napi online kultúra és tudomány

MÉDIA
Pénzt, pasit, pozíciót
A Szex és New York a viasat3-on


A tévében a csatornák között szörfölve rákapcsoltam a Mónika-showra, amiben a „két nőt szeretek” volt a téma. Egy hetykén pofátlan pasi („mit kell itt megbeszélni, ez teljesen korrekt”) mellett egy ehhez a műsorhoz képest meglepően kulturált meg egy elég csinos nő ült. Mindketten fegyelmezetten szekundáltak a méltatlan helyzetben, ahelyett, hogy közös megegyezéssel elküldték volna a francba a háremet fenntartó basa szerepében tetszelgő hóka villanyszerelőt. Mi ez a sodródás és elszenvedés? Hol a tevőleges alakítás? Mire való az egész női újság-, könyvírás, filmkészítés, hogy még erre se tudta megtanítani ezt a két szerencsétlent? Helen Fieldingtől ironikus rálátást tanulhatnának, a Cosmopolitantől a hedonizmust, Terézanyutól meg azt, hogy a hagyományos, férfiakat bármeddig tűrő, elviselő, kiszolgáló mártírattitűd ha a férfiaknak jó is, a nőknek soha. Ez ma már passzé és általában nem is kifizetődő, mert egy önmagát korlátozni tudó és felelősséget vállaló férfi kellene hozzá, ami (ugye szinglik?) ritka madár.

Egyáltalán: mért nem nézik a Szex és New Yorkot, ami - ha minden igaz - a fentieken kívül még a sorozatfüggőségre is megoldás? Kizárólag női szemszöget használ, tehát sorsközösséget teremt, mintát és vigaszt ad, és megteszi helyettünk, amit mi nem tudunk vagy nem merünk: nyílt tűzön sütögetik az egész férfinemet az egyenként elkövetett gyalázatokért (ld. fent). Különben is, a sorozat főszereplői az új nők, akik azért ilyenek, mert mi mindannyian ilyenek akarunk lenni. Győztesek, csinosak, nem a pasikkal, hanem egymással szolidárisak. Nem csak egy barátnőjük van, hanem - mint a sorozatban - minimum három, a társadalom - anyagilag is - megbecsült tagjai, és ha már ott a hatalom az övék, párkapcsolataikban sem alkusznak meg. Inkább lemondanak a szerelemről. Az élvezetről soha, tehát színes és változatos szexuális életet élnek. Férfiről soha nem beszélnek tisztelettudóan (minimum: „önelégült sótlan barom”), megbocsátóan csak homokos haverjaikról, szeretettel pedig csak egy csúnya kis balfékről, aki romantikus, érzékeny lélek, meg is kérdezik tőle: ”te buzi vagy?” A csevegés ezen kívül vagy élveteg, vagy pimaszul gúnyos. Tükörképe a férfiak hasonló viselkedésének és dumájának. Ha te úgy, én is úgy. Tromfolnak, visszavágnak, nem hagyják magukat.

A férfiakat tipizálják. Két csoport már megvan: melegek és balfékek. Az egyes sorozatrészek a különböző gyarlóságaikat veszik tematikusan végig: a férfi, aki manökenekért rajong; a férfi, aki barátnőjét/feleségét egy pillanat alatt cserbenhagyja, ha az hátatfordít, aztán téged is, ha amaz visszafordul; aztán jönnek a fiatalabb szeretők, öregebb szeretők, mániáikba zárult entellektüelek, kétoldalú párbeszédre képtelen monologizálók, etcetera, etcetera. Kinek nincs hasonló gyűjteménye? És ki nem szeretne ezeken a kínos-keserű tapasztalatokon inkább vihorászni, mint fogat csikorgatni?

Grecsó Krisztián már hiába ijedezik a Joyban, hogy az új, magabiztos és sikeres nőtől lekonyul, és hogy egy férfi akkor kemény, ha egy nő megalkuvó, a kultusz már kész van. Európában is minden valamirevaló női lap ezzel van tele. A szereplők divatot csinálnak, gúnyos beszólásaikat csillogó szemmel adják tovább egymásnak a csajok, akik a négy jól kidolgozott nőtípusból biztosan ki tudják választani, kivel azonosuljanak leginkább. Kaptak egy csomó díjat, új szériát készítettek - hiszen az anyag, amihez nyúltak, kimeríthetetlen -, és győzik humorral, iróniával, gúnnyal. A végeredmény az, hogy a szinglik egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy életformájuk ne periférikus, hanem társadalmilag elismert legyen, ahogy az agglegényeké már évszázadok óta az. (Ahhh, Anyegin!). Mivel itt azért szórakoztatóiparról van szó, a sorozat rétegzettsége természetesen alatta marad a fent említett irodalmi műnek. Kissé felszínesecske, de kit érdekel ez? És ha más nők nem is dimenzionálják annyira túl, mint én, és ingvasalás, pelenkázás, vacsorafőzés közben röhincsélnek a sorozaton, akkor is betölti egy fél órára a feladatát. Azaz: felszabadít.

Helmeczi Hedvig




Korábbi kritikák: