A Gödörben volt valami kétes zenei értékű, ám szórakoztató koncert-happening. Barátok voltak ott meg részegek, az utóbbiak egyike térdét csapkodva így hörgött föl: ez már annyira szar, hogy jó. Szóba elegyedtünk. Az asztalán ismeretlen színes oldalak itták a sört magukba: volt tehát valami közös az emberben és a lapban már akkor is. Belelapoztam a málló papírba. FONTOS!, ezt nyomták a címlapra, gondoltam, nyilván nem véletlenül. Rögtön politikára asszociáltam - mi más lehet ennél fontosabb? De valami nem stimmelt. Olyan barátságosan koszos volt az egész, roncsolt képek és betűk, melyekből hiányzott a steril fontoskodás. A belső oldalon sem volt hangzatos című vezércikk vagy kolumna-igazság, hanem egész oldalas, tetszetős, színes képek. Aztán továbblapozva betűk is jöttek, melyekből futólag összelegóztam magamnak párat: "Csocsó, a csukló bölcsője", "elmebaj", "marihuána a patikában", "gyep", "kukaki laci", "villanybirkák", "antal nimród", "rakenroll". Ahha. A részeg még annyit böfögött erre, hogy ő is írt bele, bele a Fontos!-ba, de mivel ez az ő példánya, nem adhatja oda. Ennyiben maradtunk.
Hányszor mondja az ember magának valami újjal kapcsolatban: Ó, ezt megveszem, megnézem, kivárom, ott a helyem, mert nekem ez fontos, igazán fontos, utána meg baszik rá, mert ő ilyen, mindenki ilyen, csak hiszi, hogy fontos. Ennek a lapnak mégis utánamentem. Látni kellett volna az újságárusok arcát, amikor megkérdezem tőlük: Csókolom, Fontos! van? Aztán egyszer csak volt. Lett. És van azóta is, sorrendben a hatodik. Egy elvileg havi lap, gyakorlatilag kéthavi, ami önmagát városi túlélőlapként definiálja. Miért is?
Apropó kép (először úgyis ezt fogadja be az ember): a Fontosra jól kitalált képi világ és külalak jellemző. Már az első számban sem volt semmi érezhető a frissen induló lapok megalkuvásaiból, vagy ötlettelen szárnypróbálgatásaiból, ami pedig oly jellemző a friss, nyomtatott sajtós felhozatalra. Valaki nagyon tudja itt, hogyan kell egy városi lapnak kinéznie. A reklámok tetszetősek, a vizuális elemek pedig direkt kaotikusságukkal otthonossá teszik az oldalakat. És azok az apró részletek, ugye, amikről a legtöbbször szeretnek megfeledkezni a designerek: a jól kiválasztott, egyszerre puritán és modern betűtípus, az okosan kiemelt címek és repülőmondatok, a rovatok szimpatikus, de nem sulykolt fejlécei vagy a kenyérszöveg fantáziadús képbe gyurmázása. Mindezek emelik az egyszerű olvasnivalót egy túlélőlap szintjére. Csak egyetlen példa arra, hogyan lehet ily módon előnyt kovácsolni a hátrányból: a karácsonyi szám középső oldalára vagy nem érkezett meg a cikk, vagy a nyomda szúrt el valamit, a lényeg, hogy ott álltak négy oldal hiánnyal. Erre valaki kitalálja, hogy a középső oldal legyen csomagolópapír. Ennyi. Két ember ajándéka fért bele ebbe az egyszerű ötletbe.
A jól kitalált tipográfia az első sikeres ötvözete az interneten megszokott, letisztult, logikus szerkezetnek és az offline, zizegős formának. A vegyes oldalakon, ahol akár több rovat aktuális írása is szerepelhet, a szövegek lekerekített, megszínezett ablakokban különülnek el egymástól, melyek saját, „gombszerű” fejléccel vannak ellátva. Az írások és a képek mérete azonban nincsen megkötve, mint a neccen, így a terjedelmesebb interjúk, vagy a rövid szösszeneteket körbefolyó képek akár két oldalon is elterpeszkedhetnek, és terpeszkednek is. Ettől lesz a lap kinézetre egyszerre szellős és áttekinthető, izgalmas és otthonos. Néha azonban előfordul, hogy a design-hoz passzintott tördelés megakasztja az embert az olvasásban, mert át kell szemmel ugrania egy vizuális elemet a folyó szöveg közepén. Az is előfordult már, hogy bizonyos betűk egyszerűen nem voltak a lapban. A mostani szám például kiutálta a hosszú Ő-t. Maradt még javítanivaló bőven!
A fentiekből talán az olvasható ki: 198 forintért 60 oldalnyi, szépen nyomott csomagolópapírt kapunk. Csomagolópapírral azonban nem lehet túlélni ezt a sűrű gebaszt, ami itt van. A Fontos! befele is figyel. És ez több értelemben is igaz. A cikkek szerzői nem gyomlálják ki saját magukat szavaikból, nem törekszenek feltétlen objektivitásra, hanem képesek saját gondolattal és véleménnyel beszélni egy városról, egy könyvről vagy egy ételről. Az a fajta egyéni hang ez, amitől ma a legtöbb közíró irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől - legmélyebb tisztelet a kivételeknek.
A Fontos! földalatti lap, s mint ilyen, abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem kell a föld felettiekhez szólnia. Az underground kultúra azonban napjainkra annyira szerteágazó lett, hogy nem lehet, de nem is szabad egy kalap alá venni a dj-t, a független filmest, breaktáncost és a cipő-műalkotás létrehozóját az underground jelvényének nevében. De mivel nem szaklap létrehozása a cél, ami csak a dj-knek vagy csak független filmeseknek szól, olyan szerkezetet talált a Fontos stábja, mely a tömegkultúrától megcsömörlött dj-nek és független filmesnek egyaránt érdekessé tehet egy ilyen lapot. Ezt a célt szolgálja a tematikus jelleg is. Ha a jelszó tánc, abban benne van a kortárs tánc, a break, a hip-hop, a kung-fu és a capoeira kultúrája, a békebeli táncos bálok, a testbeszéd, a rajzolt mozgás, a balett, a társas táncok, a hastánc, és bármi, ami akár érintőlegesen kapcsolódik a tánc tárgyköréhez. A címlap jelszava felszabadít.
Egy-egy szám tengelyét a számos interjú képezi. Ezek nem is elsősorban mélységükkel, sokkal inkább jól megválasztott fókuszukkal és időzítésükkel válnak érdekessé. A filmes Antal Nimróddal a Fontos! 2003 szeptemberében beszélgetett, három hónappal a Kontroll berobbanása előtt. MC Senaról decemberi interjújakor még keveset tudhattunk, azóta lemeze jelent meg, és ma már mindenki ismeri a cuki csoki nyuszit. Vajdai Vili is ebben a számban beszélt talán először készülő, Elektroshowk című TÁP Színházas produkciójáról. És ha a kérdések nem is mindig magasröptűek, és az interjú kissé fésületlen is, a lényeg mindig benne van: megismerünk egy érdekes embert, munkáit, terveit, világlátását. Ehhez pedig se sztártőzsde pontok nem kellenek, se politikai korrektség.
A píszíség egyébként sem jellemző a túlélésért küzdőre. Ne lepődjünk meg tehát (illetve de, majd fogadjuk el), ha a hírekbe, cikkekben finom vagy leplezetlen kiszólások zárják a szöveget. Ne olyanokra gondoljunk, hogy minden zsebpiszok mondjon le!, vagy zsírkréták haza!, sokkal inkább a szerző személyes megjegyzései ezek: "Mignont a színházi büfébe!", vagy mondatnyi fricskák egy mondatnyi helyen: "Ben Affleck szerint Jennifer Lopez szar az ágyban. Nem vagyunk bulvárlap, úgyhogy a részletekre nem térünk ki."
Ha pedig bárki azt gondolná, hogy az ilyen partizánakciók mögött elveszik a közszolgálat, annak elárulom: a lap életben tartja ezt a fontos feladatot is. Bőséges és nagy merítésű kultúrális ajánló áll az olvasó rendelkezésére, aminek ugyan a lap bizonytalan megjelenésének köszönhetően az egyharmada elavult, a többi viszont szolgálhat érdekességekkel. Állandó könyv-, film és lemezkritika-szösszenetek terelgetnek minket a helyes, pontosabban a vállaltan helyesnek gondolt irányba.
Egyik kedvencem a LENNI nevű gasztrorovat, amibe a túrógombóctól a sült tőkehalon át a sajtos melegszendvicsig minden jöhet, mert praktikus. Sajnos egyet sem csináltam még meg, de ha megpróbálnám, biztos sikerülne. A Gépnyom rovat computerizált világunkat hozza tegező viszonyba: érdekes weboldalak, lehetőleg a főtémához kapcsolódóan, technikai újítások, praktikus eszközök bemutatása. Nem nagy szám, pont elég.
Másik nagy kedvenc a Gyep rovat, mely nem csupán környezetvédelmi aktualitásokban utazik, és ha nem süllyeszt tankhajót a Greenpeace, akkor üresen hagyják, hanem apró, ám fontos tudnivalókkal, beszélgetésekkel és ötletekkel egészíti ki a civil szervezetek felkiáltójeles mondatait. Tizennégy pont például a környezettudatosabb élethez, melyben igenis benne van az, hogy ne vegyél el olyan szórólapot, amire úgysincs szükséged, és húzd ki a telefontöltődet, ha éppen nem használod. Kukaki Laci meg folyton lázad 1000 karakterben, környezet tudattalanul tépi, amit ér, és a legtöbbször igaza van.
Mindezzel együtt a lap elég szűk olvasói réteget lőtt be magának. A Fontos!-t tehát kizárólag azoknak ajánlom, akiknek feláll a hátán a szőr az „Úgy gondoljuk” kezdetű mondatoktól, a négyzetrácsos füzetben kiamőbázott zenétől, az unalmas arcoknak feltett unalmas kérdésektől vagy a gépies fikázástól, és leragad a szemük a keretes fotók láttán, és nem akadnak fenn attól, hogy egy igazi (esetleg nyegle, fellengzős vagy csak szimplán alkoholista, de mindenképpen igazi) ember szól hozzájuk a lap mögül. Asszem, azért egyre többen vagyunk ilyenek.
Barabás Dániel
A FONTOS! STÁBJA
Alapítók:Süveg Áron, Glódi Balázs, Mátis Inez, Kenczler Márton
Főszerkesztő:Kenczler Márton
Szerkesztő:Vértessy Zsófi
Kapcsolódó link:
A Fontos! honlapja
