A Képzőművészeti Egyetem végzőseinek kiállítása, pontosabban az erre tett bizarr kísérlet a Tűzraktárban volt látható augusztus 24-ig. Egy nappal később, szintén 2005-ben végzett alkotók műveiből nyílt nemzetközi kiállítás a KOGART Házban. Aki mindkét kiállítást megnézte, érdekes következtetésekre juthat.
A Tűzoltó utca...
A kilencedik kerület szívében járunk. Régen ez mostoha terepnek számított, ma azonban – és ezt nem csak a lokálpatrióta Kőrösi Zoltán Budapest, nőváros című munkája nyomán tudhatjuk, hanem nap, mint nap tapasztalhatjuk – épül-szépül. Ahogy végigmegyünk a Tűzoltó utcán (persze megállva a 25-ös szám előtt, és eltűnődve, vajon ebben a házban forgatott-e Szabó István, vagy azóta új épület került a helyére), számtalan nagyszerű, mediterrán hangulatot idéző, új házra leszünk figyelmesek. A kép akkor kezd elkomorodni, amikor úti célunkhoz, a "független kulturális központhoz", azaz a Tűzraktárhoz érünk. Ha ez nem lenne rossz szójáték, azt mondhatnánk, üzemi lepusztultság fogad bennünket. Persze jól tudjuk, a Tűzraktár udvarán kialakított szórakozóhely sok fiatal kedvence (volt) az idei nyáron. Már megszokhattuk, hogy aki nem a Liszt Ferenc téri vagy Andrássy úti pompára és borsos árakra vágyik, az kénytelen rom szórakozóhelyeken tölteni estéit. (Hogy ez jó-e vagy sem, arról szóljon egy másik írás.)
Adódik az ötlet, hogy az egykori gyárcsarnokokban kiállítást rendezzenek fiatal művészek, így hozva emberközelbe a képzőművészetet. A mustra a TATE nélkül címet viseli, mellyel a kiállítók nyilván a Tate Galleryre utalnak, pontosabban arra, hogy jelen kezdeményezésük, a londoni galéria példájával ellentétben, nem a mainstreamet kívánja bemutatni, és nem is a mainstreamnek szól. Idézzük ide, mit állítanak ők: "Célunk, hogy egy független szellemi környezetben élénk diskurzus kezdődjön a magyarországi kortárs művészeti produkciókról." És: "Magyarországon ritka alkalom, hogy az intézményes kereteken kívül, kulturált körülmények között szülessenek meg kiállítások."
Világszerte bevett szokás, hogy használaton kívüli üzemcsarnokok helyszínül szolgáljanak a művészet megjelenésének: kiállítások, színházak, mozgásszínházak állnak közönség elé produktumaikkal efféle helyeken. Akad erre jó példa itthon is, lásd a MEO-t, a Goldberger Gyárat, a Millenárist, vagy az Artus Stúdiót a Sztregova utcában. Jelen esetben azonban egyelőre nyoma sem látszik a fenti idézetben olvasható kulturált körülményeknek. (A Tűzraktár egyelőre ideiglenesen működik, október 31-ig. Ezt követően kezdődhet el a tényleges rekonstrukció és a felújítás. Lásd Hírvadász rovatunk szeptember 7-i információit!)
Sajnos igénytelenség "lengi át" a rendezést, a művek bármilyen lekövethető koncepció nélkül kerülnek elosztásra az egyes termekben. Az sem világos, merre induljunk el, és ebben a kiállítást felügyelő hölgy sem tud segíteni, mint ahogy egyéb kérdéseinkre sem tud felvilágosítással szolgálni. Magunkra maradva a gondolkodásban, arra jutunk, hogy a rendezőelv valószínűleg annyiban merül ki, hogy a kiállítók mindegyike idén végzett a Képzőművészeti Egyetemen.
Még egy idézet a szervezőktől: "Itt éppen azt mutatjuk meg, hogy milyen, amikor a friss művészeti alkotások az adott, nem steril térrel konfrontálódnak." Tudok válaszolni: lehangoló. A rendező(k) előzetes elvárásaival szemben az alkotások nemhogy nem szervülnek a környezethez, épp ellenkezőleg, a néhány igényesen teljesítő fiatal művész itt szinte idegenszerűnek tűnik. Ilyen például az érdekes fotóit szépen keretező Puklus Péter, de ide nem illően szép Németh József egyéni gondolatú Fedő és fedett című plasztikája, annak pontosan szabott, hófehérre festett posztamensével. Tisztaságával lóg ki Páll Zoltán nádból szerkesztett plasztikus domborzati térképe és Ordódy Tamás bronzba fogalmazott plasztikája, a Jazzenész is, és máshol szintén helytállna Kulpinszki Renáta zöldre festett faplasztikája.
Ami a festőket illeti, anyaguk végtelenül zavaros és ad hoc jellegű. Szakköri ügyetlenségű stúdiumok keverednek festőiséget mutató, de összecsapott, modoros alkotásokkal. Nem hiszek a képaláírások gondolat- vagy asszociációébresztő erejében, az azonban nem lehet véletlen, hogy a kiállított festmények legalább húsz százaléka a frappáns Cím nélkül aláírást kapta. Ha már a képaláírásoknál tartunk: a rendezők "gondosságát" jelzi, hogy legalább öt olyan képaláírás lett kitűzve, amelyhez mű egyáltalán nem tartozik. Az egyik képaláírás például egy ajtófélfára került. Egyértelmű: a rendezők viccelnek velünk.
No de koncentráljunk a pozitívumokra: a fiatal festők közül ígéretesnek tűnik Szenteleki Gábor, érdekesen expresszív Énzsöly Kinga Éva, meditatívan visszafogott Dunai Edit Kút-sorozata, mint ahogy Schumy Éva kilenc kis képből álló, egzaltált tablója, a Pornócskák is felkelti az érdeklődést. Nála is dúltabban expresszív Verebics Katalin Abortusz című, pasztózusan kent látomása. A grafikusok közül Pálinkás Szilvia festői litográfiákkal, A. Király András foltszerű szitákkal, Germán György foltos-szerkezetes városképekkel van jelen. Drozsnyik Dávid szeriográfiáin ugyancsak a foltok, alakok kavargó lendülete marad emlékezetes. Reméljük méltóbb körülmények között is találkozunk még műveikkel.
A kiállítás kurátoraként dr. Iványi Brigitta nevét olvashatjuk. Ezzel a névvel feltehetőleg a jövőben is sokszor fogunk találkozni, hiszen a KOGART Ház kiállításait is ő felügyeli. És minő véletlen. Augusztus huszonötödikétől Friss Európa – Fresh Europe címmel a KOGART Házban újabb, dr. Iványi Brigitta kurátori működése mellett létrejött kiállítás nyílik, ugyancsak 2005-ben végzett magyar, valamint külföldi képzőművészek munkáiból. A névsort átböngészve nem kevés az átfedés.
... és Európa
Ezúttal A KOGART Házban a tizenhat magyar kiállító mellett három cseh, három szlovák, három lengyel, három osztrák és három francia ifjú művész mutatkozik be. A társkurátorok a cseh Michal Kolecek és a lengyel Marek Wasilewski. Lássuk, együtt többre mennek-e.
A kiállított anyag a főcímben ígérteket nem tudja megjeleníteni. Amit látunk, csak annyira friss, mint amennyire ez bármely más, napjainkban születő alkotásról elmondható lenne. A felvonuló stílustörekvések pedig nem mutatnak egyedien európai jelleget. Sőt, egyes esetekben a műfajok (installációk, videók) inkább Amerikából hagyományozódtak ránk. A művek alapján nehéz lenne akár az európai, akár a nemzeti vagy nemzedéki identitás közös vagy eltérő törekvéseit kirajzolni. A kiállítás mégsem érdektelen. Ha nincsenek is – akár változóban lévő – közös eszmék, európaiságot tükröző gondolkodásmód, annál inkább vannak egyéni víziók. Az, hogy a helyszín nem szégyeníti meg a kiállított műveket, máris előny. Batykó Róbert festményei a geometrikus és organikus formák ötvözetével kísérlik meg legitimálni a graffiti jelenségét, a streetart kedvelői nagy örömére. Germán György Budapest 1,2 című városképei kevesebb élményt tükröznek, mint a Tűzraktárban látott világvárosoké, de valódi festői problémákat oldanak meg fény-árnyék, konkrét-absztrakt vonatkozásban. Németh József városépítészetet idéző plasztikái most is egyediek, köztük a Makula című kitűnik érdekes anyaghasználatával. Páll Zoltán Rend és káosz címet viselő, térbe állított KRESZ-táblái ezúttal a geg szintjén maradnak. De nem lép túl ezen a szinten Szabó Norbert mégoly ötletes installációja sem: a hét darab, plexivel fedett kesztyűs-szivaros műanyagkéz hatalmi- és státuszszimbólumokat állít elénk, nagy műgonddal és eleganciával.
Tóth Ágnes is gegszerű ötletből indul ki, az öt érzéket festi meg, horizontális képmezőn. Az ötlet mélysége vitatható, a megfestés módja azonban érzékien finom. Tóth az egyik legkiválóbb festői adottságokat mutató ifjú alkotó az itt látottak alapján. Töttös Kata szürrealisztikusan-plakátszerűen festett, művirágokkal és egyéb giccsekkel díszített ironikus triptichont állít ki. A cím József Attilát idézi: Fecseg a felszín, hallgat a mély. A művész vállalkozása ötven százalékát teljesíti, ahogy a Tűzraktárban már megszokhattuk tőle, a felszín valóban fecseg… Varga Eszter Város című kerámiareliefje megkapóan szép, ígéretes alkotás. Verebics Katalin itt, mint ahogy a Tűzraktárban is, egzaltált, fotóalapú expresszivitással hívja fel magára és agytekervényeire a figyelmet (Effectin I., Nyitottagyam). A. Király András (AKA) panelméretű komputergrafikáival jól szerepel itt is, gondolom eredeti helyszínükön, a Gazdagréti Lakótelepen is örülnek munkáinak.
A külföldi kiállítók közül mindenképp említést érdemel Alena Timkovicova: egy nyárspolgári ízlésvilágot idéző szobabelsőt mutat meg nekünk, melyben minden berendezés, a bútoroktól az agyonzsúfoltan burjánzó használati tárgyakig hófehér csipkéből készült. Az installáció címe: Tetszetős. Timkovicovának van bátorsága és tehetsége ezt az áltetszetősséget valóban tetszetősre formálni, meri szeretni is azt, amit kritizál. Ez az installáció a kiállítás legnagyobb érdeme, egyszersmind példa arra, hogy kísérleti-köztes műfajban is lehet maradandót alkotni.
A kiállítás másik emlékezetes alkotása az osztrák Nikola Hansalik fotósorozata. A tíz kép ellopott klasszikus festmények rejtegetési helyszínét mutatja be, érdekes asszociációkat keltve. Goya, Monet, Munch, Vermeer és mások festményeit különösen parafrazeálja a többnyire lepusztult helyszínek képi megfogalmazása: lomtár, lyuk a padlón, seprűfej, zárt kapuk és ládák különös fényekben és látószögekben, mégis festői színgazdagságban és fényviszonyok között, mintha azt üzenné a művész: ezentúl ezt (is) jelenti nekem a Sikoly vagy a Delfti látkép.
A két kiállítás alapján levonható tanulság annyi, hogy az alkotások – légyen az bejáratott vagy offstream kulthely – arra alkalmassá tett kiállítóhelységbe valók, hogy jobbik magukat mutathassák meg. Az igazság ugyanis az, hogy művészet nem létezik TÉT nélkül.
Zsolnai Judit
TATE nélkül – kiállítás a Tűzraktárban
2005. augusztus 4. - 2005. augusztus 24.
Kiállítók: Dabi István, Szörényi Beatrix, Mécs Miklós, Nagy Boglárka, Ráskai Szabolcs, Makhult Gabriella, Németh Róbert, Pálinkás Szilvia, Antal Balázs, A. Király András, Drozsnyik Dávid, Födő Gábor, Staudt Ágnes, Zagyva László, Germán György, Maróti Dénes, Batykó Róbert, Dunai Edit, Énzsöly Kinga Éva, Farkas Rita, Molnár László, Milinszki Árpád, Schumy Éva, Szabó Norbert, Szenteleki Gábor, Tóth Ágnes, Töttös Kata, Verebics Katalin, Kulpinszki Renáta, Dajko Tibor, Páll Zoltán, Varga Eszter, Éltes Barna, Ordódy Tamás, Németh József, Boros Miklós János, Puklus Péter, Magyarósi Éva, Fabricius Anna, Falvay Miklós.
Friss Európa - kiállítás a KOGART Házban
2005. augusztus 25. – 2005. szeptember 16.
Kiállítók: Dabi István, Páll Zoltán, Varga Eszter, Németh József, Boros Miklós János, Tóth Ágnes, Szabó Norbert, Szörényi Beatrix, A. Király András, Maróti Dénes, Antal Balázs, Batykó Róbert, Töttös Kata, Verebics Katalin, Germán György, Molnár László Simon, Silvie Milkova (CZ), Martin Odehnal (CZ), Lukas Berta (CZ), Andrea Bartošová (SK), Martin Sedlák (SK), Alena Timkovicova (SK), Krzysztof Lukomski (PL), Tomasz Mroz (PL), Tomasz Partyka (PL), Nikola Hansalik (A), Nobuhiko Numazaki (A), Matthias Baumgartner (A), David Lefebvre (F), Camille Laurelli (F), Hikaru Miyakawa (F)
Kapcsolódó linkek:
