napi online kultúra és tudomány

KONFERENCIA
Szilágyi B. András: A skandináv design Budapesten – a mítoszon innen és túl


Március ötödikéig látogatható a Skandináv Design – A mítoszon túl című vándorkiállítás, melynek kapcsán február 21-én rendeztek konferenciát az Iparművészeti Múzeumban.

A szigorúan vett "skandináv design" -fogalom a londoni Heal’s Áruház 1951-es "A Skandináv design a mindennapokban" kiállításának címéből ered. Úgy tűnik a XX.- századi iparművészet legmeghatározóbb stílusirányai kiállításokról kapják nevüket. Az 1925-ös "Exposition des Artistes Décorateurs" névből eredő Art Deco stílus teremtette meg azt a hagyományt, melyből a skandináv design is táplálkozik. A "skandináv design" enigmatikus tárgyai olyan, XIX. századi vállalatok neveihez fűződnek, mint a finn Arabia és Ittala, vagy a svéd Orrefors és Kosta Glassworks, illetve a Bauhaus-szal egyidős finn Artek. Az 1943-ban alapított IKEA áruházlánc az 1960-as évektől egyfajta "misszionáriusként" terjesztette az olcsón előállítható, ugyanakkor szép és praktikus termékeket. Az 1930-as években létrehozott Svéd Formatervezési Tanács tudatosan, a Bauhaus, a Die Form és a De Stijl mozgalmak gondolatait a német Werkbund mintájára létrehozott intézményrendszerébe ültetve intézményi és ideológiai alapot teremtett a skandináv design számára. Az ezzel páthuzamban gombamód szaporodó, magas színvonalú, szintén a német Handwerkkunstschule hálózat mintájára szervezett Konstfaktskollenekből (iparművészeti középiskolák hálózata) az iparművészek olyan karakteres fiatal generációja került ki, amely révén az 1950-es évekre létrejött az a jellegzetes stílus, melyet ma ismerünk.

A skandináv design kapcsán meddő próbálkozás lenne az adott tárgyakról iparművészeti alkotásokként beszélni. Hamar bele lehet gabalyodni nem pusztán a kiállított porszívó zsinórjába, hanem abba a teoretikus felvetésbe is, hogy mennyiben tekinthető az obligát porszívó művészeti tárgynak. Célravezetőbb, ha egyfajta sajátos ideológiaként közelítjük meg a fogalmat, és egyúttal a kiállítást is. A skandináv design diadalmenete az 1960-as évek fogyasztói kapitalizmus - ideológiájának világexportjáról ugyanúgy szól, mint ahogy a globalizmussal szembeni védekezés leghatásosabb módjairól is.

A "svéd modell" lényege az oktatás, a fogyasztói szokások, a művészi és ergonómiai tervezés valamint az ipari és manufakturális előállítás olyan tökéletes összhangjának megteremtése, mely túlmutat az IKEA asztalok, az Orrefors vázák, vagy Alvar Alto foteljének esztétikai és művészi minőségein.

A skandináv design ideológiájának receptje a következőképp szól: végy egy rész platonisztikus idealizmust, egy rész protestáns puritanizmust, keverd hozzá a nyugati kapitalizmust, Art Deco művészetszemléletet, és sózd meg nemzeti öntudattal. A kész áru bárhol, bármikor tálalható, ízlés szerint utólag ízesíthető. És ami a legfontosabb: korlátlan ideig felhasználható!

Az első összetevő a platoni idealizmus, mivel az alkotókat elsősorban a tökéletesség ideája foglalkoztatja. Ez a tökéletesség a fent már említett összhang és harmóniateremtés által érhető el. A skandináv lutheránus etika, mely Kiergegaard filozófiájában vagy Ingmar Bergman filmjeiben is jelen van, ugyanúgy kitörölhetetlen része a skandináv designnak. A tárgyalkotás hivatás, közösségi tett és hit dolga: legfőbb értékei a célszerűség, praktikusság, tisztaság. Így jöhet létre – talán groteszk, ámde annál valóságosabb módon – a Tökéletes Szék vagy a Tökéletes Evőkanál. A jó design-termék képes ezt a tökéletességet az élet minőségébe sugározni, és időtállóvá, ha nem is örökéletűvé lenni. A bútorok kényelmesek, szépek, és az ember felé nyugalmat sugározva a mindennapi élet minőségét tökéletesítik. Amit ma „skandináv életstílusként” látunk, az annak a nagyjából 50 éves társadalmi fejlődésnek következménye, amely korszakot a kiállított művek felölelnek, tárgyiasítanak.

A "skandináv kapitalizmus" vagy régebbi kifejezéssel "szociális piacgazdaság" lényege, hogy a piacgazdaság eszközeit és struktúráját a közösség iránti elkötelezettség és felelősségérzet motiválja. Ez a mai gyártásban úgy jelenik meg, miként arra a konferencia előadói közül a finn Paula Ivana Suhona az „ethical producing” fogalmában utalt is, hogy az ipari termelésbe beépül a környezettudatosság, a lehető legkevesebb hulladék termelésének elve,, az alapanyagok precíz kiválasztása, , de fontos elv a nemzeti, helyi munkaerő alkalmazása is. Az Ivana Helsinkiben működő finn divatcég: családi vállalkozásként több mint 1 millió eurós forgalmával 30 finn alkalmazottat tart el, és 90 százalékban kivitelre termel, miközben 100 százalékban finn alapanyagokból dolgozik. A gyártás során hangsúlyt helyez a minőségre, a természetes alapanyagokra. A céget állandó (finn) alvállalkozóihoz hosszú távú és szoros kapcsolat fűzi. A 7 éves cégnek hathatós menedzsmenttel mára Londontól Tokióig vannak üzletei. Hogy lehetséges ez - főleg iparművészeti területen? A megoldás kulcsa a nemzeti identitás. Ebbe ugyanúgy beletartozik a hathatós aktív állami szerepvállalás, mint maguknak a designereknek és a cégeknek hazájuk iránti felelőssége is.

A finn állam évente ösztöndíjakat ad fiatal művészeinek, támogatja kezdő vállalkozásaikat, és a nemzeti középvállalkozásokat olcsó hitelekkel segíti. Teszi ezt azért, hogy magasan képzett értelmiségét otthon tartsa, meggátolja a "brain draint", mely ismerve a skandinávok szinte tökéletes angol nyelvismeretét, rendkívül erős. Olyannyira, hogy a az 1970-es években, a skandináv design fénykorában, az építészek és designerek 80 százaléka a tengeren túlon keresett munkát. Ennek köszönhető, hogy a Jetson család rajzfilmfigurái is mintha Arne Jakobsen bőrfoteleiben csücsülnének, és a 2001 Űrodisszeia díszletei sem sokban különböznek az 1955-ös helsingborgi H55 kiállítás installációitól. Az amerikai agyelszívás - azon túl, hogy nemzetközivé tette a „skandináv stílust” - azt eredményezve, hogy a skandináv államok arra kényszerültek, hogy az általuk drágán képzett pályakezdő értelmiséget helyben maradásra bírják. Ezt elsősorban a nemzeti vállalatok felfejlesztésével érték el. Az Ericsson cég mára multinacionális vállalatként 20 kutató-fejlesztő központot tart fönn. A nagy kézműipari vállalatok az állami befektetést busásan meghálálják: maguk is alapítványokat tesznek, befektetnek, fejlesztenek. Mára az Arabia, Ittala valamint Artek gyárak körül középiskolai szinttől egyetemig képzik saját iskolák a designereket, kutatókat. Az innen kikerülő önálló művészek, designerek, kutatók saját vállalkozásaikkal később maguk is a nemzetgazdaságot erősítik, miként Paola Ivana Suhona.

Igen, az alapok intézményesek, ideológiaiak és nemzetiek. Az állam igenis beavatkozik, de időben képes is elengedni polgárai kezét. Ezek mellett nem hiányzik a regionális együttműködés intézményrendszere sem, a skandináv térség közös érdekei mentén történő egységes fellépés. A fenti öt ország az 1970-es évektől a design területén egyre szorosabban kooperál, egységes régióként viselkedik. A közös történelmi hagyományokat összekötő kapocsként élik meg, és a "svéd elnyomás" emlékén túllépve, a térség népei közös fejlesztésekbe kezdenek. A Nordic Council of Ministers (Miniszterek Északi Tanácsa) olyan működő testület, melynek Design Alapítványa összefogó projekteket - többek között a Budapesten látható vándorkiállítást is - hoz létre és finanszíroz.

A skandináv térség számos hasonlóságot mutat a közép-európaival, hisz több nemzet, nemzetiség osztozik a közös történelemben, behatárolt földrajzi és kulturális helyzetben. Norvégia 1905-ben vált függetlenné az „elnyomó” Svédországtól, ,melynek lakossága megegyezik Magyarországéval: 10 milliónyian lakják. Norvégia egészen a partjai mellett kibányászott olaj felfedezéséig Európa egyik legelmaradottabb régiójának számított, ahol semmi sincs, csak sziklák, hó és rénszarvasok. Izlandon még rénszarvasok sincsenek, csak gejzírek, jég és Björk. Finnország azon túl, hogy nyelvrokonaink lakják, akik hozzánk hasonlóan a szláv és germán kultúrkör határán élnek, a 20. században – akárcsak Magyarország – a náci Németország oldalán harcolt Oroszország ellen, melynek a Baltikumhoz hasonlóan elnyomott gyarmata volt 1918-ig. Dánia a mai napig mezőgazdasági karakterű ország: az agrárium súlya még hazánkénál is meghatározóbb. Ebből látható, hogy ha a múlt század eleji állapotokat nézzük, a kommunizmust leszámítva számos a hasonlóság, és már fölösleges is kimondani, hogy hasonló múltbeli problémákra a hasonló recept talán gyógyírrel szolgálhat.

Csakhogy amikor Magyarországon "ideológiai exportról" esik szó, a művelt értelmiség a fejéhez kap, és gyorsan menekülőre fogja. A 20. század nem is szólt nagyon másról, mint arról, hogy egy olyan kis ország, mint a miénk, hány ideológiát képes feldolgozni záros határidőn belül. Volt import-fasizmusunk, import-kommunizmusunk, jelenleg pedig remek nyugati import-demokráciánkat amortizáljuk: új mértékegységünk az eszme/m2. A skandináv ideológiai recept esetében viszont az autentikus, önálló utak felértékelődnek, és paradicsomi állapotokat mutatnak olyan országokról, melyekben talán nem is annyira a pénz, mint amennyire a szilárd identitástudaton alapuló alternativitás és a következetesség a meghatározó.

Amikor az 1980-as években Sven Nyquist, az Arabia Gyár tervezője Magyarországon járt a siklósi művésztelepen, csodálkozva állapította meg, hogy a magyar keramikusok milyen magas színvonalú tárgykultúrát teremtettek a semmiből. A magyar designerek középgenerációja "mItikus hősökként" alkotott olyan tárgyi kultúrát, mely nemzetközi rangot szerzett hazánknak. A daliás időknek azonban vége, a "mítoszon túl" a rendszerváltás utáni szétzilált állapotok vannak. A nagy állami vállalatok romjain kínai tömegáruk esztétikai parlagfüve tenyészik. Gyáraink, a magyar design hátterét nyújtó üzemek bezártak vagy sínylődnek (lásd: Zsolnay), az állam pedig 2széttárja a karját", és a kapitalizmus vastörvényeire hivatkozik. Designereink többsége szerencsés esetben rövid időn belül Nyugat-Európában köt ki, ha nem válik pályaelhagyóvá. Az írás végére jöjjön az 1 millió forintos kérdés: Ki tervezte a "Skandináv design – a mítoszon túl" című vándorkiállítás grafikai arculatát? Palotai Gábor. Svédországban. No comment.

Szilágyi B. András


A skandináv dizájn – a mítoszon túl
Iparművészeti Múzeum
2005. Január 18.-március 6.


Koncepció: Dr. Phil Widar Halén professzor, Oslo; Dr. Harri Kalha, Helsinki; Kerstin Wickman professzor, Stockholm
Tervező bizottság: Henrik Most, Mag Art, Dán Design Központ, Dánia; Adalsteinn Ingólfsson, Igazgató, Design és Iparművészeti Múzeum, Izland; Dr. Anne Stenros, Igazgató, Finnország Design Fórum, Finnország (korábban a Finnország Design Fórum ügyvezető igazgatója); Prof. Kerstin Wickman, Képzőművészeti Egyetem, Svédország; Prof. Dr. Phil Widar Halén, Igazgató, Iparművészeti Múzeum, Norvégia


Kapcsolódó linkek:
A kiállítás információi az Iparművészeti Múzeum oldalán
A kiállítás angol nyelvű honlapja
A Miniszterek Északi tanácsának oldala

A kiállítás társintézményei:

Dán Design Központ, Koppenhága
Finnország Design Fórum, Helsinki
Iparművészeti Múzeum, Koppenhága, Gardarbaer
Konstfack, Nemzeti Képzőművészeti Főiskola, Stockholm
Dán Iparművészeti Múzeum, Koppenhága
Nemzeti Múzeum/ Iparművészeti Múzeum, Oslo
Svéd Képzőművészeti és Design Társaság, Stokholm




Korábbi konferenciák: