A XI. Budapesti Könyvfesztivál keretében megrendezett Európai Elsőkönyvesek fesztiválján Teslár Ákos Ezeket kidobtam című kötete képviseli a magyar alkotókat. Regénye úgy kezdődik, hogy az elbeszélő kidobja messiás-jelmezét, melyet a kölcsönzőben nem vettek vissza, s ha már ott van annál a bizonyos kukánál, hát önmagát is kidobja. Hátha jobb lesz. S hogy a történet ne akadjon el már az első oldalon, a kukából kimászik a másik Én, hogy megírja önnön fejlődéstörténetét, ezt a regényt. Vagyis így indul majd, hosszas bevezetések után, melyek az olvasót türelmetlenné teszik, kissé megijesztik, de legalábbis minden eshetőségre felkészítik. Ám funkciója elsősorban az, hogy az elsőként megjelenő elbeszélő szellemes öniróniával eltávolítson önnön magától (vagy kitől?), az első fejezetben felbukkanó narrátortól – s egyben bizalmasává tegye olvasóját, aki mégis képes lesz mindvégig távolságot tartani. Mert ha komolyan kellene vennie mindent-mindent, nehéz dolga volna.

Nehéz dolga, elsősorban azért, mert nem szívesen keveredünk bele újra kamaszkorunk kibogozhatatlan problémáiba, s habár megértően kísérjük figyelemmel a Teslár-én(ek) útját a felnőttkorba, de csak ezzel a távolságtartással.

A jelmeztől és egyik énjétől megszabaduló elbeszélő a hűség és árulás, önazonosság, skizofrénia és tisztogatás, abszolút igazság, írás, alkotás kérdéseit járja körül, s ez elsősorban filozófiai fejtegetések sorává teszi a regényt. Ám ezen elmélkedések legtöbbször túlírtak, didaktikusak, ezért unalmasak is, s a szöveget is szétfeszítik. Viszont azok a részek, amelyek tömörek, frappánsak maradnak, és elkerülik a mesterkélt metaforizáltságot, telitalálatként hatnak, főleg Fiszterdisz novellái. A regény attól lesz túlzsúfolt, hogy a közléskényszer mindent beleírat a szerzővel ebbe az egy szövegbe, mintha több regényt már nem írhatna. (Pedig fog – ezt ígéri a búcsúzáskor.) Az írás eufóriája ragadja el a szerzőt, de oda, ahová már lehetetlen követni. A létkérdéseket, morális tematikát boncolgató szövegrészek közt azonban az ezeket a fejtegetéseket életre hívó epikus történet is elő-előbukkan.

"Ha megfeneklettünk a filozófiában, még mindig rendelkezésünkre áll egy történet." (p. 83.) Ez pedig elsősorban a szerelem története, amely Esti Patak csalárdságáról és Teslár szenvedéseiről szól, de egyben a barátságok története és a selejtes ének leválasztásának, s új életének története. Az élet rendszerezéséhez és az öntisztogatáshoz szükséges a felidézés, az emlékezés, minden használható gondolat, világnézet beépítése és az alkalmatlan ego-részek kiselejtezése, vagyis a kidobás gesztusa. A regény címére már a mű legelején magyarázatot kap az olvasó: az elbeszélőnek az alkalmatlan, felnőtt-létbe át nem vihető, vagy épp más okokból terhes énjeitől kell megszabadulnia, de a művészfájdalomtól, a rossz költeményektől ugyanúgy. Teslárról leválik az Ős-Teslár, aki Lovag néven éli tovább életét (ő az egyetlen életképes ego), s külön regénye lesz a regényben, ahol végre megtalálja a boldogságot. De Teslár kidobja az Ülő Férfit, aki a szenvedés megtestesítője, a Szomszéd Ént, az alkotót, aki ugyanazt a regényt írja, mint az eredeti én, legalábbis nagyon-nagyon hasonlót, az Ágyas Férfit, aki a szexualitásban látja élete értelmét. Végül a kidobás gesztusának esik áldozatul a kidobás gesztusa is, hogy azt a befogadó mozdulat váltsa fel.

Bonyolult szerkezetű regénnyel van dolga az olvasónak és nem csak a már említett elmélkedések miatt, amikor újra és újra elejtődik az elbeszélés fonala, hanem azért is, mert azt sem lehet biztosan tudni, hogy ki is az elbeszélő. Mert egész nagy, magát Teslár Ákosnak nevező elbeszélő-halmazzal állunk szemben (és persze ott van még az Elbeszélést Előremozdító Személy, aki nem is szükségképp tartozna ehhez). Ki írja a regényt valójában? Ez a kérdés teszi igazán izgalmassá a művet.

Mert valójában nem a szerelemről szól a könyv, hanem az írásról, az alkotásról (amelynek része egy modern Pygmalion-történet, az ideális nő megteremtése is). És bizonyos értelemben ezzel összefüggésben a skizofréniáról – hihetünk a szerzőnek, aki már a bevezetőben figyelmeztetett, hogy könyvének ez lesz a fő témája. A beemelt szövegek (Weöres Sándor, Milan Kundera, Luigi Pirandello, Joseph Heller, Kurt Vonnegut szövegei – de a rejtett utalások ugyanúgy), a szövegek indukálta gondolkodás, az epikáról, líráról, egyáltalán az irodalmi művek megteremtéséről, különválásukról, létjogosultságukról való elméletek (ó, magyar szak!), meg a grafománia mind, mind ezt erősítik.

A regény végén a kiselejtezett én-ek bosszút forralnak, és agymosást hajtanak végre az elbeszélőn, aki ezt természetesen előre tudja, hiszen ő írja a regényt, s legszívesebben menekülne az agymosott nemlét elől. Szeretné félresiklatni a szándékot, de ez lehetetlen. Ismét kettéválik a személyiség: Időnézőre és Időélőre bomlik szét.

"A legfontosabb kérdés, amit nem tudok megválaszolni: miért kezdtem el, ha tudtam hogy véget ér? A húsevő-koncertet, a hölgy megteremtését. Mi teszi létjogosulttá a könyv fejezeteit, amit az író álságos, megjátszott tudatlanságban adott elő?" (p.237.)

Hatalmas játék veszi kezdetét ebben a visszaszámlálásban, (a regény az elsőtől a huszonnyolcadik fejezetig, majd huszonnyolcadiktól az első fejezetig tart) igazán ekkor válik izgalmassá és letehetetlenné a könyv, (sikerül-e megmenekülnie az elbeszélőnek, hogyan ér véget majd a szöveg), s az olvasónak meg kell fejtenie a fenti kérdést, s az agymosás utáni én azonosítása is rá vár.

Mindenesetre valaki (?)a végén azzal az ígérettel búcsúzik, hogy hallunk még róla.

Takács Nóra


Teslár Ákos: Ezeket kidobtam
Ab Ovo – Budapest, 2004

Kapcsolódó link:
Az Ab Ovo honlapja
Információk a könyvfesztiválról a Literán