mely a Csehszlovákiától való elszakadás miatt paradox módon az „évszázados elnyomó” magyarokkal közös történelemben talált támaszt, semmilyen formában nem jelenik meg. A szlovák nemzeti ethosz kialakulása a válogatott anyag tükrében szinte teljesen lényegtelen. Pedig a „sztrapacska – tótatyafiak – gyimenovka” sztereotípiától Mećiarig és a „matyicaszlovenszkáig” terjedő hibás képzetek leküzdéséhez éppen a hasonló tárlatok nyújthatnának segítséget. Ehelyett viszont „szlovák” helyett helyesebb lenne a „kárpát-medencei posztcsehszlovák” kifejezés használata, bár ez kétségtelenül túl körmönfont lenne.

A konkrét kiállítást nézve furcsa déja vu lesz úrrá az emberen. Mintha már láttuk volna ezeket a műveket. A finom rendszerellenes gegek, a történelmi múltból építkező posztmodern eklektika, a neoavantgarde hevület mind ismerősek valahonnan. A performanszok az 1970-es évek Prágájának fojtott neurózisát idézik, a festmények többsége, pedig Szentendrén is születhetett volna. Stanislav Filko beállhatna zenélni a Bizottságba, Milan Dobeš-t Maurer Dórával összeeresztve garantált a karácsonyi könyvújdonság, Martin Knut Fehér Lászlóval dolgozhatott volna együtt (főleg úgy 20 évvel ezelőtt, ha mesekönyvet illusztráltak volna), Vladimir Kordoš Rembrandt installációi FMK-s performanszot idéznek, Rudolf Fila képei mintha Jackson Pollock pajtájában készültek volna. A szlovák alkotók művei kapcsán csakúgy az új szenzibilitás, a neofiguralizmus, a pop-art, a gesztusfestészet, akcióművészet, konceptualizmus, magánmitológiák bevált fogalmai buknak felszínre, mint magyar (és egyéb kelet-közép európai) kortársaiknál. És ha a kiállítás kapcsán bármilyen fenntartásunk, rossz érzésünk támadna, nyugodtan valljuk be: Szlovákia ide vagy oda, ugyanazok a dolgok unalmasak, és ugyanazok a dolgok izgalmasak minden kortárs anyagban. Ez a furcsa érzés ugyanakkor egy másik, talán optimistább érzést is előhív: bár úgy tűnik, hogy a párkányi, vagy komáromi hídon átkelve egy másik országba lépünk, a „szavak nélküli kommunikáció” termékeit látva nem érezzük már annyira egyedül magunkat. A szlovák (cseh, lengyel, balti, stb.) neoavantgarde-ot látva újabb bizonyítékát kapjuk egy rég elfeledett, de újra feltámadóban lévő közös, közép európai identitásnak, összetartozás-tudatnak.

A „rendszerellenesség”, a lázadó szkepszis, a csendes, körmönfont ellenállás érzése, mely a tárlat műveit jellemzi, nem áll meg Štúrovónál. Finom összekacsintásokra, jóleső mosolyokra ad lehetőséget, persze csak azoknak, akik tudják, ki volt dr.Gustav Husák, vagy Jan Palach, mit jelentett ’68-asnak lenni. Jellemző, ahogyan például Juraj Meliš 1975-ben, FMK-beli vendégkiállításának a Szamizdat címet adta, hogy ezzel egy „tabuszó” plakátra, utcára kerülhessen Budapesten a „hatalom” rosszallása ellenére. Akik meg eddig sem mozogtak otthonosan a „másként gondolkodó” értelmiség világában és nyelvezetében, azoknak semmit sem jelent a kelet európai nonkonformizmus. Immár határokat átívelve szakad föl belőlük a kérdés: mikor tér magához a kortárs művészet olyannyira, hogy képes legyen önmagán fölülemelkedve valami újat, valami érdekeset és izgalmasat mondani?

A szlovák és magyar képzőművészet egyaránt a társadalomtól elszigetelt, némiképp magát is elitizáló, zárt értelmiségi klubként működött, és működik. A válogatás szempontjai is hasonlóak: immáron 15 éve a „nonkonformizmus” az esztétikai kulcsszó, melyre az összes „kortárs” tárlatot szervezik. Kelet Európából csak a „kommunizmus nem hivatalos művészete” kategóriába sorolható, a nyugati tendenciákra és irányzatokra referáló alkotók kerülnek ki, tág teret adva a kurátorok nem egyszer személyes szimpátiájának. A jelenlegi szlovák tárlat viszont sokkal drasztikusabban mutatja a ma szinte egyeduralkodó neoavantgarde irányzatok merevségét: az ország, melyben született, már nem létezik, és egy alig másfél évtizede létező ország neve alatt fut a világban olyan tematikával, melyet alig értenek néhány százan. A közösen átélt kommunizmus, és a közösen átélt fogyasztói dömping-ideológiák után azonban, az elitizmuson túllibbenve talán ugyanazzal a közös összekacsintással kéne új utakat keresni, szélesebb körben is.

Úgy harminc évvel 1968 után.

Szilágyi B. András

A képeken szereplő művek: Alojz KLIMO,Protiklady,1984; Juraj MELIS,Velky cenzor,1979-80; Július KOLLER, Ceskoslovensko,1968; Rudolf UHER,Paralely,1965.

Kortárs szlovák képzőművészet 1960-2000
Ernst Múzeum
Budapest, Nagymező utca 8.
Nyitva: hétfőt kivéve minden nap 11-19-ig
A kiállítás kurátora Zuzana Bartošová.
Megtekinthető szeptember 21-ig.

Kapcsolódó link:






További kiállítás:

ARC 2005
A bécsi iparművészeti egyetem hallgatói a Millenárison
Galambos Tamás és Koday László kiállítása
Égerházi Imre emlékkiállítás a Bolgár Kulturális Intézetben
NECC a KOGART Házban
RAF-kiállítás Grazban
Az új héber - kiállítás Berlinben
25 kérdőjel - kiállítás az Ernst Múzeumban
Bronzba zárt imák az Iparművészeti Múzeumban
Salvador Dalí kiállítása a Műcsarnokban
Leonardo tervei a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
Romafotó kiállítás a Millenárison
Kopt művészet a Szépművészeti Múzeumban
Szentgyörgyi József kiállítása
Magyar Képregénykiállítás a KARTON Galériában
A Zsolnay 150 éve az Iparművészeti Múzeumban
Az FMK a Kogart Galériában
400 év francia festészete a Műcsarnokban
Tiepolo a Szépművészeti Múzeumban
Festészet Napja
Joan Miró kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Espana 1950 - Az újjászületés évtizede a Műcsarnokban
Két kiállítás Pécsett
Giorgione a bécsi Kunsthistorisches Museumban
Alberto Giacometti a Szépművészeti Múzeumban
Klimt Schiele, Kokoschka a Nemzeti Galériában
Szamizdat kiállítás a Millenárison
Monet és barátai a Szépművészetiben
EgyHetes a Műcsarnokban
Japán és magyar a Ludwigban
Színes magyar a Néprajziban
Mednyánszky-kiállítás a Nemzeti Galériában
Az Eredeti-másolat-hamisítvány a Néprajzi Múzeumban
Réber a Vigadó Galériában
A 4. ARC a Felvonulási téren
Budapest egy napja a Millenárison
Modigliani, Sautine és barátaik a Budapesti Zsidómúzeumban
A Kitalált hagyomány a Néprajziban
Barbata a Kiscelliben
Párizs és Budapest a divat tükrében - BTM
Verrocchio és görög ékszerek a Szépművészetiben
Magyar Sajtófotó 2002 a Néprajzi Múzeumban
Schéner Mihály a Gerbaudban
I.N.R.I. a MEO-ban
Robert Doisneau az Iparművészeti Múzeumban
Teremtett valóság a Mai Manóban
Szex és kommunizmus a Centrális Galériában
Ember, bőrbe kötve, Veszprémben
Greenaway a MEO-ban
"Álomimázs": kiállítás a Millenárison
Kupka kiállítás a Ludwig Múzeumban
Kedves, vidám dolog Toys R Us a Knoll Galériában
Klimatikus viszonyok a Műcsarnokban
Az interakció Szervize a Műcsarnokban
Párizsi Anziksz az Iparművészeti Múzeumban
Light as a Feather a Mai Manóban
A szépség dícsérete a Nemzeti Múzeumban
Hűsölés a teremben: nyári kiállítások
2. óriásplakát pályázat
SYMPHONIA HUNGARORUM. Magyarország zenekultúrájának ezer éve
Walter Péter a Mai Manó Házban
Kelet vörös a Centrális Galériában
FLASH a Kortárs Művészeti Intézetben
Brassai a Ludwig Múzeumban
Szamizdat kiállítás a Centrális Galériában
Új reneszánsz kút Visegrádon