napi online kultúra és tudomány

KÖNYVKRITIKA
Valamivel komolyabb
Kukorelly Endre: Kicsit majd kevesebbet járkálok
Jelenkor, Pécs, 2001

A könyvheti kínálat versrovatából kiemelkedett Kukorelly Endre új kötete, mindezidáig mégis kevés szó esett róla a kritikai fórumokon. Ennek egyrészt oka lehet, hogy a tavalyi prózakötetről, a Rom – A szovjetónió története címűről is csak az elmúlt hónapokban jelentek meg részletesebb írások, másrészt, hogy az új kötet nem annyira új poétikai megoldások bevezetésével kísérletezik - ami a kritika számára mindig érdekesebb kérdéseket tartogat -, mint inkább a Kukorelly-költészetet már legalább egy évtizede meghatározó eszközök további csiszolásával, ennek az eltéveszthetetlen beszédmódnak még finomabbra munkálásával. És nem is kevés eredménnyel.

Olyannyira nem, hogy könnyen lehet az olvasónak az az érzése, hogy hosszú ideig ez lesz Kukorelly utolsó verseskötete, hiszen mostanra már olyan pontosan és tévedhetetlenül használja a bejáratott és csak rá jellemző nyelvi megoldásokat, mint amilyenek a szociálisan is beazonosítható köznyelvi beszédfordulatok, a rontott, csonkolt mondatok, a divatszavak és -panelek ironikusan kiemelt esetei vagy mondjuk az írásjelekkel való ötletes játék, hogy úgy látszik, nem is nagyon lehet az ismétlés kényszere nélkül továbbmennie ezen az úton. Kukorelly jelen kötetével látványosan felrakja eddigi munkásságára a koronát, de egyben le is zárja azt, önmagára kiáltva, hogy ezen túl valami más kell. De hogy mi lehet ez a más, itt még csak nyomokból sejthetõ.

A kötet címét adó vers mellett, mely mind stiláris sokrétűségével, mind a nagyobb terjedelem nyújtotta szerkezeti lehetőségek maradéktalan kihasználásával kiemelkedik a kötetből, a legfigyelemreméltóbb szöveg a Haza felé című. Ebben a szövegben ugyanis egyszerre vannak jelen költészetének legfőbb erényei, és mellettük a tovább lépés lehetősége is. Egyrészt az elmaradhatatlan grammatikai balesetek és az eldöntetlenség, a bizonytalankodás állandó jelenléte hamar megtöri az olvasói aktivitást, hiszen a szándékoltan akadozó, zörgő nyelvezet, az állandó korrekciók és pontosító visszautalások szinte lehetetlenné teszik a folyamatos szövegépítést, másrészt Kukorelly itt is remekel a vers szétdarabolásában, és persze, más szinten, a széthullni készülő vers összetartásban is.

Ugyanakkor – bár talán merész dolog ilyet kijelenteni, de – Kukorelly ezzel a szövegével meghatározza azokat a kereteket, melyeken belül mégis lehet, a posztmodern kor belátásait is termékenyen mozgatva, amolyan hazafias, a nemzeti identitást problémáit megszólaltató verset írni. Kukorelly ebben a versben azt a megoldhatatlan kérdést próbálja megoldani, hogy hogyan lehet a nemzethez tartozásról, magyarán a hazaszeretetről pátosz és küldetéstudat, birtoklásvágy és sérthetetlen jelképekbe oltott múlt századi metaforák nélkül beszélni. Méghozzá úgy, hogy közben ne legyen provokatív, ne legyen direkt módon szentségtörő, ne a működésképtelen műfaji hagyomány ellen beszéljen, hanem mintegy helyette – teljesen új szempontból szólaltassa meg ez a továbbra is kényes, a kortárs költészetben legjobbjainál hosszú ideje épp a színpadias kötelezvények miatt nemkívánatos problémát. Ennek a kvázi tabutémának az ilyen formájú előbukkanása pedig egyszerre mutat rá a Kukorelly-költészet rendkívüli reflektáltságára és a tematikai repertoár meglepő szélességére. És korántsem mellesleg egy remek verset eredményez, melyről, véleményem szerint, még sok szó fog esni.

És ha már a tematikai rétegeknél tartunk: a gyermekkori emlékek szorongó-elemző felidézésétől a katonaság anekdotáin és focik emlékein át a szerelmek örömteli, vicces és fájó vagy épp lesújtó részleteiig egy-egy kérdés több aspektusból is újraíródik a kötetben. És ahogy az egyik cikluscím is jelzi, Kukorelly most mintha "valamivel komolyabban" beszélne ezekről a dogokról, valamivel kevesebb iróniával, kevesebb kurziválással, kevesebb távolságtartással. És ha azzal kezdtük a recenziót, hogy az életmű ezt megelőző köteteihez képest a Kicsit majd kevesebbet járkálok leginkább a kimunkáltságban és a már eddig is rendelkezésre állt eszközök átgondoltabb használatában hoz újat, akkor fejezzük be azzal, hogy mindezeken túl akár egy beszédmódváltás előzményeit, netán bejelentését is jelentheti a különbségében nehezen megfogható, de mindenesetre valamivel, "valamivel" komolyabb hang.




Bedecs László



Korábbi könyvkritikák: