„De én tényleg soha, sehol nem olvastam olyan utasítást, hogy a tudományos szövegeknek egyben nyelvileg feltétlenül unalmasnak kell lennie” - nyilatkozta Szilasi László egy interjúban, s az ő szövegeire tényleg nehéz ráunni. Talán azért, mert komolyan veszik ugyan tárgyukat, de mégsem akarnak mindenáron tudományosnak, egzaktnak és kiszámíthatónak látszani. Ez a játékosság, a felvállalt személyesség teszi igazán élvezetessé szövegeit, melyek nem is annyira tanulmányként, inkább esszéként olvasandók.
Szilasi László a JATE bölcsészkarán tanít irodalmat. Érdeklődésének középpontjában eleinte a régi magyar irodalom állt, de emellett gyakran fordul a magyar irodalom más korszakainak, köztük a kortárs irodalom szövegei felé. Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét? című tanulmánykötetével 1994-ben elnyerte a legjobb elsőkönyveseknek odaítélt Bródy Sándor-díjat. Magát elsősorban irodalomtörténésznek vallja, ám legalább ennyire foglalkoztatják irodalomelméleti kérdések is: szerinte ugyanis a történeti poétika és a dekonstrukció egymással összeegyeztethető fogalmak, az ő szóhasználatával élve: jegyesek. Megalakulása óta tagja a szegedi deKON-csoportnak, mely csoport egyik fontos törekvése a „klasszikus” szövegek újraolvasása, új értelmezési lehetőségek bemutatása. Évenként megrendezésre kerülő deKONferenciájukon Kármán József, Arany János, Mészöly Miklós, Esterházy Péter stb. egy-egy szövegét próbálták új szempontok szerint körüljárni. Az általuk közreadott deKON-KÖNYVek ezeknek az interpretációknak igyekeznek megjelenést biztosítani.
Szilasi László az MTA ösztöndíjasaként kezdett Jókai munkásságával foglalkozni. Most megjelent könyve az 1991 és 1994 között írt, és 1997 nyarán megvédett doktori értekezését tartalmazza. Célja - saját bevallása szerint - az volt, hogy feltárja Jókai saját regénypoétikáját, és ennek tükrében olvassa újra az életművet. A munka során aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem létezik egységes Jókai-olvasat, hogy egyszerre sok Jókai van. Ennek a sokféleségnek a bonczoló kés alá vételére, a selyemszálak szétbogozására tesz kísérletet Szilasi: véleménye szerint a magyar értelmezési hagyományban három, egymástól markánsan elkülönülő olvasásmód fedezhető fel. Az első szál, amit kultikus olvasásnak nevez, ahol az olvasó szent és érinthetetlen textust lát, igazi és egyetlen jelentést keres, és mentséget kíván alkotó és mű számára minden váddal szemben. A második, a kritikus szál a hibákat lajstromozza, a Jókai-szövegeket (általában hibás) regényekként olvassa. A harmadik szál a szerző saját, kommentárokban, elő- és utószavakban kifejtett önértelmezéseiből indul ki.
Megvizsgálva a Jókairól eddig felhalmozott szakirodalmat Szilasi legnagyobb problémája az, hogy ezek az olvasási hagyományok elmondanak ugyan valamit a Jókai-regényekről, de többnyire tartózkodnak az explicit jelentéstulajdonítástól. Szükség van tehát az újraolvasásra, új interpretációk születésére, és Szilasi olvas, újra és újra, nagy érdeklődéssel és élvezettel, ami kezd egyre meglepőbb lenni, hiszen Jókai regényei lassan már az ifjúsági irodalomból is kiszorulnak. Olvas, hol kultikusan (lásd a Hétköznapokról szóló szöveg), hol Jókai utasításaihoz igazodva (pl.: Három márványfej), hol pedig egy műfaj előírásait követve kritikusan (Szegény gazdagok). Ez utóbbi, „Oda alant lakik, aki azt mozgatja” című tanulmánya talán a kötet egyik legizgalmasabb szövege. A kritikus szál tanulmányozáskor ugyanis azt veszi észre Szilasi, hogy a Jókai-regények esetében felvetett "hibák" lajstromából kirajzolódik egy újfajta, eddig nem alkalmazott olvasásmód lehetősége. A lista ugyanis számos ponton mutat érintkezést azzal, amit Northrop Frye a románc műfajáról ír (a valóságban megszokott embereknél és környezetüknél magasabbrendű, már-már isteni tulajdonságokkal rendelkező hősök; apróbb „kalandokból” felépülő cselekmény, ahol a végső küzdelemben a jó mindig felmagasztosul; a mű egészén végigvonuló elégikusság és idill stb.). Fennáll tehát a lehetőség, hogy ha Jókai bizonyos szövegeit nem a regény, hanem a románc műfaji előírásait követve olvassuk, a hibák többé nem tűnnek hibáknak. Ezt az eddig még senki által végig nem járt utat igyekszik megtenni Szilasi a Szegény gazdagok románcos olvasatának létrehozásával. Tanulmányának (de az egész kötetnek is) fontos érdeme, hogy Szilasi nem tesz erőszakot egy elmélet érvényesítése érdekében a szövegen, elmélet és interpretáció kölcsönösen feltételezik egymást. Dekonstrukció és történeti poétika násza itt valóban létrejön.
 

Szilasi László eddigi kötetei:
Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét? JAK-Pesti Szalon, 1994
Lassú olvasás (Hárs Endrével közösen) Jate-Ictus, 1996 (deKON-KÖNYVek 7)
Kész regény, Gabriely György és Poletti Lénárd levelezése (Németh Gáborral közösen) Filum kiadó, 2000
A Kopereczky-effektus Jelenkor Kiadó, 2000