Cserna-Szabó András második kötetének nyomban a címe felkelti az olvasó figyelmét. Első novelláskönyve ugyanis a Kant délutáni sétáira utaló Fél négy címre hallgatott (bölcselkedés indul), a mostani választást pedig – a folytatás szellemes (?) lehetőségén túl – egy mottóként olvasható, a kötet atmoszféráját jól tükröző Rejtő Jenő-idézet indokolja: "»Fél hét volt, és a század már teljesen elázott.«" Megjegyzendő, hogy egy másik mottó is olvasható, Márai Szindbád hazamegy című regényéből vett idézet, a hajós délután négy és hét közötti hallgatásáról, amelynek a Fél hét esetében a jelzett időpontot leszámítva semmi alapja nincsen, legföljebb annyi, hogy "Krúdy Gyula bácsi", valamint egykori hőse mint Nájlonszindbád megjelenik egy novellában (Skála úr zenekara), Piedone pedig hangsúlyozottan hajósként tűnik fel a homályos értelmű Püthagorasz keze című írásban.

Hallgatásról azonban szó sincs.

Annál inkább, és ennyiben a Fél hét szerencsés folytatása az előző kötetnek, jóízű történetekről, gátlástalan mesélésről (amit az irracionális, fantasztikus elemek sokasága is bizonyít), egészséges, csípős humorról – helyenként azonban nyelvi erő híján. S jóllehet itt-ott a kötet szerkezeti egyensúlya is megbomlani látszik, a könyv nyitó- és záródarabja, melyek bizonyos tekintetben föltétlenül rokonságot mutatnak, markáns keretet ad a "köztes" történeteknek.

A Küklopszhasú & Mákkirálynő, a kötet első novellája több szempontból is összetett szöveg. Egyfelől a lehetséges (olvasói) elvárásoknak megfelelni próbáló (vagy azokat tudomásul nem vevő), a nyelv öntörvényű mozgásaival ("Nem novella szeretne lenni, inkább francia film") viaskodó szerző dilemmáit, a novellaírás (az elbeszélés) nehézségeit tematizálja. Másfelől, miközben bőségesen él fikció és referenciális vonatkozások (JATE-klub, Darvasi, Kárász utca – Szeged) örök-aktuális problematikájára utaló kitételekkel, szinte észrevétlen felskiccel egy tragikus, bár erősen groteszk ízű, mindössze egyetlen szexuális aktusra szorítkozó "szerelmi" történetet, ironikusan deklarálva egyszersmind a kötet tematikáját is: "Szerelem és halál!"

A Fél hét utolsó darabja, A világ végtelen csillogása ugyancsak önreflexív karakterű, többsíkú narrációt alkalmazó elbeszélés (főszereplők: elbeszélő, Erasmus, Paracelsus) – kötetbeli különleges helyét pedig szabadversszerű tördelése adja, tekintve hogy "a próza mindaddig rab volt, / míg a sorokat végig kellett írni / fogoly madár: / lapszéltől lapszélig."

És ha már rabság, vagy ahogy a kellőképpen ízléstelen borítójú könyv hátsó lapjainak egyikére elrejtett fülszöveg súgja: "börtönbuli, zsákban táncolás" – a kötet további tizenegy novellája a két keretelbeszélés közt bezárva sok tekintetben paradox módon széles skálán mozog. Van itt rövid, lírai történet (Trockij csontja), jellegzetes tárcanovella (Sakknovella), egy vitatható értékű, hét énekre tagolt, kisregény terjedelmű sci-fi (Taurus köd), melynek befejező éneke – Vörösmarty Emberek című költeményére való közvetlen utalással ("a három öreg sárkánynak a döbbenettől kihullt az összes foga, potyogtak a szuvas sárkányfogak, míg tele nem lett velük a Mari bácsi veteményeskertje […] nincsen remény, nincsen remény") – ígéretes zárásnak tűnik, ám a megelőző énekekből ez nem következik szervesen. A már a címadással, valamint itt terjedelme miatt nem idézhető alcímével az Esti Kornéllal dialógusba lépő Kilencedik fejezet viszont egy intertextusokkal gazdagított, remekbe szabott Kosztolányi-újraírás, igazi csemege: Esti bolgár kalauzzal folytatott párbeszédét parafrazálja, oly módon, hogy az elbeszélő ezúttal maga a kalauz, Dimó nagyapó, aki "a kandalló előtt egy téli estén, hintaszékében ülve, unokáinak népes seregével körbevéve" meséli el az egykori történetet. E novella jelentőségét növeli, hogy nem csupán a legfordulatosabb, legizgalmasabb szöveg, de bizonyos – gazdagon illusztrált – részleteivel (pl. szegény Borisz kutya leölésével, majd siskebabbá transzformálásával) már előrevetíti Cserna-Szabó mostanság olvasható írásait, különösen az Apám hasa-ciklus egyes darabjait, azok groteszk jellemzőivel, olykori bizarr humorával egyetemben.

Hasonlóan jelentős darab a Pretty woman című novella, mely egy valódi pretty woman élőbeszédet imitáló magánbeszédére épül – Juli "véletlenül" az öngyilkosságba kergette barátját, a cégnél megismert öregedő Lajost, aki gyermekkori, elfojtott (groteszk) titkának elmesélését követően akasztja fel magát a lány fürdőszobájában. A meglehetősen hosszú írás mindvégig kiegyensúlyozott, fordulatokban gazdag – nyelvi kidolgozottságban talán csak a Trockij csontja, fordulatokban pedig A halál és a Ladácska vagy a Smafu vetekedhet vele.

Cserna-Szabó András novellái kevés kivételtől eltekintve egyébként is igen élvezetes, könnyed – ám korántsem könnyű – írások, melyek ereje a fantáziában, az ötletekben, a mesei erejű fordulatokban rejlik, aminek sok esetben ugyanakkor a nyelvi-stiláris kivitelezés látja a kárát, nem szólva arról, hogy a novellák narrátorának nyelve többnyire élőbeszédszerű, ami gyakran megengedi a trágár fordulatok – sok esetben funkciótlan – alkalmazását is. A nyelvi hanyagság, néhol formai csiszolatlanság mindenképp a szerző szemére/tollára vethető, ámbár el lehet azon gondolkodni, feltétlenül szükséges-e olyan karakterű, hangvételükben ráadásul kivétel nélkül egységes történeteknek, melyek a Fél hétben olvashatók, felülstilizált regiszterben megszólalniuk. S minthogy mind az Apám hasa-, mind a Nagyhályog-ciklus novellái rendre megjelennek különböző folyóiratokban, lapokban, a kérdés lassan veszít aktualitásából.

Kiss László

Korábbi könyvkritikák: