A Műcsarnok, a Trafó és a MU Színház elsősorban programajánló funkcióval bíró weboldalainak minőségi - tartalmi és formai különbségeiben nem is az egyes intézmények sajátos profilja tükröződik, mint inkább eltérő kommunikációs filozófiájuk és gyakorlatuk. Míg a Műcsarnok inkább érzi hangsúlyosnak, hogy az Interneten is az általa támogatott és bemutatásra szánt fiatal magyar média-művészet megjelenhessen, mint hogy látogató-barát szolgáltatást nyújtson, és a forma sokkal nagyobb szerepet kap, mint a tartalom; a Trafó lemond a legfrissebb webdesign trendek kínálta lehetőségekről, és főként az olvasóhoz, mint potenciális közönséghez szól. A MU számára pedig talán az lehetett az irányadó, hogy az esztétikum, illetve a kreativitás és szellemesség uralkodjon a használhatóság és a pontos önmeghatározás felett. Az alternatív, projekt-szerű megjelenési forma gondolatához igazodik, melyből elsősorban az tetszik ki, hogy a MU-nak nincs saját, kommunikálható, vagy kommunikálni való arca, viszont van egy ügyes kiadványtervezője, akire viszont teljes egészében rábízza, hogy az milyen arcot teremt a MU-nak.
A Műcsarnok honlapja első látásra egy videojátékot idéz: tiszta flash honlap, egyik nagyon látványos és praktikus eszköze az egér, melynek mozgatásával pici, kék saját magunkat ide-oda terelgethetjük a Műcsarnok alaprajzában. Az alapötlet szuper, csak öncélú, mivel a gyengébb teljesítményű gépeken, illetve a rendes telefonvonallal és nem ISDN-nel vagy ADSL-lel internetezők számára valószínűleg nagyon lassú, akadozó az átvitel. Furcsa az is, hogy nemzetközi kitekintésű intézmény lévén, mégsem hozzáférhető a honlap angolul vagy más nyelven. Azonban tegyük fel, hogy kizárólag magyar és fejlett technikai környezetben ülő látogatók keresik fel a honlapot: ők vajon miért teszik ezt, miről szeretnének információt? Nyilván aktuális és elkövetkezendő programokról, a kiállító művészekről, járulékos projektekről, az épületről, esetleg a munkatársakról; ezek a rovatok meg is jelennek a honlapon, csak sajnos a valós tartalmat hordozó szövegblokkok le vannak nyomva a látványtervvel szemben, a képernyő alsó felében futnak - jó esetben -, ha a föl-le-mozgató funkciót ellátó nyilak egyáltalán működnek.
Az alaprajzba rejtett rovatok – Könyvek, kiadványok; Az épület; az egyes termekben aktuálisan kiállító művészekről szóló információs blokkok, Programok, Belépődíjak, Munkatársak mellett négy elkülönített tartalmi rész található. A tévesen értelmezett Fórumot nem moderálja senki, és valójában kimerül a méltató és méltatlankodó olvasói, látogatói levelekben. Óriás és ékszerész: kellemetlen észrevétel, hogy az egyik régi hozzászólás felhívja a figyelmet, hogy a Könyvek, kiadványok rovat címéből kihagytak egy betűt, ám a rovatcím azóta is változatlanul: Könyek és kiadványok.
Az Eseménynaptár scroll-os felülete meglehetősen sötétre sikeredett, a piros fényként világító konkrétumokra kattintva mégsem leszünk okosabbak, sajnos a megfelelő információt már nem nyitja meg a program, a februári rendezvények, kiállítások pedig még egyáltalán nem kerültek fel. A Velencei Biennálé tavalyi anyaga viszonylag behatóan megismerhető, a kiállító két kortárs művészt viszont behatóbban, ezzel nincs is semmi baj, maximum, hogy rendkívül lassú, nehézkes a mozgás és adat-betöltés. A Linkek-hez vezető glóbusz csak ígéret. Remek linklista lehet ugyan, bár nem sikerült átvergődnöm rajta, mivel a megnyitott helyek szintén csak a képernyő alsó felében láthatók, ami persze minimális. Az oldalakon képtelenség szabadon mozogni, és sajnos a visszalépés gombbal sem sikerült újra a Műcsarnok eredeti tárhelyébe kerülnöm.
Zárlatként valami pozitívumot azért kiemelnék - ha nem is tartalmi, inkább formai elem -, az oldal általam kedvencnek minősített poénja: a Munkatársak „gomb", azaz a pillanat, amikor a Műcsarnok munkatársait szimbolizáló sárga figurák barátságosan - leginkább a csocsó védősorára emlékeztető módon - feltartóztatják a kék színű látogatót. Nem tudom, ezek után a valóságban is ki akarja-e próbálni mindezt a virtuális látogató?
A KonTextus értékelése: 7/10
A Trafó tere is megjelenik vizuálisan a honlapon, ugyancsak utalásszerűen, elrejtve a háttérben, de felismerhető a sok alkotó nevéből összeálló felület, ami a Trafó előterének sajátja. Ez a honlap statikus, nem igyekszik médiaművészeti termék lenni, pusztán tájékoztatás és ismeretközlés: minden, amit a házról tudni kell. A klasszikus általános bemutatkozás, elérhetőség/megközelíthetőség, programok, linkek típusú tartalmi struktúrával – de ez az igazi kommunikációs cél is, nem több és nem kevesebb, mint hozzáférhetővé tenni az intézményt mindenki számára. Itt még az érdeklődő külföldiekre is gondoltak a honlap szerkesztői, ami el is várható, hiszen a nemzetköziség a gyakori vendégjátékoknak, csoportos kiállításoknak, koncerteknek köszönhetően eleve benne foglaltatik a Trafó filozófiájában. Ha van viszont formai, tervezői fogás, ami kiemelhető, és kiemelendő, az az aprólékos, de kissé ötlettelen átgondoltság – a kék szín uralma mindenekfelett, a kedves, bár nehezen kivehető ikonok és az egérre megelevenedő színek. Gyenge próbálkozás a Trafó mint épület értékeinek rossz minőségű fotókon való bemutatása: kvázi séta ürügyén, és sajnálatos, hogy nem tudhatjuk meg, kiknek a munkája rejlik a számos izgalmas program mögött. Úgy látszik általános gyakorlat, ez a MU Színház esetében sincs másképp, hogy a programok csak az aktuális hónapig tekinthetőek meg, ez biztos arra is utal, hogy a közönség zömét nem az Internetezőkből nyerik – elképzeléseik szerint.
Ami program viszont megtekinthető a honlapon, arról nagyon teljes és részletes leírást olvashatunk, ami azt igazolja – főként ismerve a Trafó egyéb kommunikációs anyagait, plakátjait és szórólapját -, hogy az intézmény professzionálisan, megbízható és igényes módon végzi a promóciót, hasonló hazai intézmények közül talán a leghatékonyabban is. Még egy pontja van a honlapnak, amit különösen kiemelnék: a linkgyűjtemény, amely európai vagy amerikai kulturális intézmények, kiállítóterek és táncegyüttesek, táncszínházak weboldalait sorolja fel, országonként betűrendben, nyilván nem teljes, de kimerítő részletességgel. Érdemes rájuk áldozni egypár órát, már csak azért is, mert egyből kitűnik, bár valahol hihetetlen, hogy milyen színvonalas is a hazai online kultúra és művészet.
A KonTextus értékelése: 8/10
A MU Színház honlapja a fentiekkel szemben maximálisan programorientált és látványközpontú. A Műcsarnokéhoz hasonlóan full flash oldal, amit még zenei aláfestéssel is megdobott a kreatív tervező, sőt akár háromféle zenei anyagból is választhatunk. Én leginkább a zene nélkülözését választottam hosszútávon. Sok részletezni való nincs az oldallal kapcsolatban: szép, bár túlságosan vegyes és egyenetlen, zsúfolt vizuális benyomást kelt, amit a sikeres sárga – fehér - fekete színvilág sem tud egységesíteni, pedig az - nem lebecsülendő – összhangban van a nyomtatásban is megjelenő havi programmal. A példa egyébként arra is bizonyítékul szolgál, hogy ami nyomtatásban, statikus állapotban esztétikus és vonzó, nem feltétlenül ismételhető meg ugyanolyan eredménnyel a neten. Ugyanaz a probléma a használhatósággal, mint a Műcsarnokénál, a tartalmi rész, ahol a lényeges információk futnak, nagyon kicsi felületre szorítkozik, itt is hangsúlyeltolódás van a formai ötlet megvalósításának kényszere és a tartalmi funkció ellátása között. A tartalom egyébként sem erőssége a honlapnak, ahogy fent már említettem: a tánckurzusokon, a programokon és az azokhoz tartozó stáblistákon, támogatókon és leírásokon kívül semmit nem tudunk meg magáról az intézményről, amely teljesen az előadóknak és a látványnak adja át a teret – virtuálisan és a valóságban is.
A KonTextus értékelése: 6/10
Karvalits Ivett
