napi online kultúra és tudomány

KÖNYV
Édesbús
Závada Pál: A fényképész utókora
Budapest, Magvető Kiadó, 2004.


Závada könyveit érzelmi kötődések határozzák meg. Kis közösségek történeteivel képezi le a nagy közösségek történetét, de ezzel nem kirekeszt, hanem egy megtalált otthon akolmelegébe vonja be az olvasót, aki még úgy is földinek érzi magát, ha valójában nem is az. A regények világában ez a kinyilvánított kötődés és hűség a lényeg: az egyetlen közösséghez egész életen keresztül való tartozás determináltságának felemelő érzése.

A Fényképész utókorának a legfontosabb témája ismét a hűség. Egy élet: az egy város, egy szerelem és egy barátság. Egy íz kísért végig Závada regényein is, vágyódásból, emlékezésből és beteljesületlenségből gyúrt édesbús szívfacsarodás. A Jadviga párnája egy lebilincselően szép szerelemtörténetét helyezi Orosházára, és bár nyoma van rajta annak, hogy a szerző szociográfiával, antropológiával is foglalkozott a megírásakor, ez az érdeklődés csak még dúsabbá teszi az olvasó kulináris élvezetét egy új ízt ízlelve. A Fényképész utókora - mivel a fent említett tudományágakban kutakodók a hősei - már a regény történetének felszínén szerepelteti a szociográfiai vizsgálatok kérdéseit és eredményeit, és egy kimódoltan rafinált szerkezet segítségével több évtized eltolódással csillogtatja meg a vizsgálódó szemek tükrében a megvizsgált sorsokat - amelyek ugye mind egy merítésből származnak. Egy fotóból indul el a történet: falukutatók érkeznek a helyszínre, és amikor a fénykép hátterében álló garabolyos néni unokájának kezébe kerül kalandos utakon újra a fénykép, komótosan végigjártathattuk mi is pásztázó tekintetünket rajta, de úgy, hogy most már a rajta szereplők lemenőinek-felmenőinek életéről, életének hazugságairól, jellemhibáikról, kedvenc ételeiről is bőven van tudomásunk. A szálak a végén szépen összeérnek, és közben van egy szerethető, szeretendő majdnem-főhősünk is, Koren Ádám, akivel végigélhetjük, ízlelgethetjük a sóvárgó nagy szerelem minden fontos ízkombinációját: az első pillantást, a több évtizedig tartó várakozást, a váratlan közelsodródást és a távolról figyelést, más nőkkel való kényszeredett vigasztalódást, majdnem beteljesülést és teljes veszteséget. Korenre jó figyelni, érzelemgazdag ábrázolásában csak egysíkúan leírt kielégülései hervasztóak.

Elő a farbával: a Fényképész utókora gyengéje - a fent említett érzelemgazdagsággal szemben - az egysíkúság és modorosság. Olyan, mintha ezek ellentmondanának egymásnak, de nem. A szerkezet kimódoltsága mellett van még Závadának egy ötlete, mégpedig az, hogy hőseit mindig egy többes szám első személyben (mi) beszélő férfi vagy nő figyeli. Ez hol sofőr, hol szomszéd, hol ávós tiszt, hol prostituált, és miközben érzem az ötlet jogosultságát, hogy ezek a figurák valóban olyanokat figyelnek, akik közülünk egyek, hogy nem kivételesek semmilyen szempontból, és hogy az ismerősség ilyen apró megfigyelésekből, elkapott szavakból, árulkodó gesztusokból tevődik össze, hogy a lelki rokonság felfedezése mindig ilyen kívülálló pillantásokból áll össze, ahol idegenként következtetünk - tulajdonképpen pontosan - arra, ami belül történhet; ez a forma mégis újból és újból megakaszt és kizökkent. Egy érzelemdús és lelki közösséget kovácsolni vágyó szövegben nem szerencsés egy ilyen folyton máshová helyezkedő nézőpont, szétzilálja a figyelmet, és eltávolít.

Távol vagyok Závada mondataitól is, ettől az avítt modortól. Folyton éreznem kellett, hogy más nyelvet beszél, mint én, folyton át kellett hidalnom ellenérzésemet ezekkel az érzelmileg telített, atmoszférateremtő szándékkal formált mondatoktól, és volt, amikor belefáradtam, és nem mentem utána.

Kissé fáradt regény a Fényképész utókora, le-letettem türelmetlenül, de azok, akik hűségesen visszajárnak egy szerzőhöz, mert szeretik világának ízeit, ismerősökre fognak lelni.

Helmeczi Hédi


Kapcsolódó link:
Závada Pál a Kortárs Irodalmi Adattárban
A Litera.hu ajánlója
Závada Pál a literán a regényről
Závada új, Szólj anyádnak, jöjjön ki! című darabja a Szolnoki Szigligeti Színházban
A Magvető Kiadó oldala




Korábbi könyvkritikák: