napi online kultúra és tudomány

MÉDIA
Stand up! Sit down!
Az 5. Humorfesztivál döntője


A hazai humoriparban nem túl nagy a fluktuáció. Jelzi ezt az is, hogy a Magyar Rádió csupán nyolcévente rendez humorfesztivált. Aki itt egyszer elért valamit – például Farkasházy Tivadar, Nagy Bandó András, Markos György, Nádas György vagy Maksa Zoltán –, az a mai napig a humor pápájának számít, függetlenül attól, hogy kicsit is vicces-e még, amit csinál. Március óta követhettük figyelemmel a rádióban a humorfesztivál két – szerzői és előadói – kategóriájának selejtezőit, hogy aztán június végén megszülessen a döntés, kik ülhetnek 2006-ban a Magyar Humor Trónjára.

A rádiókabaré különös humor-rezervátum, egyszerre óvja a műfajt, és teszi végtelenül lapossá és belterjessé, miközben a kerítésen kívül a kereskedelmi tévék pénzes farkasai ólálkodnak. Az új arcok, Litkai Gergely, Bödöcs Tibor vagy Kőhalmi Zoltán, akik az elmúlt években érdekes színt tudtak hozni az egyébként közhelyes, taplószárazságú és gyakran fájóan sztereotip rádiókabaréba, ma mind bedolgozói valamelyik kertévés vicces műsornak. 2006-ban azonban a teljes magyar humoripar jövőjébe nyerhetünk betekintést az 5. Humorfesztivál jóvoltából.

Ehhez képest Farkasházy Tivadar az előadói döntő nyitó konferanszában így fogalmaz: „A Humorfesztivál próbatétele kizárólag az, hogy kiket veszünk fel a Céhbe, akikről nagy bizonyossággal azt merjük állítani, hogy meg fognak élni ezen a pályán.” Érdekes felfogás, mostanáig azt hittem, hogy a humort azért szeretjük, mert röhögni lehet rajta, és nem azért, mert egzisztenciát lehet rá alapozni. De hát így működik a Rádiókabaré, az egykori győztesekből állandó szerzők és fellépők, konferansziék, szerkesztők, később pedig főszerkesztők, lapalapítók, legvégül atyaúristenek lesznek. Ha így kell életben tartani a kabaréműfajt, hát legyen, de azért ne gondoljuk azt, hogy nélkülünk megszűnik maga a humor is, legfeljebb nem nekünk dolgozik, hanem kocsmákban, színházakban, ne adj isten, televíziókban vállal szolgálatot. Farkasházy még azt is megengedi magának, hogy a stand up comedy műfajt a Humorfesztivál saját találmányaként tálalja: „Elérkeztünk hát a döntőhöz, hosszú hónapok kemény munkájával előállítva a jövő komikusát (sic!), a gazdaságos humoristát, aki maga írja, maga mondja, nem ír petíciót, csak magánszámot, nem sztrájkol, mert akkor hat másik áll a helyébe, nem kér pénzt az államtól, csak figyeli, mások mire szórják el.” Előállítva a jövő komikusát? Kellér Dezső, Hofi Géza, Sándor György vagy Nagy Bandó András akkor eddig nem is létezett? Vagy ez vicc volt? Annak, lássuk be, elég rossz. Rossz poénnal pedig ne kezdjünk fesztivált – pláne ne humort!

De lépjünk túl a nagy öreg fals mondatain, és nézzük inkább, mit hoznak az új arcok a Márványterembe. Az már az előselejtezők alkalmával is kiviláglott, hogy az igazi nagyágyúkkal az előadói kategóriában találkozhatunk, a kabarészerzők nem fogják megváltani a világot. Az előadói döntőbe 13 produkció került be, a stand up comedy műfaj különböző irányzataiból. Volt itt klasszikus paródia, önéletrajzi szám, hangutánzás és zenés produkció. Bár a minőség váltakozó volt, bőven elégedettek lennénk, ha ilyen színvonalú lenne a havonta jelentkező vagy a szilveszteri rádiókabaré.

Csenki Attila az eddigi szerepléseihez képest ezúttal gyengébb produkciót nyújtott, de kiskunfélegyházi és kiskunhalasi gyermekkori élményeinek jó ritmusú előadása így is egész szórakoztatóra sikeredett. Kiss Ádám, Nádas György zsűritag definíciója szerint, a country stand up comedy-t műveli, melyben olyan felejthetetlen szófordulatok születnek, mint a wellcome rántott hús. Pergő, jól egybe fűzött vidéki történetein, azok egyszerű, mégis szerethető figuráin nem lehet nem röhögni. A Méhek koncerttüneménye ezúttal elég gyatrán döngicsélt, ezzel is megerősítve bennem azt a megfigyelést, hogy a dobolós-skandálós cukortréfa-performance, amit ők csinálnak, inkább való fesztiválsátorba, mint a rádióba.

Sás Péter viszont maga a két lábon járó rádiókabaré, pusztán hangban is annyira intenzív és harsány jelenség, hogy paródiaszámát hallgatva szinte látni lehet a gesztusait. Jól fogalmaz Farkasházy, amikor azt mondja: „Ez nem szokványos paródia, az biztos, több is, kevesebb is.” És valóban, Sás játékából Fábry Sándor, Benedek Miklós, Garas Dezső, Csernus Imre, Mácsai Pál vagy Gyurcsány Ferenc szavai-gesztusai tömény és sűrű cseppekben buggyannak elő – hírességszirup All in 1, csak kéne még bele egy kocka mokkahumor. Nagy Bandó ennyit ír magának föl: „Peches a kabaré, mert megint a tévének talált meg egy sztárt.” Majd a tévében meglátjuk, igaza van-e.

Egy másik parodista, Somogyi András ezúttal sem hangban, sem humorban nincs a topon, megelégszik azzal, hogy a figurái, Csernus, Csonttörő, Settenkedő, Koltai unalomig ismert jegyeit keni fel a vászonra. Lórán Barnabás viszont egészen új hangot, a belsőégésű motorok nosztalgikus és mából is ismerős hangjait hozza el a rádiókabaréba. A szakértelem hallható, a terepmunka pedig, mellyel a járgányok büszke pilótáit elemzi, alapos és szórakoztató.

Az első adás végére marad a már több helyen is nagy sikert arató Kovács András Péter. Ő már profi, megvan a saját hangja, a saját szófordulatai, tempója lehengerlő, humora nem ismer kegyelmet. Ezt ugyan a kivesézett női lélek sínyli meg, de ha a mai kabaréban csupán ennyi férfisovinizmus kapna teret, a feministák hátradőlhetnének egy jót röhögni. Manapság jó, ha nem rohanják le a Magyar Rádió 5-ös stúdióját.

A második felvonásban Szabó Kristóf kezd, ő a stand up comedy előre menekülő embere, aki poénból poénba rohan, és folyton kikukucskál, hogy követi-e még valaki, de leginkább a helyszínen helyet foglaló Kovács Kálmán. Szertelen verbális futkározása szórakoztató, de az biztos, hogy mi fogunk elfáradni előbb. Az utána jövő Kiss András Gábor a mezőny leggyengébbje – valakinek annak is kell lenni.

A Malacka és a Tahó produkciójára már előre izzítok, azok után, hogy legutóbb könnyesre nevettem magam a Derrick, a Roki Maki és a hülye állatokról szóló dalain. A háromtagú formáció ezúttal öt filozófiai mélységű dalkölteménnyel int be az Ajala és Brindizi ütemre tapsolható csasztuskáin szocializálódott közönségnek. Nem baj, hogy nem annyira vicces, nem baj, hogy követhetetlen a dallamsor – Követelem fix 5 percüket minden kabaréba! No és persze „Hósipkákat a hegyeknek, nagy adag szart a legyeknek, sok napsütést a tavasznak, aranylemezt a Malacnak! Adjatok!”.

Tomcsik József ízes vidéki hang a stand up comedy műfajában, vajdabokori történeteit széles és érzékletes mozdulatokkal festi elénk. Döntőbeli meséje azonban érthetetlenül rövid és nem is sikerül úgy, mint az eddigiek. Azért talán lesz helye a kabaréban. Benk Dénes viszont ismét bebizonyítja, hogy sokoldalú humorista, mondhatni, poénsrófra jár az agya neki, ezúttal remek történetei mellett például Palcsó Tamás dalszövegét vesézi ki kérlelhetetlen alapossággal.

A kategória utolsó fellépője Beliczai Balázs parodista, akinek sikerült kilépnie a hivatalosan utánozható sztárok árnyékából. Ő nem a már ezerszer hallott Torgyánt, Csernust meg a többi magas hanglabdát ütögeti, hanem inkább kipécézi magának a tévéből Sváby Andrást, Kurucz Pétert, Baló Györgyöt, Kéri Lászlót, no meg Pethő Ivánt, Mikola Istvánt, Fodor Gábort és Áder Jánost. Mindenkire csak egy mondat jut, de az – ebben a műfajban meglepő módon – nem csak jellemző, de még vicces is.

Az utolsó szám után jöhetnek az előadói döntő díjazottjai: a Magyar Televízió különdíját éppen Beliczai Balázs kapja, még jó, hogy nem Baló György adja át. Az NKÖM különdíját, viccesnek szánt kormány-PR-ja után Bozóki András nyújtja át Sás Péternek – úgy látszik, az ő Gyurcsány Ference volt a legszimpatikusabb a miniszternek. A Tehetséges Magyarországért Alapítvány különdíját a tiszteletbeli elnök, Kovács Kálmán kinek másnak adhatná oda, mint az őt legjobban fikázó Szabó Kristófnak. A Godot Dumaszínház különdíját az ott szinte állandó fellépőnek számító Kovács András Péter (KAP) kapja. A Magyar Rádió három fődíját pedig Lórán Barnabás, Kiss Ádám és az abszolút befutó, Kovács András Péter viheti haza.

Következzenek a szerzők. Szó, ami szó, nehéz mesterség a kabarészerzőé: korántsem biztos, hogy ami papíron még vicces, az közönség előtt is megél, legyen akármilyen rafinált az alapötlet. És itt a döntőben javarészt éppen ezt a papírízű, kimódolt és egy rugóra járó kabarét kapjuk, amilyennel már tele… az archívum. Éppen ezért fölösleges is szót vesztegetni Szlazsánszky Ferenc Kádár beszél című poros atyuskamonológjára (Éles István), Ürmös Zsolt péppé ragozott, EU boltban című jelenetére (Nádas György, Kern András), Batki Zsolt köcsögöző Izomblogjára (Kern András), Cserszegi Róbert nyakatekert Mobilhumor című dialógjára (Nádas György, Varga Ferenc József), Pataki Balázs A luxusingatlanadó ellenőr című, csattanótlan maszlagjára (Gálvölgyi János, Varga Ferenc József), Bábos Vera jóféle férfi-nő sztereotípiákból összefércelt Autókirándulására (Hernádi Judit, Gálvölgyi János) vagy Patkó Dániel Parlamentbe juttató iroda című, csökkentett aktuál-habzású jelenetére (Szombathy Gyula, Éles István).

Ebből a sorból nem nehéz kiemelkednie Szlazsánszky másik számának, az Olvasztárnak, mely – mint az abszurd humor általában – fordít egyet a valóságon, és megteremti a szürke dalénekes életből a kohóüzem csillogó világába törekvő vasmunkás titánok tehetségkutatóját, ahol a versenyzők hegesztésben, lemezhajlításban és szegecselésben mérhetik össze tudásukat (Nádas György, Kern András). Szlazsánszky alapos bányászmunkával termeli ki az ötletből a lehető legtöbb poént, az erőlködés azonban itt is érezhető, a közönség pedig inkább lenne vevő valami könnyed altáji poénra. Egy másik szerző, Ürmös Zsolt is duplázik, és McKórház című jelenetével sikerül is megvillantania valamit a kabarészerzői munka szépségeiből. Itt sincsenek hasfalrengető poénok, de a választott rugó, mely a dialógust mozgatja – a gyorséttermi alapon működő egészségügy – elviszi a számot (Szombathy Gyula, Varga Ferenc József). A zsűri tehát jól dönt, mikor e két szerzőt, Szlazsánszky Ferencet és Ürmös Zsoltot hozza ki győztesnek. Szlazsánszky azzal köszöni meg a díjat, hogy örül, hogy ma Magyarországon sokan értik a humort, mire Para-Kovács Imre, az egyik zsűritag így replikázik: „Ez az optimista feltételezés, mert az is lehet, hogy neked sincs humorod, meg nekünk sincs.” Litkai Gergely szóvivő-szerkesztő pedig csak ennyit tesz hozzá: „Ez jó végszó volt egy humorfesztiválhoz.”. És felcsendül a záró szignál.

Barabás Dániel

Kapcsolódó link:
A Magyar Rádió oldala




Korábbi kritikák: